A Buddha, mint menedék
A menedékvétel jelentősége – a megkeresztelkedéshez hasonlóan – abban áll, hogy tudatosan felvállaljuk az új irányt. Elköteleződünk amellett, hogy kilépünk mindennapi életünk kényszerítő szokásaiból, kicsinyességéből, önzéséből. Boldogságunkat ettől kezdve nem tesszük függővé pénztől, karriertől, anyagi dolgok gyűjtögetésétől. Nem azért, mintha ezek megvetendő dolgok lennének, hanem mert megértettük, hogy egy olyan hamis utat képviselnek, amely mindig csak ígér, de amelyen soha nincs beteljesülés.
A menedékvétel nagyon fontos fordulópont, amire – olykor számtalan csalódás és fájdalom árán – érünk meg. Bármennyire kényelmetlen is, ezt nem lehet megspórolni. E nélkül nem lehetne teljes az irányváltás: olyanok lennénk, mint a házasságtól félő ember, aki kacérkodik és flörtöl, de amikor előáll a komoly kapcsolat lehetősége, akkor megfutamodik.
Az elköteleződés természetesen nem azt jelenti, hogy az Út végére értünk. Sokkal inkább azt, hogy végre-valahára elkezdünk rajta járni. De mi is ez az Út, hogyan kell haladni rajta, mit kell tennünk?
Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Talán onnan érdemes elindulni, hogy míg a világban, amelyben élünk, minden kölcsönös függésben van egymástól, addig a Nirvána, ahová a Buddha eljutott, egy olyan állapot (vagy inkább nézőpont), ami nem függ semmi mástól, s nincs kitéve a körülmények változásának.
A különböző gyakorlatok célja pontosan az, hogy a valóságot megpillantsuk. A megértésnek ez a felvillanása ad értelmet az erkölcsi és viselkedésbeli szabályoknak, s ez képes kiigazítani azt a hibás nézetet, mely szerint valaminek a »megszerzésére« kellene törekednünk.
Akár mindennapi élethelyzeteinkkel dolgozunk, akár valamilyen meditációs gyakorlatot végzünk, a cél mindig az, hogy a dolgokat ne szokásaink és előítéleteink szűrőjén keresztül tapasztaljuk, hanem a maguk valóságában.
Fontos, hogy megértsük: jelen állapotunkban mintegy fura, személyre szóló »napszemüvegen« keresztül szemléljük a világot. Döntést kell hoznunk, hogy letesszük, tudván, hogy ez a szenvedésünk forrása.
Ehhez arra van szükség, hogy elengedjük az előítéleteinket, letegyük véleményeinket, mikor valakivel találkozunk meg tudjuk tenni, hogy ne a vele kapcsolatos emlékeink alapján ítéljük meg, hanem teljes nyitottsággal és őszinteséggel tudjuk elfogadni olyannak, amilyen.
Nézeteink, vélekedéseink e megmerevedett struktúráinak a lebontása nem könnyű feladat. Néha nem kellemes a vágyaink és elvárásaink fátylai nélkül tisztán látni önmagunkat, motivációinkat, érzelmeinket, a többi lényt, az élethelyzeteinket. Ezért fontos rendszeresen felidézni magunkban azt, hogy miért is vágtunk bele ebbe a szellemi felfedezőútba. Miért is kívántuk a valóság tiszta, torzításmentes látásából fakadó kényelmetlenségeket? Újra és újra tisztáznunk kell magunkban, hogy nincs más lehetőség, minden egyéb csak a probléma elodázása – tévút, pótcselekvés, megfutamodás.
Sokszor eltántorodunk, nemcsak a nehézségek miatt, hanem azért is, mert nem érezzük, hogy haladnánk, hogy elértünk volna már valamit. Ilyenkor érdemes felidéznünk, hogy a cél nem valaminek a teljesítése vagy megszerzése, hanem pontosan annak az egónak a meghaladása, amely állandóan gyűjtögetni akar, amely mindig elvár valamit cserébe a befektetéseiért.
