Archívum

Hírek

Köszönjük a felajánlásokat!

Köszönjük a felajánlást!

Tisztelt Támogatóink, Kedves Barátaink!

A NAV közzétette a honlapján az adózáskor az egyházak számára felajánlott 1%-ok összegeit. A Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség számára 3684-en juttatták adójuk egy százalékát, ami összesen több, mint 17 millió forintot tesz ki.

Szeretnénk köszönetet mondani Nektek, Önöknek e támogatásért, amellyel jelentősen hozzájárultatok ahhoz, hogy a Dharma tiszta közvetítésének anyagi feltételeit megteremthetjük. Mint ahogy a tudatnak is szüksége van hordozóra, az értékes emberi testre ahhoz, hogy a megvilágosodást elérje, a Dharma közvetítése sem lehetséges fizikai feltételek megteremtése nélkül. Szükség van alkalmas termekre, hogy összegyűljünk, tanításokat hallgassunk, meditálhassunk, inspirációt kaphassunk és adhassunk másoknak és szükségünk van kiadványokra, amelyek a Tan megértését támogatják. E támogatás nélkül lehetetlen volna megszervezni szemináriumok, előadásokat és elvonulásokat, amelyeknek eszköz- és kellékigénye, járulékos költségei vannak. Ezek finanszírozásához nélkülözhetetlen segítséget nyújtottatok, amit hálásan köszönünk.

Kívánjuk, hogy az így felhalmozott érdemek valamennyi érző lény megszabadulását szolgálják!

facebook

Vallásközi ételosztás

Az idei esemény különlegessége az volt, hogy a Krisna-hívők mellett több egyház egymással karöltve tett a szegényekért.

Fontosnak tartottuk, hogy az Élelmezés és a Szegénység elleni közdelem Világnapján külön felhívjuk a figyelmet a hazánkat is sújtó szegénységre és a másokról való gondoskodás fontosságára, így a kezdeményezéshez a Buddhista Misszió is csatlakozott.

Egyházközösségünk önkéntesi segítséggel és pénzbeli adománnyal támogatta az akciót, melynek keretében 1300 élelmiszercsomaggal és 1500 adag meleg étellel ajándékoztuk meg a nehéz sorsú családokat, időseket, fedél nélkül élőket.

A kezdeményezéshez folyamatosan csatlakozó egyházak között jelen volt a Magyarországi Karma-kagyüpa Közösség, a Magyarországi Muszlimok Egyháza, a Magyar Iszlám Közösség, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség, és az ötletgazda Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelő biztosításával segítette a résztvevők egészségügyi ellátását.

A Buddhista Misszió önkéntes segítőjeként lehetőségem nyílt részt venni a rendezvényen, kiváló alkalom volt számomra, hogy a „szerető kedvességet”, a metta-t ne csak meditációs párnán ülve, hanem élesben is gyakorolhassam.

Felemelő élmény volt megtapasztalni az emberek reakcióját, hálás tekintetüket, jókívánságaikat miközben társaimmal együtt egy-egy mosoly kíséretében átadtuk az összegyűlt élelmiszereket.

Köszönjük az élményt és a kiváló szervezést a Krisna-tudatú Hívőknek, az Önkénteseknek pedig a sok segítséget!

Horváth Diána Szubhá

facebook

Sokszínű vallás

A sokszínű vallás

A sokszínű vallás címmel riportfilm készült, amelyben egyházunk is bemutatkozott. A filmben megszólal Tiszteletreméltó Vadzsramálá, Lílávadzsra Pressing Lajos, valamint Vídzsájavadzsra Máthé János a Buddhista Misszió ügyvivője is.

facebook

Időpont változás - Ven. Vadzsramálá januári programjai egy héttel korábbra kerültek!

Kedves Barátaink!

Tájékoztatjuk a közösséget, hogy Tiszteletreméltó Vadzsramálá januári programjait egy héttel korábban tartjuk meg.

Az Ősi istennők a buddhizmusban című előadás időpontja január 9. helyett január 2-án, pénteken 18:00 órakor lesz.

Az együttérzés és bölcsesség szemének felnyitása szeminárium január 10. helyett január 3-án, szombaton 9:00-18:00 óráig lesz.

A Szisztematikus buddhista tanulmányok szeminárium január 11. helyett január 4-én, vasárnap 9:00-18:00 óráig lesz.

A programok helyszíne: Keleti Kulturális Központ (Bp. Karinthy Frigyes utca 5. I/10.)

facebook

Ünnepi gondolatok

Kedves Barátaim a Dharmában!

Amikor a régiek azt érezték, hogy kizökkent az életük a jó, az üdvös, a harmonikus kerékvágásból, megálltak és ünnepeltek. Az ünnep ugyanis olyan esemény az ember életében, ami alkalmat ad a megállásra. Egy rövid időre felfüggesztjük mindazt, amit teszünk, hogy észre tudjuk venni, ami körülöttünk és bennünk zajlik. Így fel tudjuk ismerni, mi az, ami kibillenti az életünket a megfelelő kerékvágásból és betereli életenergiáinkat egy olyan csapásba, amelyben az élet szűk, szorongató, szenvedésteli lesz. Az ünnep kiemel a megszokottból, felébreszt a friss, eleven valóságra, megtanít arra, hogy ez a felébredés valójában minden pillanatban lehetséges. Ha megállunk, ráébredhetünk arra, hogy nem feltétlenül szükséges a világgal együtt rohanni. Ha megállunk és elvesszük a kezünket arról a hajtókarról, ami a vágyaink, ellenszenveink lendületével a szenvedés kerekét, a sürgés-forgást hajtja, észrevesszük azt, ami rezzenéstelen. Ekkor tudjuk megpillantani azt a világosságot, ami bennünk is és minden érző lényben jelen van, s aminek a szimbólumaként az oltárunkon meggyújtjuk a gyertyát.

Éppen ennek okán gyűlünk össze december 21-én 15:00 órakor a Maitréja-házban, hogy magunkban fellobbantsuk a Szeretet és Megvilágosodás lángját, hogy ennek együtt tudjunk örülni.

Az ünnep alkalmat ad a menedékvételre is, hogy akiket megérintett a Buddha tanítása, és megérett bennük az elhatározás, formálisan is a buddhista útra, illetve közösségünkbe léphessenek. (A menedékvételi kérelmeket a szervezo[@]buddhizmus.hu e-mail címre kérjük előre elküldeni. Köszönjük.)

Azt kívánom, hogy az egyre sötétedő nappalok ellenére mindannyiunkban erősödjön a minden falat, korlátot és akadályt legyőző szeretet világossága!

Békesség!

Vídzsájavadzsra Máthé János
a Buddhista Misszió ügyvivője

facebook

Ven. Vadzsramálá újévi jókívánságai

Kedves Barátaim!

Bár életünk minden egyes pillanata változások kapuja, mely új lehetőségeket nyit meg számunkra, egy új év kezdete inspirációt nyújthat számunkra arra is, hogy áttekintsük a magunk mögött hagyott életünket és olyan döntéseket hozzunk, amelyek közelebb juttatnak bennünket a célunkhoz: a mohóságtól, gyűlölettől és vakságtól való megszabadulásunkhoz.

Kívánok Önöknek bátorságot minden akadály legyűréséhez, lelkesedést, az új tapasztalatok örömét, s a szeretet és együttérzés erejébe vetett bizalmat! Bárcsak mindig részesülnének a jó barátok támogatásából nehézségek idején, vagy amikor elbizonytalanodnak az ösvényen! Merítsenek inspirációt a nagy mesterek élettörténeteiből! Bárcsak a Buddhák és Bódhiszattvák mindig védelmeznék Önöket, bárcsak felruháznák félelemmentességgel és felmutatnák, hogyan tehetnek szert el nem múló boldogságra!

Bárcsak béke lenne az emberek szívében, hogy békében élhessenek együtt minden lénnyel, hogy támogassák egymást és tanuljanak egymástól!

Ven. Vadzsramálá

facebook

Új programok a Buddhista Missziónál

Kedves Barátom!

Az új év új programokat is hozott a Buddhista Misszióban. Az új programok kialakításánál különösen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy kezdő érdeklődők számára lehetőséget nyújtsunk a buddhista tanításokkal és gyakorlatokkal való ismerkedésre. Így például kezdők számára szemináriumot, meditációs tanfolyamot, meditációs napot fogunk tartani, sőt családi napot is tervezünk, hogy gyermekeinkkel együtt találkozhassunk egymással, inspirációt merítsünk együttlétünkből és a természet szépségeiből. Emellett természetesen folytatjuk azokat a programjainkat, amelyek az elmélyült tanulmányoknak adnak teret.

Sok szeretettel ajánlom a tavaszi szemeszterünk programjait és kívánom, hogy megtaláld azokat a lehetőségeket ezekben, amelyek leginkább közel állnak Hozzád.

Szeretettel várunk központjainkban!

Vídzsájavadzsra Máthé János
ügyvivő

facebook

Önkénteseket keresünk!

Kedves Barátunk!

Érkezett hozzánk egy tájékoztatás, és egyben kérés egy nagyon pozitívnak és előremutatónak tűnő kezdeményezésről, amit most szeretnénk felétek is továbbítani.
A megkeresés lényege, hogy a Tápióbicskei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szeretne elindítani egy programot, amellyel a térségben élő, halmozottan hátrányos helyzetben levő gyerekeket kívánják ösztönözni a tanulmányi eredményeik javítására, a tanítási napokon, órákon való megjelenésre, illetve segíteni őket a viselkedési, beilleszkedési problémáik leküzdésében. Ehhez keresnek önkénteseket, szervezőket, támogatókat. Terveik szerint havonta legalább egyszer „foglalkozásokkal vezetnénk rá őket a helyes - és az oktatási intézményekben megkövetelt - viselkedésre, higiéniai szabályok betartására, valamint állandó vendégeket szeretnénk hívni hozzájuk, akik saját tapasztalataikat megosztva segítenek és adnak erőt, hitet ezeknek a gyerekeknek a kitöréshez. Szeretnénk, ha legalább egy hétvége lenne a hónapban, amit nagyon várnak, és ezért próbálnának tanulni, leckét írni, viselkedni, már csak azért is, hogy részesei legyenek a programnak.”
A programtervben szerepelnek kézműves és más készségfejlesztő foglalkozások, drogmegelőzési programok, lelki segítségnyújtás, népismereti előadások stb. Az önkéntesek részt vállalhatnak a programok szervezésében, lebonyolításában, a gyerekekkel való foglalkozásban. Támogatást is szívesen fogadnak, például írószereket (ceruza, toll, radír, füzet...), tanítási segédeszközöket (pl. cd lejátszó, diavetítő), játékokat (társas- és logikai játékok, kártya, labda...) és bútorokat (asztal, szék, szekrény) a foglalkozásoknak helyet adó helység berendezéséhez.
Kérünk benneteket, hogy ha ötlettel, de főleg „élőmunkával” részt tudnátok vállalni ebben, akkor jelentkezzetek a Karuna vezetőjénél a karunaszolgalat@buddhizmus.hu címen.

Köszönettel,
a Karuna vezetője

facebook

Jelentkezés a nyári elvonulásokra

Tisztelt Hívünk, Kedves Barátunk!

Az alábbi weboldal-linkre kattintva elektronikusan jelentkezhet a Buddhista Misszió két nyári elvonulására:

http://buddhizmus.hu/hu/jelentkezes-nyari-elvonulasra

Az elvonulásokhoz sok inspirációt kívánunk!

facebook

Segítséget Nepálnak!

Földrengés Nepálban

Tisztelt Híveink, Kedves Barátaink!

Amint bizonyára a híradásokból értesültek, Nepálban, Indiában és Tibetben 7,9-es erősségű földrengés volt, aminek következtében rengetegen meghaltak, illetve fedél nélkül maradtak.
A Buddhista Misszió arra kér mindenkit, hogy fogjunk össze és együtt segítsünk a Buddha tanításának ősi földjén élő károsultakon! Minél többen adunk, még ha keveset is, annál biztosabb, hogy hasznos segítség lesz néhány szenvedő embertársunknak.

A Buddhista Misszió nepáli kolostorokba és segélyszervezetekhez juttatja el a felajánlott teljes összeget.

A Buddhista Misszió bankszámlája:
Raiffeisen Bank 12011148-00116750-00100005
Kérjük, a felajánlás utalásakor az üzenet rovatban tüntesse fel a felajánlás célját: "Nepál"

Köszönjük!

(fotó forrása: theguardian.com)

facebook

Kérjük támogassa törekvéseinket adója 1 százalékával!

Kedves Barátunk, Tisztelt Hívünk!

A Buddhista Misszió immár több mint hatvan éve szolgálja mindazokat, akik a Buddha felismeréseiből merítve igyekeznek "kerülni a rosszat, tenni a jót és tisztítani a tudatukat, hogy ezáltal harmonikusabbá, szabadabbá és boldogabbá váljék a világunk.
Jelenleg a közösség tanítói a hagyományos buddhista tan átadását több szinten végzik: az alapoktól egészen a következő tanítói generációk képzéséig.

A társadalmat aktívan támogató tevékenységeink abból a belátásból fakadnak, hogy ha magunkat megváltoztatjuk, megváltozik a világ is, s miközben megváltoztatjuk a világot, mi magunk is megváltozunk. Közösségünk számos hátrányos helyzetű embernek ad konkrét segítséget.

Kérjük, támogassa törekvéseinket azzal, hogy az adója egyházaknak felajánlható 1 százalékát a Buddhista Missziónak ajánlja fel!

Technikai számunk: 0341

Bővebb információkat talál itt:
https://buddhizmus.hu/hu/tamogatas#node-193

facebook

AMM rendi púdzsafüzet rendelhető!

Púdzsafüzet rendelhető

Kedves Barátunk!

Újra kiadjuk a Láma Govinda által összeállított rendi szertartásfüzetünket, amit most (előzetes megrendelés függvényében) meg lehet vásárolni.

Az új, átdolgozott, javított fordításokkal ellátott púdzsafüzetért javasolt adomány 2000 Ft személyes átvétellel a Keleti Kulturális Központban, valamint postai utánvétel esetén 2000 Ft + postaköltség amit a kiadvány átvételekor tudsz kifizetni.

A megadott e-mail címre küldünk üzenetet, ha elkészültek a kiadványokat, és már át lehet venni azokat.

Ha a személyes átvétel mellett döntesz, a Keleti Kulturális Központban veheted majd át a púdzsafüzetet.

Reméljük, hogy a közösségünk központi szertartásának otthoni gyakorlásához is hozzájárul majd ez a szép kiadvány!

Az alábbi űrlap kitöltésével lehet a rendelést leadni.

facebook

Muditá Idősek Klubja Meghívó

Szeretettel meghívjuk a Tisztelt érdeklődőket és támogatókat a Muditá – Idősek Dharma Közössége (Buddhista Idősek Klubja) megnyitójára.

Időpont: 2015. november 15. vasárnap 15.00
Helyszín: Karmapa Házba (Budapest, VIII., Baross u. 80. 22-es kapucsengő).

Alapítók:

A Tan Kapuja Buddhista Egyház
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség
Karma Ratna Dargye Ling, Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség

Program:

15.00 Meditáció
15.30 Dharma beszédek, közös mantraéneklés
17.00 Az alapító szervezetek képviselői az Emléklapot ünnepélyesen aláírják és átadják a Klub képviselőinek
17.20 Közös mandala készítés, Vendéglátás

Kérjük az érdeklődők szíves visszajelzését, valamint a tájékoztatás kérést is szívesen várjuk ezeken az elérhetőségeken: szervezo@buddhizmus.hu e-mail címen, vagy Dr. Rodák Margitnál: rodak.margit@upcmail.hu címen,
vagy telefonon: +3630/475-5175

facebook

CÉLOK, TÉNYEK, VÍZIÓK - A Mudita, az Idősek Dharma Közösségének megnyitója

Muditá

2015. november 15.-én ünnepélyesen megnyílt a Mudita, az Idősek Dharma Közössége.

Mérföldkő volt ez a nap. Ez volt az első megvalósuló konkrét lépés azután, hogy a négy buddhista egyház képviselői 2015. június 10–én aláírták az együttműködési szándékukat kifejezésre juttattó nyilatkozatot.

Már jó ideje sokakban felvetődött, hogy többet kellene törődni az idősebb buddhistákkal és az eltávozottak emlékével. Természetes módon merült fel egy buddhista nyugdíjas otthon létrehozásának a célja is. E törekvés eredményekén ültek tárgyalóasztalhoz az alábbi buddhista egyházak képviselői:
• a Tan Kapuja Buddhista Egyház
• a Tan Kapuja Buddhista Főiskola
• a Buddhista Misszió és
• a Karma Ratna Dargye Ling, Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség.

A megbeszélés eredményeképpen kifejezésre juttatták, hogy négy témában kívánnak együttműködni. Ezek a következők:
a.) idősek és rászorulók gondozása,
b.) hospice ellátás,
c.) buddhista temetési szertartás,
d.) az elhunytak emlékének ápolása, sírgondozás.

A szándéknyilatkozatban megfogalmazták a sarokpontokat és elvárásaikat a célhoz vezető úton.
Az első szükséges feltétel az volt, hogy a közösség erősítse meg vezetőit, és hogy legyen több olyan idősebb buddhista, akik együtt kívánnak haladni és élni.
A klub tehát az első állomás és a tagok maguk döntik majd el, hogy megállnak itt, vagy együtt haladnak tovább. Amennyiben a klub hosszabb távon működőképes lesz, stabil tagsággal működik, és lesz legalább 10-15 olyan személy, akik együtt kívánnak és együtt tudnak lenni és élni, akkor kezdődhet el a buddhista otthon szervezése.

1. A tények, és a felmérés tapasztalatai

Az együttműködő egyházak kijelölték a szervezőket és augusztusban megkezdődött egy felmérés. Ez volt az együttműködő egyházak harmadik feltétele.

Ennen azt kívántuk felmérni, egyáltalán van-e igény egy buddhista klub megalakítására; hogy milyen ötletnek tartják egy buddhista otthon létrehozását. A következőkben a felmérés tapasztalatairól adunk számot.

2015. szeptember végéig mintegy 56 értékelhető kérdőív érkezett be. Az összes kitöltőből 13 főt pártoló tagként vettünk figyelembe. Az elemzés a fennmaradó 43 fő válaszainak összefoglalása.

A kitöltők fele elsősorban segítőnek, szervezőnek jelentkezett, a többiek a klubtagsági részt is kitöltötték, de vannak közöttük, akik a szervezéshez is jelentkeztek.

Többen kifejezték őszinte öröműket a kezdeményezés elindulása miatt: ilyeket írtak, hogy: „Hiánypótló, fontos kezdeményezés.“, „Nemes gesztus“. „Nagyon jónak tartom a kezdeményezést!“
Rögtön felvetődött a fiatalok bevonásának igénye is.

Milyen gyakran legyenek a foglalkozások?
A válaszokban az az igény fogalmazódott meg, hogy hetente, kéthetente legyen foglalkozás. Havi találkozási igény a kitöltők ¼-étől érkezett, a kéthetenkénti igény1/3, a heti igény pedig közel 40%.
Ezt az igényt fokozatosan ki tudjuk elégíteni, a szervezéstől és az érdeklődéstől függően.

Milyen foglalkozásokra tartana igényt?
Természetesen a legnagyobb igény (38 %) a spirituális ösvénnyel kapcsolatos programokra érkezett. De elég nagy az érdeklődés a test-lelki egészséget érintő programok iránt (27 %). A további igények kultúrprogramokra érkeztek (városnézés, kirándulások, hangverseny, színház), de van érdeklődés jogi kérdések iránt is.
A fenti pontkat kiegészítették buddhista tanításokkal, vendég előadók meghívásával, meditációs túrákkal, esetenként elvonulásokkal.

Tudna-e egy méltányos tagsági díjat fizetni?
Egy kivétellel mindeni azt mondta, hogy igen. A részvevők többsége havi rendszeres, illetve nem rendszeres támogatással tudna hozzájárulni a klub működéséhez.
Ez nagyon fontos, mert az alapító egyházak ugyan nem zárknóznak el a támogatástól, mégis az önköltséges finanszírozás pártján állnak. Ez volt az együttműködő egyházak második feltétele.
Felmerült a kérdőívre adott válaszok között, hogy keressünk szponzorokat és írjunk pályázatokat is. Ezt meg is ígérhetjük.

Szívesen venne-e olyan lehetőséget, hogy a buddhista nyugdíjas otthont hozzunk létre? Szívesen élne ilyenben?
A kitöltők fele szívesen venné ezt. 6 fő szívesen élne ilyenben; és most nem, de később szívesen élne ilyenben 20 fő.

Felajánlások:
Több, mint tízen ajánlottak fel szervezést, 16-16 fő jelentkezett foglalkozások vezetésére és önkéntes segítőnek.

További felajánlások:
• szociális munka, háziápolás, hospice gondozás,
• pályázat írás, forrás bevonás, pályázatok keresése, szponzorok bevonása
• intézmény működtetés
• beszélgetés, felolvasás, segítség a bevásárlásban
• kézműves foglalkozás
• zenés irodalmi estet, buddhista alapokon nyugvó művészeti foglalkozások
• életvezetési tanácsadás (life coaching)
• a halálra való felkészülés (csoportosan, egyénileg), haláleset feldolgozása, hozzátartozó elvesztése
• shiatsu kezelés - kéz- ill. lábmasszázs, jóga, do in, szabad mozgás, Feldenkreis mozgás
• egészségügyi témák
• internetes reklám,
• gyerekekkel való foglalkozás.

2. A klub szervezésének kezdőcsapata:

Az egyházak által kijelölt kezdőcsapat nagyon sokat tett azért, hogy a megnyitó rendezvényre sor kerülhessen. A névsor: Göröcs Dorka, Váncza Katalin, Dr. Rodák Margit, Hoyer Mária, Tapolcai Ágnes és nem utolsó sorban Kerti Mária, aki ösztönzésével csatarendbe állított minket.

A rendszeres beszámoló és tájékoztatás az együttműködő egyházak negyedik feltétele volt. Így a szervezők beszámolóiból a négy egyház folyamatosan tájékozódhat az eseményekről.

A klub tényleges munkáját 2015. december 13-án kezdi meg a Karinthy Frigyes út 5. szám alatt a Buddhista Misszió Dharma termében. Ott döntenek a klubtagok a programokról, az igényekről, a helyszínekről.

3. Dharmabeszédek, ösztönző szavak az ünnepélyes megnyitón

Máthé János a Buddhista Misszió ügyvivője összefoglalta az idáig vezető út legfontosabb eseményeit, ismertette a felmérés tapasztalatait. Javasolta, hogy az együttműködő egyházak felváltva adjanak otthont a klubnak. Felsorolta a szervezőket, megköszönte munkájukat, és kérte őket, hogy a továbbiakban is folyamatosan adjanak majd tájékoztatást. További támogatásáról biztosította a klubtagokat és megkérte a jelen lévő fiatalokat, hogy maradjanak a klub közelében és segítsék a munkát. Arra inspirálta a jelenlevőket, hogy álmodják meg közösen a céljaikat.

Az üdvözlő szavak után az érdeklődők dr. Hoyer Mária koordinálásával röviden beszéltek arról, milyen várakozások is hozták ide őket és mit várnak a klub működésétől. Mindenki számára örömteli volt, hogy fiatalok is nagyszámban megjelentek. Az ő indítékaik között szerepelt a segítés szándéka és hogy kedvelik az idősebb emberek társaságát. Kivétel nélkül mindenki üdvözölte a klub megalakulását, nagy várakozással néznek a klub működése elé, ami kihívás a szervezők számára. Nagyon fontosnak tartották, hogy hasonló gondolkodású emberekkel legyenek együtt. Távlati célként került szóba egy otthon megvalósítása, ahol nemcsak idősek, hanem fiatalok is együtt élhetnének, ahol lenne templom, amely elvonulóhely és a kicsik számára nyári táborozási helyszín is lehetne. Elkezdődött a közös álmodás.
A beszélgetést a következő összejövetelen folytatjuk, hogy a program a résztvevők igényei szerint alakuljon.

Csöpel Láma áldást és bíztató szavakat adott a kezdeményezéshez. Olyan jelzőket használt, mint „új kezdet”, „úttörő munka”, „felelősségteljes elköteleződés”, „fontos, hiánypótló célkitűzés”. Kihangsúlyozta, hogy ez a klub csak akkor éri el célját, ha a klubtagok élettel, tartalommal töltik meg. Mind a klub, mint az otthon témakörben kiemelte annak fontosságát, hogy ezek a projektek saját lábon álló, biztos anyagi alapokkal rendelkezzenek.

Ezek után Lilavajra Dr. Pressing Lajos gondolatébresztő előadását hallgattuk. Ő is kifejezte örömét a projekt elindulása alkalmából. Méltatta a Muditá névválasztást, ami együtt örvendezést jelent. Elhangzott, hogy az elevezés Cser Zoltántól származik. A muditá gyakorlat minden életkorban és körülmények között végezhető, könnyű, mégis előrevivő gyakorlat. Az idős kor lehetőséget nyújt a buddhista gyakorlra a betegség, öregség és halál valódi tapasztalatán keresztül. Felhívta a figyelmet, hogy amikor spirituális témát szeretnénk felvetni a klubban, akkor gondoljunk rá, hogy nem szabad arra várnunk, hogy jöjjön egy guru, aki majd megmondja, mi a helyes. A spiritualitás nem más, mint gyakorlati tett, mások segítése, ellátása, odaforduló kedvesség. Ha nem így gondoljuk, akkor a klub működése nem fog különbözni a világi együttlétektől.

Mireisz László a Tan Kapuja Egyház nevében tisztelettel üdvözölte a kezdeményezést. A belső folyamataink megfigyelésének fontosságára hívta fel a figyelmet, s arra, hogy nekünk kell a belső utat megharcolni, amire az idősebb kor jó alkalmat ad. Az úton való előrehaladással pozitívan befolyásolhatjuk testi-lelki állapotunkat is.

Jelen János rektor úr a szervezésben, a szervezeti keretek biztosításában ígért támogatást, segítve a generációk közötti együttműködést. A főiskola nevében biztatta a jelenlévőket, hogy tartsák a kapcsolatot, mert ebből minden korosztály csak nyerhet.

Ezután az intézmények vezetői ünnepélyesen aláírták az Alapító Okiratot.
A közös program után jó hangulatú, kötetlen beszélgetés folyt finom sütemények és kávé mellett. Elkészült egy, az együttműködést jelképező közös mandala is.

A következő összejövetel december 13-án 14 órakor lesz a Buddhista Misszió Keleti Kulturális Központjában: (1117 Karinthy Frigyes út 5.), melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Rodák Margit

facebook

Karácsonyi ünnepség Tápióbicskén

December 20-án került sor a Tápióbicskei Roma Nemzetiségi Önkormányzat karácsonyi ünnepségére, ahol a foglalkozásokról számunkra már ismerős gyerekek adtak elő verseket, dalokat, táncokat a mintegy száz fős közönség előtt. Nagyon bátrak és ügyesek voltak, ezúton is gratulálunk nekik! (Valamint Marikának és Endrének, a TRNÖ vezetőinek is a szervezéshez!)

A TRNÖ vezetői megköszönték a támogatók, többek között a Buddhista Misszió folyamatos segítségnyújtását. (Aktuális ajándékunk a német-svájci Szangha gyűjtése volt: 5 db laptop a Foglalkoztató Házban zajló programokra.)

Részünkről Vijayavajra Máthé János, a Misszió ügyvivője szólalt föl, és ígérte meg jövő évre is az együttműködést. A település vezetőinek (polgármester, alpolgármester, jegyző) jelenléte arra utal, hogy a program elismertsége nő, és hogy a problémákat megoldani kívánók együtt keresik a kivezető utat.

Mindenkinek szép, meghitt ünnepeket,
boldog új esztendőt kívánnak
a Tápióbicske munkacsoport tagjai

facebook

Kérjük, hogy továbbra is gondoljon ránk!

1%

Kedves Barátunk!

Köszönjük, hogy az adója 1%-ának felajánlásával eddig is segítette a közösségünk munkáját!
A Buddhista Misszió így egyaránt hatékonyan fordíthatta a felajánlásokat a Felébredés tanának terjesztésére, az elmélyült gyakorlásnak, tanulmányoknak és találkozásoknak teret adó központjaink fenntartására és fejlesztésére, kiadványok készítésére, s a rászorulók megsegítésére!
Kérjük, hogy továbbra is gondoljon ránk és az adója 1%-át ajánlja fel a Buddhista Missziónak!

Az egyházi 1% felajánlásához a rendelkező nyilatkozatra a Buddhista Misszió technikai számát szíveskedjen ráírni:
0341

Az egyház hivatalos megnevezése:
Buddhista Misszió, Magyarországi Arya Maitreya Mandala Egyházközösség.

További részletekért kérjük kattintson ide:
http://buddhizmus.hu/cimoldal#tamogatas

Köszönjük!

facebook

Ven. Vadzsramálá: Sok szerencsét a Tűz Majom évében!

Ven. Vadzsramálá

A Buddhista Misszió, Ārya Maitreya Mandala Egyházközösség minden tagjának és barátainak nemcsak egészséges, teljes, boldogságot hozó 2016. esztendőt kívánok, hanem sok szerencsét a Tűz Majom évében is, amely az ősi holdnaptár szerint február 8-án kezdődik. Nem késtünk tehát még el az üdvös elhatározásokkal.

Lama Anagarika Govinda, aki több mint harminc éven keresztül foglalkozott az ősi bölcsességkönyvvel, a Ji-kinggel, egy egész karakterológiai tanulmányt szentelt a Tűz Majomnak, amelyben ezt írja: „A tűz elemnek három tulajdonsága van: fényt ad, melegít és mozgat. Ha ezt a szimbolikát átvisszük a lélektani síkra, e három tulajdonságot a következőképpen értelmezhetjük: tiszta tudatosság vagy megkülönböztetési képesség; az érzelmek (rokonszenv és odaadás) melegsége és mélysége; és tettrekészség, amelynek feltétele egyfajta mozgékonyság. A „majmot” […] éber megfigyelőképesség, gyors felfogóképesség és vidám temperamentum jellemzi, melynek következtében előítéletmentesen képes szemlélni az embereket és dolgokat. A kínai Változások Könyvének lélektanában ezt az intellektuális attitűdöt egy tó víztükrének csillámló felszínéhez hasonlítják, mely minden tárgyat visszatükröz és megszépít.” (Lama Anagarika Govinda: Die innere Struktur des I Ging. Das Buch der Wandlungen. Braunschweig (Aurum Verlag) 1983, 232. old.)

A tűz elemhez a LI trigrammot rendelik, a majom állatövi jegyéhez pedig a TUI vagy „tó” trigrammot. A kettőből (alul a LI, felül a TUI) áll össze a 49. KO hexagramm, amelyet Richard Wilhelm úgy fordított, hogy „Átalakulás (vedlés)”. Ez a hexagramm egy olyan képet ad, amelyben a két ellentétes elem, a tűz és a víz hat egymásra: a tűz felmelegíti a vizet, amíg az elpárolog. Ez egy olyan kép, amely az átalakulás legteljesebb mértékére utal.

Lehetséges, hogy az elkövetkező év átalakító eseményeket hoz majd magával, minden bizonnyal történnek azonban jelentős változások. Ha egy ilyen átalakulás valóban szükséges, akkor ne szegüljünk szembe a változásokkal és ne akadályozzuk azokat, hanem okosan és megfontoltan nézzünk szembe a nehézségekkel. A Tao bölcsessége – éppúgy, mint a Buddha – arra int, hogy az állandó változás természeti törvényszerűség, amelyet tiszteletben kell tartanunk. Ha az ebben megnyilvánuló energiákat – az élénk, intelligens, szellemes, találékony és játékos „Majom” mozgékonyságát és tettrekészségét – önzetlenül és okosan használjuk, és nem ragaszkodunk ahhoz, ami elmúlt, képesek lehetünk az előttünk álló évben tettekre váltani a terveinket, projektjeinket. Ebben előnyt jelent a játékos megközelítés, egy adag kalandvágy és kockázatvállalás, mert a Majom éve támogatja a kíváncsiságot és a kreativitást. Különösen jól lehet problémákat megoldani egy harmonikusan együttműködő csoportban. Mindazonáltal óvakodjunk a szétszórtságtól, a hirtelenségtől, a felületességtől, a gondatlanságtól és a hanyagságtól, és legyünk elővigyázatosak a csalással, gátlástalansággal és lelkiismeretlenséggel szemben.

Felelős személy / Program vezető / Előadó: 
2. Ven. Vajramālā
Tűz Majom Lama Anagarika Govinda: Die innere Struktur des I Ging. Das Buch der Wandlungen. Braunschweig (Aurum Verlag) 1983, 231. old.
facebook

Letölthető 1% nyomtatvány

Tisztelt Hívünk, Kedves Barátunk!

Innen letölthető az "16EGYSZA" nyomtatvány, amely az egyházak számára felajánlható 1%-ról a Buddhista Misszió javára rendelkezik (technikai számmal és az egyház nevével kitöltve).
A személyes adatait és az alapítványok számára felajánlható 1% rovatot még ki kell tölteni!

http://buddhizmus.hu/sites/default/files/dokumentumok/SZJA-1-szazalek-ny...

Köszönjük, ha adója 1%-át a Buddhista Missziónak, az alapítványoknak felajánlható 1%-ot a Maitreya Buddhista Alapítványnak ajánlja fel!

facebook

Beszámoló a Mudita legutóbbi találkozójáról

Beszámoló a Mudita Idősek Dhrama Közössége Klub találkozóról
2016. február 14.

A találkozó helyszíne a Keleti Kulturális Központ volt, ezúttal 22-en jelentünk meg. A központi téma a táplálkozás volt, melyhez szakértő előadót hívtunk meg.

Kicsit rendhagyó módon a kezdő meditáció igen rövid volt, inkább csak ráhangolódás. Ugyanis sürgőssé vált néhány alapelv megbeszélése, valamint beszámoló az otthon ügyében történt megbeszélésekről. Az előzetes programtájékoztató alapján Dr. Rodák Margit a klub vezetője a következő javaslatot tette megbeszélés tárgyává: tagsági díj, munkamegosztás, rövid vélemény az eddigi klubokról.
A kialakuló koncepció szerint először egy segítő hálózat kiépítése lenne jó, amelyben önkéntes segítők és segítséget igénylő tagok egymásra találnának. Az idősotthon egy ilyen hálózatból nőhetne ki szervesen. Az elképzelésben az a jó, hogy most rögtön elkezdhetjük, nem kell hozzá se pénz, se különösebb adminisztráció. Úgyhogy el is kezdődött a szervezés. A Mudita klub képzéssel, rendszeres megbeszéléssel tervezi támogatni az önkéntes segítői hálózat működését.

A tervek szerint nyár elején ismét megbeszélést tartanak az egyházak vezetői a folytatásról.

A segítő csapatba a klubnapon jelentkezők:
Simon Margit, Ferenczi Timea, Horváth Ágnes, Tőkés Sándor, Kerti Mária és Váncza Kata, aki Csöpel láma közösségében koordinál.
További jelentkezéseket Váncza Katánál és a levelező listán várunk.

A klub finanszírozásával kapcsolatban egyelőre nem sürgős lépni, az egyházak háttér támogatásával működhetünk. Hosszabb távon jó lenne kitalálni valamilyen szervezeti formát. Erre nézve a „Civil Társaság” merült fel, mint ami alkalmas bankszámla nyitásra anélkül, hogy gazdasági tevékenység, adó, vagy akár adószám szóba jönne.
(Bővebben: http://www.nonprofit.hu/tudastar/civil-tarsasag--mi-az). A leendő pénzügyek intézésére Dr. Rodák Margit és Chrobacsinszky Ági jelentkezett.

A klubdélutánok lebonyolításához háziasszonyok (vagy urak) szükségesek. Eddig Nwabueze Móni, Holubné Dér Ilona, Göröcs Jutka, Fazekas Ági jelentkezett. Akinek még kedve van alkalmanként segíteni, jelentkezzen nálam (atapolcai@gmail.com), beosztjuk egymás közt.

Rövid technikai szünet után került sor Veresné dr. Bálint Márta előadására: Az idősek táplálkozása: élettani változások, megváltozott igények, gyakorlati tanácsok.
Az előadából kiderült, hogy nincsen mindenki számára egyaránt alkalmas táplálkozási tanács. Idős korban, (mint mindig), a változatos, mértékletes étkezés tesz jót, ami jól is esik, ízletesnek találjuk. Ha még mozgásról is gondoskodunk, és kerüljük a felesleges stresszt, akkor hosszabb egészségesen élt életre számíthatunk, mint eddig bármikor. És persze a nők még hosszabbra. (Személyes tanácsadást lehet kérni díjazás ellenében: http://dietetikuskereso.mdosz.hu/)

A kérdések megválaszolása után a mozgás biztosítására dr.Walkovszky Attila vezetésével ismét sor került a nyolc brokáttekercs gyakorlatra.

A Muditá- Idősek Dharma Közössége megtalálható a Facebookon is, ugyanezen a néven:
https://www.facebook.com/Mudit%C3%A1-Id%C5%91sek-Dharma-K%C3%B6z%C3%B6ss...

A következő klubnap február 28-án ismét a Karinthy F. út 5-ben lesz, a Buddhista Misszió helységében. Mindenkit szeretettel várunk!

Tapolcai Ágnes szervező

facebook

Könyvtár a Tusitában

A soproni Tusita Meditációs Központban már kölcsönözhető könyvek és videóprojektor is segíti a gyakorlók buddhista filozófiával és gyakorlattal kapcsolatos tanulmányait.

A könyvek a szintén újonnan elkészült mobil oltárszekrényben lettek elhelyezve, és hetente egyszer, a meditációs programokat követően lehet kölcsönözni.
A központban felmerült az az igény, hogy a Budapesten már hagyományos Filmklubhoz hasonlóan Sopronban is tartsunk ilyen programokat, amelyekkel a közösségi életet még intenzívebbé tehetnénk. Ezért a központ pályázott a Buddhista Misszió alapítványánál, a Maitreya Buddhista Alapítványnál, és kapott egy remek videóprojektort és vetítővásznat, amelyeket már el is kezdtünk használni a vizualizációs gyakorlatok elsajátításához.

Köszönjük az oltárhoz, a könyvtárhoz és a technikai fejlesztéshez nyújtott segítséget a Buddhista Missziónak!

Felelős személy / Program vezető / Előadó: 
4. Rev. Amoghavajra
Új oltár a Tusitában
Videóprojektor segíti a tanulást
facebook

A Maitréja szádhana meditációs hétvége másik időpontban lesz megtartva

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a szeptember 10-11-ére tervezett Maitréja meditációs hétvégét másik időpontra tesszük át, mert sokan jelezték, hogy ez az időpont nem megfelelő a számukra, bár szeretnének részt venni.
Az új időpontról később tájékoztatjuk a közösséget.

Felelős személy / Program vezető / Előadó: 
4. Rev. Amoghavajra
facebook

Új világi képviselő az Egyházi Tanácsban

Tisztelt Közösség!

A Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség Egyházi Tanácsában új tag látja el a világi hívek képviseletét.

A nyáron lezajlott képviselőválasztás során a világi tagok titkos szavazással választották meg Sumser Margitot, aki régóta aktív tagja a szanghának.

Az Egyházi Tanácsban ezen túl Sumser Margit képviseli a közösség világi tagságát.

Kinevezéséhez gratulálunk, kívánjuk, hogy a munkálkodásához a Buddhák adjanak erőt és bölcsességet!

Köszönjük Mag Mónikának, hogy éveken keresztül kitartóan ellátta ezt a tisztséget és hozzájárult a közösség működéséhez.

Vijayavajra Máthé János
a Buddhista Misszió ügyvivője

facebook

Vallásközi ételosztás 2016-ban

Ételosztás

Az Élelmezés Világnapján, október 16-án 10 tonna élelmiszer és 800 liter babgulyás kiosztásában működött együtt 8 különféle egyház. Összesen 1600 ember lakott jól a Blaha Lujza téren.

A Buddhista Misszió harmadik alkalommal vett részt a Vallásközi ételosztáson, az önkéntesi segítség mellett 300.000 forint pénzbeli adománnyal is támogatta az akciót.

A Buddhista Misszió önkéntes segítőjeként a korábbi évekhez hasonlóan lehetőségem nyílt részt venni a rendezvényen, ahol számos ismerős arccal találkoztam.

Az élelmiszerek osztása közben idén is sokszor éreztem, hogy nehéz szembesülni a rászorultság különféle arcaival, mégis úgy gondolom, ez egy szükséges lépés ahhoz, hogy megtanuljunk önzetlen módon odafordulni a másik emberhez.

Még ha csak pár másodpercre is, de osztozhattam a másik sorsában, belenéztem a szemébe, köszöntem neki egy mosoly kíséretében és ez a látszólag apró gesztus is óriásit számított.

Különösen örültem, hogy az önkéntesek között sok volt az általános iskolás gyerek, töretlen lelkesedésük és jókedvük rám is hamar átragadt.

Köszönjük az élményt és a szervezést a Krisna-tudatú Hívőknek, az Önkénteseknek pedig a sok segítséget, számítunk rátok jövőre is!

Horváth Diána Szubhá

Szerző: 
Horváth Diána Szubhá
facebook

A Buddhista Misszió kiadványai a Samadhi Shopban

Ezúton hívjuk fel minden kedves Szangha-társunk és barátunk figyelmét, hogy a Buddhista Misszió kiadványai (Programfüzet, Dharma újság, könyvjelzők) már a Belvárosban található Samadhi Shopban is elérhetőek díjmentesen.

Aki a boltban vásárol és a Buddhista Misszióra hivatkozik, az 10% kedvezményt kap az árakból.

A bolt címe és árukészlete az alábbi oldalon elérhető:
https://samadhishop.hu

facebook

Buddhista közösségek képviselői Lengyelországban

A "közgyűlés" szó – úgy sejtem – nagyon kevés embert hozhat lázba. Mégis, miért lehet érdekes egy ilyen meglehetősen nagy szervezet közgyűlése? Biztosan nem a szabályzattal való szöszölés, vagy a szervezet könyvelésének áttekintése miatt. Ami miatt számomra érdekesek és rendkívül inspirálóak ezek az alkalmak, az a legkülönbözőbb buddhista hagyományok képviselőivel való személyes találkozás, gondolat- és tapasztalatcsere.

Az eltérő történeti-, kulturális háttér, a különböző kommunikációs stílusok meglepő helyzeteket eredményezhetnek, de ezt a találkozót a kölcsönös megbecsülés, tisztelet és együttműködés jellemezte. A helyszín is támogatta ezt a légkört: a gyönyörű templom, a már szinte kész sztúpa, és a szálláshelyünk, ahol a hagyományos hároméves elvonulást eddig már két csoport tartotta meg.

A Buddha útmutatója és bölcsessége – Közös Buddhista Szövegek (Common Buddhist Texts)

A találkozón bemutatták azt a könyvet, amely öt év munkájának gyümölcseként végre megjelenhetett. A program keretében különböző témák szerint rendezve állítottak össze szövegeket, amelyekhez páli, szanszkrit, kínai és tibeti nyelvű, autentikus forrásokat használtak fel. A projektnek magyar vonatkozása is van, hiszen Agócs Tamás fordította a szövegek egy részét tibetiről angolra.

A mianmari konfliktusra is reagált a gyülekezet. Közleményében megerősítette, hogy a buddhista út alapjai az erőszakmentesség, az együttérzés és a szeretet.

Európai Buddhista Tanítók (BTE)

Az EBU közgyűlését követően az Európai Buddhista Tanítók találkozóján vettünk rész, amely már szűkebb, bensőségesebb körben folyt. Míg odakinn az épülő sztúpa körül jöttek-mentek a munkagépek, mi olyan kérdésekről cseréltünk eszmét és tapasztalatot, mint a modern terápiás módszerek és a dharmagyakorlat kapcsolata; hogy hogyan tegyük láthatóvá azt, hogy mi egy buddhista közösséget képviselünk, és ennek mikor, milyen körülmények között van jelentősége; hogyan kell szerepet vállalnunk buddhistaként a társadalom életében; stb.

facebook

Lakatos Gabi átment a Nagy Átváltozáson

Szomorúan tudatjuk, hogy Lakatos Gabi, közösségünk aktív és sokak által szeretett tagja február 14-én súlyos betegség és sok szenvedés után átment a Nagy Átváltozáson.
A rendünk púdzsájával egybekötött búcsúztatása március 23-án, pénteken 15:00 órakor lesz a Maitréja házban. A pontos időpontot később tesszük közzé.

Kérjük a közösség tagjait, hogy imáikkal, meditációjukkal segítsék Gabi útját a bardó átmeneti állapotában.

Bárcsak rátalálna a tudat Tiszta Fényére és ebben a felismerésben megszabadulna minden kötöttségtől és szenvedéstől!

facebook

Felkérés kutatásban való részvételre

Tisztelt Gyakorló!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének munkatársaiként egy, a meditáció pszichológiai hatásait vizsgáló kutatásunkban kérjük részvételét.

A kutatás célja a választott meditációs módszer és a személyiség összefüggéseinek, illetve a meditáció személyiségre gyakorolt közvetlen és hosszútávú hatásának vizsgálata.

A vizsgálat tesztek és kérdőívek kitöltéséből, valamint műszeres vizsgálatokból áll, és a meditáció hosszú távú hatásainak felmérése érdekében évente szeretnénk megismételni.

Kíváncsiak vagyunk arra, van-e összefüggés a választott meditációs módszer és a személyiség élményfeldolgozási módja, az egyéni élettörténet által kialakult érzékenysége között. Az is érdekel bennünket, változik-e a meditáció hatása a gyakorlással eltöltött évek során. Azt is vizsgáljuk továbbá, milyen tapasztalatokat él át a meditáló, és hogy ezek a tapasztalatok, mennyiségük és minőségük, kapcsolatban áll-e a gyakorolt módszerrel vagy a gyakorlásban eltöltött idővel.

A kutatási adatokat névtelenül dolgozzuk fel, és bizalmasan kezeljük. A statisztikailag összesített eredményekről, ha igénylik, visszajelzést adunk, és az általunk elérhető meditációval kapcsolatos lehetőségekről tájékoztatást küldünk.

Kérjük, vegyen részt a kutatásban!

Válaszát az alábbi elérhetőségeinken várjuk:

Levelezési cím: Schmelowszky Ágoston, ELTE PPK, Pszichológiai Intézet, 1064 Budapest, Izabella utca 46.

E-mail: meditaciokutatas@gmail.com

Tel.: 06 70 2342459

Köszönettel a kutatás vezetői:

Dr. Urbán Róbert
Tanszékvezető egyetemi tanár

Dr. Schmelowszky Ágoston
Egyetemi docens

Dr. Pressing Lajos
buddhista tanító, szaktanácsadó

facebook

Vasárnap esténként Do-in japán jóga a KKK-ban!

Szeretettel várunk mindenkit vasárnaponként este fél 7-től a Keleti Kulturális Központban egy hétzáró és egyben hétindító jógázásra.

A külső DO-IN a jóga taoizmusban gyökerező fajtája. Mozdulatainak egyszerűsége olyan belső energiát fejleszt, melyet öröm minden nap gyakorolni. A változatos dinamikus-statikus jógaszerű testtartásokból, légzőgyakorlatokból és önmasszázsból álló foglalkozások összekapcsolják a szellemet a testtel, miközben a gyakorló figyelmét önmaga felé irányítják. Célja az egyensúly létrehozása az erő, dinamika és rugalmasság megtapasztalása által.

Szangha-társunk, Fráter Ágota kedvcsináló leírása a foglalkozásokról:

"A nyári elvonulásokon megtapasztaltam a Do-In jó hatását és azóta járok minden vasárnap 18.30-ra a KKK-ba Do-Inra. Ez a japán jóga remekül átmozgatja és energetizálja az egész testet. Különösen jót tesz az űlőmunkát végzőknek, mert felfrissít. Jómagam 81 éves fejjel élvezem, hogy a legtöbb gyakorlatot még meg tudom csinálni. Gyertek ti is!"

Vezeti: Kovács Zsuzsanna Drölma
Helyszín: KKK (Bp. XI. Karinthy F. út. 5. I/10. 10-es kapucsengő)
Időpont: vasárnap este 18:30
Felajánlás: 1500–2000 Ft között
Információ és kapcsolat: 06 20 992 9429, 06 1 250 4812; drolma112@gmail.com
A részvétel feltétele: előzetes bejelentkezés a fenti elérhetőségeken.

Időpontok:
április 8, 15, 22, 29
május 6, 13
június 3, 10, 17, 24
július 1, 8

facebook

Az adatvédelmi szabályok változása

Tisztelt Hívünk, Kedves Barátunk!

Tájékoztatásul közöljük, hogy 2018. május 25-től az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (Általános Adatvédelmi Rendelet vagy GDPR) az adatvédelmi kérdések szabályozása tekintetében felváltja a hatályos jogszabályokat.

Az Buddhista Misszió különösen fontosnak tartja, hogy a tagság és az érdeklődők adatait a rendelet elvárásainak megfelelően kezelje.
Amennyiben nem kíván a jövőben a Buddhista Misszió programjaival kapcoslatos levelet kapni, a Buddhista Misszió honlapján, a Hírlevelek menűpontnál, az alábbi linkre kattintva tud leiratkozni:
https://buddhizmus.hu/hu/cimoldal#block-simplenews-0

Békesség!

facebook

Sztúpát emelünk

Az Árja Maitréja Buddhista Meditációs központ kamaraerdei területén közösségünk megépíti a Láma Anagarika Govinda Sztúpát. A jelenlegi tervek szerint a szúpa 2019. májusára készül el, és a Vészakh ünnepségen fogjuk felszentelni.

A templomot is magába foglaló épületkomplexum mögött már elbontottuk a korábban ott lévő épületeket. A sztúpa megépítését a zalaszántói Béke Sztúpa rezidens dharmatanítói, Drupon Koncsok Lhundup és Drupon Koncsok Dzsigmet segítik. Ők a keddi első területbejárásuk tapasztalata alapján tervezik meg a sztúpát. Drupon Koncsok Dzsigmet az irány kijelölése közben egyszercsak felnézett az égre és felhívta a figyelmünket egy sztúpa alakú felhőre, amely mint a leeendő építmény testet öltött látomása lebegett fölöttünk.

A Láma Anagarika Govinda Sztúpa megépítéséhez bárki hozzájárulhat.

Egy „Téglajegy” szimbolikus értéke 5 ezer forint. Természetesen szívesen fogadunk ennél nagyobb adományokat is.

Pénzadományokat a Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség bankszámlájára:

Raiffeisen bank 12011148-00116750-00100005

lehet küldeni, kérjük, hogy a megjegyzés rovatba írják be: Sztúpa
A Téglajegyet váltóknak szeretnénk adni egy emléklapot arról, hogy segítették ezt az ügyet. Ezért ha küldenek egy emailt a szervezo@buddhizmus.hu címre, akkor válaszként el tudjuk az emléklapot nekik küldeni.
Lehetőség lesz majd arra is, hogy aki szeretné, az fizikai munkával is segíthesse a sztúpa létrejöttét. Ennek módjáról később közlünk részleteket.

facebook

Megalakult a Mudita Idős Buddhisták Közössége Alapítvány

A Tan Kapuja Buddhista Egyház (TKBE) és a Buddhista Misszió, Árya Maitreya Mandala Egyházközösség (Buddhista Misszió) vezetői 2018. szeptember 3-án ünnepélyes keretek között aláírták a Mudita Idős Buddhisták Közössége Alapítvány alapító okiratát.

Az Alapítvány célja, hogy segítséget nyújtson a buddhista elveket követő időskorú embereknek, függetlenül attól, hogy melyik buddhista közösség tagjai, vagy formális tagság nélkül mely buddhista közösség hagyományait gyakorolják. Az Alapítvány mindennek megvalósítására a következő években egy buddhista szellemben működő idősotthont kíván létrehozni.

Az alapító okiratot a két egyház nevében Máthé János a Buddhista Misszió ügyvivője és Mireisz László elnök a TKBE Egyházi Tanácsának elnöke látta el kézjegyével. Az alapító egyházak képviselői kifejezték támogatásukat és sok együttérző örömöt, mudítat kívántak a további munkához.

Az Alapítvány kuratóriumának tagjai:

Polacsek Lajos (TKBE, szakmai oldal)
Nagy Gábor (Buddhista Misszió, szakmai oldal)
Dr. Rodák Margit (Mudita Klub)
Dr. Pressing Lajos (Misszió, vallási oldal)
Farkas Pál (TKBE, vallási oldal), ő egyben a kuratórium elnöke is.

A Muditá - Idősek Dharma Közössége (Buddhista nyugdíjas klub) 2015 novemberében jött létre. A Tan Kapuja Buddhista Egyház, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, a Buddhista Misszió, Árya Maitreya Mandala Egyházközösség, valamint a Karma Ratna Dargye Ling, Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség vezetői arról írtak alá szándéknyilatkozatot, hogy együttműködnek az alábbi témakörökben: idősek és rászorulók gondozása; hospice ellátás; buddhista temetési szertartás; az elhunytak emlékének ápolása, sírgondozás.

A Mudita eleinte klubszerű formában működött, a résztvevők a legkülönbözőbb témákban tartott előadásokat hallgattak meg. 2017 elején létrejött egy munkacsoport, amely a távlati célok megvalósításának első lépéseként az Alapítvány létrehozását tűzte ki célul.

facebook

Tradíciók együttműködése

Ven. Vadzsramálá:

Tradíciók együttműködése

Őszentsége Drikung Kjabgön Csecang Thinlei Lhundup a Maitreya Mandala szellemi védnöke lett. Mi a jelentősége ennek és milyen következményei vannak ránk nézve?

Rendünk alapítójának, Govinda lámának szándéka szerint az Arya Maitreya Mandala egy tibeti tanítók által kialakított vadzsrajána szangha. E most létrejött védnökség révén mi a Govinda láma által kijelölt utat követjük, hiszen ugyanazzal a tibeti hagyománnyal ápoljuk a kapcsolatot, amely neki oly sokat jelentett és oly sokat adott. Őszentsége a védnökségi ünnepségen elmondott beszédében kifejtette, hogy nagyra becsüli Govinda lámát és munkásságát, olyan embernek nevezve őt, aki zsenialitásával hidat tudott emelni Kelet és Nyugat között, és aki a tibeti buddhizmus előtt megnyitotta a Nyugatra vezető kaput. Őszentsége elmondta azt is, hogy emiatt vállalta el örömmel a szellemi védnökséget.

Tibeti mestereinek tanításai és beavatásai révén Govinda láma szorosan kapcsolódott ennek a hagyományvonalnak az eleven szellemi áramlatához, elkötelezte magát neki és ez inspirálta legfontosabb műveit is. A kapott tanításokat az európai hagyományok fényében próbálta meg feldolgozni és ezek kifejtéséhez olyan nyelvet igyekezett találni, amely lehetővé teszi a nyugati emberek számára, hogy a vadzsrajána szemléletében és módszereiben el tudjanak mélyülni. Bölcs döntést hozott, amikor csak az alapvető és lényeges elemekre szorítkozott, mert egyúttal azt is felismerte, hogy a nyugatiak számára nehézségekbe ütközhet a tibeti buddhizmus bonyolult és összetett formáinak a befogadása. Tudatában volt annak, hogy a teljes hagyománynak csupán csak a töredékét volt képes magáévá tenni.
Művei hatalmas mennyiségű nyersanyagot adnak utunkon való munkálkodásunkhoz, ugyanakkor kiegészítésre és továbbfejlesztésre várnak az általa 1970-ben meghatározott célok szellemében. Ennek alapján, a vadzsrajána tradícionális alapjaira építve a gyakorlás olyan módszereit kell kialakítani, amelyek a nyugati ember számára is használhatóak.
A szellemi védnökség révén megújítjuk a Kagyü vonalhoz fűződő kapcsolatunkat, s ezzel közvetlen hozzáférést biztosítunk e tradícionális alapokhoz. Ceremóniája során Őszentsége egyértelműen kiemelte a mi hagyományunk autonómiáját: tehát e védnökség nem jelenti azt, hogy a Maitreya Mandala beolvadna a Drikung Kagyü vonalba. Sőt, ő inkább azt szeretné, ha a saját erősségeinket ápolnánk, és párbeszédet folytanánk más hagyományokkal. Most a mi feladatunk az, hogy a Kagyü értékes tanításait a saját vonalunkba illesszük, ám ez nem történhet másként, csakis tapasztalatcsere révén. Govinda láma egész életét erre áldozta, de a tanítások átvétele és integrálása korántsem tekinthető befejezettnek, ezért arra bátorítok mindenkit, hogy mi magunk is vegyünk részt e munkában!

Ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy a Drikung vonallal létesített kapcsolat hogyan is valósuljon meg, talán legtöbben konkrét, megfogható projektekre gondolnak. E kapcsolat igazi haszna számunkra nem annyira materiális, hanem sokkal inkább szellemi szinten jelenik meg. Új energiákat mozgósít és megerősíti, visszaigazolja spirituális irányultságunkat. Összeköt bennünket Őszentségével, vagyis egy olyan tibeti mesterrel, aki – a "Nagy Sravaszti Projektjével“ – Govinda láma azon nyolcvan évvel ezelőtti tervét követi, amely a Nemzetközi Buddhista Unió életre keltésével kívánta támogatni az együttműködést valamennyi buddhista hagyomány között.

Az, amikor Őszentsége a Dharma lényegét magyarázza, sokféle úton-módon nyújthat számunkra inspirációt. Noha ő egy széles körben elterjedt tibeti hagyomány feje, mégis saját tapasztalatból tudja, hogy mennyire nehéz megfelelni a dharma tanulmányok által támaszott követleményeknek, milyen erőfeszítéseket kíván gyakorolni a hétköznapi élet körülményei között, a munka és család mellett. Neki sikerült minden tapasztalatát – mind a monasztikus kereteken belülit, mind pedig az azon kívülit – beemelnie a Dharma gyakorlásának új szemléletébe. Ő bizonyságot mutat számunkra, hogy a Dharmát igenis integrálni lehet a modern világba, méghozzá olyan előremutató és meghatározó projektek révén, amelyek támogatják a tanítások tanulmányozását és gyakorlatba ültetését, és amelyek elősegítik a buddhisták közötti párbeszédet, valamint a sürgető társadalmi változásokra is ösztönzően hatnak. Az általa elindított projektekkel kapcsolatba kerülve megtapasztalhattuk, hogy a közösség számára milyen csodás eredményekhez vezet az eltökéltség és a közös cselekvés. Amit ő a buddhista Ázsiáért és ennek részeként a Himalája régióért tesz, azt kell nekünk a saját körülményeinknek megfelelően itt Európában megtennünk.

Mindezek alapján ez a szellemi védnökség nem csökkenti munkánk terhét, hanem inkább fokozott aktivitásra és még több erőfeszítésre sarkall bennünket. Govinda lámához hasonlóan olyan edénnyé kell válnunk, amely képes magába fogadni a hagyomány minden kincsét, és aztán a saját gyakorlásunk segítségével a Dharma olyan speciális szemléletét kell kifejlesztenünk, amelyre itt Nyugaton szükség van. Ez nem leegyszerűsítést, vagy redukciót jelent, hanem épp ellenkezőleg, azokkal a forrásokkal való szoros kapcsolatot, amelyek most a maguk teljességében elérhetőek a számunkra.

Kövessük tehát Őszentsége példáját és igazodjunk a Dharma lényegéhez, hogy így e két szangha találkozása hatást gyakorolhasson a saját közösségeink életére!

Felelős személy / Program vezető / Előadó: 
2. Ven. Vajramālā
facebook

Fények Világosváron

Most sötét van kint a templom körül, bent púdzsát tartunk, az Arya Maitréja Mandala, így a Buddhista Misszió központi szertartását. Az este beállta után mindannyian kimegyünk a sötétbe, a Béke Sztúpához, ehhez az életfát is magába foglaló 24 méter magas szent építményhez.

Világosvár a tisztás neve, melyre a sztúpa melletti templom épült a Kovácsi-hegy tetején, Zalaszántó, vagy ahogy az első források említik, Samtow közelében vagyunk. Nomen est omen, Világosvár neve a fényt és persze magyarul a várakozást is prezentálja, mintha azt mondaná, a világosság várna ránk. (És benne van az egész világ is.)

A púdzsában Maítréja Buddhát, tibetiül Dzsampát hívjuk meg: mint tudjuk, ő lesz az eljövendő Buddha. Őrá várunk, őreá, aki még a Tusita mennyországban, a Megelégedettség birodalmában, a dévák vagy istenek egében tartózkodik, azon a helyen, amely földi születése előtt Sákjamuni Buddha lakhelyéül is szolgált. Ott másként múlik az idő, úgy tartják, hogy lakóinak egy napja alatt a Földön négyszáz év is eltelik. Ráadásul az ő életük mennyei-léptékben mérve is hosszú, négyezer Tusita-esztendő. 12 hónappal és 30 napos hónapokkal számolva ez 576 millió földi év: azon a helyen a mi mércénkkel mérve valóban állni látszék az idő.

A szertartáson résztvevők kinyilvánítják, hogy várják Maítréját. Azt a fényt és világosságot, ami eloszlatja a tudat homályát, ami a szeretet és együtt érző kedvesség lángjaként melegséget visz a szívbe. A pudzsában az oltárról levett gyertya fénye vándorol el mindenkihez. Dákinik és dákák (khandromák, és khandrók) egyenként adják oda mindenkinek a meggyújtott mécseseket, közben folyamatosan szól a mantra: Máítrí, máitrí, máhámáitrí, ápárámitájur máitrí, máitrí, máitrí, táthágátájé szváhá. A nemes gyülekezetet a Drikung Kagyü és a AMM tanítói és tanítványai, két szangha tagjai alkotják, közös tehát ma ez a közösség.

A mécsesek egy szempillantásnyi idő alatt eljutnak mindenkihez, a púdzsa folytatódik. Majd elhangzik a záró ima:

„Miként az elemek, a föld, víz, tűz, levegő, a legkülönbözőbb módon szolgálják a határtalan mindenség lényeinek javát; olyképpen kívánjuk mi is szolgálni végtelen mindenség lényeinek javát mindaddig, amíg valamennyien el nem érik a szabadulást.
Valamennyi tökéletesség: az adakozókedv, jó szándék, önzetlenség, bölcsesség, tetterő, türelem, igazságosság, határozottság, felebaráti szeretet és higgadtság gyakorlásával óh, bárcsak elérnénk a Legmagasabb Budhaságot!
Hozzon a mi életünk jó gyümölcsöt! Bárcsak a javunkra szolgálna, hogy embernek születtünk!

Bár képesek lennénk mind, Magasztosnak lányai, fiai a tökéletes munkálkodásra, együttérzésből a világ iránt, istenek, emberek javára üdvére!”
Miután az utolsó hangfoszlányok is eloszlanak a teremben, az egybegyűltek szedelőzködni kezdenek, felveszik lábbelijüket és kezükben a – szél miatt kicsit reszketeg, mégis ki nem húnyó – lángokkal elindulnak a sztúpához. A hűvös szeptember végi estén a fák feketén tornyosulnak körénk.
A sötétben mégsem kell vakon tapogatóznunk: a tisztás közepén jól látszik a torony fehérsége, ami átüt a sötéten, jelzi nekünk az irányt. A fények – szentjánosbogarak, léleklángok, életszikrák – a sokaságban összeadódnak, pontjaik vonalakká válnak, a két szangha vonalai közös utat jelölnek ki.
Felettünk az ég tágassága: az egész nap erősen fújó, késő délutánra viszont már csillapuló szél tisztára seperte a mennyboltot. A Tejút és a miriádnyi csillag mintha közelebb hajolt volna a Földhöz, hogy megnézze mi zajlik alant.

A sokaságban állva az ember úgy érzi: megáll az idő, az égen néma, vagy inkább igenis beszédes, álló csillagok. Valóban nem némák, jól kivehető mormogásukkal azt üzenik, hogy a Földön nemcsak te meg én vagyok, nemcsak mi meg ők vagyunk. Azt üzenik, hogy Földön és az egekben mi egyek vagyunk. Azt is súgják, hogy csak a sötétben botorkálnánk, ha ők nem fénylenének nekünk fentről és ha nem lenne mécses a kezünkben, amivel így közösen világítjuk meg a sztúpát, a végességével a végtelenbe nyúló tornyot. Égnek a mécsesek, fényük az égig ér. Az idő állni látszék, a gyémántszekér (vadzsrajána) halad.

Emlékeim szerint ily módon teremtődött várt és nemvárt világosság a világnak abban a szegletében, amit Világosvárnak neveznek. Megesett mindez 2018. szeptember 29-én a Föld-Kutya évében, vagy máshogy mondva 2145-ben, a 8. tibeti holdhónap 20. napján.

Dharmabódhi Siposs Zoltán

facebook

Változtak Vadzsramálá programjainak időpontjai!

Felhívjuk a Közösség figyelmét, hogy a Tiszteletreméltó Vadzsramálá szombati és vasárnapi programjai ezen a héten lesznek megtartva.
Így a szombati Vimalakirti szeminárium és a Tonglen gyakorlás január 12-én lesz,
a Szisztematikus tanulmányok szeminárium 13-án lesz megtartva.

facebook

Programok a Maitréja házban

Ezúton tudatjuk a Tisztelt Érdeklőkkel, hogy a hétvégi programok újra a Maitréja házban lesznek megtartva.

facebook

Kovács Zsuzsa Drölma átment a Nagy Átváltozáson

Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett szanghatársunk Kovács Zsuzsa Drölma életének 71. évében átment a Nagy Átváltozáson.
Ő egyik legrégebbi tagja volt közösségünknek, aki fáradhatatlanul, jó anyaként gondoskodott mindannyiunkról.
Do-in foglalkozásai, művészete, mosolya, bölcsessége sokunkat inspirált.
Kívánjuk neki, hogy Maitréja Buddha és Tára kísérjék őt útján.
Kérünk mindenkit, hogy gondoljon rá szeretettel.

facebook

A sztúpa megáldása

A sztúpa megáldása

A Maitréja Buddhista Meditációs és Oktatási Központ kamaraerdei területén közösségünk megépíti a Láma Anagarika Govinda Sztúpát. A jelenlegi tervek szerint a sztúpa 2020 nyarára készül el, és méltó ünnepség keretében kívánjuk felszentelni.
A sztúpa megépítését a zalaszántói Béke Sztúpa rezidens dharmatanítói, Drupon Koncsok Lhundup és Drupon Koncsok Dzsigmet segítik. Az első területbejárásuk során Drupon Koncsok Dzsigmet az irány kijelölése közben egyszer csak felnézett az égre, és felhívta a figyelmünket egy sztúpa alakú felhőre, amely mint a leendő építmény testet öltött látomása lebegett fölöttünk. Az építés során a terep előkészítése lezajlott, a sztúpának és környezetének tervei elkészültek. Itt az idő, hogy életet leheljünk a sztúpába, és részt vegyünk azokon a rítusokon, amelyek a sztúpa építéséhez kapcsolódnak.

A sztúpák a múlt, jelen és jövő buddháinak megvilágosodását, buddhatermészetét jelenítik meg, ezért mindig is a tisztelet tárgyai voltak. Magukon hordozzák az öt elem elvét, ezért gyógyító hatású építmények, amelyek kiegyensúlyozzák ezeket az energiákat, és hidat képeznek a belső és külső világ között.

Közösségünk tagjai hogyan segíthetik a sztúpa megépítését?

Egyrészt pénzbeli adománnyal.

A Láma Anagarika Govinda Sztúpa megépítéséhez bárki hozzájárulhat.
Egy „sztúpajegy” szimbolikus értéke 5 ezer forint, ugyanakkor szívesen fogadunk ennél nagyobb adományokat is.
A pénzadományokat a Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség bankszámlájára:

Raiffeisen bank 12011148-00116750-00100005

kérjük átutalni, a megjegyzés rovatban a „Sztúpa” szó feltüntetésével.

A ”sztúpajegy”-et váltóknak szeretnénk adni egy emléklapot arról, hogy segítették ezt az ügyet. Aki szeretne ilyen emléklapot, kérjük, küldjön egy e-mailt a szervezo@buddhizmus.hu címre, amelyben megadja a nevét és az átvétel módját: személyes átvétel a Buddhista Misszió irodájában vagy az általa megadott postacímre elküldve. A megadott személyes adatokat a Buddhista Misszió – az érintett hozzájárulásával – kizárólag az emléklap kiállítására és eljuttatására használja fel, ezt követően haladéktalanul megsemmisíti; nem továbbítja másnak, és nem hozza nyilvánosságra.

Másrészt munkával.

Ahhoz, hogy a közönséges kőépítményt szent sztúpává változtassuk, meg kell töltenünk áldott anyagokkal és tárgyakkal, és részt kell vegyünk a felszentelési rítusokon. Vadzsramálá kívánsága az, hogy a Maitreya Mandala szanghája aktívan működjön közre a sztúpa építésében. Minél többen jöjjünk össze, hogy a testünkkel, beszédünkkel és tudatunkkal létrehozzuk és megáldjuk azokat a tárgyakat – lehetnek ezek cacák vagy istenségmantrák míves leiratai –, amelyekkel majd megtöltjük a sztúpát.
Ezeken a napokon meditálunk az istenségeken, megismerjük a mantráikat és dharanijukat, recitáljuk és énekeljük ezeket, gyakorolhatjuk a mantra-kalligráfia művészetét, és megtanulhatjuk, hogyan készíthetünk és áldhatunk meg cacákat.

A Sztúpa napok időpontjai megtalálhatók a www.buddhizmus.hu oldalon Programok menüpontban. Első alkalom február 9. 9:00, Maiteréja ház (Bp. XI. Susulyka u. 240.)

Mik azok a cacák?

A cacák aprólékos munkával készült, buddhákat ábrázoló agyagszobrocskák.

A cacák (tibeti tsa-tsa) a hagyományos tibeti buddhista művészet jellegzetes alkotásai. Ezeket a kis szobrocskákat hagyományosan agyagból készítették, majd kiszárították őket. Manapság sokkal inkább modern és tartósabb anyagokat használnak, mint például gyanta, gipsz, bizonyos cement anyagok vagy ónötvözetek. A tibetiek úgy tartják, hogy cacát készíteni igazi érdemhalmozó cselekedet. Eltávolítja az akadályokat, megszabadít a negativitásoktól, pozitív energiákat halmoz fel. A vadzsrajána tanítványoknak gyakran azt tanácsolják, hogy életük során készítsenek 108 ezer cacát. A sztúpákba mindig elhelyeznek cacákat, ezen kívül oltárokra, autók szélvédőjére vagy éppen amulettekbe is rakják. Szent helyeken is megtalálhatóak: meditációs barlangokban, hegyeken vagy tavaknál, mert függetlenül a méretüktől a cacák a buddhák testét jelenítik meg, és nagy áldást és védelmet hoznak arra a helyre, ahol elhelyezik őket.

Aki tehát cacát készít, érdemeket halmoz fel. A cacakészítésre a Maitréja Házban kerül sor. Fontos tudni, hogy ez kézműves munka, aminek során gipszet és festéket is használunk, ezért arra kérjük a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal munkaruhát vagy a ruhájukat védő kötényt.

facebook

Tájékoztatás - koronavírus

Kedves Barátaink!

A világban egyre terjedő koronavírus-járvány Magyarországon is megjelent. Senki sem tudja megjósolni, hogy milyen mértékű és hatású lesz, és emellett egy hagyományos influenzajárvány kellős közepén is vagyunk. Aki influenzaszerű tüneteket észlel magán, kérjük, lehetőleg minél kevesebbet menjen közösségbe. Ez mindannyiunk érdeke. Ezekben az időkben különösen fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, de a házirendünk ki is tér arra, hogy a központjainkat nem látogathatják fertőző betegek.

Kérünk minden látogatónkat, hogy a központokba való belépéskor használják a bejárati ajtókhoz elhelyezett kézfertőtlenítő gél adagolókat!

A mellékhelyiségekbe pedig kézfertőtlenítő szappan adagolókat is tettünk ki.

A Dharma hallgatása és gyakorlása fontos, de a többiekkel – nem utolsó sorban a tanítókkal – szembeni együttérzés és az ő védelmük még ennél is fontosabb. A tanítóink előadásait hamarosan interneten keresztül hozzáférhetővé fogjuk tenni az otthonmaradók számára – online közvetítéssel. Ennek részleteiről később adunk tájékoztatást.

Figyeljünk oda a környezetünkben azokra, akik elesettebbek és gyengébbek. Törődjünk velük és segítsünk rajtuk.

Üdvözlettel a Buddhista Misszió vezetősége

facebook

Hogyan kapcsolódhatsz az online közvetítéshez?

A Buddhista Misszió online közvetítéseinek regisztrációs felületét itt találod:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSer_iln-rLhyKVlwm9XQbz9YSqCl1-z...

Ha szeretnéd nézni a közvetítéseinket, akkor arra kérünk, hogy töltsd ki az ott található űrlapot. (FIGYELEM! Elég egyszer kitölteni, ha egyszer elküldted a regisztrációt, onnantól minden alkalomra automatikusan kapni fogsz linket az internetes közvetítéshez.)
Két fontos dolgot kell beírnod a nevedet és az email címedet. Mindezeken túl, ha bérletes vagy válaszd ki, melyik típusú bérlettel rendelkezel.
Ha ezt megtetted a "küldés" gomb megnyomásával küldheted el a regisztrációdat.
A programok előtt a regisztrációban megadott email címedre fogod megkapni azt a linket tőlünk, ahol a közvetítésünket láthatod.

Az előadások ütemezéséről hetente hírlevélben értesítünk. Ehhez kérlek iratkozz fel elektronikus hírlevelünkre a buddhizmus.hu-n, a Kapcsolat menüpontban.
Az előadásokat élő adásban közvetítjük, melyek később is megnézhetők.

Amennyiben nincs bérleted, akkor vásárolhatsz online bérletet, aminek az ára 3000 Ft.
A bérlet árát a Raiffeisen bank alábbi számlaszámára kell átutalni:

Buddhista Misszió
12011148-00116750-00100005

A megjegyzés rovatba írd be azt, hogy online bérlet.

A gyakorlási alkalmak továbbra is ingyenesek, ezeket is közvetíteni fogjuk.

facebook

Ima az Istennőhöz, Parnashavarihoz, aki minden betegséget megsemmisít

Őszentsége Csetcang Rinpoche a világot sújtó járványok okozta szenvedések enyhítésére Parnashavari gyakorlatát javasolja.

A gyakorlat végzéséhez Őszentsége online meghatalmazása az alábbi felvételen tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=LHuPwpalW44&fbclid=IwAR3vahevDsNrk5D2PGt...

Tiszteletreméltó Vajramala tanítása Parnashavariról és a koronavírus járvánnyal kapcsolatban az alábbi felvételen tekinthető meg:
https://youtu.be/QRc5oxE13pY

Alábbi tanításokat köszönjük Tiszteletreméltó Drupon Konchok Lhundupnak és Tiszteletreméltó Drupon Konchok Jigmetnek, valamint a Zalaszántói Milerépa Meditációs központ munkatársainak, hogy elérhetővé tették magyar nyelven. 2020.03.21. 11:00-kor kezdődő online meghatalmazásról bővebb információkat az alábbi oldalon találhatók:
https://stupa.hu/hu/10-kategoria-hu-hu/110-parnashavari-meghatalmazas

Parnashavari gyakorlata

A Dharmakája nagyszerű gyönyörteli mandalájából megjelenve védelmet nyújtasz a veszélyes betegségek ellen mint a járványok, valamint megóvsz az idő előtti haláltól. Hódolattal Téged megasztallak kívánság beteljesítő tevékenységek Anyja!

Aranyszínű Parnashavari egy lótuszon ül, középső, fő arca sárga, a jobb oldali kék, a bal oldali fehér. Haja fejdíszként felkötve, teste teljes egészében ragyog. Hódolattal Téged magasztallak beteljesítésekben részesítő Istennő pompás megvalósulása!

Előkelő kiválóság, a bölcsesség és együttérzés megtestesülése vagy, hatalmas, idők végezetéig lobogó tüzek közepében állva, három arcoddal és hat kardoddal tettentő haragosan jelensz meg. Hódolattal Téged magasztallak, kinek egyik lába kinyújtva, másik behajlítva.
Te, aki a levélszoknyát viselsz, kezeidben íjat, nyilat, harci bárdot és faágat tartasz, Parnashavari, ki a megfélemlítő mudrát mutatod és vadzsrát tartasz – Hódolattal Téged magasztallak nagyszerű Anya, előlények védelmezője.

OM PISA CI PARNA SHAVARI SARVA MARI PRA SA MA NI HUNG

Recitáld a mantrát ahányszor csak tudod, miközben elképzeled, hogy az Istennő szivárványtestéből kiáradó fények minden betegséget, járványt elpusztítanak.
Ezen erényes cselekedetek által valósítsam meg gyorsan Parnashavari állapotát és kivétel nélkül vezessek minden lényt ebben az állapotba!

Ezen gyakorlat a páratlan Drikungpa Kyobpa Dzsigten Szumgön által összeállított imagyűjteményből származik.

Parnashavari mantrájának jelentése

Parnashavari (tibeti nyelven Ri tro ma, lo ma gyun ma) a dákini, aki a gyógynövények zöld levelibe öltözött, Tara 21 megtestesülése közül a 20-ik, Amoghasoddhi bölcsességével áll kapcsolatban, aki megvéd minket a fertőző betegségektől.
Dzsigten Szumgön Összegyűjtött Tanításaiban (Kabum) foglaltak szerint Parnashavari matrája nagyon hatékony és erőteljes gyógyító, nyugtató hatású ami a fertőző betegségeket megfékezi.

OM PISA CI PARNA SHAVARI SARVA MARI PRA SA MA NI HUNG

OM: szent szótag, mely három hangot ölel magába: A,U,M, mely a buddha megtisztított testét, beszédét és tudatát reprezentálja, mely megáldja és aktivizálja a saját testünket, beszédünket és tudatunkat, elültetve a három kája (nirmánakája, szambogakája, dharmakája) megvait. Itt gyakorlatilag segítségül hívva a szótag hangjait a testük, beszédük és tudatuk szintjén:
• megelőzzük a konkrét kórokozóval való találkozást,
• kerülünk védelem alá ha már veszélyeztet a kórokozó,
• és szabadül meg teljesen az, aki már megfertőzött a járványok hatásaitól.
PISACI: női istenség, aki nagy erővel rendelkező, mint egy dákini vagy jogini, aki minden démonikus szellem, negativitás és zavaró erő ellen képes az érző lények számára megelőzést és védelmet nyújtani, illetve megszabadítani minden lényt.
PARNA: egy fa vagy növény levele
SHAVARI: erdőben élő törzsi Hölgy, aki mágikus képességekkel és hyógyító erővel rendelkezik erdei gyógynövényeket és gyógyszereket használva.
PARNASHAVARI: erdőben élő, hatalmas erejű dákini, aki zöld gyógynövényekből álló ruhában jelenik meg, mely minden betegséget és járvány ellenszere.
SARVA: minden, összes
MARI: betegség vagy járvány
PRASHAMARI: lecsendesítő, megsemmisítő
SARVA MARI PRASHAMARI: minden betegség és járvány lecsendesítője / megsemmisítője.
HUNG: a sziddhik (megvalósítások) elérése, a kívánság beteljesítése, az istenség állapotában, a Parnashavari állapot elérésének bizonyossága.

facebook

Tájékoztató az online közvetítések rendszeréről

online közvetítés

Új problémák, új lehetőségek!

Egy pici vírus hatalmasabb erővel és befolyással bír, mint amit valaha el tudtunk képzelni. A Maitreya Mandala nemzetközi buddhista közösség követi azokat az ajánlásokat, amelyeket egészségügyi és állami vezetők javasoltak és ezeknek megfelelően – a helyzet megváltozásáig – bezárta valamennyi központját. Ez azt jelenti, hogy a programjainkat nem folytathatjuk a megszokottak szerint, hanem a közbiztonság érdekében változtatnunk kell a szokásainkon.

A „Dharma online” élő adás-program ma, március 23-án indul. A levélhez csatolt táblázat mutatja a heti programok rendjét, amely mind a magyar nyelvű, mind a német nyelvű programokat tartalmazza, valamint azt, hogy az utóbbiak közül melyek hallgathatók tolmácsolással.

„Változtassuk lehetőségekké az akadályokat!” – e mottónkhoz híven új megoldásokat találtunk, amelyeket szeretnénk bevezetni a Maitreya Mandala szanghában és a közösségünk baráti körében. Ennek a „Dharma Online” nevet adtuk, amely egy online, élő adásos (streaming) program, s amely hétfőn, március 23-án fog elindulni – szinte egyidőben a tavasz kezdetével.

A mellékelt táblázat mutatja a heti programrendet, amely mind a magyar nyelvű, mind a német nyelvű programokat tartalmazza, valamint azt, hogy az utóbbiak közül melyek hallgathatók tolmácsolással.

A Maitreya Mandala YouTube csatornájára fel lehet iratkozni az alábbi linken található kérdőív kitöltésével. A regisztrációt követően automatikusan küldünk emailen minden jelentkezőnek YouTube- linket az előadásokhoz. Elég egyszer regisztrálni, mert onnantól rendszeresen küldjük a linket az előadás előtt az alábbi tartalommal:
- az előadás címe, előadó neve, az előadás időpontja
- weboldal-link az előadáshoz

Itt tudsz regisztrálni:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSer_iln-rLhyKVlwm9XQbz9YSqCl1-z...

A tanítások általában 18:00 órakor kezdődnek és közel egy órásak. Bár ezek nem interaktív események, fel lehet tenni az előadóhoz intézett kérdéseket írásban a chat-ablakban.

Reméljük, hogy ezek az online élő adások segítenek Neked ezekben a nehéz napokban.

Üdvözlettel:

A Buddhista Misszió vezetősége

facebook

Kérjük támogassa törekvéseinket adója 1 százalékával!

Kedves Barátunk, Tisztelt Hívünk!

A Buddhista Misszió immár több mint hatvan éve szolgálja mindazokat, akik a Buddha felismeréseiből merítve igyekeznek "kerülni a rosszat, tenni a jót és tisztítani a tudatukat, hogy ezáltal harmonikusabbá, szabadabbá és boldogabbá váljék a világunk.
Jelenleg a közösség tanítói a hagyományos buddhista tan átadását több szinten végzik: az alapoktól egészen a következő tanítói generációk képzéséig.

A társadalmat aktívan támogató tevékenységeink abból a belátásból fakadnak, hogy ha magunkat megváltoztatjuk, megváltozik a világ is, s miközben megváltoztatjuk a világot, mi magunk is megváltozunk. Közösségünk számos hátrányos helyzetű embernek ad konkrét segítséget.

Kérjük, támogassa törekvéseinket azzal, hogy az adója egyházaknak felajánlható 1 százalékát a Buddhista Missziónak ajánlja fel!

Technikai számunk: 0341

Bővebb információkat talál itt:
https://buddhizmus.hu/hu/tamogatas#node-193

facebook

Nyilvánosak az online tanítások

Kedves Barátaink

A tavaszi online közvetítéseink mostantól nyilvánosak és szabadon böngészhetők. Közvetítéseinket lejátszási listákba gyűjtöttük.

Az egyes listákat itt lehet látni:

https://www.youtube.com/channel/UChu5aIUXCy-Ptd4X3SQVfng/playlists?fbcli...

Ha az egyes tanítók alatt a Teljes lejátszási lista megtekintése feliratra kattintva az adott téma összes videója látható.

facebook

Boldog születésnapot, Őszentsége!

Szellemi patrónusunk, Őszentsége Drikung Kyabgon Csecang Thinley Lhundup
a tibeti buddhizmus Drikung Kagyü rendjének 37. szellemi vezetője,
akit Avalokitesvara bódhiszattva megtestesülésének tekintenek,
holnap, 2020. július 24-én, a szent Dharmacsakra napon ünnepli 75. születésnapját.

Hosszú életet és jó egészséget kívánunk Neki,
hogy mérhetetlen együttérzésével és bölcsességével
számos megvilágosodott tettet hajthasson végre az érző lények javára!
Bárcsak sok lényt inspirálhatna Őszentségének a környezetvédelem iránti elkötelezettsége,
és lelkesedése a Buddha-Dharma iránt bárcsak sokakat segíthetne a szellemi kibontakozásuk útján!

A Maitreya Mandala közössége

Őszentsége fáradhatatlanul és ragyogó eredménnyel munkálkodik a buddhizmusért.
Áldozatos szerepvállalásáért érzett mély hála és nagyrabecsülés jeleként nagyszabású és örömteli online ünnepet tartanak e nevezetes születésnap alkalmával.
Az eseményt Facebookon fogják közvetíteni élőben, helyi idő szerint hajnali 4:30-tól.

Az ünnepség online közvetítésére szeretettel várnak mindenkit ezen a rendkívül kedvező és áldott napon!
https://www.facebook.com/IDKC2016

facebook

Alapkőletételi szertartás

Kedves Barátunk!

Örömmel tudatjuk, hogy a Maitréja Buddhista Meditációs és Oktatási Központ kamaraerdei területén a Láma Anagarika Govinda Sztúpa tereprendezési munkái befejeződtek.
Az építkezés következő fontos fázisa 2020. szeptember 2-án 11 órakor lesz, amikor a sztúpa alapkő letételére kerül sor. Ez az időpont a tibeti naptár szerint igen kedvezőnek számít.
A mintegy kétórás szertartást a zalaszántói Béke Sztúpa rezidens dharmatanítói, Drupon Koncsok Lhundup és Drupon Koncsok Dzsigmet, valamint rendünk szellemi vezetője, Tiszteletreméltó Vajramala végzik majd.

A sztúpa 2021 tavaszára készül el és terveink szerint nyilvános ünnepséggel kívánjuk majd megünnepelni ennek a szent építménynek a létrejöttét.

Ha részt kívánsz venni az alapkőletételi szertartáson, akkor ezt kérlek jelezd a dharmabodhi@buddhizmus.hu címen.

Üdvözlettel:
A Buddhista Misszió vezetősége

facebook

Őszi programok a Buddhista Missziónál

Kedves Barátunk!

Őszi programjaink felkerültek a buddhizmus.hu weboldalra. Mivel nem tudjuk, hogy a járványhelyzet hogyan alakul majd, ezért olyan struktúrát alakítottunk ki, amely rugalmasan tud alkalmazkodni egy esetleges karantén időszakhoz. Azt tervezzük, hogy szeptembertől a régi módon, tehát tanítóink személyes jelenlétével rendezzük meg programjaink egy részét, de a programok mindegyikét online (is) közvetítjük. A tanítások egy részét a Buddhista Misszió youtube-csatornáján közvetítjük online, míg másik részéhez Google Meet, illetve Zoom segítségével lehet csatlakozni. Az egyes programoknál külön-külön is jelezzük, hogy azokon milyen módon lehet majd online is követni.

A személyes részvételről

Szeptembertől mind a Keleti Kulturális Központban, mind a Maitréja házban, mind a soproni Tusita Központban lehetőség lesz közös részvételre is, ha az előre nem tervezhető járványügyi intézkedések ezt nem akadályozzák meg.

Kérjük, hogy a hivatalos szervek általi ajánlásokat betartva a központokban megtartandó programokon csak azok jelenjenek meg személyesen, akik nem jártak külföldön az elmúlt hetekben, illetve maradéktalanul egészségesek és nem tapasztalnak magunkon egyetlen tünetet sem.

Központjaink bejáratnál kézfertőtlenítővel várunk mindenkit, kérjük ennek alkalmazását. • Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint mindig kicsit korábban érkezzen meg, hogy az előkészületek zökkenőmentesek legyenek.

Az előírásoknak megfelelően a szükséges társadalmi távolságtartást (1,5 m) kérjük, mindenki tartsa be. Központjainkban a meditációs párnák és a székek úgy lesznek lehelyezve, hogy a megfelelő távolság biztosítva legyen, kérjük mindenki csak az előre kikészített, kihelyezett székeken, illetve párnákon foglaljon helyet.

A Youtube-közvetítésekről

Heti rendszerességgel több előadásunk is lesz, amit a tavaszi gyakorlatunknak megfelelően youtube-csatornánkon élőben közvetítünk. Azok, akik korábban már regisztráltak ezekre, azoknak nem szükséges újra megtenniük ezt, ők automatikusan kapják majd e-mailben az értesítést az éppen aktuális közvetítésekről. Akik pedig még nem regisztráltak, itt találják meg a Buddhista Misszió youtube-közvetítéseinek regisztrációs felületét:
https://tinyurl.com/y5rjmwfo

Közvetítés Google Meet-en:

Vajramala szombati programjai online a Google Meet-en lesznek elérhetők, ehhez szükség van egy külön regisztrációra, amit itt lehet megtenni:
https://tinyurl.com/y53yzfv7

Ezek olyan programok, amelyeken a tanító számára fontos, hogy a résztvevők interaktív módon vegyenek részt rajtuk. Mindezt az adott programok leírásánál is jelezzük.

Közvetítés Zoom-on

Lílávadzsra havonta egyszer megtartott szombati programjain már korábban is megszokhatták a résztvevők, hogy azokon Zoom-on keresztül lehet részt venni. Ezek olyan tanítások, amelyeken a tanító számára fontos, hogy a résztvevők interaktív módon vegyenek részt rajtuk. Mindezt az adott programok leírásánál is jelezzük.

A Zoom-os részvételre a lilavadzsra@gmail.com e-mail címen lehet majd jelentkezni.

Programok

Programjainkról részletes információk találhatók itt:
https://buddhizmus.hu/cimoldal#programok

Az online közvetített programokon, illetve az online platformon keresztül megtartott tanítási és meditációs alkalmakon való részvételhez - a szervezési feladatok tervezhetősége és ellátása céljából, a szervezéssel összefüggő közlemények megküldése érdekében történő elérhetőség biztosítására - regisztráció szükséges; a regisztrációval az érintett hozzájárul a regisztráció során megadott személyes adatainak a Buddhista Misszió általi kezeléséhez. A személyes adatokat a Buddhista Misszió az itt elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
https://buddhizmus.hu/sites/default/files/dokumentumok/BM_adatkezelesi_t...

A programokon való személyes részvétellel a résztvevő magára nézve kötelezőnek fogadja el a Házirend betartását.

Fontos:

Az online közvetítéseknek nem lesz részvételi díja, mindenki térítésmentesen vehet részt rajtuk. Kérjük azonban, hogy a résztvevők lehetőség szerint adományokkal támogassák a tanítókat és a közösséget. Az adományokat a rendeltetési cél megjelölésével (a tanítóknak szánt adományoknál a tanító nevének feltüntetésével) a Buddhista Misszió bankszámlájára kérjük átutalni:

Raiffeisen bank 12011148-00116750-00100005

facebook

Ismét bezárnak a Buddhista Misszió központjai

Kedves Barátunk

A járványhelyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy 2020. szeptember 14-től központjainkat – Maítréja Ház, Keleti Kulturális Központ, Tusita központ - Sopron – bezárjuk. Bár korábban még azt terveztük, hogy szeptembertől a régi módon, tehát tanítóink személyes jelenlétével rendezzük meg programjaink egy részét, de mind tanítóink, mind látogatóink védelmében jobbnak látjuk, ha erre nem kerül sor. Így tanítóink – Vajramala, Lílavadzsra és Amoghavajra – minden programját határozatlan ideig online fogjuk megtartani és ez idő alatt könyvtárunk sem fogad majd látogatókat.
A tanítások egy részét a Buddhista Misszió youtube-csatornáján közvetítjük online, míg másik részéhez Google Meet, illetve Zoom segítségével lehet csatlakozni. Az egyes programoknál külön-külön is jelezzük, hogy azokon milyen módon lehet majd online is követni.

A Youtube-közvetítésekről

Heti rendszerességgel több előadásunk is lesz, amit a tavaszi gyakorlatunknak megfelelően youtube-csatornánkon élőben közvetítünk. Azok, akik korábban már regisztráltak ezekre, azoknak nem szükséges újra megtenniük ezt, ők automatikusan kapják majd e-mailben az értesítést az éppen aktuális közvetítésekről. Akik pedig még nem regisztráltak, itt találják meg a Buddhista Misszió youtube-közvetítéseinek regisztrációs felületét:
https://tinyurl.com/y5rjmwfo

Közvetítés Google Meet-en:

Vajramala szombati programjai online a Google Meet-en lesznek elérhetők, ehhez szükség van egy külön regisztrációra, amit itt lehet megtenni:
https://tinyurl.com/y53yzfv7

Ezek olyan programok, amelyeken a tanító számára fontos, hogy a résztvevők interaktív módon vegyenek részt rajtuk. Mindezt az adott programok leírásánál is jelezzük.

Közvetítés Zoom-on

Lílávadzsra havonta egyszer megtartott szombati programjain már korábban is megszokhatták a résztvevők, hogy azokon Zoom-on keresztül lehet részt venni. Ezek olyan tanítások, amelyeken a tanító számára fontos, hogy a résztvevők interaktív módon vegyenek részt rajtuk. Mindezt az adott programok leírásánál is jelezzük.
A Zoom-os részvételre a lilavadzsra@gmail.com e-mail címen lehet majd jelentkezni.

Programok

Programjainkról részletes információk találhatók itt:
https://buddhizmus.hu/cimoldal#programok

Az online közvetített programokon, illetve az online platformon keresztül megtartott tanítási és meditációs alkalmakon való részvételhez - a szervezési feladatok tervezhetősége és ellátása céljából, a szervezéssel összefüggő közlemények megküldése érdekében történő elérhetőség biztosítására - regisztráció szükséges; a regisztrációval az érintett hozzájárul a regisztráció során megadott személyes adatainak a Buddhista Misszió általi kezeléséhez. A személyes adatokat a Buddhista Misszió az itt elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.

https://buddhizmus.hu/sites/default/files/dokumentumok/BM_adatkezelesi_t...

A programokon való személyes részvétellel a résztvevő magára nézve kötelezőnek fogadja el a Házirend betartását.

Fontos:

Az online közvetítéseknek nem lesz részvételi díja, mindenki térítésmentesen vehet részt rajtuk. Kérjük azonban, hogy a résztvevők lehetőség szerint adományokkal támogassák a tanítókat és a közösséget. Az adományokat a rendeltetési cél megjelölésével (a tanítóknak szánt adományoknál a tanító nevének feltüntetésével) a Buddhista Misszió bankszámlájára kérjük átutalni:
Raiffeisen bank 12011148-00116750-00100005

Üdvözlettel:
A Buddhista Misszió vezetése

facebook

Tájékoztatás az Egyházi Tanács tagságának megújításáról

Kedves Barátaim!

Az Alapszabályunk szerint az Egyházi Tanácsban – a Buddhista Misszió legfőbb döntéshozó szervében – egy-egy fő képviseli
- a rendtagjelöltek közösségét, akit a rendtagjelöltek választottak,
- a világi hívek közösségét, akit a világi hívek választottak.
E képviselők mandátuma három évre szól.
A jelenlegi képviselők megbízatása lejárt.

Ezúton köszönöm meg – az Egyházi Tanács állandó tagjai nevében – a rendtagjelöltek képviselőjének, Upāli Juhász Krisztiánnak, és a világi hívek képviselőjének, Karma Tashi Chodron Sumser Margitnak az elmúlt években tanúsított
lelkiismeretes munkáját.

Tudatában vagyunk annak, hogy a járványhelyzet nem kedvező az új képviselők megválasztásának lebonyolítására (sem), mindazonáltal az egyház működtetéséhez folyamatosan döntéseket kell hozni, és szeretnénk, hogy az egyházi döntéshozatalban az egyház tagságának e fontos közösségei megfelelően képviselve legyenek.

A rendtagjelöltek képviselője

A rendtagjelöltek képviselőjének megválasztására a rendtagjelöltek jogosultak. Minden egyes rendtagjelölt egy szavazattal rendelkezik. Megválasztani azt a személyt lehet, aki
- rendtagjelölt,
- megelőzőleg nem töltötte be ezt a tisztséget három évnél tovább (egy újraválasztásra van csak
lehetőség),
- legalább egy rendtagjelölt jelöli őt képviselőnek, ő pedig elfogadja a jelölést.

A világi hívek képviselője

A világi hívek képviselőjének megválasztására a világi hívek jogosultak. E közösség minden egyes tagja egy szavazattal rendelkezik. Megválasztani azt a személyt lehet, aki
- tagja a világi hívek közösségének (menedéket vett és kérte felvételét az egyházba, de nem
rendtagjelölt, és nem rendtag),

- legalább egy világi hívő tag jelöli őt képviselőnek, ő pedig elfogadja a jelölést.

A választásokat a következők szerint kívánjuk lebonyolítani (mindkét tisztségre párhuzamosan, a továbbiakban az egyszerűség kedvéért általánosságban szólunk a szabályokról).

A jelölésre október 22-től 2020. november 1-ig van lehetőség.

A jelölést az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címre kell eljuttatni ebben az időszakban, megnevezve az érintett közösséget és a jelöltet. A levél tárgyaként kérjük a JELÖLÉS szót feltüntetni. Nincs akadálya annak sem, hogy valaki önmagát jelölje, ha az alábbiak szerint kész lenne a jelölést elfogadni.

A rákövetkező héten az ügyvivő megkeresi a jelölteket, és felkéri őket, hogy nyilatkozzanak a jelölés elfogadásáról, tehát arról, hogy készek-e arra, hogy megválasztásuk esetén az elkövetkező három évben képviseljék az adott közösséget az Egyházi Tanácsban, folyamatos kapcsolatot tartva a közösség tagjaival, és ellátva az Egyházi Tanácsban való tagsággal járó kötelezettségeket. Amelyik jelölt elfogadja a jelölést, azt az ügyvivő megkéri arra is, hogy írjon magáról egy rövid, pár mondatos bemutatkozást, elsősorban a képviselettel kapcsolatos motivációjáról, elképzeléseiről. A jelöltek bemutatkozását a honlapon a választás végéig közzétesszük.

Ezt követően kerül sor a jelöltekre történő szavazásra. Annak érdekében, hogy ellenőrizni tudjuk, hogy valóban azok szavaznak, akik erre jogosultak (tagjai az érintett közösségnek), és nem adnak le több szavazatot, mint amire jogosultak, itt szigorúbb szabályokat vagyunk kénytelenek előírni.
Szavazni két módon lehet, személyesen vagy online.

A személyes szavazásra két napot fogunk biztosítani, amikor a választásra jogosultak a Keleti Kulturális Központban adhatják le a szavazatukat, a megfelelő járványügyi intézkedések betartása mellett. Kötelező lesz a maszkviselés, a megfelelő távolságtartás, és kérjük, hogy ilyen módon csak egészségesen keressék fel személyesen a központot, és csak a szavazáshoz szükséges ideig tartózkodjanak ott – vigyázzunk egymásra! A szavazásnál jelenléti ívet veszünk fel, amely tartalmazza a szavazó személy nevét, buddhista nevét, lakcímét – azon adatokat, amelyeket a Buddhista Misszió a tagságról egyébként is kezelni jogosult –, továbbá az aláírását; a szavazást lebonyolító munkatársak pedig ellenőrzik, hogy az illető szerepel-e a tagnyilvántartásban, továbbá hogy a megadott adatai megegyeznek az általa bemutatandó fényképes igazolványban szereplő adatokkal.

Online szavazásra ugyanezen napokon lesz lehetőség, a később megadandó platformon, amely lehetővé teszi, hogy a Buddhista Misszió munkatársa felvegye a szavazni kívánó személy fenti adatait, és a kamerában felmutatott igazolványa alapján azonosítsa őt. Az online szavazás esetében a szavazólapot a Buddhista Misszió munkatársa fogja kitölteni a szavazni kívánó személy által megadott módon, és dobja be helyette az urnába. Kérjük aki online szeretne szavazni jelezze az etvalasztas@buddhizmus.hu email címen.

Szavazási időpontok:

2020.11.14 (szombat) 9:00 – 14:00 KKK-ban személyes és videós szavazás
2020.11.16 (hétfő) 15:00 – 19:00 KKK-ban személyes és videós szavazás

Kérjük, hogy aki szavazni szeretne, de sem személyesen nem tud megjelenni, sem pedig az online bejelentkezést nem tudja megoldani, az jelezze ezt az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címen.

Kérjük továbbá, hogy ha valaki a Buddhista Misszió munkatársai mellett szavazatszámlálóként és a választás tisztaságának őreként kíván jelen lenni, e szándékát mielőbb jelezze az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címen.

Az adott közösség megválasztott képviselője az a jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja. A szavazás eredményéről a szavazásra rendelkezésre álló időszakot követően a lehető legrövidebb időn belül a honlapon tájékoztatjuk a tagságot.

A szavazáson felvett jelenléti íveket, valamint a szavazatszámlálásról készült jegyzőkönyvet az általános elévülési időben, öt évig őrizzük meg.

Bízom benne, hogy a nehéz körülmények ellenére minél többen részt vesznek ebben az egyházi közösség felelősségvállalását kifejező fontos eseményben.

Vijayavajra Máthé János
ügyvivő

facebook

Egyházi Tanács – képviselőválasztás: tájékoztató a szavazás menetéről

Kedves Barátaim!

Az Egyházi Tanácsba a világi közösség, illetve a rendtagjelöltek képviselőjének megválasztásában – a sikeres jelölési szakaszt követően – elérkeztünk a szavazási szakaszhoz. A szavazásra – a korábban közzétett, illetve körbeküldött tájékoztatónak megfelelően – két napon,

2020. november 14-én (szombaton) 9:00 és 14:00 óra között, valamint
2020. november 16-án (hétfőn) 15:00 és 19:00 óra között

lesz lehetőség, személyesen a Keleti Kulturális Központban, vagy online, a google meet alkalmazáson keresztül bejelentkezve.

Az alábbiakban még egyszer összefoglalom az egyes közösségek képviselőjének megválasztásával kapcsolatos követelményeket, ismertetem a jelöltek személyét, továbbá tájékoztatást adok a szavazás menetéről.

Választásra jogosultak és a jelöltek

A rendtagjelöltek képviselője:

A rendtagjelöltek képviselőjének megválasztására a rendtagjelöltek jogosultak. Minden egyes rendtagjelölt egy szavazattal rendelkezik. A rendtagjelöltek megválasztott képviselője az a jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja.

A jelöltek, akikre szavazni lehet (alfabetikus sorrendben):

Ligeti Erika Khema
Vermes Paula Gópika

A világi közösség képviselője:

A világi közösség képviselőjének megválasztására a világi közösség tagjai jogosultak. A világi közösség minden egyes tagja egy szavazattal rendelkezik. A közösség megválasztott képviselője az a jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja.

A jelöltek, akikre szavazni lehet (alfabetikus sorrendben):

Dr. Bűdi Máté János Dhammananda
Martos Virág Gita
Sumser Margit Karma Tashi Chödrön

Személyes szavazás

Járványügyi megfontolások

Hangsúlyosan felhívom a figyelmet arra, hogy miután a szavazásra – kényszerűségből – a COVID19 járvány rendkívül fertőzésveszélyes időszakában kerül sor, személyesen csak egészséges személy keresse fel a szavazás helyszínét, akinek esetében az sem merül fel, hogy fertőzött személy kontaktja lehet, és csak a szavazáshoz szükséges ideig tartózkodjon ott – vigyázzunk egymásra! A Keleti Kulturális Központban kötelező a maszkviselés – orrot és szájat megfelelően befedő módon –, a megfelelő távolságtartás, valamint a kézfertőtlenítés. Célszerű saját tollat is hozni.

A szavazás menete

A szavazásnál jelenléti ívet veszünk fel, amely tartalmazza a szavazó személy nevét, buddhista nevét, lakcímét – azon adatokat, amelyeket a Buddhista Misszió a tagságról egyébként is kezelni jogosult –, továbbá az aláírását; a szavazást lebonyolító munkatársak pedig ellenőrzik, hogy az illető szerepel-e a tagnyilvántartásban, továbbá hogy a megadott adatai megegyeznek az általa bemutatandó, személyazonosításra alkalmas fényképes igazolványban szereplő adatokkal.
Ezt követően a szavazásra jogosult kézhez kap egy lepecsételt szavazólapot, amelyen érvényesen szavazni az általa kiválasztott – egyetlen – jelölt neve melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet. A szavazólapot ezt követően a lezárt urnába dobja.

Online szavazás

Technikai feltételek

Bejelentkezés a https://meet.google.com/mxx-hqgp-pqt linken a google meet-el internetes böngészőben. Figyelem: mivel egyidejűleg egy szavazó személy hívását tudjuk ilyen módon fogadni, kérem, hogy türelemmel várjon, amíg a szavazást lebonyolító munkatársak beengedik a beszélgetésbe. Kérem, hogy a hívás előtt készítse elő a személyazonosításra alkalmas fényképes igazolványát, amelyet a kamerába olvasható módon fel kell majd mutatnia. A híváshoz engedélyezze a kamera és a mikrofon használatát. Amennyiben nehézségekbe ütközik a google meet elindítása, kérjük e-mailben jelezze ezt a etvalasztas@buddhizmus.hu-ra a mobiltelefonos elérhetőségével együtt. Az aktuális szavazót követően felhívjuk, és segítünk elindítani, addig is kérjük szíves türelmét.

A szavazás menete

A szavazásnál a jelenléti ívet a szavazást lebonyolító munkatársak töltik ki a szavazásra jogosult által megadott és személyazonosításra alkalmas fényképes igazolvány felmutatásával alátámasztott adatokkal (név, buddhista név, lakcím), az aláírás helyett az „ONLINE” szöveget feltüntetve. A szavazást lebonyolító munkatársak ellenőrzik, hogy az illető szerepel-e a tagnyilvántartásban, ilyen módon jogosult-e a szavazásra.

Ezt követően a szavazást lebonyolító munkatársak a szavazásra jogosult útmutatásának megfelelően kitöltik a lepecsételt szavazólapot, azt a kamerába felmutatják, és a szavazásra jogosult jóváhagyását követően a szeme láttára a lezárt urnába dobják. A szavazást lebonyolító munkatársak titoktartási nyilatkozatot írnak alá a választással összefüggésben tudomásukra jutott információk megőrzésére és bizalmas kezelésére vonatkozóan, így a szavazásra jogosult választását senki mással nem közölhetik.

Továbbra is kérjük, hogy aki szavazni szeretne, de sem személyesen nem tud megjelenni, sem pedig az online bejelentkezést nem tudja megoldani, az jelezze ezt az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címen.

Eredményhirdetés

A szavazás eredményéről a szavazásra rendelkezésre álló időszakot követően a lehető legrövidebb időn belül a honlapon tájékoztatjuk a tagságot. A szavazáson felvett jelenléti íveket, valamint a szavazatszámlálásról készült jegyzőkönyvet az általános elévülési időben, öt évig őrizzük meg.

Személyes adatok kezelése

A szavazáshoz csak olyan személyes adatok megadását kérjük, amelyek egyébként is szerepelnek a Buddhista Misszió tagnyilvántartásában, és amelyeket a Buddhista Misszió mint bevett egyház a 2016. április 27 i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet, GDPR) 9. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján kezelni jogosult azzal a feltétellel, hogy e a személyes adatokat az érintettek hozzájárulása nélkül nem teszi hozzáférhetővé az egyházon kívüli személyek számára. A Buddhista Misszió szavazást lebonyolító munkatársainak titoktartási nyilatkozata erre is kiterjed. Ugyanakkor, ha a szavazásra jogosult személyes adata nem egyezik meg a tagnyilvántartásban rögzített adattal, kérésére javítjuk a tagnyilvántartásban szereplő adatot.

Bízom benne, hogy a nehéz körülmények ellenére minél többen részt vesznek ebben az egyházi közösség felelősségvállalását kifejező fontos eseményben.

Vijayavajra Máthé János
ügyvivő

Jelöltek bemutatkozása:

Ligeti Erika Khéma rendtagjelölt

Ligeti Erika vagyok, rendi nevem Khéma.
1996-ban hallgattam először tanítást a Buddhista Misszióban. 2005-ben vettem menedéket. 2013-ban rendtagjelöltségi fogadalmat tettem. Ezt követően letettem az előírt vizsgákat a szisztematikus tanulmányok keretében, melyeket Vajramala, szellemi vezetőnk tartott.

Világi életemben pedagógusként dolgozom, aki lassan a nyugdíj felé közeleg.
A Buddhista Misszió tanítóitól kapott szellemi tudás az évek alatt átalakította gondolkodásmódomat, az élethez való hozzáállásomat. Buddha tanítása menedékké és állandó megújuláshoz vezető úttá vált számomra, mely a mindennapi életemben is útmutatóm.

Örömmel vennék részt az Egyházi Tanács munkájában, mint a rendtag-jelöltek képviselője. Lehetővé válna, hogy ne csak elfogadjam a Rend tanítóitól a szellemi javakat, de szolgálattal viszonozzam is azt.
A megbízás esetén szeretném, ha eleven kapcsolat lenne a jelöltek és az Egyházi Tanács között,megismerve a feladatokat, a lehetőségeket, az elvárásokat és az igényeket. Szeretném segíteni a két irányú kommunikációt és a közös megoldások keresését.
Az Egyházi Tanács által megnevezett feladatokban világi élettapasztalatom és dharma-gyakorló tapasztalataim alapján szeretnék a közösség javára válni.

Vermes Paula Gópika rendtagjelölt

Vermes Paula vagyok, 1983 június 30-án születtem Budapesten. Szüleim ateisták és engem is ebben a szellemben neveltek. Volt Magyarországon egy "Indiai regék és mondák” c. könyv, abban írtak a reinkarnációról. Ebben magamtól elkezdtem hinni. A keleti kultúrával történő személyes találkozásom középiskolában történt, ahol volt lehetőség japánul tanulni. A japántanár fordította érdeklődésemet a spiritualitás felé.

16 évesen kezdtem el a Gyémánt Út Buddhista Közösségbe járni. Ott gyakoroltam 2006 tavaszáig, ez kb. 6-7 évet jelent. Közben felvettek az ELTE Jogi Karára. Megfordultam néha a Shambala Tibeti Kulturális Központban is, ahol olyan szemináriumokat hallgattam, mint pl. Agócs Tamástól a Gyémánt Szútra magyarázata. Ott hallottam először Dr. Pressing Lajos Lílávadzsrát is.
2006-ban jöttem a Buddhista Misszióhoz. Ott először nem Lílávadzsrához, hanem Kóródi Tivadar Sudhána előadásaira jártam. 2006 végétől, illetve 2007-től kezdve kapcsolódtam be a többi programba. 2009-ben tettem le a rendtagjelölti fogadalmat a nyári elvonuláson és ugyanazon az elvonuláson kaptam meg a beavatást is Tárá Istennő szádhanájába Lílávadzsrától. 2010-ben történt Őszentsége a Dalai Láma magyarországi látogatása, amikor Őszentsége Avalokitésvara beavatást is adott. Abban az évben, 2010-ben kezdtem el tartani egy szemináriumot a Szív Szútra témájában, majd 2011-től 2015-ig a Korai Buddhista Filozófia témájában tartotttam szemináriumot.

Az egyetem elvégzése után másfél évig munkanélküli voltam. Ez az időszak ahhoz segített hozzá, hogy több megértés, együttérzés legyen bennem a nálam szerencsétlenebbek iránt. 2010-től dolgozom folyamatos munkaviszonyban, 2013-ban munkahelyet váltottam, azóta ugyanazon a helyen dolgozom. A munkavállalás számomra a gyakorlást elősegítő tényező vált, mert mind az anyagi, mind az időbeli feltételek adottak a gyakorláshoz. Azóta a nagyjából megfelelő teret kapja a gyakorlás az életemben.
Az Egyházi Tanácsba történő bekerülésem esetén Upáli Juhász Krisztián munkásságát szeretném folytatni.

Martos Virág Gita világi tag

Mióta a közművelődés lett nem csak a szakmám, de a hivatásom is - huszonéves korom közepétől - a közösségekért dolgozom sokféle formában. És amióta a gyerekeim akkorák lettek, óvodától kezdve vállalom a szülői képviseletet is az ovis csoport, az osztály, vagy akár az egész iskola szintjén is. Boróka iskolájában szülői munkaközösségi alelnökként és az Intézményi Tanács elnökeként fogtam össze a szülőket és képviseltem az érdekeiket. Most a gimnáziumban csak egy vagyok az osztályt képviselő anyák közül.
Kezdetben, 27 éve csak ketten voltunk a szangha, ☺ a saját lakásunkban gyakoroltunk, de már ekkor is voltak rendszeres heti alkalmak, amikor bárki csatlakozhatott hozzánk. Később a barátaink ajánlották fel a lakásukat ezekre az alkalmakra, hogy Sopronban könnyebben megközelíthetően tudjunk gyakorolni. Egy-két év múlva béreltünk termet iskolában, meditációs központban is, mivel bővült a szangha, sopron környékéről és a városból is egyre többen jöttek, Gábor tanfolyamokat is kezdett tartani. Így egyre inkább szükségessé vált egy önálló hely, ahol most már akár minden nap van alkalom gyakorolni. Nagyon sokat jelent az, hogy az egyház megteremtette erre a lehetőséget! A soproni szangha kezdeteitől fogva nem csak a meditációkon veszek részt, de a szervező munkákban is, előfordul, hogy helyettesítem Gábort a gyakorló alkalmakon, ha elutazik.

Amikor még a városi művelődési házban dolgoztam, három alkalommal szerveztem olyan fesztivált, amely a kelet szellemi hagyományaival foglalkozott. Sok színes programot zsúfoltunk ezekbe a hétvégékbe a Más Világ és a Kelet Fénye fesztiválokon. Nagyon élveztem!

Az évek során gyerekeink születtek, akiket már csecsemőkoruktól cipeltünk a meditációkra, elvonulásra, a soproni közösségbe s később az AMM közösségbe belenőttek ők is. De az otthoni életünket is a dharma szőtte át, (Benke már a pocakomban meditált), formabontó szertartásainkon partnerek lettek ők is. Sokat jelent, hogy együtt erősítjük, támogatjuk egymást a buddhista úton. Benke, tudata nyiladozásától kezdve izgalmasnak találta azt, amibe belenőtt és elkötelezetten olvas, tanul és gyakorol. Hálás vagyok, hogy ezt megélhetem, hogy a családom támogatását élvezhetem és ők is az enyémet.

Bár Sopronban távol élünk az AMM szangha egri, budapesti, németországi, vagy svájci dharmatestvéreitől, mégis a hétvégi elvonulásokon, ünnepeken, lelkigyakorlatokon szövődött barátságok év közben is megmaradnak, megtartjuk a kapcsolatot, egymást. Fontos, hogy a gyakorlásban, de hétköznapi problémákban is számíthatunk egymásra, támogatjuk egymást.

Tavaly nyáron, amikor részt vehettem az elvonulás után a közösség életét érintő „brain storming”-on, éppen abba a csoportba kerültem, amely a közösséggel, mint témával foglalkozott. Lelkesítő és tanulságos volt megfogalmazni a „helyzetjelentést”, s ráébredni arra, mi mindent tehetnénk egymásért.
Nagy örömmel tennék még többet, ami a gyakorlók közösségével kapcsolatos!

Sumser Margit Karma Tashi Chödron világi tag

Szeretettel üdvözlöm ez úton minden kedves szanghatársamat!
A világi képviselő választás közeleg, és a szavazásra kerülő öt jelölt között az én nevem is szerepel. Aki még személyesen nem ismerne, annak szeretnék röviden bemutatkozni.

Sumser Margit vagyok, a Dharma nevem Karma Tashi Chödrön. Ezt a nevet Kyabje Tenga Rinpocsétól kaptam, amikor Németországban 2003- ban menedéket vettem. A nevemet nagyon szeretem, mert a jelentése egyben a célomat is jelképezi. „Boldog lámpása az útnak”. Német férjem halála után rögtön felvettem a kapcsolatot Vajramalával és Lilávajrával, és így sok segítséget kaptam 2009-ben hazatelepedésemkor a gyors beilleszkedéshez a szanghába.

Különösen hálás vagyok Lilávajrának a belém vetett bizalmáért, hogy egy év ismeretség után rám bízta a K.K.K. gondnokságát, amit ügyvivői vezetése végéig önkéntes felajánlás alapján örömmel el is láttam. Mivel már nyugdíjas vagyok, így élvezhetem azt a kiváltságot, hogy minden figyelmemet a Dharma követésére fordítsam. Rendszeresen részt vettem minden évben Vajramala és Lilávajra nyári elvonulásain, így már tágabb körben is sok új szangha társat ismerhettem meg. Hálásan követem Vajramala szemináriumait, részt veszek minden tanításán, így elvégeztem a hat éves Buddhista Tanító szemináriumot is, ahol mindhárom vizsgát sikeresen letettem Vajramala és Lilávajra előtt. Sokan ismertek engem Lilávajra hétfői Dharma tanításai, vagy a szanszkrit szútra elemzések alatt közösen eltöltött idő által is. Úgyszintén közületek már sok kedves ismerőssel részt vettem a Lilávajra vezetésével havonta megtartott szombat délelőtti Bardó tanításokon, és a délutáni meditációkon . Vannak, akikkel Amoghavajra szerda esti tanításain, a Maitreya Házban, a Szegeden megtartott elvonulásokon találkoztunk.

Mivel időm és körülményeim engedik, megragadok minden lehetőséget a Dharma követésére, így sokszor ellátogatok más buddhista csoportok rendezvényeire is. Remélem, hogy így a tágabb körű tapasztalataimat eredményesen tudom a Maitreya Mandala minden kedves szanghatagjának is a rendelkezésére bocsájtani.

Köszönöm az eddig belém vetett bizalmatokat, hogy a világi tagok képviselőjeként három évvel ezelőtt megválasztottatok engem az Egyházi Tanácsba. Remélem, hogy munkámmal a szangha érdekeit mindenki számára üdvösen tudtam ellátni. Most új választás lesz, és Ti döntitek el, hogy ki tudná a legeredményesebben képviselni a szangha világi tagjainak a képviseletét a következő három évben.

Dr. BŰDI Máté János Dhammananda világi tag

„Követeddé lenni s Érted tenni vágyom”
Kecskeméten született 1983. évben. Napja a skorpióban, Holdja a vízöntőben, Aszcendense a bikában áll.
Jogi végzettséget szerez és jelenleg is praktizál Budapest helységben. Szakmai életútjáról információ a linkedin.com honlapon érhető el.

Házas. Regina férje. Luca Boróka apja. Botond Ákos leendő apja. Hat hüllő és egy macska gazdája.
Harcművészeti és Gyógyász képzése bontja ki útját a tan ösvényén. A nomen est omen jegyében részt vesz Lilavajra élő hétfői előadásán. A hajtó erőt Gopika adja, gyökér gurujának Amoghavajra tanítót tartja. A menedékvételre Vajramala Úrnővel folytatott személyes beszélgetés indítja. 2016. évben formálisan is menedéket vesz Lilavajra előtt.
Nyári hetes visszavonulásokon, budapesti és szegedi napos visszavonulásokon, Vajramala, Lilavajra és Amoghavajra élő tanításain vesz részt és vagy azokat on line követi. A Mudita alapítvány kapcsán a kuratóriumi elnökkel folyamatos egyeztetést folytat. A társhagyományok tanítói közül Cser Zoltán tanítót és Chong An Sunim tanítót hallgatja.
Az alábbi gyakorlatokat végzi: Vajrasattva meditáció, Ngöndro gyakorlatok, Satipatthana meditáció, Ászanák. Leborulás.

Béke és Kondi

dbmj

Dhammananda

facebook

Cacafestés, mint szellemi gyakorlat

A caca agyagból, vagy gipszből készült kisméretű tárgy, például Buddhaképmás vagy sztúpaforma. Az elnevezés - állítólag - abból a hangból származik, ami akkor keletkezik, amikor a puha agyagot belepaskolják az öntőformába: ca-ca-ca.

Ha cacát készítünk, akkor a formátlan agyagból, vagy gipszből az erőfeszítésünk révén látható, érzékelhető formában is megjelenik a világban a megvilágosodás lehetősége.

A Buddha halálát követően egy ideig nem ábrázolták őt, legfeljebb a lábnyomát, ami arra utal, hogy az a belső szabadság, amit a megvilágosodott átél, semmilyen módon nem ragadható meg, és nem is ábrázolható, mégis képes hatni a környezetére. Ahol a lábnyomunkat hagyjuk, ott akkor is jelen lesz valami abból, amit mi magunk tettünk, képviseltünk, ha mi már máshol járunk. A Buddha saját példája azonban sokakat inspirált, és a tanítványok felismerték, hogy bizonyos ábrázolások képesek lehetnek arra, hogy az odaadás, bizalom érzését felébresszék, és ezáltal a megvilágosodás megvalósítására inspiráljanak bennünket.

Ezért festenek és formáznak különböző anyagokból Buddhaképmásokat és ezért építenek a világon mindenütt sztúpát a buddhisták. A sztúpa szimbolikusan megjeleníti a Buddha megvilágosodását, sőt a szellemi út egészét. A közösség kis Buddhaképmásokat készít és fest, mantrákat ír, amiket felteker és szép selyemtokba helyez. Így kerülnek bele ezek a sztúpába az építés egy bizonyos fázisában. Ezzel a gesztussal a sztúpa megtelik a megvilágosodás szimbólumaival, a közösség erejével, összpontosított energiájával, tiszta szándékaival, békéjével. Ezáltal válik a sztúpa olyan hellyé, amit felkeresve még azok is megérzik a belső csendet és lelki derűt, akik semmit sem tudnak a buddhizmusról. Így válik a közösség közreműködése évszázadokig a szellemi gyakorlókat szolgáló inspiráció forrásává.

A festés közben gyakorlod az összeszedettséget, és kibontakoztatod az odaadás érzését. A cacafestés az adás gyakorlata: odaadod az idődet, energiádat, figyelmességedet és nem tartod meg a végterméket, a cacát sem, hanem azt is elengeded, hogy a sztúpába kerülhessen.

Ha cacát festesz, közben a következő mantrát mondogathatod:

OṂ ĀH VAJRA RĀJÉ VIRĀJE SVĀHĀ
(óm áh vadzsra rádzsé virádzsé szváhá)
- vajra: gyémánt; rája: király; viraja: tiszta, ragyogó
"OṂ ĀH ragyogjon, mint a gyémántok királya! Legyen!"

Szerző: 
Amoghavajra
facebook

Új tagok a Buddhista Misszió Egyházi Tanácsában

A Buddhista Misszió Egyházi Tanácsában a rendtagjelöltek képviseletét a november 14-én és 16-án lezajlott személyes és videós szavazás eredményeként a következő három évben Vermes Paula Gópiká, míg a világi hívek képviseletét Martos Virág Gítá látja el.

Ezúton köszönöm meg – az Egyházi Tanács állandó tagjai nevében – a rendtagjelöltek képviselőjének, Upāli Juhász Krisztiánnak, és a világi hívek képviselőjének, Karma Tashi Chödrön Sumser Margitnak az elmúlt években tanúsított lelkiismeretes munkáját.

Köszönöm minden jelöltnek és szavazónak a részvételt, az új képviselők munkájához pedig sok sikert, erőt és a Buddhák áldását kérem!

Vijayavajra Máthé János
ügyvivő

facebook

Heti programjaink (november 30 - december 6.)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 49. heti programjai (november 30-tól december 5-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (november 30.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/meditacios-gyakorlas-kezdoknek
Csatorna: Youtube https://youtu.be/NMFHAua7ysM

Lilavajra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-3
Csatorna: Youtube https://youtu.be/VrvFkV3uqIk

Lilavajra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 1.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai
Csatorna: Youtube https://youtu.be/icxYc20iqO0

Amoghavajra: Meditációs gyakorlás (nem csak) kezdőknek

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/meditacios-gyakorlas-kezdoknek
Csatorna: Youtube https://youtu.be/G1YG9fw4apg

Szombat (december 5.)

Vajramala: Utazás Aksobhya Tiszta Földjére - avagy hogyan valósítsuk meg a tudat stabilitását

Időpont: 10:00 - 13:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/utazas-aksobhya-tiszta-foldjere-avagy...
Csatorna: GoogleMeet
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: A misztikus ösvény mesterei – Nāropa élete és tanításai

Időpont: 14:00 - 17:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-misztikus-osveny-mesterei-naropa-el...
Csatorna: GoogleMeet
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: Lépések a Mahāmudrā ösvényén

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lepesek-a-mahamudra-osvenyen
Csatorna: Youtube https://youtu.be/ZclLskowmqo

facebook

Heti programjaink (december 7-13.)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 50. heti programjai (december 7-13.) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ezentúl ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailben, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (december 7.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio
Csatorna: Youtube https://youtu.be/HYSGbAHjpLQ

Lilavajra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-3
Csatorna: Youtube https://youtu.be/3UegvAiRd2c

Lilavajra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 8.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai
Csatorna: Youtube https://youtu.be/hoNUhdkIZYE

Amoghavajra: Meditációs gyakorlás (nem csak) kezdőknek

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/meditacios-gyakorlas-kezdoknek
Csatorna: Youtube https://youtu.be/QHMyqGfCQUA

Csütörtök (december 10.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Figyelem! A program a szokásostól eltérően nem pénteken, hanem csütörtökön lesz megtartva.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-szeminarium-amoghavadzsraval-...
Csatorna: GoogleMeet
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Péntek (december 11.)

Lilavajra: Felkészülés a halálra és az életre - előadás Szegeden (csak online)

Időpont: 16:30-20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-el...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szombat (december 12.)

Vajramala: Lépések a Mahāmudrā ösvényén

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lepesek-a-mahamudra-osvenyen
Csatorna: Youtube https://youtu.be/9gZPoQl5QKc

facebook

Heti programjaink (december 14-20.)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 51. heti programjai (december 14-20-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (december 14.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio
Csatorna: https://youtu.be/RHTAO7lkAZQ

Lilavajra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-3
Csatorna: https://youtu.be/npyJBsrtEuQ

Lilavajra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 15.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai
Csatorna: https://youtu.be/wAb28Nh6-F8

Amoghavajra: Meditációs gyakorlás (nem csak) kezdőknek

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/meditacios-gyakorlas-kezdoknek
Csatorna: https://youtu.be/MMn20iIMx_8

Szombat (december 19.)

Lilavajra: Felkészülés a halálra és az életre - bardo tanítások

Időpont: 9:15–12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-ba...
Csatorna: Youtube
1. rész: https://youtu.be/RI-vguSVr6o
2. rész: https://youtu.be/G0d6GU3hwpg
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lilavajra: Bardo jóga

Időpont: 12:15–13:15
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-joga-1#overlay-context=cimoldal
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lilavajra: A szív bölcsessége - Tonglen és más bódhicsitta meditációk

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-tonglen-es-mas-bod...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: Lépések a Mahāmudrā ösvényén

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lepesek-a-mahamudra-osvenyen
Csatorna: https://youtu.be/beelwrYXMlY

facebook

Újévi üdvözlet a 2021. év kezdetén

Egy kihívásokkal és korlátozásokkal teli esztendőt hagyunk magunk mögött, egy olyan évet, amely egy új évtized kezdetét jelentette. Sokat gondolkodtunk a szükséges változtatásokról, e folyamatnak a „Maitreya Maṇḍala 2.0“ nevet adva. A covid-19 miatt meghozott intézkedések ugyanakkor sok tevékenységet megakadályoztak. Mégis: együtt túljutottunk a nehézségeken és megtaláltuk az útját-módját annak, hogy kapcsolatban maradhassunk, s eközben megtapasztaltuk, hogy a saṅghánk egybenőtt, meghaladva a nemzeti határokkal való elválasztottságot. Ezt nagy eredménynek tekintem.

A nyugati és nemzetközi naptár szerint ma egy új év kezdődik, és mindannyian egészséget, biztonságot, jólétet és békét kívánunk magunknak. Ezek minden ember alapszükségletei, s mint ilyenek, jogos kívánságok. Ne feledjük azonban, hogy e kívánságok csak akkor válhatnak valóra, ha közösen teszünk erőfeszítéseket ezen értékek megvalósítása érdekében. Ennek a kulcsa pedig az átfogó képzés, a „tanulás ésszel, szívvel és kézzel”, ahogy azt a neves pedagógus, Johann Heinrich Pestalozzi (1746–1827) kétszáz évvel ezelőtt megfogalmazta. Ezért a 2021. évet a képzésünk továbbfejlesztésének kívánom szentelni.

Śākyamuni Buddha negyvenöt éven át vándorolt India-szerte, és osztotta meg az emberekkel felismerésének, tapasztalatának és bölcsességének lényegét anélkül, hogy bármit is visszatartott volna előlük. Mi, mint az ő tanítványai szintén ezt a „teljességhez vezető utat” követjük – ahogy azt Govinda láma egyszer nevezte –, azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljunk egy élhető világhoz, amelyben kielégíthetőek a lények valódi szükségletei. A belátásmeditációban azt gyakoroljuk, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a valódi szükségleteket a nem-valódiaktól, és újra felfedezzük az örömet az egyszerű, kiteljesedett életben azáltal, hogy élesítjük érzékeinket és figyelmünket.

Úgy tartják, hogy Maitreya bodhisattva az utolsó újralétesüléséig a Tuṣita mennyben – az elégedett istenek mennyében – tartózkodik. Ezt érdemes útmutatásnak tekintenünk arra vonatkozóan, mi is a maitrī, a valódi szeretet előfeltétele. Mindaddig, amíg a rászorultságunk, ínségünk gyötör, a szeretetünket a szükségleteink és a feltételek fogják meghatározni. Ha azonban felfedezzük a Dharma és az egyszerű élet értékes kincseit, szabaddá válhatunk – mi magunk és a szeretetünk is – az elvárásoktól és a feltételektől, ami elvezethet az együttérző cselekvéshez, a karuṇāhoz.

Minden testvérünknek és barátunknak azt kívánom, hogy sikerüljön ebben az új esztendőben örömet és megelégedettséget meríteniük mindabból, ami nap mint nap lehetséges, és hogy az elkövetkező 365 napot használják tanulásra és meditációs gyakorlásra, hogy kibontakoztassuk a képességeinket, a tudásunkat és bölcsességünket, s ilyen módon hozzá tudjunk járulni a lények javához és boldogságához.

Vajramālā maṇḍalācāryā

Szerző: 
Ven. Vajramala
facebook

Heti programjaink - január 4-9.

A Buddhista Misszió 2021/1. heti programjai (január 4-9-ig) továbbra is online hallgathatók.

A programokról heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hírlevelünkre regisztrálni lehet itt:
https://buddhizmus.hu/hu/cimoldal#block-simplenews-0

Hétfő (január 4.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio#overlay-context=
Csatorna: Youtube https://youtu.be/G49wPX6U0Ug

Lilavajra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-3
Csatorna: Youtube https://youtu.be/VpNZxYlD79Y

Lilavajra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (január 5.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai
Csatorna: Youtube https://youtu.be/JdCzF4gaQJU

Amoghavajra: Meditációs gyakorlás (nem csak) kezdőknek

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/meditacios-gyakorlas-kezdoknek
Csatorna: Youtube https://youtu.be/2wBpm3-fF0U

Szombat (január 9.)

Vajramala: Utazás Aksobhya Tiszta Földjére - avagy hogyan valósítsuk meg a tudat stabilitását

Időpont: 10:00 - 12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/utazas-aksobhya-tiszta-foldjere-avagy...
Csatorna: GoogleMeet
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: A misztikus ösvény mesterei – Nāropa élete és tanításai

Időpont: 14:00 - 16:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-misztikus-osveny-mesterei-naropa-el...
Csatorna: GoogleMeet
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: Lépések a Mahāmudrā ösvényén

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lepesek-a-mahamudra-osvenyen
Csatorna: https://youtu.be/d6U_I5GrAEY

facebook

2021/2. heti programjaink (január 11-16.)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/2. heti programjai (január 11-16-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (január 11.)
Amoghavajra: Reggeli meditáció
Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio
Csatorna: https://youtu.be/p49JKM_9Db0

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről
Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-3
Csatorna: https://youtu.be/F1yEUA_4RFU

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra
Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (január 12.)
Amoghavajra: A buddhista út alapjai
Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai
Csatorna: https://youtu.be/ISO1Zt5Qkew

Amoghavajra: Meditációs gyakorlás (nem csak) kezdőknek
Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/meditacios-gyakorlas-kezdoknek
Csatorna: https://youtu.be/JCRyFKsuvaA

Szombat (január 16.)
Lílávadzsra: Felkészülés a halálra és az életre - bardo tanítások
Időpont: 9:15–12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-ba...
Csatorna: Youtube
1. rész: https://youtu.be/TDwOsPupHt0
2. rész: https://youtu.be/modzBILUSJo
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: Bardo jóga
Időpont: 12:15–13:15
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-joga-1#overlay-context=cimoldal
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - Tonglen és más bódhicsitta meditációk
Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-tonglen-es-mas-bod...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: Lépések a Mahāmudrā ösvényén
Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lepesek-a-mahamudra-osvenyen
Csatorna: https://youtu.be/TktsOp6pHEo

facebook

2021/3. heti programjaink (január 18-23.)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/3. heti programjai (január 18-23-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (január 18.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio#overlay-context=
Csatorna: Youtube https://youtu.be/aLZXlyFeM-o

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-3
Csatorna: Youtube https://youtu.be/iUYfR9f9YzA

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (január 5.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai
Csatorna: Youtube https://youtu.be/QoBj__YiBKA

Amoghavajra: Meditációs gyakorlás (nem csak) kezdőknek

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/meditacios-gyakorlas-kezdoknek
Csatorna: Youtube https://youtu.be/2nkfwaOo12w

Péntek (január 22.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 18:30 - 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-szeminarium-amoghavadzsraval-...
Csatorna: Meet

Szombat (január 9.)

Vajramala: Lépések a Mahāmudrā ösvényén

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lepesek-a-mahamudra-osvenyen
Csatorna: https://youtu.be/wRIp60Yn7BQ

facebook

2021/5. heti programjaink

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió tavaszi szemeszterének programjai megtekinthetők a honlapunkon.
https://buddhizmus.hu/cimoldal#programok

A 2021/5. heti programjaink (február 3-6-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

A 2021/5. heti programjaink:

Szerda (február 3.)

Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

Időpont: szerda, 19:00-20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: https://youtu.be/IX8US7ohgxc

Szombat (február 6.)

Vajramala: Tiszta Buddha-birodalom volna a világunk? - A Vimalakirti szútra

Időpont: szombaton, 10:00 - 12:00-ig
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tiszta-buddha-birodalom-volna-a-vilag...
Csatorna: GoogleMeet
Regisztrálni lehet ezen az űrlapon:
https://docs.google.com/forms/d/1pvukZgEkeuNBt-9CVxpTkZFCYmsop0EqlbY0Gyn...
FONTOS! Aki az őszi szemeszterre már regisztrált, annak NEM kell újra regisztrálnia.

Vajramala: A misztikus ösvény mesterei – Nāropa élete és tanításai

Időpont: szombaton, 14:00 - 16:00-ig
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-misztikus-osveny-mesterei-naropa-el...
Csatorna: GoogleMeet
Regisztrálni lehet ezen az űrlapon:
https://docs.google.com/forms/d/1pvukZgEkeuNBt-9CVxpTkZFCYmsop0EqlbY0Gyn...
FONTOS! Aki az őszi szemeszterre már regisztrált, annak NEM kell újra regisztrálnia.

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: szombaton, 18:00 - 20:00-ig
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/UfOZJsYp_Uo

facebook

Adó 1+1%

Adomány, amely nem kerül semmibe - csupán egy kis figyelmességet kíván, a buddhista közösségnek azonban nagyon sokat segít!

Magánszemélyként a megfizetett személyi jövedelemadója 1+1%-ának hovafordításáról minden évben szabadon rendelkezhet. Az egyik 1%-ot valamely technikai számmal rendelkező egyháznak vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, a másik 1%-ot pedig egy regisztrált civil szervezetnek adományozhatja. Ez az összeg az adó részeként mindenképpen behajtásra kerül, ezért érdemes inkább Önnek eldöntenie, hogy milyen célokat kíván vele támogatni, máskülönben az összeg bekerül az állami költségvetésbe, ahol annak felhasználásáról mások döntenek.

Honlapunk alábbi rovatában részletes tájékoztatást nyújtunk az adófelajánlással kapcsolatos tudnivalókról.
https://buddhizmus.hu/hu/tamogatas

Letölthető formanyomtatvány az adó 1+1% felajánlásához:
https://buddhizmus.hu/sites/default/files/dokumentumok/SZJA-1-szazalek-n...

facebook

2021/6. heti programjaink

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/6. heti programjai (február 8-13-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

A 2021/6. heti programjaink:

Hétfő (február 8.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/wPN_IgHu9Sk

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/HxnW7U1tSvo

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Péntek (február 12.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 18:30 - 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet

Szombat (február 13.)

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/YOQ2-IS02cU

facebook

2021 - a Fémbivaly éve - Vajramala üzenete

Kedves Barátaim!

A tibeti naptár szerint ma van 'Loszár 2148' napja, vagyis az új holdévnek, a Fémbivaly évének kezdete.
Kívánom, hogy idén minden törekvésünk teljesüljön, hozzon ez az esztendő sok boldogságot, sikert, egészséget és jólétet. Ez a kívánság akkor teljesül, ha összhangban élünk azokkal az energiákkal, amelyek ebben az évben meghatározóak lesznek.

A bivaly erős, és türelmesen kemény munkát végez. Húzza az ekét, hátasállatként szolgál – fegyelmezettség, állhatatosság és hűség jellemzi. Földközelisége egészséges valóságérzetet ad neki.

A Föld a folytonosság szimbóluma, ezért ebben az évben nemcsak tudatosítanunk kell magunkban tradíciónk értékeit, de tovább is kell fejlesztenünk azokat. Stabil növekedés csakis akkor lehetséges, ha terveink minden egyes lépését gondosan megtervezzük és türelmesen haladunk előre lépésről lépésre. És akkor ezeknek a projekteknek tartós sikere lesz.

Érthető, hogy sokan vágynak pihenésre, nyaralásra és kikapcsolódásra, de a 2021-es év a kemény munka éve lesz. Határozottan kell törekednünk céljainkra, hogy a nehézségek ne állítsanak meg minket. Ha felkészültünk az akadályokra, akkor a bivaly türelmével és elszántságával biztosan legyőzzük azokat. Ebben az évben különösen veszélyes volna felesleges illúziókat táplálni vagy teljesíthetetlen vágyakat kergetni. Jobban tesszük, ha elfogadjuk a valóságot és alkalmazkodunk a meglévő körülményekhez ahelyett, hogy harcolnánk ellenük. Így végül képesek leszünk megvalósítani az álmainkat.

Fontos, hogy józanul tekintsünk a dolgokra, és ne az érzelmeink vezéreljenek. Ennek során támaszkodnunk kell azokra a tapasztalatainkra, amelyek már kiállták az idő próbáját, és jól tesszük, ha tartózkodnunk a vakmerő kísérletezéstől.

A Bivaly éve támogatja a hagyományok és a hagyományos értékek fenntartását. Az új dolgok létrehozása ezzel szemben meglehetősen nagy nehézségekbe ütközhet. Ez az esztendő előnyben részesíti a csapatmunkát és a közösségtudatot, ugyanakkor tiszteletben tartja mások értékeit és ötleteit is. Az őszinte, nyitott és rugalmas megközelítés tartós és megbízható kapcsolatokat teremt. Különösen óvakodnunk kell a haragtól, ami helyrehozhatatlan károkat okozhat ebben az évben.

A fém elem átalakulást jelent, mivel a tűz a szilárd ércet folyékony fémmé alakítja, mely a hideg vízben újra kemény, rugalmas és erős lesz.
A fém-bivaly év ellenállóvá és erőssé tesz, és ezt támogathatjuk azzal, hogy kimegyünk a szabadba a friss levegőre. Különösen jó a hegyekbe kirándulni, hogy feltöltődjünk és egészségesek maradjunk.
A kínai Ji Csingben ez az év kettős hegy képét hordozza. Ez az 52. számú, a GEN jel: A Nyugvás, a Hegy. Így ez az év is tökéletes lesz a meditációs gyakorlathoz és a spirituális átalakuláshoz.

Mindannyiunknak sok erőt és energiát kívánok arra, hogy idei lehetőségeinkhez mérten minden tervünket megvalósítsuk.

Ven. Vajramala mandalācārya, a Buddhista Misszió, a Maitreya Mandala szellemi vezetője

facebook

2021/7. heti programjaink (február 15-20-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/7. heti programjai (február 15-20-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (február 15.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: https://youtu.be/-xvaMr2VCRE

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: https://youtu.be/2YAJlI2LYb4

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 16.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai - A buddhista menedék

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: https://youtu.be/f9WOdeWQIZU

Amoghavajra: Éber test - éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...
Csatorna: https://youtu.be/E0MYvhBPgqg

Szerda (február 17.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: https://youtu.be/QfIy5bTCPHg

Szombat (február 20.)

Lílávadzsra: Felkészülés a halálra és az életre - bardo tanítások

Időpont: 9:15–12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-4
Csatorna: Youtube
1. rész: https://youtu.be/0IHfpkjsnFk
2. rész: https://youtu.be/kQmS0OUakzk
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészülésheza

Időpont: 12:15–13:15
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlatok a bódhicsitta fejlesztésére

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: https://youtu.be/qVoVf2SjEGk

facebook

Mit tett (és tesz) a Buddhista Misszió a koronavírus pandémia idején?

Olyan világválságnak lehettünk tanúi, amely kivétel nélkül mindenkit érintett, beleértve a gyerekeket is. Gyökeresen megváltozott az élet, és ez a változás nem fejeződött be ma sem. Nem tudjuk még, hogy hosszú távon mit hoznak ezek az átalakulások a társadalomban, gazdaságban, egészségügyben, csak azt tudhatjuk, hogy semmi nem maradt olyan, mint korábban volt. Ez - buddhista nézőpontból nézve - valójában nem meglepő, hiszen a Buddha éppen ezt tanította: minden változásban van.  A koronavírus világszerte történő megjelenésére a Buddhista Misszió nagyon gyorsan reagált. Felismertük azt a szükségletet, ami ebben a helyzetben az emberekben természetes módon felbukkan, és jóllehet a központjaink bezártak, kialakítottuk az internetes tanítás és gyakorlás rendszerét. Ezzel az eszközzel tulajdonképpen azok számára is hozzáférhetővé váltak a tanítások, akik amúgy fizikai távolság, egészségi állapot, vagy bármilyen okból nem jutottak volna hozzá. A YouTube, a GoogleMeet és a Zoom internetes csatornák segítségével nemcsak a széles közönségnek szánt előadások váltak lehetségessé, hanem az intimebb légkört igénylő szemináriumok és meditációs elvonulások, sőt, ünnepek is.

Internetes video-könyvtár

A videófelvételeinkből immár több száz gyűlt össze, amelyek később is hozzáférhetőek az érdeklődők számára YouTUbe csatornánkon. 

(https://www.youtube.com/channel/UChu5aIUXCy-Ptd4X3SQVfng/playlists)

Az előadások rendszerezett módon mutatják be a buddhista szellemi utat, kezdve a legelső ismerkedéstől a legmagasabb szintű tanításokig.

A jövőre koncentrálunk

Természetesen a közösség fizikai együttlétének varázslatos, feltöltő atmoszféráját nem lehetséges teljes mértékben pótolni, és a közösségünk tagjai kifejezésre juttatták, mennyire hiányzik már nekik az, hogy ismét találkozzunk a központjainkban. Mi pedig már ezekre a találkozókra készülünk azzal, hogy a központokat csinosítjuk, modernizáljuk. Így került sor a soproni Tusita központ felújítására, ami még jelenleg is tart. Kialakítottunk egy szép új konyhát és modern, gazdaságosabb kazánt szereltünk fel.  A közösség fejlődése szempontjából fontosnak tartjuk, hogy azokban a városokban, amelyekben létrejön elkötelezett közösség, annak működését akár meditációs központ létesítésével támogassuk. Így az Egyházi Tanács döntésének értelmében a szegedi közösségünk számára is központot alakítunk ki, ahol a közösség rendszeres gyakorlásait megtarthatja. Két évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy az Maitréja Buddhista Meditációs központ kamaraerdei területén közösségünk megépíti a Láma Anagarika Govinda Sztúpát. A templomot is magába foglaló épületkomplexum mögött elbontottuk a korábban ott lévő épületeket és nyár végére befejeződtek a tereprendezési munkák is. Az építkezés következő fontos fázisaként 2020. szeptember 2-án került sor a sztúpa alapkőletételére. A mintegy kétórás szertartást a zalaszántói Béke Sztúpa rezidens dharmatanítói, Drupon Konchok Lhundup és Drupon Konchok Jigmet, valamint rendünk szellemi vezetője, Tiszteletreméltó Vajramala végezték el. A sztupa építőelemei részben elkészültek. A sztúpa összeállításához tanítóink és a közösség tagjainak személyes közreműködésével a koronavírussal kapcsolatos korlátozások megszüntetése után kerül sor.

Aktív segítség

A szellemi tanítások fontos hangsúlyt helyeznek a szenvedés megszüntetésére, és a Buddhista Misszió által nyújtott programokon kifejezetten koncentráltunk a pandémia révén létrejött feszültség, szorongás, magányérzet stb. enyhítésére.   A börtönmisszós tevékenységünk sem szünetel, de ezt is kizárólag online formában tudjuk végezni, Skype videotelefon segítségével.    A társadalmat aktívan támogató tevékenységeink abból a belátásból fakadnak, hogy ha magunkat megváltoztatjuk, megváltozik a világ is, s miközben megváltoztatjuk a világot, mi magunk is megváltozunk. 

Mihez kezdünk a felajánlott 1%-kal?

A fent vázolt tevékenységeink - a visszajelzések szerint - valóban sokat jelentenek az embereknek, ezért mindenképpen szeretnénk tovább folytatni az online adásokat, tanításokat, de eközben szeretnénk fejleszteni ehhez a rendszerünket és a központjainkat. Úgy tapasztaljuk, hogy a tevékenységünk sokak számára jelent érzelmi és szellemi támogatást, és ezekből a visszajelzésekből tudhatjuk, hogy a működésünk valóban pozitív hatást fejt ki a társadalomra. Különösen ezekben az időkben roppant fontos, hogy lelki támaszt tudjunk nyújtani a lehető legtöbb embernek.            

Az adó 1+1 % felajánlásával kapcsolatos információk megtalálhatók az alábbi linken:

https://buddhizmus.hu/cimoldal#tamogatas

Tiszteletreméltó Vajramala online előadást tart
Maitreya ünnep - online
facebook

2021/8. heti programjaink (február 22-27-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/8. heti programjai (február 22-27-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (február 22.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: https://youtu.be/sGP1sJHRicM

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: https://youtu.be/sjmEtsEnInw

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 23.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai - A buddhista menedék

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: https://youtu.be/LCWgArlyWcI

Amoghavajra: Éber test - éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...
Csatorna: https://youtu.be/GdzTTWm8rC8

Péntek (február 26.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30–20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden
A szeminárium linkjét az előadótól lehet igényelni, regisztráció az előadó honlapján: https://dakiniland.net/contact
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szombat (február 27.)

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 19:45
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: https://youtu.be/03APftaciT8

Vajlámpás-ünnep

Időpont: 20:00-21:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/hirek/vajlampas-unnep
Csatorna: https://youtu.be/iasxulWk4ao

facebook

Vajlámpás-ünnep

Kedves Barátom!

A vajlámpa ünnep néven is ismert Chötrul Düchen a tibeti hagyományban annak a négy buddhista ünnepnek az egyike, ami emléket állít a Buddha életét meghatározó jelentős eseménynek. Tibetben az első hónap tizenötödik napjának teliholdas éjszakán mindenütt világítanak a lámpák, hogy megemlékezzenek azokról a csodákról, melyeket a Buddha azért mutatott meg az embereknek, hogy  a tanításaiba vetett hitüket megerősítse. Úgy tartják, hogy ezen a napon, amelyet "A Csodálatos Megnyilvánulások Nagy Napjának" hívnak, a pozitív és a negatív cselekedetek hatása több százmilliószoros.

Ennek az alkalomnak a megünneplésére a tibetiek vajmécseseket készítenek virágok, fák, madarak és más kedvező szimbólumok formájában; és amikor este meggyújtják azokat, a házak és templomok fényárban úsznak. Az új holdév 15. napjának estéjén az otthonunkban nyújtsunk mi is gyertyákat és lámpákat. E cselekedetünk emlékeztessen bennünket arra, hogy a felébredés minden csoda közül a legnagyobb. Amikor meggyújtjuk a fényt és a gyertyalángba nézünk, meg kell erősítenünk azt az elhatározásunkat, hogy minden erőnkkel törekszünk a belátásra és bölcsességre, hogy végül megvalósíthassuk a Buddha legmagasabb felébredését.

A fényfelajánlás tíz jótéteménye

  • az ember olyanná válik, mint a Világ Világossága,
  • emberként éri el a tiszta szemek tisztánlátását,
  • elnyeri az isteni szem képességét,
  • megkapja azt a bölcsességet, amelynek révén meg tudja különböztetni az erényeset a nem erényestől,
  • képes lesz megszüntetni az önmagában való létezés elképzelését,
  • elnyeri a bölcsesség világosságát,
  • a következő életében emberként vagy dévaként születik újjá,
  • élvezheti a bőséget, 
  • gyorsan megszabadul a szenvedéstől,
  • gyorsan eléri a megvilágosodást.

Felajánljuk a mécseseket a világbékéért és minden érző lény javáért, és miközben meggyújtjuk a gyertyákat Buddha Śākyamuni mantráját recitáljuk.

OM MUNI MUNI MAHAMUNI SAKYAMUNIYE SVAHA

Dudzsom Rinpocse szép imádsága a vajlámpások felajánlásához:

"Ezek a ragyogó fényáldozatok valóban eloszlatják a sötétséget.

A míves, ragyogó ékkövekkel gazdagon kirakott mécsestartókat

Megtölti a tökéletesen megtisztított vaj,

S már lángolnak a legfinomabb anyagból készült egyenes kanócok –

Ezeket ajánljuk fel a Gurunak, Mindenek Urának, a Három Drágaságnak,

Valamennyi Tathágata Három Gyökerének – a gurunak, a jidamnak és a dákininek –

S a menedékforrások végtelen óceánja gyülekezetének.

Habár bölcsességszemük nem lesz fényesebb, s fátyol sem borul rá,

Mégis eloszlik a tudatlanság sötétje és a két homály –

Legyen bár az enyém vagy másoké – minden érző lényé, kiknek száma mérhetetlen, mint a végtelen tér –

Bárcsak elérhetnénk az igazi éleslátás bölcsességének szemét!

Felajánlom a kezdettelen kezdetektől tiszta éberség e ragyogó, mindeneket megvilágító lámpását,

A Lótusz-szülött Vidjádhara mandalájának istenségei számára.

A tudatosság áthatja az érző lényeket, kik egykor édesanyáink voltak – bárhol is jelennek meg ők a létezésben.

Bárcsak az ürességre ráébredvén, megszabadulásra lelnének a Dharmakája végtelen terében!"

Vajramala

mandalacharya

Időpont: 2021. 02. 27. szombat 20:00 óra

Helyszín: online

Csatorna: Youtube https://youtu.be/iasxulWk4ao

facebook

2021/9. heti programjaink (március 1-6-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/9. heti programjai (március 1-6-ig) továbbra is online hallgathatók.
A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (március 1.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/3IH05JVxfNo

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/Ry9PLi7V7L8

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 2.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/mYVtQiQJ-hg

Amoghavajra: Éber test - Éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/GeNbp7yQWnI

Szerda (március 3.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/h8czBYDvQko

Szombat (március 6.)

Vajramala: Tiszta Buddha-birodalom volna a világunk? - A Vimalakirti szútra

Időpont: 10:00 - 12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tiszta-buddha-birodalom-volna-a-vilag...
Csatorna: Meet

Vajramala: A misztikus ösvény mesterei – Nāropa élete és tanításai

Időpont: 14:00 - 16:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-misztikus-osveny-mesterei-naropa-el...
Csatorna: Meet

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/fduKByB1140

facebook

2021/10. heti programjaink (március 8-12-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/10. heti programjai (március 8-12-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (március 8.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0

Csatorna: Youtube https://youtu.be/07UrqkyNOsU

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5

Csatorna: Youtube https://youtu.be/8BVnCXV55hE

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...

Csatorna: Zoom

A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 9.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...

Csatorna: Youtube https://youtu.be/u2WJdYGvpEQ

Amoghavajra: Éber test - Éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...

Csatorna: Youtube https://youtu.be/GofmgS8vFkE

Péntek (március 12.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 18:00 - 20:00

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0

Csatorna: Meet

facebook

2021/11. heti programjaink (március 16-20-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/11. heti programjai (március 16-20-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Figyelem! Március 15-én szünetet tartunk mi is, így a szokásos hétfői programok (Lílávadzsra és Amoghavajra programjai) sem lesznek megtartva!

Kedd (március 16.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai - A buddhista menedék

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: https://youtu.be/MoFTiPbTmL4

Amoghavajra: Éber test - éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...
Csatorna: https://youtu.be/wy-RtKrwGFY

Szerda (március 17.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: https://youtu.be/KnuyRS4Sd04

Szombat (március 20.)

Lílávadzsra: Felkészülés a halálra és az életre - bardo tanítások

Időpont: 9:15–12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-4
Csatorna: Youtube
1. rész: https://youtu.be/hEl_k315Tzg
2. rész: https://youtu.be/4LEl7BE0G7o
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészülésheza

Időpont: 12:15–13:15
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlatok a bódhicsitta fejlesztésére

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: https://youtu.be/DAbDjayqAdU

facebook

Ajándék könyv

Kedves Barátaim!

A következő postai hírlevéllel, amelyet április közepén küldünk ki, a levelezési listára feliratkozottak számára térítésmentesen eljuttatjuk Daniel Goleman – Magasabb tudatállapotok a buddhizmusban című könyvét, amelyet a Buddhista Misszió gondozásában adunk ki. A könyv útmutatást ad a buddhista meditációban megjelenő tudatállapotokhoz; jó szívvel ajánlom azt minden, a buddhizmus iránt érdeklődőnek vagy akár tapasztalt gyakorlónak.

Aki szeretné megkapni ezt a könyvet, kérem iratkozzon fel a Buddhista Misszió postai hírlevelének listájára, amit erre a linkre kattintva érhet el:

https://buddhizmus.hu/postai-hirlevel

Egyházunk térítésmentesen biztosítja programjait minden kedves érdeklődőnek, jelenleg online formában (részletes tájékoztató honlapunkon olvasható https://buddhizmus.hu/). Kérjük támogassa e kiadványok nyomdai előállításának és terjesztésének költségeihez, vagy támogassa törekvéseinket azzal, hogy személyi jövedelemadója 1%-át a Buddhista Missziónak ajánlja fel (technikai szám: 0341).

Vijayavajra

facebook

2021/12. heti programjaink (március 22-27-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/12. heti programjai (március 22-27-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (március 22.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0

Csatorna: https://youtu.be/UQ1WNOWgiDM

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5

Csatorna: https://youtu.be/5LghS5EFlZk

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...

Csatorna: Zoom

A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 23.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...

Csatorna: https://youtu.be/VomQM332p_I

Amoghavajra: Éber test - Éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...

Csatorna: https://youtu.be/D8oceOxwHPQ

Csütörtök (március 25.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Kivételesen a gyakorlás csak 18:00-tól 19:00-ig fog tartani.

Időpont: 18:00 - 19:00

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0

Csatorna: Meet

Péntek (március 26.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden

Csatorna: Zoom

A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szombat (március 27.)

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: https://youtu.be/jCoxMxYBCP8

facebook

2021/13. heti programjaink (március 29-31-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/13. heti programjai (március 29-31-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (március 29.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/rCtkkYAS_Yk

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/3LjtC7Gne-c

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 30.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/kTpY3luGxJA

Amoghavajra: Éber test - Éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/S4JvqJHB3kY

Szerda (március 31.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 18:00 - 20:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/jD4PZIn9zyQ

(A húsvéti ünnepek alatt a programok szünetelnek.)

facebook

EGYH-EOR-20-0113 - Tusita Meditációs Központ felújítása

Pályázati azonosító: EGYH-EOR-20-0113

Kedvezményezett: Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Támogatott tevékenység: Tusita Meditációs Központ felújítása

Megvalósítás helyszíne: 9600 Sopron, Wesselényi utca 12.

Elnyert támogatás összege: 3.729.464 Ft

A Buddhista Misszió a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által meghirdetett EGYH-EOR-20 „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások” című felhívásra pályázva támogatást nyert a Soproni Tusita Meditációs Központ felújítására a 2020. évi támogatási keretből. A támogatási összegből konferenciaszékek vásárlása, illetve a soproni központ konyhájának felújítása és a régi gázkazán helyett egy új, modern és gazdaságos üzemű kondenzációs gázkazán beépítése valósult meg.

facebook

FIGYELEM! Elmarad Vajramala szombati előadása

Kedves Barátaink!

Ven. Vajramala, április 10-ére, szombatra meghirdetett, "Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján" című előadása, egy személyes találkozó miatt elmarad.

facebook

2021/15. heti programjaink (április 12-17-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/15. heti programjai (április 12-17-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (április 12.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/pdc1-_l0sgY

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/ns-fU3kcdsk

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 13.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/X3oUvrSNWew

Amoghavajra: A légzés tudatossága - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/HOfdAJ4Qyj4

Szerda (április 14.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 19:00 - 20:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/XHBlX1_byLE

Szombat (április 17.)

Vajramala: Tiszta Buddha-birodalom volna a világunk? - A Vimalakirti szútra

Időpont: 10:00 - 12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tiszta-buddha-birodalom-volna-a-vilag...
Csatorna: Meet

Vajramala: A misztikus ösvény mesterei – Nāropa élete és tanításai

Időpont: 14:00 - 16:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-misztikus-osveny-mesterei-naropa-el...
Csatorna: Meet

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/hDAWpbHOt_s

facebook

2021/16. heti programjaink (április 19-24-ig)

Kedves Barátunk! A Buddhista Misszió 2021/16. heti programjai (április 19-24-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (április 19.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/80JPSNN3Om0

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/QKEH8RBwzuU

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 20.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai - A buddhista menedék

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/t-b3BnRuwT4

Amoghavajra: Éber test - éber tudat - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/eber-test-eber-tudat-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/meCYBiAKp54

Csütörtök (április 22.)

Púdzsa Földanyáért

Időpont: 18:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/pudzsa-foldanyaert
Csatorna: Youtube https://youtu.be/49GTaShNjmk

Péntek (április 23.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet

Szombat (április 24.)

Lílávadzsra: Felkészülés a halálra és az életre - bardo tanítások

Időpont: 9:15–12:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-4
Csatorna: Youtube
1. rész: https://youtu.be/FE1GCdAJ7os
2. rész: https://youtu.be/6K4yYm58FWE
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészülésheza

Időpont: 12:15–13:15
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlatok a bódhicsitta fejlesztésére

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

-----------

Vajramala szokásos heti szombati mahamudra programja ezen a héten a korábbi terveknek megfelelően nem lesz megtartva.

facebook

2021/17. heti programjaink (április 26-tól május 2-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/17. heti programjai (április 26-tól május 2-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (április 26.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/16a5XCLUssM

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/lTmSRzfC01k

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 27.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/_U2DtMs1rNE

Amoghavajra: A légzés tudatossága - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/VQIo3uL-oLw

Szerda (április 28.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 19:00 - 20:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/n1UiWfToSow

Péntek (április 30.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szombat (május 1-2. szombat - vasárnap)

Amoghavajra: Összeszedettség - online meditációs hétvége

Időpont: szombat és vasárnap  8:00 - 16:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-hetvege-osszeszedettseg

A programra elzőzetesen jelentkezni kell. A Meet kapcsolódáshoz szükséges linket a jelentkezőknek emailen küldjük meg.

Jelentkezni lehet a sopron@buddhizmus.hu emailcímen.
Csatorna: Meet

facebook

2021/18. heti programjaink (május 3-8-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/18. heti programjai (május 3-8-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (május 3.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/sKKLhDaz4m0

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/SR6nF910iN8

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 4.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/ej41wNevr1c

Amoghavajra: A légzés tudatossága - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/EDHNCXMIWkM

Péntek (május 7.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet

Szombat (május 8.)

Vajramala: Tiszta Buddha-birodalom volna a világunk? - A Vimalakirti szútra

Időpont: 10:00 - 12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tiszta-buddha-birodalom-volna-a-vilag...
Csatorna: Meet

Vajramala: A misztikus ösvény mesterei – Nāropa élete és tanításai

Időpont: 14:00 - 16:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-misztikus-osveny-mesterei-naropa-el...
Csatorna: Meet

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/agEhPCXM55k

facebook

2021/19. heti programjaink (május 10-15-ig)

Kedves Barátunk! A Buddhista Misszió 2021/19. heti programjai (május 10-15-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Figyelem!

Az előzetes téves bejelentéstől eltérően, Lílávadzsra Pressing Lajos MÁJUS 10-én HÉTFŐN MEGTARTJA AZ ELŐADÁSÁT és a szövegelemző szemináriumot is, szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Hétfő (május 10.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/r53YRWBmgyE

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/OqFd7mYjM2o

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 11.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai - A buddhista menedék

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/OlHkU0IS02s

Amoghavajra: A légzés tudatossága - meditációs gyakorlatok

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/_uP4PxdEM0Y

Szerda (május 12.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 19:00 - 20:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/_JF2Yj9Gtuc

Szombat (május 15.)

Lílávadzsra: Felkészülés a halálra és az életre - bardo tanítások

Időpont: 9:15–12:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-4
Csatorna: Youtube
1. rész: https://youtu.be/ewCOURQeASQ
2. rész: https://youtu.be/XqqeZneA1QU
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészülésheza

Időpont: 12:15–13:15
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlatok a bódhicsitta fejlesztésére

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

-----------

Vajramala szokásos heti szombati mahamudra programja ezen a héten a korábbi terveknek megfelelően nem lesz megtartva.

facebook

2021/21. heti programjaink (május 25-29-ig)

Kedves Barátunk! A Buddhista Misszió 2021/21. heti programjai (május 25-29-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Kedd (május 25.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai - A buddhista menedék

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/-M_mSreZNo0

Amoghavajra: A légzés tudatossága - meditációs gyakorlatok

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/ljz-HpQh2cg

Szerda (május 26.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 19:00 - 20:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/hLF8Zu_ZWZk

Péntek (május 28.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szombat (május 29.)

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/edsrAXRPvxs

facebook

Újabb Cacafestési Akció

Hamarosan elkészül a budapesti Maitréja háznál épülő új sztúpa, amit a hagyományoknak megfelelően Buddha-képmásokkal, mantrákkal, szent szövegekkel és más értékes dolgokkal fogunk megtölteni. A közösség olyan módon tud részt venni ebben, hogy a gipszből készült buddhaképmásokat (tib. caca) arany festékkel megfesti.

Az elmúlt időszakban Soproni Tusita Központunkból több doboznyi caca érkezett Budapestre. Ha van kedved otthon meditatív gyakorlatként cacákat festeni, kérlek jelezd a szervezo@buddhizmus.hu email címen.

Akik tavaly vittek haza cacát és időközben megfestették, azok az így elkészült tárgyakat jelzett időpontokban szintén behozhatják a központba.

Az elmúlt időszak járványhelyzete miatt Dharma Könytárunk is zárva tartott. Ebben a helyzetben eltekintettünk attól, hogy olvasóink a kölcsönzött könyveket időben visszahozzák. Ezért meghirdetjük a Tiszta Lappal akciónkat, vagyis a könyvtartozások rendezését bármifajta késedelmi díj fizetése nélkül. Egy megkötést teszünk: akinél lejárt kölcsönzési idejű könyvek vannak otthon, az csak akkor vihet el cacát, ha visszahozta a könyvtárunkból a kikölcsönzötteket.  Fontos, hogy ebben az esetben mindenki gondoljon arra, hogy a Pañca Sīla, vagyis Az öt erkölcsi gyakorlat második fogadalma így szól: Adinnādānā veramaṇī sikkhāpadaṃ samādiyāmi – Gyakorlatommá teszem, hogy nem veszem el azt, ami nincs önként odaadva.

Időpontok:

A Keleti Kulturális Központban (1117 Budapest Karinthy Frigyes út 5. I/10.)

2022. március 17, 18, 21. 10:00 - 17:00 óráig

Kérünk benneteket, hogy jelezzétek nekünk, hogy mikor szeretnél cacát vinni. Ez azért fontos, hogy a jelentkezők száma alapján arányosan tudjuk ezeket a tárgyakat szétosztani.

Fontos! Kérjük, hogy a cacákhoz hozz magaddal dobozt, illetve a festékhez valamilyen tégelyt!

Instrukciók a cacafestéshez, mint szellemi gyakorlathoz:

A caca agyagból, vagy gipszből készült kisméretű tárgy, például Buddha képmás vagy sztúpa forma. Az elnevezés - állítólag - abból a hangból származik, ami akkor keletkezik, amikor a puha agyagot belepaskolják az öntőformába: ca-ca-ca.

Ha cacát készítünk, akkor a formátlan agyagból, vagy gipszből az erőfeszítésünk révén látható, érzékelhető formában is megjelenik a világban a megvilágosodás lehetősége.

A Buddha halálát követően egy ideig nem ábrázolták őt, legfeljebb a lábnyomát, ami arra utal, hogy az a belső szabadság, amit a megvilágosodott átél, semmilyen módon nem ragadható meg, és nem is ábrázolható, mégis képes hatni a környezetére. Ahol a lábnyomunkat hagyjuk, ott akkor is jelen lesz valami abból, amit mi magunk tettünk, képviseltünk, ha mi már máshol járunk. A Buddha saját példája azonban sokakat inspirált, és a tanítványok felismerték, hogy bizonyos ábrázolások képesek lehetnek arra, hogy az odaadás, bizalom érzését felébresszék, és ezáltal a megvilágosodás megvalósítására inspiráljanak bennünket.

Ezért festenek és formáznak különböző anyagokból Buddha képmásokat és ezért építenek a világon mindenütt sztúpát a buddhisták. A sztúpa szimbolikusan megjeleníti a Buddha megvilágosodását, sőt a szellemi út egészét. A közösség kis Buddha képmásokat készít és fest, mantrákat ír, amiket felteker és szép selyemtokba helyez. Így kerülnek bele ezek a sztúpába az építés egy bizonyos fázisában. Ezzel a gesztussal a sztúpa megtelik a megvilágosodás szimbólumaival, a közösség erejével, összpontosított energiájával, tiszta szándékaival, békéjével. Ezáltal válik a sztúpa olyan hellyé, amit felkeresve még azok is megérzik a belső csendet és lelki derűt, akik semmit sem tudnak a buddhizmusról. Így válik a közösség közreműködése évszázadokig a szellemi gyakorlókat szolgáló inspiráció forrásává.

A festés közben gyakorlod az összeszedettséget, és kibontakoztatod az odaadás érzését. A cacafestés az adás gyakorlata: odaadod az idődet, energiádat, figyelmességedet és nem tartod meg a végterméket, a cacát sem, hanem azt is elengeded, hogy a sztúpába kerülhessen.

Ha cacát festesz, közben a következő mantrát mondogathatod:

OṂ ĀH VAJRA RĀJÉ VIRĀJE SVĀHĀ

(óm áh vadzsra rádzsé virádzsé szváhá)

- vajra: gyémánt; rája: király; viraja: tiszta, ragyogó

"OṂ ĀH ragyogjon, mint a gyémántok királya! Legyen!”

Üdvözlettel:

A Buddhista Misszió vezetősége

facebook

2021/22. heti programjaink (május 31-től június 5-ig)

A szanszkrit HUM szótag

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/22. heti programjai (május 31-től június 5-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (május 31.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/0-7NIPAOquM

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/7YgPxduI2tI

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (június 1.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/KYkjurqZ3Ik

Amoghavajra: A légzés tudatossága - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/aYOvhAuHJwQ

Péntek (június 4.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet

Szombat (június 5.)

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/r6CFSC0nvm4

facebook

2021/23. heti programjaink (június 7-12-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/23. heti programjai (június 7-12-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ilyen heti hírlevélben adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Heti programjaink

Hétfő (június 7.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/VnKzoh-vpbY

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/JsCz30S5zVU

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (június 8.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/jkR7PaDZ24M

Amoghavajra: A légzés tudatossága - Bevezetés a buddhista meditáció alapjaiba

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/3V49XqEMDpE

Szerda (június 9.)

Vajramala: Ébredés nehéz időkben, avagy hogyan alakítjuk a világunkat

(német nyelvű program, tolmácsolás nélkül)
Időpont: 19:00 - 20:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ebredes-nehez-idokben-avagy-hogyan-al...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/z5KNOpBXtbo

Szombat (június 12.)

Vajramala: Tiszta Buddha-birodalom volna a világunk? - A Vimalakirti szútra

Időpont: 10:00 - 12:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tiszta-buddha-birodalom-volna-a-vilag...
Csatorna: Meet

Vajramala: A misztikus ösvény mesterei – Nāropa élete és tanításai

Időpont: 14:00 - 16:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-misztikus-osveny-mesterei-naropa-el...
Csatorna: Meet

Vajramala: Közelítés a mahāmudrāhoz a vipaśyanā útján

Időpont: 18:00 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozelites-a-mahamudrahoz-a-vipasyana-...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/mLEQLYx4rbM

facebook

2021/24. heti programjaink (június 14-19-ig)

Kedves Barátunk! A Buddhista Misszió 2021/24. heti programjai (június 14-19-ig) továbbra is online hallgathatók. A programokról ezentúl heti hírlevélben és itt a honlapon adunk információkat és itt küldjük az előadások és gyakorlások YouTube linkjeit is, kivéve azokat, amelyek Meet és Zoom csatornákon futnak. Az ezekhez szükséges linkeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik kifejezetten ezekre regisztráltak.

Hétfő (június 14.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Youtube https://youtu.be/tQm1Va4WuOw

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-5
Csatorna: Youtube https://youtu.be/s7h_p_ozLyE

Lílávadzsra: A mahajána buddhizmus szent szövegei – Lótusz szútra

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahajana-buddhizmus-szent-szovegei-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (június 15.)

Amoghavajra: A buddhista út alapjai - A buddhista menedék

Időpont: 18:00 - 19:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-buddhista-ut-alapjai-a-buddhista-me...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/aCzHVRQhw38

Amoghavajra: A légzés tudatossága - meditációs gyakorlatok

Időpont: 19:15 - 20:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-legzes-tudatossaga-bevezetes-a-budd...
Csatorna: Youtube https://youtu.be/J4fgeuTHN5M

Szombat (június 19.)

Lílávadzsra: Felkészülés a halálra és az életre - bardo tanítások

Időpont: 9:15–12:00 Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-4
Csatorna: Youtube
1. rész: https://youtu.be/KNUCAkrlm3E
2. rész: https://youtu.be/TQp5BXLK3Lo
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészülésheza

Időpont: 12:15–13:15
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlatok a bódhicsitta fejlesztésére

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.
Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

-----------

facebook

Újra együtt! - Találkozzunk a Maitréja házban!

2021. július 14-én, Dharmacsakra napon, azaz tízmilliószoros napon találkozót szervezünk közösségünk tagjainak.

Rég volt már, amikor az online téren kívül is összegyűlhettünk és valószínűleg mindannyiunk számára hiányoztak már a többiekkel való személyes találkozások.

Úgy döntöttünk hogy a Tan kereke megforgatásának napján, a Csökhor Dücsen idején találkozót szervezünk a Maitreya házba.

Örömmel tudatjuk hogy ezen az összejövetelen Tiszteletreméltó Vajramālā és Tiszteletreméltó Lílávadzsra is részt vesz majd.

Időpont: 2021. július 14. 15.30-20.00

Helyszín: Maitréja Ház

Program: 

15.30-18.00 Kötetlen beszélgetés
18.00. Pūjā 

Szeretettel várunk mindenkit.

A Buddhista Misszió vezetősége

facebook

Regisztráció a programokra

Kedves Barátaink!

Ezen a linken tudtok a Buddhista Misszió programjaira regisztrálni (kivéve Lílávadzsra programjait, akinek a programleírásainál külön regisztrációs lehetőséget találtok).

Azok, akik regisztrálnak egy-egy programra, rendszeresen megkapják e-mailen az adott programhoz tartozó Google Meet linket, amivel kapcsolódhatnak az online közvetítéshez.

Regisztráció:

https://forms.gle/NMYgANjuVBvBG3XQ6

facebook

Szeptemberi programjaink (10. és 15. között)

Kedves Barátaink!

Az őszi szemeszterben szeptember 10-én Ven. Vajramala nyitja meg a programsorozatot azzal az előadással, amelyet közvetíteni fogunk interneten keresztül is, és amely a közösségünk új képzési rendszeréhez illeszkedve a rend hazai és külföldi tanítóit egyránt bevonja a Dharma átadásába. Ezzel is szeretnénk megerősíteni azt a határokon átívelő kapcsolatot, amely a közösség különböző csoportjai között jelen van. 

Vajramala: Dharma-előadás - Buddha, Dharma, Szangha

Péntek, szeptember 10. 18:00

A Dharma-előadások fő témája közös lesz: Buddha, Dharma, Szangha. Az egyes előadók ezt a főtémát dolgozzák fel sajátos szempontok szerint.

Az első időpont tehát: szeptember 10. péntek 18:00 

Az előadás nyilvános, és YouTube csatornán lesz közvetítve.

A YouTube közvetítés linkje: https://youtu.be/hZ4zHMGFcQA

https://buddhizmus.hu/hu/programok/dharmaeloadas-ven-vajramala

Mantratekercs - készítés

Szombat, szeptember 11. 9:00 órától

A hamarosan elkészülő Lama Anagarika Govinda Sztúpába már rengeteg cacát készítettünk és festettünk együtt, hogy ezekkel megtöltsük és megszenteljük azt. Most a mantratekercsek elkészítése következik.

Regisztráció nem szükséges

https://buddhizmus.hu/hu/programok/mantratekercsek-a-sztupaba

Időpont: szeptember 11. 9:00 órától

Helyszín: Maitreya ház

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, amely átvágja az illúziókat

Vasárnap, szeptember 12. 9:00 órától

A Dharma-napokon nem csak tanulmányozni fogjuk a szútrát, hanem elgondolkodunk a kijelentésein, beszélgetésbe elegyedünk egymással, és mindenekelőtt meditálunk a vajra-szerű bölcsességen, amely átvág minden fátylon és téveszmén.

https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

Helyszín: online, Meet csatornán

Reggeli meditáció Amoghavajrával

Hétfő, szeptember 13. 7:30 - 8:30

Helyszín: Soproni Tusita és online, Meet csatornán, regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet: https://forms.gle/NMYgANjuVBvBG3XQ6

https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Hétfő, szeptember 13. 17:30

Helyszín: KKK és online (Zoom csatornán. Regisztrálni lehet a programleírásnál megadott linken)

https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)

Hétfő, szeptember 13. 19:30

Helyszín: KKK és online (Zoom csatornán. Regisztrálni lehet a programleírásnál megadott linken)

https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Kedd, szeptember 14. 18:00

Helyszín: Soproni Tusita és online, Meet csatornán, regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet: https://forms.gle/NMYgANjuVBvBG3XQ6

https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Kedd, szeptember 14. 19:45

Helyszín: Soproni Tusita és online, Meet csatornán, regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet: https://forms.gle/NMYgANjuVBvBG3XQ6

https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Szerda, szeptember 15. 8:00

Helyszín: KKK és online (Zoom csatornán. Regisztrálni lehet a programleírásnál megadott linken)

https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

facebook

2021/38. heti programjaink

Kedves Barátunk!

Kedves Barátunk! A Buddhista Misszió 2021/38. heti programjai (szeptember 20-25-ig) továbbra is online hallgathatók.

Változás történt azonban abban, hogy a meditációs programokat a jövőben nem YouTube csatonán, hanem Meet-en és Zoom-on tartjuk, és ezekre regisztrálni kell.

A programokról továbbra is heti hírlevélben és a honlapon adunk információkat. A Meet és Zoom linekeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik ezekre kifejezetten regisztráltak.

Hétfő (szeptember 20.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: Youtube https://youtu.be/iBphqPS_9Ik

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (szeptember 21.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 19:45 - 21:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (szeptember 24.)

Templom avató ünnepség Szegeden

Időpont: 17:00 
Helyszín: Szegedi Tusita Központ (Szeged, Szent László u. 4/b)

Szombat (szeptember 25.)

Chiron csoport - segítők segítése

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/chiron-csoport-segitok-segitese
Időpont: 11:00  - 13:00
Helyszín: Keleti Kulturális Központ

facebook

Meghívó templomavatásra

Kedves Barátunk!

Szeretettel meghívjuk Önt a Buddhista Misszió Szegedi Tusita Központjának templom avató ünnepségére.

Helyszín: 6723 Szeged Szent László utca 4/B.

Időpont: 2021. szeptember 24. 17. óra.

A templomavató programja:

– Üdvözlések
– Tiszteletreméltó Lílávadzsra, a Maitréya Mandala rend vonalhordozó meditációs mesterének tanító beszéde
– Rendi puja (buddhista szertartás) Amoghavajra vezetésével.
– Állófogadás

A Buddhista Misszió Árya Maitreya Mandala Egyházközösség 69 éve alakult meg, mint a buddhista világvallás első Magyarországon elismert felekezete.Az egyház 1953-ban csatlakozott ahhoz az elsősorban Európában és Amerikában hódító szellemi megújulási mozgalomhoz, amelyet az európai születésű, nagyhírű buddhista tudós, Láma Anagarika Govinda kezdeményezett. E felekezet egyik megkülönböztető vonása, hogy hívei a buddhizmus keleti országokban őrzött hagyományaiból igyekeztek kiszűrni a kortól és  kultúrától független, örökérvényű szellemi tanításokat; lemondtak ugyanakkor az egyes történeti iskolák ma nyugaton szokatlanul, vagy egzotikusan ható külsőségeiről.

Törekvésük egy olyan, az egyetemes buddhista vallás lényegét megőrző vallásgyakorlási forma kimunkálása volt, amely beilleszthető a nyugati kultúrába, és összeegyeztethető a mai társadalomban élő ember normális életvitelével. A közösség Maitréjáról, a buddhista Szentírás próféciáiban megjósolt eljövendő Buddháról nevezte el magát, aki a felebaráti szeretet megváltó erejét személyesíti meg.

A Buddhista Misszió most megnyíló központja a Szegedi Tusita Meditációs Központ nevet kapta, és a soproni hasonnevű centrum után ez lesz az egyház második ilyen nevű vidéki meditációs helyszíne.

A hagyomány szerint Maitréja a Tusita mennyországban várja, hogy emberként megszületve elérje a tökéletes megvilágosodást. Más mennyországokhoz hasonlóan a Tusitáról is úgy tartják, hogy elérhető meditáció útján is. A Visakhuposatha Suttaban olvasható, hogy ebben az isteni birodalomban a Földtől eltérően telik az idő. Ami a földön négyszáz év, az a Tusita dévái számára egy éjszaka és egy nap. Az itt élő lények egyetlen hónapja harminc ilyen napból, egyetlen esztendejük 12 ilyen hónapból, az életük pedig négyezer ilyen évből áll.

További információk: tusitaszeged@buddhizmus.hu

Üdvözlettel:

Vijayavajra Máthé János
ügyvivő
 
facebook

2021/39. heti programjaink

Kedves Barátunk!

Kedves Barátunk! A Buddhista Misszió 2021/38. heti programjai (szeptember 27-től október 3-ig) részben továbbra is online hallgathatók.

Változás történt azonban abban, hogy a meditációs programokat a jövőben nem YouTube csatonán, hanem Meet-en és Zoom-on tartjuk, és ezekre regisztrálni kell.

A programokról továbbra is heti hírlevélben és a honlapon adunk információkat. A Meet és Zoom linekeket továbbra is csak azok kapják meg külön emailbem, akik ezekre kifejezetten regisztráltak.

Hétfő (szeptember 27.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/3LMoWxEwaq4

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)

Időpont: 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (szeptember 28.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 19:45 - 21:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (szeptember 29.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 8:00 (A pontos időpontot a jelentkezőkkel egyezteti a program vezetője
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (október  1.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás Szegeden

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szegedi Tusita Központ (Szeged, Szent László u. 4/b)
 
Szombat - vasárnap (október 2-3.)

A megszabadulás csodája - Dharmaworkshop Szegeden

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-megszabadulas-csodaja-dharmaworkshop
Időpont: 9:00-tól
Helyszín: Szegedi Tusita Központ (Szeged, Szent László u. 4/b)

facebook

Templomavatás Szegeden

2021. szeptember 24-én Szegeden a Szent László u. 4/b-ben ünnepélyes keretek között felavattuk a Buddhista Misszió új templomát, amely a Tusita Szeged Nevet kapta, és a soproni hasonnevű centrum után ez lesz az egyház második ilyen nevű vidéki helyszíne.

A hagyomány szerint Maitréja a Tusita mennyországban várja, hogy emberként megszületve elérje a tökéletes megvilágosodást. Más mennyországokhoz hasonlóan a Tusitáról is úgy tartják, hogy elérhető meditáció útján is.

Az ünnepségen a résztvevők online hallhatták a Maitreya Mandala svájci tanítójának Sita Vajramatinak és közösségünk szellemi vezetőjének, Tiszteletreméltó Vajramalának köszöntő szavait.

Tiszteletreméltó Lílávadzsra tanító beszédében kifejtette, hogy az ilyen helyszínek, mint ez a most megnyílt templom, a buddhisták számára igazi menedéket jelentenek.

Tiszteletreméltó Vajramala üdvözlő beszéde:

"Kedves Szegedi Dharma-barátaim!

Ma nagy örömmel üdvözlöm minden szegedi barátomat a Tusita templom megnyitóján, és kívánom mindazoknak, akik ott dolgoznak, tanulnak és gyakorolnak, hogy részesüljenek a hagyományvonalunk áldásában.
A Buddhista Misszió Magyarországi Árya Maitreya Mandala egyházközösségnek regionális csoportja annak eredményeként jöhetett létre, hogy Lílávadzsra több éven át Szegeden tartott előadásokat. Ezt követően Amoghavajra kísérte rendszeresen a csoportot, és fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy az itteni emberek komoly érdeklődést mutatnak a Dharma tanulmányozása és gyakorlása iránt. 
Sőt, még egy buddhista központért is hajlandóak felelősséget vállalni.
A szegedi csoport egyes tagjai még attól sem riadtak vissza, hogy éveken át havonta egyszer Budapestre jöjjenek a tanulmányi hétvégékre. Így a szegedi csoport már évek óta ismertem és jelen voltak számomra. 
És mintha csak a karma akarta volna így, még az überlingeni szangha egyik fiatal tagja is Szegeden tanult két évig, és emiatt is mindig szemem előtt tartottam ezt a helyet.
Először akkor jártam Szegeden, egy rövid látogatáson, amikor a szegedi börtön két fogvatartottját látogattam meg, akik Amoghavajra tanítása révén ismerkedtek meg a buddhizmussal, és intenzíven tanulták és gyakorolták azt. 
Néha úgy gondolom, hogy ezt jelnek tekinthetjük, hiszen nem akarjuk-e mindannyian kiszabadítani magunkat a szamszára börtönéből.
Ennek ellenére csak a koronavírus járvány idején kezdtem el intenzívebben foglalkozni ezzel a várossal, és idén néhányszor el is látogattam oda.
Egyszóval nemcsak ettől az idilli dél-magyarországi várostól vagyok elragadtatva, hanem ettől a háztól is, amely valóban ideális a céljainkra.
Köszönöm Lílávadzsrának, hogy elindította ezt a csoportot. Köszönöm Amoghavajrának, aki nyolc éven át utazott Sopronból Szegedre, hogy az itteni embereket szolgálja. Köszönöm Vijayavajrának, aki fáradhatatlanul dolgozott ennek a háznak a megszerzésén és felújításán. Köszönöm az Egyházi Tanácsnak, ami bölcs döntést hozott azzal, hogy jóváhagyta ezt a projektet.
Legyen ez a ház a Buddha Dharmával való találkozás helyszíne!
Legyen ez a hely, olyan hely, ahol az embereket újra és újra inspirálják a Buddha szavai, és gyökérgurunk, Láma Anagrika Govinda szavai, amelyeket tanítványainak adott, és amelyek az európai társadalmi változásokat tekintve ma is rendkívül aktuálisak.
A Buddha és a nagy mesterek időtlen tanításai, amelyeket Govinda láma elérhetővé tett számunkra a könyvein keresztül, bontakoztassák ki itt gyógyító hatásukat!
Azonban ahhoz, hogy egy ilyen központ kifejthesse erejét és hatását, szükség van mindazok erőfeszítésére és együttműködésére, akik felelősséget vállalnak érte. Tanítók, tanítványok, barátok és támogatók. Szeretném kérni a közösség minden tagját arra, hogy ilyen módon működjön együtt egymással, hogy a szegedi szangha a "tudat és a szív közösségévé" válhasson. Egy olyan eszményképpé, amire Govinda láma mindig is emlékeztetett bennünket.
Ápoljuk a jó barátság szellemét ebben a szanghában, amelyről a Buddha azt mondta, hogy nem csupán a Dharma fele, hanem ez az egész Dharma.
A Buddhák és Bodhiszattvák óvják és áldják meg mindazokat akik betérnek ebbe a házba!"

facebook

2021/40. heti programjaink (október 4-10-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/41. heti programjai (október 4-10-ig) részben továbbra is online hallgathatók.

FIGYELEM! Tiszteletreméltó Vajramala a vasárnapi programján személyes jelenlétével tiszteli meg a közösségünket. A program a korábbi kiírástól eltérően a Maitreya házban lesz megtartva, de online is követhető lesz!

Hétfő (október 4.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de az alábbi csatornán online is követhető
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: Youtube https://youtu.be/Ri1o86haM5o

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)

Időpont: 19:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (október 5.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (október 6.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (október  8.)

Amoghavajra: Buddha - Dharma - Szangha - nyilvános előadás, német fordítással

Időpont: 18:00 
Helyszín: Soproni Tusita és online

Csatorna: Youtube https://youtu.be/gCvbVuSjjus

Szombat (október  9.)

Vajramala: Maitreya buddha - Világosság korunk sötétjében

Időpont: 15:00 
Helyszín: Szegedi Tusita (Szeged, Szent László utca 4/B.) + online
Csatorna: Youtube https://youtu.be/tdrWkPKmL6o

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-maitreya-buddha-vilagossag-...

Vasárnap (október 10.)

Ven. Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-megszabadulas-csodaja-dharmaworkshop
Időpont: 9:00-tól
Helyszín: Maitreya ház + online
Csatorna: Meet

A programra regisztrálni kell, a linket a Meet csatlakozáshoz emailen küldjük el.

facebook

2021/41. heti programjaink (október 11-17-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/41. heti programjai (október 11-17-ig) részben továbbra is online hallgathatók

Hétfő (október 11.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de az alábbi csatornán online is követhető
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: Youtube https://youtu.be/Qt7zGs2Zrhw

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)

Időpont: 19:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (október 12.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (október 13.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (október  15.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szegedi Tusita és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (október  16.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: KKK (Bp. XI. Karinthy Frigyes u. 5. I/10.

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: KKK (Bp. XI. Karinthy Frigyes u. 5. I/10.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlás a mahajána szellemében

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: KKK (Bp. XI. Karinthy Frigyes u. 5. I/10.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...

A Maitreya Mandala púdzsája

Időpont: 18:00
Helyszín: A Maitreya Mandala németországi központja, Überlingen
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-maitreya-mandala-pudzsaja

Csatorna: Youtube 

Vasárnap (október 17.)

Muditá

Időpont: 14:00-tól
Helyszín: KKK (Bp. XI. Karinthy Frigyes u. 5. I/10.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita-az-idosek-dharma-kozossegenek-...

facebook

2021/42. heti programjaink

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/42. heti programjai (október 18-22-ig) részben továbbra is online hallgathatók.

Hétfő (október 18.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de az alábbi csatornán online is követhető
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: Youtube https://www.youtube.com/watch?v=A9K7ZmjJeQI

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)

Időpont: 19:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (október 19.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (október  22.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szegedi Tusita és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

facebook

2021/43. heti programjaink

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/43. heti programjai (október 25-29-ig) részben továbbra is online hallgathatók

Hétfő (október 25.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Kedd (október 26.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (október 29.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30–20:00
Helyszín: Szegedi Tusita (Szeged, Szent László utca 4.)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden-0
 
facebook

A mantratekercselés lépései

Hogyan készítsünk mantratekercset a leendő sztúpábfontos szellemi gyakorlata?

Ebben a cikkben lépésről lépésre áttekinthető az egész folyamat.

KELLÉKEK

A mantraíráshoz/tekercseléshez az alábbiakra lesz szükséged:
- az előre kinyomtatott mantraszövegekre, amelyek A4-es méretű sima fehér lapra vannak nyomtatva.
- íróeszközre: ez lehet filc, vagy kalligrafikus toll. A tinta/filc színe lehet kék, vagy az adott Buddhához illeszkedő szín. Ez Avalokitesvara esetén lehet piros, Sákyamuni esetén sárga, Pradnyaparamita esetén kék, Vadzsrajógini estetén piros, Zöld Tárá esetén zöld.
A toll/filc vastagsága olyan legyen, hogy szépen tudj vele írni. A túl vastag nem jó, mert nem tudsz finom részleteket rajzolni. Ebben is a középút a tökéletes.

MANTRAÍRÁS MEDITATÍV TUDATÁLLAPOTBAN

  1. Fontos, hogy amikor rászántad az időt a mantreaírásra és tekercselésre, készülj úgy, mintha lelkigyakorlaton lennél - hiszen ez nem más, mint egy fontos szellemi gyakorlat.
    Csendesedj le, hagyd, hogy a hétköznapi problémákkal teli tudatod lenyugodjon. Ehhez segíthet, ha pár percig a légzésedet szemléled, tudatosítod a testérzeteidet.
    Ha ismered a kiválasztott mantrához tartozó gyakorlatot, akkor végezd el. Például Avalokitesvara gyakorlatát végezvén recitálod a mantráját, és a feltételekhez nem kötött együttérzést felébreszted magadban.
  2. Ha rendelkezel az előre nyomtatott mantraszöveggel, amit A4-es lapra készítettünk elő, tedd magad elé, és összpontosított tudattal, magadban vagy hangosan a mantrát recitálva írd át a szanszkrit szöveget. Ily módon a cselekvésed, a szöveg (a mantra hangjai), és a tudatállapotod (vagyis a tested, a beszéded és a tudatod) egyaránt a megvilágosodással lesz kitöltve, és ez a papíron nyomot hagy.
  3. Amikor megírtál egy oldalt, a sorokat vágd fel ollóval a nyomtatott elválasztóvonal mentén.
  4. Ragasztószalaggal ragaszd egymáshoz a sorokat ügyelve arra, hogy mind megfelelő irányba álljon, vagyis ne legyen egyik sem fejjel lefelé.
  5. A szalagokból 7 db-ot ragassz össze.
  6. A feltekerést olyan módon végezzük, hogy
    1. a szöveg a tekercs belseje felé forduljon,
    2. a végétől kezd el tekercselni, vagyis a feltekert szöveg eleje (az OM) látszódjon az összetekert tekercs elején. Ilyen módon, ha valaki olvasni akarná a szöveget, könnyedén megtehetné, hiszen a szöveg eleje a szalag elejére esik.
  7. A feltekert mantrákat kötözd össze színes zsinórral (ez lehet olyan színű, mint amivel írtad a szöveget.)

facebook

2021/44. heti programjaink (november 1-7-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/44. heti programjai (november 1-7-ig) részben továbbra is online hallgathatók.

Hétfő (november 1.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: "Végtelen élet" meditáció

A program a Halottak napjához kapcsolódik. Nem szükséges regisztráció.

Időpont: 18:00

Csatorna: Meet 
Videohívás linkje: https://meet.google.com/tcn-quzk-mgt

Kedd (november 2.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás

Időpont: 19:45 - 21:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (november  3.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 8:00 (A pontos időpontot a jelentkezőkkel egyezteti a program vezetője
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Szombat (november  6.)

A Maitreya Mandala púdzsája

Időpont: 18:00
Helyszín: KKK és online

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-maitreya-mandala-pudzsaja

Csatorna: Youtube https://youtu.be/vWWelCcLcPw

Szombat-vasárnap (november  6-7.)

Vijayajra és Amoghavajra: A megszabadulás csodája

Dharmaworkshop

Időpont: 9:00
Helyszín: KKK

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-megszabadulas-csodaja-dharmaworkshop

facebook

Lílávadzsra a KKK-ban tart tanítást

Fontos: Lílávadzsra jövő héten személyesen tartja meg a tanítását a Keleti Kulturális Központban. A járványhelyzetre való tekintettel arra kérünk mindenkit, hogy lehetőleg azok vegyenek részt személyesen a tanításon, akik védőoltással rendelkeznek, és kérjük, hogy minden résztvevő viseljen maszkot a helyszínen, hogy ezzel óvja a tanítót és a közösség többi tagját.

facebook

45. heti programjaink (november 8-14.-ig)

Fontos: Lílávadzsra jövő héten személyesen tartja meg a tanítását a Keleti Kulturális Központban. A járványhelyzetre való tekintettel arra kérünk mindenkit, hogy lehetőleg azok vegyenek részt személyesen a tanításon, akik védőoltással rendelkeznek, és kérjük, hogy minden résztvevő viseljen maszkot a helyszínen, hogy ezzel óvja a tanítót és a közösség többi tagját.

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/45. heti programjai (november 8-14.-ig) részben továbbra is online hallgathatók

Hétfő (november 8.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről

Időpont: 17:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de az alábbi csatornán online is követhető
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: Youtube https://youtu.be/L52deLkNgbU

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)

Időpont: 19:30
Helyszín: egészséges érdeklődők élőben is látogathatják a KKK-ban (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 5. I/10), de Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (november 9.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (november 10.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (november  12.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szegedi Tusita és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Vasárnap (november 14.)

Muditá

Időpont: 14:00-tól
Tervezett helyszín: online + KKK (Bp. XI. Karinthy Frigyes u. 5. I/10. - ha a járványheztet megkívánja, kizárólag online lesz megtartva
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita-az-idosek-dharma-kozossegenek-...

facebook

Szünetelnek a Buddhista Misszió központjai

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a Közösséget, hogy a járványügyi helyzet alapján, elővigyázatosságból egészségünk megőrzése érdekében

ismét szüneteltetjük a központokban a helyszíni, jelenléti programokat. 

A programjaink kizárólag online formában folytatódnak.

A központok látogatási korlátozása érinti a könyvtár működését is.

A  központokban való személyes részvételt ismét lehetővé tesszük, amint a járványügyi helyzet javulása ezt indokolja.

facebook

2021/47. heti programjaink (november 22-28-ig)

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a Közösséget, hogy a járványügyi helyzet alapján, elővigyázatosságból egészségünk megőrzése érdekében ismét szüneteltetjük a központokban a helyszíni, jelenléti programokat. 

A programjaink kizárólag online formában folytatódnak.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/47. heti programjai (november 22-28-ig) online hallgathatók.

Hétfő (november 22.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció - (CSAK ONLINE)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/wp54Mtewim4

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (november 23.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana) (CSAK ONLINE)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (november 24.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (november 26.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden (CSAK ONLINE)

Időpont: 16:30–20:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden-0

Sita Vajramati: Buddha - Dharma - Szangha (CSAK ONLINE)

Nemzetközi Dharmaelőadás

Időpont: 18:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/dharmaeloadas-ven-sita-vajramati
Csatorna: YouTube https://youtu.be/HGlYU12Jdm0

Vasárnap (november 28.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

facebook

2021/48. heti programjaink (november 28-december 3-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/48. heti programjai (november 28-december 3-ig)  online hallgathatók.

Vasárnap (november 28.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

Hétfő (november 29.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (CSAK ONLINE)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: Youtube https://youtu.be/ehblBAnEHsw

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (november 30.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana) (CSAK ONLINE)

Időpont: 18:00 - 19:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 19:45 - 21:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (december  1.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 8:00 (A pontos időpontot a jelentkezőkkel egyezteti a program vezetője
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

facebook

2021/49. heti programjaink (december 6-10-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/49. heti programjai (december 6-10-ig) a továbbiakban a járványügyi helyzet javulásáig csak online hallgathatók

A programjaink továbbra is kizárólag online formában folytatódnak.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (december 6.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/O3os4NlvUEA

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 7.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (december 8.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (december  10.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

facebook

2021/50. heti programjaink (december 13-19-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2021/50. heti programjai (december 13-19-ig) a továbbiakban a járványügyi helyzet javulásáig csak online hallgathatók.

A programjaink továbbra is kizárólag online formában folytatódnak.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (december 13.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/vstCrQnXiwA

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 14.)

Amoghavajra: A szeretetteli kedvesség meditációja (metta bhavana) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szeretetteli-kedvesseg-meditacioja-...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (december 15.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Szombat (december 18.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra (CSAK ONLINE!)

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: ONLINE

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez (CSAK ONLINE!)

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Maitreya-ünnep (CSAK ONLINE)

Helyszín: CSAK ONLINE
Időpont: 18:00

Csatorna: YouTube https://youtu.be/fyC5SF3hwL8

Vasárnap (december 19.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

facebook

BUÉK 2022.

Kedves Barátunk!

Az idő soha meg nem áll, az Újév mégis mintha kijelölne egy pontot a megállásra. Egy olyan virtuális helyet az időben, amikor valami véget ér, valami új kezdődik. Az általunk használt naptár azt jelzi, hogy befejeződik egy esztendő: eddig 2021-et írtunk, holnaptól már 2022-t. Ilyenkor szánhatunk egy kis időt arra, hogy megvizsgájluk, hol tartunk az úton, merre járunk a spirituális ösvényen, mi az amiben változtunk, és mi az amiben nem, de szeretnénk.

Az új naptári év beköszöntével nem tehetünk mást, mint hogy továbbra is bízunk a pozitív változás pozitívabb szelében.

Ahhoz, hogy megvalósítsuk ezt a jobbra irányuló törekvést, emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy az élet viszontagságai elkerülhetetlenek; és arra is, hogy saját gondolataink, tetteink és beszédünk határozza meg azt, hogy miként éljük meg az idők változásait.

A Buddha azt tanította, hogy a szenvedésbe sodró Nyolc Világi Szél: a boldogság reménye és a szenvedéstől való rettegés, a hírnév reménye és a jelentéktelenség miatti félelem, a dicséret reménye és a szégyenben maradás miatti rettegés,valamint a nyereség reménye és a veszteség miatti félelem szenvedésbe taszítanak bennünket. De ezeket nem véletlenül nevezik szeleknek, néha fújnak, máskor meg nem, néha erősebbek, máskor gyengébbek. Tudatában kell lennünk annak, hogy jönnek és mennek, és rendelkeznünk kell azzal az éberséggel, ami lehetővé  teszi, hogy ezek az energiák ne sodorjanak el. 

Azt sem lenne szabad sohasem elfelejtenünk, hogy a kedvesség és az együttérzés legapróbb cselekedetei is óriási hatással lehetnek másokra. Tőlünk függ, hogy bármilyen helyzetben pozitív változást érjünk el, ha tudatosan megtestesítjük a szerető kedvesség, az együttérzés, az együttérző öröm és a felülemelkedett egykedvűség erényeit. Ezek a tulajdonságok harmóniát hoznak a körülöttünk élők számára, miközben lehetővé teszik számunkra, hogy a boldogság, az elégedettség és a béke mély érzéseit fejlesszük ki.  Szánjunk időt arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan lehetünk a jótékony változás motorjai, hogy ne csak számoljuk az eltelt napokat, hanem minden napunk értékesnek számítson.

facebook

2022/1.heti programjaink (január 3-8-ig)

Kedves Barátunk!

Boldog, egészséges, inspiárcióban és felismerésekben gazdag új esztendőt kívánunk!

A Buddhista Misszió 2022/1. heti programjai (január 3-8-ig) online hallgathatók.

Hétfő (január 3.)

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/ZWy2pQouzqA

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (január 5.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (január 7.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden (CSAK ONLINE)

Időpont: 16:30–20:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden-0

Szomban (január 8.)

A Maiitreya Mandala púdzsája

Időpont: 18:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-maitreya-mandala-pudzsaja
Csatorna: YouTube https://youtu.be/iiBVVnTIqf0

facebook

2022/2. heti programjaink (január 10-14-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2022/2. heti programjai (január 10-14-ig) a továbbiakban a járványügyi helyzet javulásáig csak online hallgathatók

A programjaink továbbra is kizárólag online formában folytatódnak.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (január 10.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/DATF3aUxmSM

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (január 11.)

Amoghavajra: A valóság tiszta szemlélése (vipasyana bhavana) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött. Azok, akik korábban a Metta bhavana gyakorlásra regisztráltak, ugyanazon a linken bekapcsolódhatnak.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szerda (január 12.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (január  14.)

Vijayavajra: Buddha-Dharma-Szangha (nemzetközi dharmaelőadás) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 
Helyszín: ONLINE 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/dharmaeloadas-vijayavajra

Csatorna: Youtube https://youtu.be/ZOHNQPV0cYg

facebook

Egyeztetés a nyári elvonulásokról

Békesség!

A nyári elvonulások évtizedek óta fontos események egyházunk életében. Sokan már év elején úgy tervezik meg a szabadságukat, hogy ezeken részt vehessenek. A korábbi években kialakult ennek egy megszokott rendszere, amelynek során már korán lefoglaltuk a helyszínt. Idén azt tapasztaltuk, hogy a költségek jelentősen megemelkedtek, ezért szeretnénk erről az érdeklődőket részletesen tájékoztatni és mielőtt döntenénk a helyszínről, a véleményüket kikérni.

Ezért a nyári elvonulásokról online fórumot tartunk.

Időpont:  2022. Január 20. 18:00

Helyszín: Meet  https://meet.google.com/vok-ijvd-gkh

Fontosnak tartjuk, hogy aki részt kíván venni idén is nyári elvonuláson, az ezen az egyeztetésen is részt vegyen.

Üdvözlettel:

A Buddhista Misszió vezetősége

facebook

2022/3. heti programjaink (január 17-23-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2022/3. heti programjai (január 17-23-ig) a továbbiakban a járványügyi helyzet javulásáig csak online hallgathatók

A programjaink továbbra is kizárólag online formában folytatódnak.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (január 17.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/v_ywzSQScGU

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (január 18.)

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Csütörtök (január 20.)

Szangha fórum a nyári elvonulásokról

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/hirek/egyeztetes-a-nyari-elvonulasokrol

Csatorna: Meet https://meet.google.com/vok-ijvd-gkh

Péntek (január  21.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 18:00 
Helyszín:  online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (január  22.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez (CSAK ONLINE)

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlás a mahajána szellemében (CSAK ONLINE)

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...

Vasárnap (január 23.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

facebook

Kérdőív a nyári elvonulásról

Kedves Barátunk!

Ma megtartottuk az online tájékoztató fórumunkat a nyári elvonulásokkal kapcsolatban. Ezen elhangzott, hogy a szangha tagjai a véleményüket egy kérdőív kitöltésével tudják kifejezésre juttatni. Ennek a kérdőívnek a linkje itt található:

https://forms.gle/7pf6qyqBN7g25Aa3A

Fontosnak tartjuk, hogy aki részt kíván venni idén is valamelyik nyári elvonulásunkon, válaszoljon a kérdőívben levő néhány kérdésre, ami mindössze pár percet vesz igénybe.
Kérjük, mielőbb töltsd ki, hogy a legmegfelelőbb helyszínt kiválaszthassuk az idei nyári elvonulás számára.

Köszönettel:

a Buddhista Misszió vezetősége

facebook

2022/4. heti programjaink (január  24-29-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió 2022/4. heti programjai (január  24-29-ig) online hallgathatók.

Hétfő (január 24.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció - (CSAK ONLINE)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Kedd (január 25.)

Amoghavajra: A valóság tiszta szemlélése (vipasyana bhavana + metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Szombat (január 29.)

Amoghavajra: A megszabadulás csodája - dharmaworkshop

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-megszabadulas-csodaja-dharmaworkshop

facebook

2022/5. heti programjaink (február 3-4.)

Kedves Barátunk!

A programjaink továbbra is kizárólag online formában folytatódnak.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Csütörtök (február 3.)

A Maiitreya Mandala púdzsája

Időpont: 18:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-maitreya-mandala-pudzsaja
Csatorna: YouTube https://youtu.be/oXK3cNwjRts

Péntek (február  4.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 18:00 
Helyszín:  online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

facebook

Boldog Holdújévet kívánunk! - de mikor?

A Holdújév (Loszár) ünnepével kapcsolatban némi zavar támadt, amire rámutat, hogy egyes buddhista csoportok februárban, míg mások márciusban ünneplik ugyanazt. Kinek van igaza?

A Loszár időpontjának megállapításához a tibeti naptárrendszert használják, amiből viszont több is van. A Curpu (Tsurpu) naptárrendszer szerint számolják egyes közösségek, de emellett a Phugpa naptárrendszer is jelen van, mint érvényes forrás, sőt ez utóbbi a szélesebb körben ismert rendszer.
Ezek között többnyire nincs jelentős különbség, azonban a hiányzó és megduplázott napok, sőt hónapok miatt olykor jelentős eltérés mutatkozhat. Idén éppen ez a helyzet, s ebből adódik ez a bizonytalanság.
A Phugpa naptárrendszer szerint idén március 3-ra esik a Loszár, s ez éppoly érvényes és helyes, mint a Curpu rendszer szerinti, amelyben azonban február 2. a helyes dátum. 

A Buddhista Misszió - a Drikung Kagyü közösséghez hasonlóan - a Phugpa naptár szerinti időpontot követi, így a Loszárt március 3-án ünnepeljük.

Addig is boldog Holdújévet kívánunk, mindazoknak, akiknél már megkezdődött a Víztigris Éve!

(További infó és forrás: 
http://tibetanbuddhistencyclopedia.com/en/index.php/The_Tibetan_Calendar...
https://www.karmakagyucalendar.org/announcements/losar-2022-january-2022...)

facebook

2022/6. heti programjaink (február  7-9-ig)

Kedves Barátunk!

A programjaink továbbra is kizárólag online formában folytatódnak.

A tavaszi szemeszter programjait feltöltöttük a Buddhista Misszió honlapjára, a programnaptárban minden időpont megtalálható.
https://buddhizmus.hu/naptar?

A nyári elvonulásainkat a Maitréja templomban tartjuk meg. 
Vajramala elvonulása: július 23-30.
Lílávadzsra elvonulása: július 30- augusztus 6.
Az elvonulások részletes leírását később tesszük közzé.
 
A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (február 7.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció - (CSAK ONLINE)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/M-dCq4lEcQk

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (február 9.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: A valóság tiszta szemlélése (vipasyana bhavana + metta bhavana)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

facebook

2022/7. heti programjaink (február14-19-ig)

Kedves Barátunk!

A programjaink továbbra is kizárólag online formában folytatódnak.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (február 14.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 7:30 - 8:30
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/FIdhOUC3ocs

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (február 16.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: (CSAK ONLINE!)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Csütörtök (február  17.)

Vajramala: Buddha-Dharma-Szangha (nemzetközi dharmaelőadás) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 18:00 
Helyszín: ONLINE 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/dharmaeloadas-ven-vajramala
Csatorna: YouTube https://youtu.be/NxRI0a-uPeY

Péntek (február  18.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 18:00 
Helyszín:  online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (január  19.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez (CSAK ONLINE)

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlás a mahajána szellemében (CSAK ONLINE)

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...

facebook

Megnyitjuk a központjainkat

Kedves Barátunk!

Tekintettel arra, hogy a járványadatok folyamatosan javulnak, az egyház vezetősége úgy döntött, hogy megnyitjuk a központjaink kapuit és a programjainkat újra szabad látogatni.

Továbbra is ajánlott a maszk használata és kérjük, hogy akik betegnek érzik magukat, vagy influenzára utaló tüneteik vannak, a többiekre való tekintettel inkább az online formát válasszák, amit továbbra is biztosítunk.

Szeretettel várunk programjainkon Budapesten, Szegeden és Sopronban!

Buddhista Misszió

facebook

2022/8. heti programjaink (február 21-27-ig)

Kedves Barátunk!

A központjaink újra megnyitottak, egyes programjaink látogathatók,  mások online formában folytatódnak (lásd a leírásban). A központokban látogatható programokba továbbra is lehetséges online formában is csatlakozni.
Lílávadzsra előadásai márciustól látogathatók személyesen, addig online folytatja.
Vajramala vasárnapi szemináriuma szintén csak online lesz megtartva.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (február 21.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/VmvslHfZ4HI

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (február 23.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (február 25.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden (CSAK ONLINE)

Időpont: 16:30–20:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden-0

Vasárnap (február 27.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

facebook

2022/9. heti programjaink (február 28-tól március 6-ig)

Kedves Barátunk!

A központjaink újra megnyitottak, egyes programjaink látogathatók,  mások online formában folytatódnak (lásd a leírásban). A központokban látogatható programokba továbbra is lehetséges online formában is csatlakozni.
Lílávadzsra előadásai márciustól látogathatók személyesen, addig online folytatja.
Vajramala vasárnapi szemináriuma szintén csak online lesz megtartva.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (február 28.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (CSAK ONLINE!)

Időpont: 17:30
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/x4qeUISmoFM

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (CSAK ONLINE!)

Időpont: 19:30
Helyszín: ONLINE Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 1.)

Mudita
Székely Margit: Művészeti terápiás elemeket felhasználó önismereti csoport

Időpont: 14:30 
Helyszín: József Attila Lakótelep Közösségi Ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (március 2.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Csütörtök (március  3.)

Ima a békéért - a Víztigris évének kezdetén

A Víztigris éve nagy erejű és félelmetes változásokkal indul, mikor az elcsendesedés, belső béke és együttérzés megerősítésének van ideje. Meditáljunk együtt a békéért!

A központjainkban is látogatható, de online is követhető programon rövid beszédeket követően meditálunk és mantrát éneklünk, hogy a bennünk megteremtett békénket ajánlhassuk a világnak, elsősorban azoknak, akiket háború súlyt ezekben a napokban.

Imáink és mantráink ereje hozzon megnyugvást a villágra!

Időpont: 2022.03.03. 19:00

Személyes részvétel:

  • Keleti Kultúrális Központ (KKK) – Budapest
  • Soproni Tusita Buddhista Templom
  • Szegedi Tusita Buddhista Templom
  • Mahakala Asram – Überlingen
  • Dharmazentrum – Schafhausen

Online részvétel: https://meet.google.com/bzg-chch-wvb

Program:

  • Ven. Vajramala beszéde
  • Amoghavajra – Félelem és félelemnélküliség
  • Vijayavajra – Maitreya szeretete a békéért
  • Ven. Sita Vajramati – Meditáció a békéért
  • Vijayavajra – Mantrarecitáció

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ima-a-bekeert-a-viztigris-evenek-kezdeten

Péntek (március 4.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Mudita klub
Komlós Zsuzsa kineziológia
Helyszín: József Attila Lakótelep Közösségi Ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szombat (március 5.)

Amoghavajra: A megszabadulás csodája 
Meditációs nap, amelyet egészen a szemlélődésnek, elmélyülésnek, a belső béke és világosság kibontakoztatásának szentelünk.

Időpont: 9:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-megszabadulas-csodaja-dharmaworkshop

Vasárnap (március 6.)

Mudita klub
Amoghavajra: "Buddha a hipermarketben -  avagy: Hogyan járjuk a szellemi utat manapság? És hogyan ne..."

Időpont: 9:00
Helyszín: Keleti Kulturális Központ (Budapest, Karinthy u. 5. I/10.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

Hogyan segíthetünk az Ukrajnából menekülőknek?

A Buddhista Misszió Egyházi Tanácsa úgy döntött, hogy a háború elől menekülők számára 5 millió forint segélyt juttat el a Magyar Vöröskereszten keresztül.
Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben a pénz adományozása a leggyorsabb és leghatékonyabb módja a segítségnek.
Arra kérünk Benneteket, hogy kísérjétek figyelemmel az alábbi weboldalakat, és nyújtsatok segítséget ott és olyan formában, ahol és ahogyan arra képesek vagytok

Az Ukrajnában dúló háború elől emberek ezrei keresnek menedéket Magyarországon.
A Buddhista Misszió küldetésének tekinti, hogy csökkentse a világban a szenvedést, és ehhez most aktívan közreműködhetünk.
Az együttérzést és tevékeny szeretetet most azzal tudjuk gyakorolni, hogy segítséget nyújtunk a rászorulóknak.  

A legegyszerűbb módja a segítségnyújtásnak a pénzbeli segítség vagy tárgyi adomány küldése. Ebben az esetben különösen igaz, hogy még a kis segítség is sokat számít.

Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskeresztnél az 1359-es vonalat kell hívni, vagy közvetlenül pénzt lehet utalni a 10405004-00026548-00000009-es számlaszámra (fontos, hogy a közleményben szerepeljen, hogy humanitárius válság). 

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat is gyűjtést indít humanitárius akcióinak támogatására. Segíteni a 11784009-20200776 számú számlára indított átutalással vagy az adomanyozz.hu oldalon indított online befizetéssel, esetleg a 1350-es adományvonal hívásával lehet.

Magyar Ökomenikus Segélyszervezet

A Magyar Ökomenikus Segélyszervezetnek ezen a linken lehet utalni. 

Baptista Szeretetszolgálat

A Baptista Szeretetszolgálat pénzgyűjtő akciójához a 1355-ös adományvonal hívásával (300 forint) vagy a 10918001-55555555-55555555-ös számlaszámra utalva (Ukrajna közleménnyel) tudunk csatlakozni, de egy külön weboldalon is lehet adományozni. A Baptista Szeretetszolgálat a pénzadományok mellett tárgyi adományokat is vár, többek között tartós élelmiszereket, COVID-teszteket, takarókat. A pontos részletek itt találhatóak.

Magyar Református Szeretetszolgálat

 A Magyar Református Szeretetszolgálat 800 kilónyi élelmiszersegélyt indított útnak Beregszászba. Nagyjából 60 menekültnek szállást is tudnak nyújtani, de várják az adományokat a 1358-as vonalra, a honlapon vagy a 10702019-85008898-51100005-ös számlaszámra (közlemény: Nemzeti Összefogás).

Nemzeti segélyvonal

A kormány nemzeti segélyvonalat hozott létre, amellyel a Híd Kárpátaljáért összefogást lehet támogatni. A 1357-es szám szombattól hívható, minden hívás 500 forintba kerül. Ezen kívül egy számlaszámot is nyitottak az adományoknak: 11711711-22222222. 

Nemzetközi segítség

Érdemes helyi vagy akár nemzetközi civil szervezeteknek is adományozni. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF is várja az adományokat, a weboldalon lehet nekik pénzügyi segítséget küldeni, hogy egészségügyi csapatokat, valamint élelmet, vizet, ruhát és matracokat, takarókat juttassanak a menekülteknek. Mint írják, 7,5 millió ukrán gyerek van most veszélyben. Emellett az ENSZ Humanitárius Alapjának is lehet adományozni, 30, 75, 100 és 200 dolláros összegben.

facebook

2022/10. heti programjaink (március 7-13-ig)

Kedves Barátunk!

A központjaink újra megnyitottak, egyes programjaink látogathatók,  mások online formában folytatódnak (lásd a leírásban). A központokban látogatható programokba továbbra is lehetséges online formában is csatlakozni.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (március 7.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom + Youtube
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/BJXkKhubIGo

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)  (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 8.)

Mudita

Szlakovszki Magdolna: reiki 16 órától
József Attila Lakótelep Közösségi Ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (március 8.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Csütörtök (március 9.)

A Maitreya Mandala púdzsája

Időpont: 18:00 
Helyszín:  online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-maitreya-mandala-pudzsaja

Csatorna: YouTube https://youtu.be/Cb7Ba66zgfc

Péntek (március 11.)

Mudita klub
Egészségmegőrzés a keleti tradíciókban.
Előadás és bemutató.http://www.mudita-alapitvany.hu/.../02/egeszsegnap_marc.pdf
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vasárnap (március 13.)

Mudita klub
Pataki Tas Bálint: Előadás erőszakmentességről 16 órától 5. rész
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

Újabb Cacafestési Akció

Hamarosan elkészül a budapesti Maitréja háznál épülő új sztúpa, amit a hagyományoknak megfelelően Buddha-képmásokkal, mantrákkal, szent szövegekkel és más értékes dolgokkal fogunk megtölteni. A közösség olyan módon tud részt venni ebben, hogy a gipszből készült buddhaképmásokat (tib. caca) arany festékkel megfesti.

Az elmúlt időszakban Soproni Tusita Központunkból több doboznyi caca érkezett Budapestre. Ha van kedved otthon meditatív gyakorlatként cacákat festeni, kérlek jelezd a szervezo@buddhizmus.hu email címen.

Akik tavaly vittek haza cacát és időközben megfestették, azok az így elkészült tárgyakat jelzett időpontokban szintén behozhatják a központba.

Az elmúlt időszak járványhelyzete miatt Dharma Könytárunk is zárva tartott. Ebben a helyzetben eltekintettünk attól, hogy olvasóink a kölcsönzött könyveket időben visszahozzák. Ezért meghirdetjük a Tiszta Lappal akciónkat, vagyis a könyvtartozások rendezését bármifajta késedelmi díj fizetése nélkül. Egy megkötést teszünk: akinél lejárt kölcsönzési idejű könyvek vannak otthon, az csak akkor vihet el cacát, ha visszahozta a könyvtárunkból a kikölcsönzötteket.  Fontos, hogy ebben az esetben mindenki gondoljon arra, hogy a Pañca Sīla, vagyis Az öt erkölcsi gyakorlat második fogadalma így szól: Adinnādānā veramaṇī sikkhāpadaṃ samādiyāmi – Gyakorlatommá teszem, hogy nem veszem el azt, ami nincs önként odaadva.

Időpontok:

A Keleti Kulturális Központban (1117 Budapest Karinthy Frigyes út 5. I/10.)

2022. március 17, 18, 21. 10:00 - 17:00 óráig

Kérünk benneteket, hogy jelezzétek nekünk, hogy mikor szeretnél cacát vinni. Ez azért fontos, hogy a jelentkezők száma alapján arányosan tudjuk ezeket a tárgyakat szétosztani.

Fontos! Kérjük, hogy a cacákhoz hozz magaddal dobozt, illetve a festékhez valamilyen tégelyt!

Instrukciók a cacafestéshez, mint szellemi gyakorlathoz:

A caca agyagból, vagy gipszből készült kisméretű tárgy, például Buddha képmás vagy sztúpa forma. Az elnevezés - állítólag - abból a hangból származik, ami akkor keletkezik, amikor a puha agyagot belepaskolják az öntőformába: ca-ca-ca.

Ha cacát készítünk, akkor a formátlan agyagból, vagy gipszből az erőfeszítésünk révén látható, érzékelhető formában is megjelenik a világban a megvilágosodás lehetősége.

A Buddha halálát követően egy ideig nem ábrázolták őt, legfeljebb a lábnyomát, ami arra utal, hogy az a belső szabadság, amit a megvilágosodott átél, semmilyen módon nem ragadható meg, és nem is ábrázolható, mégis képes hatni a környezetére. Ahol a lábnyomunkat hagyjuk, ott akkor is jelen lesz valami abból, amit mi magunk tettünk, képviseltünk, ha mi már máshol járunk. A Buddha saját példája azonban sokakat inspirált, és a tanítványok felismerték, hogy bizonyos ábrázolások képesek lehetnek arra, hogy az odaadás, bizalom érzését felébresszék, és ezáltal a megvilágosodás megvalósítására inspiráljanak bennünket.

Ezért festenek és formáznak különböző anyagokból Buddha képmásokat és ezért építenek a világon mindenütt sztúpát a buddhisták. A sztúpa szimbolikusan megjeleníti a Buddha megvilágosodását, sőt a szellemi út egészét. A közösség kis Buddha képmásokat készít és fest, mantrákat ír, amiket felteker és szép selyemtokba helyez. Így kerülnek bele ezek a sztúpába az építés egy bizonyos fázisában. Ezzel a gesztussal a sztúpa megtelik a megvilágosodás szimbólumaival, a közösség erejével, összpontosított energiájával, tiszta szándékaival, békéjével. Ezáltal válik a sztúpa olyan hellyé, amit felkeresve még azok is megérzik a belső csendet és lelki derűt, akik semmit sem tudnak a buddhizmusról. Így válik a közösség közreműködése évszázadokig a szellemi gyakorlókat szolgáló inspiráció forrásává.

A festés közben gyakorlod az összeszedettséget, és kibontakoztatod az odaadás érzését. A cacafestés az adás gyakorlata: odaadod az idődet, energiádat, figyelmességedet és nem tartod meg a végterméket, a cacát sem, hanem azt is elengeded, hogy a sztúpába kerülhessen.

Ha cacát festesz, közben a következő mantrát mondogathatod:

OṂ ĀH VAJRA RĀJÉ VIRĀJE SVĀHĀ

(óm áh vadzsra rádzsé virádzsé szváhá)

- vajra: gyémánt; rája: király; viraja: tiszta, ragyogó

"OṂ ĀH ragyogjon, mint a gyémántok királya! Legyen!”

Üdvözlettel:

A Buddhista Misszió vezetősége

facebook

2022/11. heti programjaink (március 14-20-ig)

Kedves Barátunk!

A központjaink újra megnyitottak, egyes programjaink látogathatók,  mások online formában folytatódnak (lásd a leírásban). A központokban látogatható programokba továbbra is lehetséges online formában is csatlakozni.

Újabb cacafestési akció!

Hamarosan elkészül a budapesti Maitréja háznál épülő új sztúpa, amit a hagyományoknak megfelelően Buddha-képmásokkal, mantrákkal, szent szövegekkel és más értékes dolgokkal fogunk megtölteni. A közösség olyan módon tud részt venni ebben, hogy a gipszből készült buddhaképmásokat (tib. caca) arany festékkel megfesti.

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/hirek/ujabb-cacafestesi-akcio-0

A Buddhista Misszió Egyházi Tanácsa úgy döntött, hogy a háború elől menekülők számára 5 millió forint segélyt juttat el a Magyar Vöröskereszten keresztül.

Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben a pénz adományozása a leggyorsabb és leghatékonyabb módja a segítségnek.
Arra kérünk Benneteket, hogy kísérjétek figyelemmel az alábbi weboldalakat, és nyújtsatok segítséget ott és olyan formában, ahol és ahogyan arra képesek vagytok

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/hirek/hogyan-segithetunk-az-ukrajnabol-menekulo...

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Kedd (március 15.)

Mudita
Ecker Magdi: Olvasókör buddhista történetekből  finom teázás mellett 14 órától
József Attila Lakótelep Közösségi Ház

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (március 16.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció 

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás 

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Csütörtök (március  17.)

Amoghavajra: Buddha-Dharma-Szangha - Hogyan vezet a szellemi vakság szenvedéshez? (nemzetközi dharmaelőadás) 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Soproni Tusita és online 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/dharmaeloadas-ven-vajramala
Csatorna: YouTube https://youtu.be/zRUwvxZPpkE

Péntek (március  18.)

Vajlámpások ünnepe - Csötrul dücsen

Időpont: 18:00 
Helyszín: A Maitreya Mandala központjai és  online (Meet)
Link: https://meet.google.com/yoy-jbzn-bvx
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajlampasok-unnep

Szombat (március  19.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra 

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: KKK és online

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez 

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlás a mahajána szellemében 

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...

Vasárnap (március 20.)

Mudita klub a KKK-ban 
Keleti Kulturális Központ  

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

2022/12. heti programjaink (március 21-27-ig)

Kedves Barátunk!

A központjaink újra megnyitottak, egyes programjaink látogathatók,  mások online formában folytatódnak (lásd a leírásban). A központokban látogatható programokba továbbra is lehetséges online formában is csatlakozni.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (március 21.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom + Youtube
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/eH0Xzm-gKgw

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)  (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 22.)

Mudita

Kovács Rita mese és vers felolvasás
József Attila Lakótelep Közösségi Ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (március 23.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (március 25.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden  (jelenléti + online program)

Időpont: 16:30–20:00
Helyszín: Szegedi Tusita
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden-0

Mudita

Komlós Zsuzsa: Művészetterápia csoport
József Attila Lakótelep Közösségi Ház

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vasárnap (március 27.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

Mudita

Pataki Tas Bálint: Előadás erőszakmentességről 16 órától 5. rész
József Attila Lakótelep Közösségi Ház

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

2022/13. heti programjaink (március 28-tól április 3-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (március 28.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/ICRzh-_XRVE

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 29.)

Mudita
Szlakovszki Magdolna: reiki 16 órától
Helyszín: József Attila Lakótelep Közösségi Ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (március 30.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (április 1.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Mudita klub
Komlós Zsuzsa - Művészetterápiás csoport 
Helyszín: József Attila Lakótelep Közösségi Ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szombat (április 2.)

Amoghavajra: A megszabadulás csodája 
Dharmaworkshop

Időpont: 9:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-megszabadulas-csodaja-dharmaworkshop

Vasárnap (március 6.)

Mudita klub
Időpont: 9:00
Helyszín: Keleti Kulturális Központ (Budapest, Karinthy u. 5. I/10.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

2022/14. heti programjaink (április 4-től 10-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Amoghavajra szerdai programjai ezen a héten elmaradnak!
A programok sem a központban, sem online nem lesznek megtartva.

Hétfő (április 4.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/0SBvaXvIYlY

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 5.)

Mudita

Irtl Melinda: Az egészség megőrzése az ajurvéda módszerei szerint -14 órától
Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (április 6.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra szerdai programjai ezen a héten elmaradnak!
A programok sem a központban, sem online nem lesznek megtartva.

Csütörtök (április 7.)

A Maitreya Mandala púdzsája

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-maitreya-mandala-pudzsaja
Csatorna: Youtube https://youtu.be/xE42G8vm53I

Péntek (április 8.)

Mudita

Komlós Zsuzsa: Művészetterápiás csoport 15 órától
Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vasárnap (április 10.)

Mudita

Szatmáry Botond előadása a buddhista szimbólumokról
Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

2022/15. heti programjaink (április 11-től 14-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (április 11.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/5LA1-HOT3BE

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 12.)

Mudita

Szlakovszki Magdolna: Reiki elmélet és gyakorlat 14 órától
Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (április 13.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Csütörtök (április 14.)

Sita Vajramati: Menedék a Dharmában - dharmaelőadás

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/dharmaeloadas-ven-sita-vajramati
Csatorna: Youtube https://youtu.be/B3XMz-VvVG0

facebook

2022/16. heti programjaink (április 19-24-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Kedd (április 19.)  

Mudita

Irtl Melinda: Az egészség megőrzése az ajurvéda módszerei szerint - 14 órától
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (április 20.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció 

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás 

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (április 22. )

Mudita

Kovács Rita mesefelolvasás 14:30-tól
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás (CSAK ONLINE)

Időpont: 18:00 
Helyszín:  online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (április  23.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra 

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: KKK és online

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez 

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlás a mahajána szellemében 

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...

Vasárnap (április 24.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat 

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

Mudita 

Pataki Tas Bálint: Előadás az erőszakmentes kommunikációról - 7. rész 16 órától
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

2022/17. heti programjaink (április 25-30-ig)

Kedves Barátunk!

Arra kérünk, hogy ha vittél haza megfesteni cacát, akkor azokat április végéig hozd be a KKK-ba, vagy valamelyik központunkba. Köszönjük.

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (április 25.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom + Youtube
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/yaIKcgZpUpI

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)  (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

kedd (április 26.)

Mudita

Szlakovszki Magdolna: Reiki elmélet és gyakorlat
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (április 27.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (április 29.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden  (jelenléti + online program)

Időpont: 16:30–20:00
Helyszín: Szegedi Tusita
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden-0

Mudita

Egészségnap 14 órától
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szombat (április 30.)

Mantraírás és tekercselés a Maitreya templomban

A programot vezeti: Khéma Ligeti Erika
Időpont: 10:00 órától
Helyszín: Maitreya ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mantratekercseles

facebook

2022/18. heti programjaink (május 2-től 7-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (május 2.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/aIwZhD295GM

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 3.)

Mudita
Iszlai Zsuzsa Tarot kirakások elmélete és gyakorlata 14 órától
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (május 4.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (május 6.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Mudita klub

Komlós Zsuzsa Művészeti terápiás elemeket felhasználó önismereti csoport 16 órától
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vasárnap (május 8.)

Mudita klub

Pataki Tas Bálint Előadás erőszakmentességről 16 órától 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

Vészákh ünnep

A Buddha születésének, megvilágosodásának és parinibbánába távozásának ünnepe a buddhista világ egyik legnagyobb ünnepe.

Időpont: 2022. május 15. vasárnap 15:00

Helyszín: A rendezvényt mindhárom központunkban megrendezzük és online is közvetítjük
- Keleti Kulturális Központ, Budapest Karinthy u. 5. Iem. 10.,
- Soproni Tusita Templom, Sopron, Wesselényi u. 12. (a púdzsa online követhető Meet csatornán:  https://meet.google.com/aaz-afsz-jpu)
- Szegedi Tusita Templom, Szeged, Szent László u. 4/b.

Ünnepi program

- Tiszteletreméltó Lílávadzsra ünnepi beszéde (online is közvetítjük YouTube csatornán. Link: https://youtu.be/ZRgZCZcW-v8)
- Rendi púdzsa, menedékvétellel
- Kötetlen együttlét

Aki szeretne az ünnepségen menedéket venni (Budapesten vagy Sopronban), kérjük, jelezze a szándékát Sopron esetében az amoghavajra[kukac]buddhizmus.hu; Budapest esetén a lilavadzsra[kukac]gmail.com email címeken.

Találkozzunk minél többen a közösségünk e kiemelkedő ünnepségén!

Szeretettel várunk mindenkit! 

facebook

2022/19. heti programjaink (május 9-től 15-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (május 9.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/-i_c3x4VT8o

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 10.)

Mudita
Videó: Tenigl-Takács László India története, kultúrája 14 órától
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (május 11.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Csütörtök (május 12.)

Vijayavajra: Buddha-Dharma-Szangha  (nemzetközi dharmaelőadás) 

Időpont: 18:00 
Helyszín: online 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/dharmaeloadas-vijayavajra
Csatorna: YouTube https://youtu.be/cER1JvJk0yw

Péntek (május 13.)

Mudita klub

dr. Kenéz László 16 órától  japán fuvola-bemutató
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vasárnap (május 15.)

Vészákh ünnep

Időpont: 2022. május 15. vasárnap 15:00

Helyszín: A rendezvényt mindhárom központunkban megrendezzük és online is közvetítjük
- Keleti Kulturális Központ, Budapest Karinthy u. 5. Iem. 10.,
- Soproni Tusita Templom, Sopron, Wesselényi u. 12.
- Szegedi Tusita Templom, Szeged, Szent László u. 4/b.

Csatorna: YouTube https://youtu.be/ZRgZCZcW-v8

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/veszakh

facebook

2022/20. heti programjaink (május 16-22-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Ezen a héten Amoghavajra szerdai programjai (Vipassana és ngöndro gyakorlás) elmaradnak!

Hétfő (május 16.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/NQwztbN_yOk

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 17.)  

Mudita

Kovács Rita Mesefelolvasás időseknek 14.30 tól 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (május 18.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (május 20. )

Mudita

Kurucz Ilona: Egészségnap 14 órától
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  online és a Szegedi Tusita Templomban
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (május  21.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra 

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: KKK és online

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez 

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlás a mahajána szellemében 

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...

Vasárnap (május 22.)

Cacafestés és mantraírás a Maitreya templomban

Időpont: 10:00 - 16:00
Helyszín: Maitreya templom
Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/cacafestes-es-mantrairas-a-maitreya-t...

Mudita 

Pataki Tas Bálint Előadás erőszakmentességről 16 órától 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

2022/21. heti programjaink (május 23-29-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Hétfő (május 23.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 7:30 - 8:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom + Youtube
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/tanitasok-a-tudat-termeszeterol-6
Csatorna: YouTube https://youtu.be/CoqowT88W-4

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák)  (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK személyesen, online: Zoom 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szutraelemzes-a-tuljutott-bolcsesseg-...
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 24.)

Mudita

Videó: Tenigl-Takács László India története, kultúrája 14 órától
József Attila Lakótelep Közösségi Ház
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (május 25.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: A jelentkezők létszámától függően
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (május 27.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden  (jelenléti + online program)

Időpont: 16:30–20:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/bardo-kepzes-szegeden-0

Mudita

Videó: Tenigl-Takács László India története, kultúrája 14 órától
József Attila Lakótelep Közösségi Ház

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Vasárnap (május 29.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat (CSAK ONLINE)

Időpont: 9:00
Helyszín: (CSAK ONLINE)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

Mudita

Mudita Klub
14 órától Lílávadzsra Pressing Lajos előadása
Helyszín: KKK

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató a Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség nyári intenzív dharma-hét rendezvényeire jelentkezők nyilvántartására vonatkozóan

1. Az adatkezelő neve és elérhetőségei:

Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség

székhely, levelezési cím: 1112 Budapest, Susulyka u. 240.

elektronikus levelezési cím: adatvedelem@buddhizmus.hu

2. A személyes adatok kezelésének célja:

A Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség (a továbbiakban: Buddhista Misszió) nyári intenzív dharma-hét rendezvényeire jelentkezők nyilvántartása a résztvevők körének felmérése és nyomon követhetősége – személyes részvétel esetében az esetleg szükségessé váló járványügyi intézkedések érdekében való visszakereshetősége –, a szervezési feladatok tervezhetősége és ellátása, valamint a tanításokon való részvétel előfeltétele teljesülésének ellenőrizhetősége céljából.

3. Az adatkezelés jogalapja:

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló
2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: általános adatvédelmi rendelet) 9. cikk (2) bekezdés a) pontja szerint a vallási vagy világnézeti meggyőződésre utaló személyes adat kezelhető akkor, ha az érintett kifejezett hozzájárulását adta az említett személyes adatok egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez.

Az általános adatvédelmi rendelet 9. cikk (2) bekezdés d) pontja szerint a vallási vagy világnézeti meggyőződésre utaló személyes adat kezelhető akkor, ha az adatkezelés valamely vallási egyesület megfelelő garanciák mellett végzett jogszerű tevékenysége keretében történik, azzal a feltétellel, hogy az adatkezelés kizárólag az ilyen szervezet jelenlegi vagy volt tagjaira, vagy olyan személyekre vonatkozik, akik a szervezettel rendszeres kapcsolatban állnak a szervezet céljaihoz kapcsolódóan, és hogy a személyes adatokat az érintettek hozzájárulása nélkül nem teszik hozzáférhetővé a szervezeten kívüli személyek számára.

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) 23. §-a alapján az egyházi jogi személy az általa gyakorolt vallási tevékenységhez kapcsolódó személyes adatot a belső szabálya szerint kezeli, azokat az érintett hozzájárulásával − halála esetén leszármazója hozzájárulásával − továbbíthatja vagy hozhatja nyilvánosságra.

4. A nyilvántartott adatok és azok forrása:

A nyilvántartott adatokat a Buddhista Misszió az érintettektől gyűjti. A jelentkezők adataikat az online jelentkezési űrlap kitöltésével adják meg. A nyilvántartott adatok a következők:

- név,

- elektronikus levélcím,

- telefonszám,

- a buddhista menedékvétel ténye, valamint

- a részvétel módja.

5. A nyilvántartás formátuma:

A Buddhista Misszió a jelentkezők fent meghatározott személyes adatait elektronikus táblázatban tartja nyilván azzal, hogy az abban foglalt adatok forrását jelentő, a jelentkezésről a webes felület által generált automatikus elektronikus üzeneteket szintén megőrzi.

6. Megőrzési idő:

A jelentkezők fent meghatározott személyes adatait a Buddhista Misszió a dharma-hét végétől számított egy évig kezeli, ezt követően megsemmisíti.

7. Adattovábbítás, címzettek:

A jelentkezők nyilvántartásának adatait a Buddhista Misszió nem továbbítja és nem közli harmadik féllel.

8. Adatfeldolgozó igénybevétele:

A Buddhista Misszió a jelentkezők nyilvántartása tekintetében nem vesz igénybe adatfeldolgozót.

9. Az érintettek személyes adataik kezelésével kapcsolatos jogai:

Az általános adatvédelmi rendelet 4. cikk 1. pontja alapján a személyes adat vonatkozásában érintett az a természetes személy, aki az adattal összefüggésben közvetlen vagy közvetett módon azonosítható.

Hozzáféréshez való jog

Az általános adatvédelmi rendelet 15. cikke alapján az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

a) az adatkezelés céljai;

b) az érintett személyes adatok kategóriái;

c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;

d) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;

e) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;

f) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;

Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére kell bocsássa. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az érintett másként kéri.

Helyesbítéshez való jog

Az általános adatvédelmi rendelet 16. cikke alapján az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő haladéktalanul helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Az érintett jogosult arra, hogy − az adatkezelés célját figyelembe véve − kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését. A kiegészítés az érintett által tett kiegészítő nyilatkozat útján történhet.

Törléshez való jog

Az általános adatvédelmi rendelet 17. cikke alapján az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő haladéktalanul törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles ugyanerre, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

– a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték,

– az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja,

– a személyes adatokat jogellenesen kezelték.

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az általános adatvédelmi rendelet 18. cikke alapján az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

– az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát,

– az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását, vagy

– az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.

Az adatkezelés korlátozása azt jelenti, hogy a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával vagy fontos közérdekből lehet kezelni.

Az adatkezelés korlátozásának feloldásáról adatkezelő köteles az érintettet, akinek a kérésére az adatkezelést korlátozták, előzetesen tájékoztatni.

A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség

Az általános adatvédelmi rendelet 19. cikke alapján az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a kezelt személyes adatok valamennyi helyesbítéséről, törléséről vagy adatkezelésének korlátozásáról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

Mivel a Buddhista Misszió a jelentkezők nyilvántartásának adatait nem továbbítja és nem közli harmadik féllel, ezért itt ezen értesítési kötelezettség sem merül fel.

A hozzájárulás visszavonásához való jog

Az általános adatvédelmi rendelet 7. cikk (3) bekezdése alapján, ha az adatkezelés az érintett hozzájárulásán alapul, az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Az adathordozhatósághoz való jog

Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikke alapján az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, ha az adatkezelés hozzájáruláson alapul és automatizált módon történik.

Tájékoztatás adatvédelmi incidensről

Adatvédelmi incidensnek minősül az általános adatvédelmi rendelet 4. cikk 12. pontja szerint az adatbiztonság olyan sérülése, amely a tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

Ha egy ilyen adatvédelmi incidens bekövetkezik, és valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő az általános adatvédelmi rendelet 34. cikke alapján haladéktalanul köteles tájékoztatni arról az érintettet.

A jogok gyakorlásának módja

Az általános adatvédelmi rendelet 12. cikke alapján az adatkezelő köteles elősegíteni az érintett 15–22. cikk szerinti jogainak a gyakorlását.

Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatni az érintettet a 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatni az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint az érintett jogorvoslati lehetőségeiről.

A 15–22. és 34. cikk szerinti tájékoztatást és intézkedést díjmentesen kell biztosítani.

Kérjük, hogy az adatkezeléssel összefüggő kéréseit, nyilatkozatait, panaszait jelentse be a
Buddhista Misszió 1. pontban megadott elérhetőségei valamelyikén. Készüljön fel rá, hogy jogainak gyakorlásához szükség lesz személyazonosságának igazolására.

Felügyeleti hatósághoz fordulás joga

Az általános adatvédelmi rendelet 77. cikk (1) bekezdése alapján az érintett – az egyéb közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatok sérelme nélkül – jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti az általános adatvédelmi rendeletet.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 60. §-a alapján a személyes adatok védelméhez való jog érvényesülése érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) az érintett erre irányuló kérelmére adatvédelmi hatósági eljárást indít. Az adatvédelmi hatósági eljárás megindítása iránti kérelem az általános adatvédelmi rendelet 77. cikk (1) bekezdésében meghatározott esetben nyújtható be Az adatvédelmi hatósági eljárást az Infotv. 60‑61. §-a szabályozza.

Az Infotv. 52. §-a alapján a Hatóságnál bejelentéssel bárki vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A Hatóság vizsgálata nem minősül közigazgatási hatósági eljárásnak.

A Hatósághoz tett bejelentése miatt senkit sem érhet hátrány. A bejelentő kilétét a Hatóság csak akkor fedheti fel, ha ennek hiányában a vizsgálat nem lenne lefolytatható. Ha a bejelentő kéri, kilétét a Hatóság akkor sem fedheti fel, ha ennek hiányában a vizsgálat nem folytatható le.

A Hatóság bejelentés alapján indult vizsgálatát részleteiben az Infotv. 52-59. §-a szabályozza.

A Buddhista Misszió adatkezelési gyakorlatára vonatkozó esetleges panaszával így – amennyiben azt a Buddhista Misszióval közvetlenül nem tudja kielégítően rendezni – elsősorban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., postacím: 1530 Budapest, Pf. 5., telefon: +36 (1) 391-1400, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu, honlap: https://www.naih.hu) fordulhat.

Bírósághoz fordulás joga

Az Infotv. 23. §-a alapján az érintett az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat, ha megítélése szerint az adatkezelő a személyes adatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott előírások megsértésével kezeli.

Azt, hogy az adatkezelés a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott előírásoknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani.

Ha a bíróság a keresetnek helyt ad, a jogsértés tényét megállapítja és az adatkezelőt, illetve az adatfeldolgozót a jogellenes adatkezelési művelet megszüntetésére, az adatkezelés jogszerűségének helyreállítására, illetve az érintett jogai érvényesülésének biztosítása érdekében pontosan meghatározott magatartás tanúsítására kötelezi, és szükség esetén egyúttal határoz a kártérítés, sérelemdíj iránti igényről is.

A per elbírálása a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 20. § (1) bekezdése alapján a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.

10. Adatbiztonsági intézkedések:

A Buddhista Misszió annak érdekében, hogy biztosítani tudja az adatok védelmét (különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen), észszerű védelmi eljárásokat foganatosít.

Az elektronikusan tárolt személyes adatok védelme biztonsági követelményeinek érvényesülése érdekében:

- az elektronikusan tárolt személyes adatokhoz csak személyre kiadott, azonosítható jogosultsággal lehet hozzáférni,

- az informatikai rendszereket tűzfal védi, és vírusvédelemmel vannak ellátva,

- a személyes adatok kezelése során a hálózati rendszereken rendszeres biztonsági mentés történik.

11. Az adatkezelési tájékoztató hatálybalépése, későbbi módosítása:

A jelen adatkezelési tájékoztató hatálybalépésének időpontja: 2021. május 7.

A Buddhista Misszió fenntartja a jogot, hogy a jelen adatkezelési tájékoztatót – a módosítás közzétételét követő hatállyal – módosítsa.

Budapest, 2021.05.07

facebook

Jelentkezés a nyári elvonulásokra

Kedves Barátunk!

Az idei elvonulásokat a Maítréja Házban rendezzük meg. 

Vajramala elvonulásának programjáról részletesen ezen a linken lehet olvasni:
https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-mahamudra-es-milarepa-vadzs...

Vajramala programjára jelentkezés itt:
https://forms.gle/LuGEPM3usayCuYtC9

Lílávadzsra elvonulásásáról pedig itt írunk részletesen:
https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bodhicsitta-gyakorlohet-n...

Lílávadzsra elvonulására jelentkezés itt:
https://forms.gle/E5Ei5hqZvCZU5vhb6

Kérünk benneteket, hogy legkésőbb 2022. július 15-ig küldjétek el nekünk.

Amennyiben további információkra lenne szükséged kérlek írj a szervezo@buddhizmus.hu címre. 

Köszönettel:
A szervezők

facebook

2022/23. heti programjaink (június 6-tól 12-ig)

Kedves Barátunk!

Az ünnep miatt a hétfői reggeli gyakorlás Amoghavajrával nem lesz megtartva.

Kedd (június 7.)

Mudita
14 óra  
Irtl Melinda: Az egészség megőrzése az ayurvéda módszerei szerint 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (június 8.)

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (június 10.)

Mudita
14 óra  
Irtl Melinda: Az egészség megőrzése az ayurvéda módszerei szerint 
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szombat (június 11.)

Lílávadzsra: Felkészülés az életre és a halálra 

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: KKK és online

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/felkeszules-a-halalra-es-az-eletre-5

Lílávadzsra: Meditációs gyakorlatok a köztes létre való felkészüléshez 

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacios-gyakorlatok-a-koztes-letre...

Lílávadzsra: A szív bölcsessége - meditációs gyakorlás a mahajána szellemében 

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sziv-bolcsessege-meditacios-gyakorl...

Vasárnap (június 12.)

Vajramala: Dharma-nap - A gyémánt, ami átvágja az illúziókat 

Időpont: 9:00
Helyszín: KKK és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ven-vajramala-dharma-nap-a-gyemant-am...

facebook

A sztúpa összeállítása és mantraírás

Kedves Barátunk!

A Maitréja ház kertjében épülő Lama Anagarika Govinda sztúpa építése utolsó fázisába jutott. A benne elhelyezendő szent tárgyakat 14-én reggel 9:00 órától fogjuk a tárolásukra szolgáló dobozokba tenni és a végső helyére emelni. Ezt követően  hozzávetőlegesen 13:00 órakor emelik daruval a helyére azt az elemet, ami az általunk összegyűjtött szent tárgyaknak (mantráknak, cacáknak, stb.) a tartóedénye is lesz egyben.

Az ünnepélyes megtöltésre és az építés folyamatára mindenkit szeretettel várunk.

A mellékelt fájlok letölthetők és kinyomtatva A/4-es lapra filctollal átírhatók.

Kérjük, hogy a megírt lapokat juttasd el hozzánk a KKK-ba vagy a Maitréja házba.

Az alábbi szanszkrit nyelven, dévanágari betűkkel írt mantrákat lehet letölteni, zárójelben a javasolt szín található, amellyel átírni kellene:

Aksobhya (kék)
Amitabha-Amitayus-Avalokitesvara (arany)
Amitabha (piros)
Avalokitesvara (piros)
Győgyító Buddha (kék)
(Manjushri (sárga)
Padmaszambhava (kék)
Tárá (zöld) 
Vajrasattva (kék)

facebook

2022/24. heti programjaink (június 13-tól 17-ig)

Kedves Barátunk!

A programokra regisztrálni lehet az adott program leírásában található linken.

Kedd (június 14.)

A sztúpa megtöltésének szertartása

Helyszín: Maitréja ház

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-sztupa-megtoltesenek-szertartasa

Mudita

14 óra Beszélgetés a klub jövőjéről 

Szerda (június 15.)

Amoghavajra: Metta és vipassana meditáció (jelenléti + online program)

Időpont: 18:00 - 19:30
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-valosag-tiszta-szemlelese-vipasyana...
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Amoghavajra: Ngöndro gyakorlás (jelenléti + online program)

Időpont: 19:45 - 21:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-gyakorlas-0
Csatorna: Meet
Regisztrációhoz kötött.

Péntek (június 17.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Mudita

16 óra Szlavkovszky Magdi reiki és feng shui

facebook

2022/25. heti programjaink (június 20-tól 26-ig)

Kedves Barátunk!

A tavaszi szemeszter végéhez értünk, szeptemberig csak a nyári elvonulások és a Mudita programjai lesznek látogathatók. 

Pihentető nyarat kíván a Buddhista Misszió!

Kedd (június 21.)

Mudita

14 óra Iszlay Zsuzsa: Családállítás a közösségünkre alkalmazva 

Péntek (június 24.)

Mudita

 14 óra Vetítés: Tenigl-Takács László: India története, kultúrája 

facebook

Gyász

A Buddhista Misszió Arya Maitreya Mandala közössége mély megrendüléssel tudatja, hogy Kerti Mária, Marika, rendi nevén Padmaratna ma hajnalban elhagyta ezt a földi világot. Marika nemcsak a mi szanghánk, de irányzattól függetlenül a magyar buddhista gyakorlók szélesebb körének emblematikus alakja volt, szinte mindenki ismerte őt. Élete a 70-es évektől kezdve összefonódott a Buddhista Misszió és tágabb értelemben a magyarországi buddhizmus történetével. Sokat tett azért, hogy a Dharma minél több emberhez eljuthasson. Ha rá gondolunk, akkor az biztosan eszünkbe jut róla, hogy mindig is gyakorolta az adás, a dana erényét. Ennek egyik utolsó megnyilvánulásaként a Lama Anagarika sztúpa felépítésekor személyes tárgyait - buddhista szobrokat, kegytárgyakat - odaajándékozta a számára fontos embereknek. Ezzel a nagylelkű gesztusával azt is üzente számunkra, hogy azon az úton, amelyre ma hajnalban lépett, már nem lesz rájuk szüksége.

Drága Marika, kívánunk neked kedvező újraszületést!

facebook

Padmaratna Kerti Mária szertartással egybekötött temetése

Kedves Barátunk!

Padmaratna Kerti Mária rendtagtársunk, buddhista testvérünk szertartással egybekötött temetése

2022. augusztus 19-én 18.00-kor lesz

a Budhhista Misszió kamaraerdei Maitréja központjában.

Az esemény nyilvános.

Cím: 1112 Budapest Susulyka utca 240.

facebook

2022/37. heti programjaink (szeptember 12-18-ig)

Kedves Barátunk!

A Buddhista Misszió őszi szemesztere Lílávadzsra programjaival a jövő héten elkezdődik.

Hétfő (szeptember 12.)

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/zDkoYJIlpmc
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (szeptember 14.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Szombat (szeptember 17.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2022/38. heti programjaink (szeptember 19-25-ig)

A Buddhista Misszió 38. hetének programjai:

Hétfő (szeptember 19.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/Yp1_W4N_qCI
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (szeptember 21.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata

Péntek (szeptember 23.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Helyszín: 6723 Szeged, Szent László utca 4.
Időpont: 16:30–20:00
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

facebook

39. heti programjaink (szeptember 26-tól október 2-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

FIGYELEM!
Tiszteletreméltó Vajramala október 1-2-án tartandó szemináriumai kizárólag ONLINE lesznek megtartva!

Hétfő (szeptember 26.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/IzOyQ-qA1vE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (szeptember 28.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek a KKK-ban és ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - a KKK-ban és ONLINE

Időpont: 19:45
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (szeptember 29.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

Időpont: 19:45
Helyszín: Szegedi Tusita Templom 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata

Péntek (szeptember 30.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (október 1.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában (CSAK ONLINE!)

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (október 2.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében (CSAK ONLINE!)

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

2022/40. heti programjaink (október 3-9-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (október 3.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/vYJ25Ny8fyk
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (október 5.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 19:45
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (október 7.)

Maitreya szádhana gyakorlás Szegeden

A múlt héten elmaradt és a jövő heti Maitreya szádhana helyett EZEN A HÉTEN lesz megtartva a program. (Tehát 14-én nem lesz!)

Időpont: október 7. 18:00 óra
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A programot vezeti: Vijayavajra Máthé János
Bővebb infó:

https://buddhizmus.hu/.../pro.../maitreya-szadhana-gyakorlas

facebook

Népszámlálás

Tisztelt Közösség, Kedves Barátunk!

2022. október 1. és november 28. között népszámlálást tartanak Magyarországon. A kötelezően kitöltendő népszámlálási kérdőív 14. kérdése az állampolgárok vallási irányultságára és a felekezeti hovatartozására kérdez rá.
 A népszámlálás mindannyiunk közös ügye és fontos lehetőség arra, hogy a felmérés jelezze azt, hogy buddhistaként vagyunk jelen a családban, a közösségekben és a társadalomban. 
A buddhizmus hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, aminek talán az áll a hátterében, hogy a tanítása ma is modern, s a békét, szeretetet és bölcsességet hangsúlyozza. Ezen értékeket képviselhetik a buddhista közösségek és Önök, akik a Buddha módszereit követve igyekeznek magukat - és ezen keresztül a világot - jobbá, szebbé, élhetőbbé tenni. És épp emiatt fontos, hogy szellemi hovatartozásunkat kinyilvánítsuk ebben a meghatározó statisztikai felmérésben.

Ezért arra kérem Önt, hogy ha a Buddha útját járja, a népszámlálás 14. kérdésénél nyilatkozzon erről.

Köszönettel:

Vijayavajra Máthé János 
a Buddhista Misszió ügyvivője

facebook

2022/41. heti programjaink (október 10-16-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk a programjainkon.

Hétfő (október 10.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/2cDTTXiK4XY
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (október 12.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: KKK, ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: KKK, ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (október 13.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Vasárnap (október 16.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2022/42. heti programjaink (október 17-23-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkon szeretettel várunk.

Hétfő (október 17.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/n-orOdiqFTw
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (október 19.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (október 21.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Helyszín: 6723 Szeged, Szent László utca 4.
Időpont: 16:30–20:00
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

Vasárnap (október 23.)

Mudita klub

facebook

2022/43. heti programjaink (október 24-30-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Szerda (október 26.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 19:45
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (október 28.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

facebook

2022/44. heti programjaink (október 31-től november 6-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

FIGYELEM!
Tiszteletreméltó Vajramala november 5-6-án tartandó szemináriumai kizárólag ONLINE lesznek megtartva!

Szerda (november 2.)

Időpont: 18:00
Helyszín: Soproni Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás a Soproni Tusitában és ONLINE

Időpont: 19:45
Helyszín: Soproni Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (november 4.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (november 5.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában (CSAK ONLINE!)

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (november 6.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében (CSAK ONLINE!)

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

2022/46. heti programjaink (november 14-20-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk programjainkra!

Hétfő (november 14.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/Zldn0UebuY4
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (november 16.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE és SOPRON

Időpont: 18:00
Helyszín: ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás ONLINE és SOPRON

Időpont: 19:45
Helyszín: ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntektől vasárnapig  (november 18-20.)

Amoghavajra: Ngöndro gyakorló hétvége - mandalafelajánlás

A programra jelentkezni kell az alábbi címen: sopron@buddhizmus.hu
Időpont: péntek 17 órától
Helyszín: Szegedi Tusita (Szeged, Szent László utca 4/B. 6723)
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-hetvegi-elvonulas
sopron@buddhizmus.hu
A program nem lesz online közvetítve!

Szombat (november 19.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

Helyszínváltozás

Kedves Barátaink!

Lílávadzsra szombati programjainak helyszíne megváltozik a Maitreya templom parkettázási munkálatainak elkezdése miatt!

A program a Maitreya templom helyett a Keleti Kulturális Központban (KKK - Budapest Karinthy Frigyes út 5. I/10.) lesz megtartva.

Azok számára, akik online vesznek részt a programon: a közvetítés linkje természetesen ugyanaz marad.

facebook

2022/47. heti programjaink (november 21-27-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk a programjainkon.

Hétfő (november 21.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/ZjhNK1nzTcY
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (november 23.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: KKK, ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: KKK, ONLINE és Soproni Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (november 25.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Helyszín: 6723 Szeged, Szent László utca 4.
Időpont: 16:30–20:00
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

Vasárnap (november 27.)

Mudita klub

facebook

2022/48. heti programjaink (november 28-től december 4-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk a programjainkon.

Tiszteletreméltó Vajramala szombati szemináriuma Budaörsön lesz megtartva, a vasárnapi pedig a KKK-ban. Mindkét program online is látogatható.

Hétfő (november 28.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/BPn_16GMSOE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (november 30.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: ONLINE és SOPRONI Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: ONLINE és SOPRONI Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (december 2.)

Vajramala: Beavatás Maitreya buddha szádhanájába

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szegedi Tusita Templom (Szeged, Szent László utca 4/B. 6723) 
Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-beavatas-szegeden
A program nem lesz online közvetítve, részvétel csak személyesen lehetséges.

Szombat (december 3.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: Budaörs, Nádasdűlő sétány 21. (földszint) 10. csengő + ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (december 4.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: KKK és online ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

2022/49. heti programjaink (december 5-11-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (december 5.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/Mkq6VpmivSs
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (december 7.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 19:45
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (december 8.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Vasárnap (december 11.)

Mudita klub

facebook

Karmajóga a Maitreya házban

Kedves Barátunk!

Befejeződtek a Maitreya Ház felújítási munkálatai, melynek során többek között új parketta került a templomba. De ahhoz, hogy december 18-án a Maitreya ünnepet méltó körülmények között rendezhessük meg, szükség van a Ti segítségetekre. Rengeteg tennivaló van, minden apró segítség számít.

2022. december 11. vasárnap reggel 9-től várjuk minden Szangha-társunkat  a Maitréja ház takarítására. 

Helyszín: Maitréja ház, 1112 Budapest Susulyka u. 240.

Segítségeteket előre is köszönjük!

facebook

2022/50. heti programjaink (december 12-18-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (december 12.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/R4eITwMk1cA
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (december 14.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (december 16.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (december 17.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

Vasárnap (december 18.)

Maitreya ünnep

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreja-unnep-a-szeretet-es-a-feny-u...

facebook

Sujata Szabó Ildikó elhunyt

Fájdalommal tudatjuk, hogy testvérünk Sujata Szabó Ildikó Magdolna hosszú, súlyos betegség után átment a Nagy Átváltozáson.

Szanghatársunk igazi, mélyen elkötelezett buddhista gyakorló volt, aki közösségünk számos tanításán és meditációs elvonulásán vett részt. 

Évtizedekkel ezelőtt a tanítói pálya helyett választotta az egyszerű életformát az Őrségben, Magyarföldön. Férjével jurtát építettek, ahol sok éven át a természettel összhangban éltek és tanították-nevelték két lányukat. Sokan életének ebben a szakaszában ismerték meg őt. 

Sujata búcsúztatása 2022. december 15-én csütörtökön 18.30-kor a Keleti Kulturális Központban (1117 Budapest Karinthy Frigyes út 5 I/10)  lesz.

A búcsúztatón online is részt lehet venni az alábbi linken:

https://meet.google.com/eec-ihqr-eaf

facebook

2023/1. heti programjaink (január 2-től 8-ig)

Kedves Barátunk!

Az új esztendőben sok inspirációt és mély belátásokat, egészséget és megingathatatlan belső békét kívánunk!

Szeretettel várunk a programjainkon.

Tiszteletreméltó Vajramala hétvégi szemináriumi kizárólag ONLINE lesznek megtartva!

Hétfő (január 2.)

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/sqhj-DLgECc
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (január 4.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Péntek (január 6.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Helyszín: 6723 Szeged, Szent László utca 4.
Időpont: 16:30–20:00
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

Szombat (január 7.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (január 8.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

Tájékoztatás Lílávadzsra nyári elvonulásáról

HALADÁS A NAGY ÚTON

Nyári elvonulás Lílávadzsra Pressing Lajos vezetésével
2023. június 24 – július 1. (szombattól szombatig)
Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház (MEKA)

A buddhista Nagy Út kiindulópontja, hordozója és egyben végső gyümölcse a felébredési tudat (bódhicsitta) – a páratlan együttérzés és az élet káprázatát átlátó, nem evilági bölcsesség elválaszthatatlan egysége. A felébredési tudat kibontakoztatásához végig kell járnunk a nagy lények öt gyakorlási ösvényét (bódhiszattvajána), és el kell jutnunk rajtuk a megvilágosodás különböző szintjeire. Módszerünk ezen az úton a hat nem mindennapi képességnek: a nagylelkűségnek, az erénynek, a türelemnek, az odaadásnak, a meditációnak és a bölcsességnek a művelése.

Az elvonuláson áttekintjük a bódhiszattva-ösvények és –szintek rendszerét, amely a felébredés felé vezető belső út térképe. Emellett elsajátítunk és kipróbálunk olyan gyakorlási módszereket, amelyek a hétköznapi életben, a megszokott világi életformánk közepette is lehetővé teszik a hat különleges felébredési képesség fejlesztését és az előrejutást a Nagy Úton.

Részvétel kizárólag előzetes jelentkezés alapján, csak a teljes elvonuláson lehetséges.

Jelentkezési határidő: 2023 január 20.

Az elvonuláson csak személyes jelenléttel lehet részt venni, online nem közvetítjük!
Az elvonulás csak legalább húsz résztvevő jelentkezése esetén kerül megrendezésre!
Részvételi díj: szállás és étkezés 133 000,- Ft, amelyből a szállásdíj előleg (70 ezer Ft) a jelentkezés beküldésekor, a fennmaradó rész pedig legkésőbb június 15-ig esedékes.
Tandíj önkéntes felajánlás alapján.

Részvételi szándékát szíveskedjék az alábbi linken található jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével jelezni:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf07j6w4HQR3AimZN2fdEqbwD99pd-Z8PAcIOIcoyBY9WY7FA/viewform

facebook

Szabó Ildikó Sujata temetése a Maitreya Templomban

Sujata Szabó Ildikó Magdolna testvérünktől 2023.január 22-én 15:00 órakor veszünk végső búcsút a Maitreya Templomban.

Kívánságához hűen, hamvait a Maitreya Templom kertjében, a sztúpánk mellett helyezzük el.

A búcsúztatási szertartást Lílávadzsra vezeti.

Bárcsak a köztes létben Sujata rátalálna igaz természetére!

Helyszín: Maitreya Templom (Budapest, Susulyka u. 240. , GPS: Budapest, Pereszke köz)
Időpont: 2023.január 22.  15:00

A Maitréja ház megközelítése

Tömegközlekedéssel: a 4-es metróval Kelenföldi pályaudvarig, onnan a 87 vagy 187 jelzésű buszokkal a Budaörsi repülőtér megállóig, vagy a Móricz Zsigmond körtérről a 41-es villamossal a Repülőtér megállóig. A villamosról leszállva a Pereszke utcán felsétálva jobb kéz felől, a Pereszke köz végén található a Templom bejárata.

Gépkocsival: a 70-es út felől a Kőérberki úton, vagy Budaőrs/M0-s felől a Repülőtéri úton a Vasváry laktanyáig. Gépkocsival a háznál látogatók nem parkolhatnak. Parkolási lehetőségek: P. A látogatókat kérjük a parkolási rend szíves betartására.

facebook

2023/2. heti programjaink (január 9-15-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (január 9.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/HaP3ahkJOc8
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (január 11.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 19:45
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (január 13.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Vasárnap (január 15.)

Mudita

https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

facebook

2023/3. heti programjaink (január 16-22-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (január 16.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtu.be/Y6e6Vw02dHA
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Szerda (január 18.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Szombat (január 21.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

Vasárnap (január 22.)

Sujata Szabó Ildikó Magdolna temetése a Maitreya Templomban

Időpont: 15:00
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/hirek/szabo-ildiko-sujata-temetese-a-maitreya-t...

facebook

2023/4. heti programjaink (január 23-29-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (január 23.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Kedd (január 24.)

Mudita

Szerda (január 25.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: Budapest (KKK) és ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb
A program a Soproni Tusita központban is látogatható.

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: Budapest (KKK) és ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb
A program a Soproni Tusita központban is látogatható.

Csütörtök (január 26.)

Szangha-fórum

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Soproni Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szangha-forum

Péntek (január 27.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat-vasárnap (január 28-29.)

Rendtagok és rendtagjelöltek fóruma

Időpont: 9:30-18:30
Helyszín: Maitreya templom és online
A program kizárólag az Arya Maitreya Mandala felszentelt rendtagjai és rendtagjelöltjei számára nyitott.

Vasárnap (január 29.)

Mudita

facebook

EEÖR-KP-1-2021/1-001579 MAITRÉJA BUDDHISTA MEDITÁCIÓS ÉS OKTATÁSI KÖZPONT TETŐTERÉNEK FELÚJÍTÁSA

A Magyar Templom-felújítási program az „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása” nevű pályázati kiírás keretén belül a Buddhista Misszió, Magyarország Kormányának támogatásával és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével sikeresen felújíthatta a Maitréja Buddhista Meditációs és Oktatási Központjának tetőterét.

Az elnyert 15.000.000 Ft támogatási összegből 2022-ben megvalósult a szertartási terem fűtéskorszerűsítése hűtő és fűtő klímaberendezéssel, a padlózat felújítása új szalagparkettával a szertartási teremben és a kiegészítő helyiségekben könyvtárban, tanári szobában. A projekt keretében került sor a világítási rendszer korszerűsítésére is épületen belül és kívül, illetve a beltéri ablakok fóliázására, mely a nyári hónapokban az épület UV-, hő- és fényvédelmét, illetve a hőszigetelést biztosítja.

A templom felújításának eredményeként a buddhista közösség számára egy korszerű, szép, világos környezet teremtődött meg.

Pályázati azonosító: EEÖR-KP-1-2021/1-001579

Kedvezményezett: Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Támogatott tevékenység: Maitréja Buddhista és Meditációs Központ tetőterének felújítása

Megvalósítás helyszíne: 1112 Budapest, Susulyka utca 240.

Elnyert támogatás összege: 15.000.000 Ft

facebook

2023/5. heti programjaink (január 30-tól február 5-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk a programjainkon.

Tiszteletreméltó Vajramala hétvégi szemináriumai a Maitreya templomban lesznek megtartva!

Hétfő (január 30.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Kedd (január 31.)

Mudita

https://buddhizmus.hu/hu/programok/mudita

Szerda (február 1.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopron és ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: ONLINE és SOPRONI Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 19:45
Helyszín: ONLINE és SOPRONI Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (január 3.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín:  Szegedi Tusita Templom + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas

Csatorna: Meet

Szombat (január 4.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: Maitreya templom és ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (január 5.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: Maitreya templom és ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

Helyszínváltozás! Vajramala szemináriumai CSAK ONLINE lesznek megtartva!

Kedves Barátom!

A tanító és a közösség egészségének védelme érdekében Vajramala hétvégi szemináriumait CSAK ONLINE fogjuk megtartani!

A változtatásra azért volt szükség, mert a közösség több tagja is vírusos betegséget kapott el. Úgy tűnik, influenzás fertőzés terjed, és nem szeretnénk, ha egymást fertőznénk meg a közösségi alkalmakon.

Szombat (február 4.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (február 5.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

2023/6. heti programjaink (február 6-12-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk a programjainkon.

Hétfő (február 6.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Kedd (február 7.)

Mudita

Bővebb info: 
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02pKerWBiyygD4tCJFh2KHjJPiSwYne4xTFSANzucVwKq41fJM232AKnMwCZwLsVH1l&id=100071764248316

Szerda (február 8.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopron és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: ONLINE és SOPRONI Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás

Időpont: 18:45
Helyszín: ONLINE és SOPRONI Tusita
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

facebook

2023/7. heti programjaink (február 13-től 19-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (február 13.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/P488LEokSwQ?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 14.)

Mudita klub

Szerda (február 15.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (február 16.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Szombat (február 18.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

Helyszínváltozás! Lílávadzsra dharmanapja a KKK-ban lesz!

Figyelem!

Lílávadzsra szombati tanításai az meghirdetett programleírástól eltérően, a szerelési munkálatok miatt nem a Maitreya templomban, hanem a KKK-ban lesznek megtartva!

Az érintett programok:

- Szabad, szerencsés emberi születés - szombat 9:15–12:00
https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

- Alapozás a köztes létre -  szombat 12:15–13:15
https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

- A felébredés tudatának felkeltése - szombat 15:00–18:00
https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2023/8. heti programjaink (február 20-tól 26-ig)

A zen 6. pátriárkája

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Figyelem! Vajramala hétvégi szemináriuma CSAK ONLINE lesz megtartva!

Hétfő (február 20.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/ykp83-axmX0?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 21.)

Mudita klub

Szerda (február 22.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (február 24.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita templom
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

Szombat (február 25.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE!
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (február 26.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE!
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

Programváltozás!

Programváltozás!

Közösségünk szellemi vezetője, Ven. Vajramala egy korábbi vírusos megbetegedéséből még nem épült fel teljesen, pihenésre van szüksége, ezért úgy döntött, hogy a hétvégi szemináriumokat lemondja.

A közösségünk az alábbi hosszúélet-imával segítheti a mielőbbi felépülését:

Tiszteletreméltó Vajramala

Te a mindentudó Anangavajra szellemi örököseként
szüntelenül árasztod Maitreya Buddha szeretetét és bölcsességét.
A saját példádon keresztül mutatod fel nekünk a bódhicsitta kibontakoztatását.
Együttérzésed a világ iránt mindannyiunk javát, üdvét szolgálja.
Teljes szívünkből kívánjuk neked, hogy tetteid, szavaid és gondolataid
még sok-sok világkorszakon át segítsék a szamszára lényeit abban,
hogy minél előbb elérjék a megszabadulást!
A Buddhák és Bódhiszattvák óvják egészséged és adjanak neked hosszú életet
amíg csak a világ áll, sőt még azon is túl!

facebook

Nyári elvonulás póthatáridő

Kedves Érdeklődő!

Ezúton tájékoztatlak, hogy Lílávadzsra Pressing Lajos "Haladás a Nagy Úton" című nyári elvonulására (június 24 - július 1) még pótlólag is lehet jelentkezni. Már befutott annyi jelentkezés, hogy az elvonulóközpontot lefoglaltuk, és az elvonulást mindenképpen megtartjuk. A helyszín megtekintése alapján azonban a központ elég tágas, a férőhelyek száma meghaladja az előzetes várakozásainkat. Ezért ha valaki a korai határidő miatt lemaradt a jelentkezésről, de szeretne jönni, pótlólag is van lehetőség a jelentkezésre. Az elvonulásra a jelentkezéseketbeérkezési sorrendben fogadjuk el, és maximum 40 fő vehet  részt, úgyhogy még kb. tíz szabad hely van. A jelentkezés a szállásdíj-előleg egyidejű befizetésével érvényes.
Az elvonulással kapcsolatos részletes információ a

https://dakiniland.net/buddhizmus/aktualis/esemenyek/haladas-a-nagy-uton

linken található. Jelentkezni online lehet a
 
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf07j6w4HQR3AimZN2fdEqbwD99pd-Z8PAcIOIcoyBY9WY7FA/viewform

űrlap kitöltésével és beküldésével.
Ez az elvonulás kizárólag személyes jelenléttel zajlik majd, online semmilyen formában nem közvetítjük.

facebook

2023/9. heti programjaink (február 27-től március 5-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (február 27.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/6Y3utWIwli4?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 28.)

Mudita klub

Szerda (március 1.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek-vasárnap (március 3-5.)

Maitreya elvonulás Szegeden 

Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita Buddhista Templom  (Szeged, Szent László utca 4/B.), kizárólag offline
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: katonane.vera@gmail.com
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-elvonulas

facebook

2023/10. heti programjaink (március 6-től 12-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (március 6.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/ul6mv8oyrAs?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 7.)

Mudita klub

Szerda (március 8.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (március 9.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

facebook

2023/11. heti programjaink (március 13-tól 19-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (március 13.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/ePNO1b18iCU?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 14.)

Mudita klub

Szombat (február 18.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2023/12. heti programjaink (március 20-tól március 26-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk programjainkon.

Hétfő (március 20.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/I5TUi6H6ez0?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 21.)

Mudita klub

Szerda (március 22.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Sopronban jelenléti csoportos gyakorlásra lehetőség lesz.

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás Sopronban és ONLINE

Sopronban lehetőség van jelenléti csoportos gyakorlásra.

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (március 24.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita templom
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

facebook

2023/13. heti programjaink (március 27-től április 2-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk programjainkon. Fontos: Tiszteletreméltó Vajramala programjai CSAK ONLINE lesznek megtartva!

Hétfő (március 27.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/_Uuf-2tkKnE?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 28.)

Mudita klub

Szerda (március 29.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Sopronban jelenléti csoportos gyakorlásra lehetőség lesz.

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás Sopronban és ONLINE

Sopronban lehetőség van jelenléti csoportos gyakorlásra.

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (március 30.)

Szanghafórum

Az online fórum Meet linkje:
https://meet.google.com/ckd-hjrk-hvm

Időpont: március 30-án, csütörtökön 19:30 órakor
Helyszín: Online és Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)

Péntek (március 31.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (április 1.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (április 2.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

2023/14. heti programjaink (április 3-tól április 9-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk programjainkon. 

Hétfő (április 3.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/QkKXQWjuIs8?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 4.)

Mudita klub

Szerda (április 5.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Sopronban jelenléti csoportos gyakorlásra lehetőség lesz.

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás Sopronban és ONLINE

Sopronban lehetőség van jelenléti csoportos gyakorlásra.

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (április 7.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (április 8.)

Látok a kezemmel - gyerekfoglalkozás Budapesten és Sopronban

Időpont: 11:00 
Helyszín: Soproni Tusita templom és KKK Budapest
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/latok-a-kezemmel-gyerekfoglalkozas-bu...

A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

facebook

Boldog születésnapot kívánunk Ven. Vajramalának

Boldog születésnapot kívánunk Ven. Vajramalának, a Buddhista Misszió szellemi vezetőjének!

Tiszteletreméltó Vajramala!
Te a mindentudó Anangavajra szellemi örököseként
szüntelenül árasztod Maitreya Buddha szeretetét és bölcsességét.
A saját példádon keresztül mutatod fel nekünk
a bódhicsitta kibontakoztatását.
Együttérzésed a világ iránt
mindannyiunk javát, üdvét szolgálja.
Teljes szívünkből kívánjuk neked,
hogy tetteid, szavaid és gondolataid
még sok-sok világkorszakon át segítsék
a szamszára lényeit abban,
hogy minél előbb elérjék a megszabadulást!
A Buddhák és Bódhiszattvák óvják egészséged
és adjanak neked hosszú életet
amíg csak a világ áll, sőt még azon is túl!

facebook

2023/15. heti programjaink (április 10-től április 16-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk programjainkon. 

Kedd (április 11.)

Mudita klub

Szerda (április 12.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Sopronban jelenléti csoportos gyakorlásra lehetőség lesz.

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás Sopronban és ONLINE

Sopronban lehetőség van jelenléti csoportos gyakorlásra.

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

facebook

2023/16. heti programjaink (április 17-től 23-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (április 17.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/KfEdI11g-PU?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 18.)

Mudita klub

Szerda (április 19.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (április 20.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Szombat (április 22.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2023/17. heti programjaink (április 24-től 30-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (április 24.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/lrcUuV5oUGA?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (április 25.)

Mudita klub

Szerda (április 26.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: Soproni Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: Soproni Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (április 28.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita templom
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

SopronFest programok a Soproni Tusita Templomban szombaton és vasárnap

28. péntek 17:00
- Meditációs gyakorlatok a buddhizmus théraváda ösvényén - Hollósy-Gecseg András előadása és meditációja

28. péntek 19:00
- Csendfürdő, gong és hangtálmeditáció -Teplán Andrással

29. szombat 10:00
- Hangutazás – meditatív akusztikai élménytúra - Hollósy-Gecseg Andrással

29. szombat 11:00
- Mantraének szitárkísérettel - Martos Virággal és Hargitai Gáborral

29. szombat 14:00
- Resztoratív jóga - a gyógyító tér - Kondor Szilvivel

29. szombat 16:00
- Belső béke a háborgó világban - Amoghavajra Hargitai Gábor előadása és meditációja

29. szombat 18:00
- Filmklub: Kizökkent világ - Koyaanisqatsi

Helyszín: Soproni Tusita Templom (Sopron, Wesselényi u. 12.)

A programok látogatása ingyenes, a hely befogadóképessége korlátozott, ezért regisztráció szükséges a konkrét programok megjelölésével. Regisztrálni lehet a sopron(kukac)buddhizmus.hu email címen.

facebook

2023/18. heti programjaink (május 1-től május 7-ig)

Kedves Barátunk!

Május első hetében is szeretettel várunk programjainkon. 

Kedd (május 2.)

1. Mudita Klub  - KKK Budapest

2, Dharmabodhi: Tsa Lung – A tibeti jóga elmélete és gyakorlata 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Soproni Tusita Templom
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ:  

https://www.facebook.com/events/1199489247437021/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[]%7D 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában

Szerda (május 3.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Sopronban jelenléti csoportos gyakorlásra lehetőség lesz.

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás Sopronban és ONLINE

Sopronban lehetőség van jelenléti csoportos gyakorlásra.

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (május 5.)

Vészakh ünnepség

Időpont: 18:00 
Helyszín: Maitreya Templom Budapest
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/veszakh-majus-5-en-a-maitreya-templomban

Szombat (május 6.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: Maitreya Templom Budapest + ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (május 7.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: Maitreya Templom Budapest + ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

2023/19. heti programjaink (május 8-tól május 14-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk programjainkon. 

Hétfő (május 8.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/Eni2wUsSRR4?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 9.)

Mudita klub

Szerda (május 10.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Sopronban jelenléti csoportos gyakorlásra lehetőség lesz.

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás Sopronban és ONLINE

Sopronban lehetőség van jelenléti csoportos gyakorlásra.

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (május 12.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

facebook

Szanghafórum május 25-én

Kedves Barátunk!

Online szanghafórumot tartunk május 25-én csütrörtökön 19:00 órától.

A fórumon megoszthatjuk egymással a közösséggel kapcsolatos gondolatainkat, megismerkedhetünk egymással, kéréseket, javaslatokat, fogalmazhatunk meg és nem utolsó sorban együtt lehetünk.
Az eseményt, melyen a Soproni Tusita Templomban személyesen is részt lehet venni, Martos Virág Gíta, az Egyházi Tanács világi közösségi képviselője moderálja. 
Az online fórum Meet linkje:
https://meet.google.com/ckd-hjrk-hvm

Időpont: május 25-én csütrörtökön 19:00 órától 20:00 óráig
Helyszín: Online és Soproni Tusita (Sopron, Wesselényi u. 12.)

facebook

Ma van Govinda láma 125. születésnapja

Ma ünnepeljük gyökérgurunk, Lama Anagarika Govinda 125. születésnapját.

Lama Anagarika Govinda, eredeti neve Ernst Lothar Hoffmann volt, és 1898. május 17-én született Waldheimben (Németország). Buddhista filozófus és tanító, festőművész és költő volt. Gyermekkora óta tanulmányozta a nagy világvallásokat. Filozófiai tanulmányokat folytatott a Freiburgi Egyetemen. 1920-1928 között Kaprin élt egy művészkolónián, itt kezdett el meditálni és itt festette első képeit. Közben archeológiai kutatásokat végzett Nápoly és Cagliari környékén, valamint Észak-Afrikában a tumuli síroknál.

1928-ban Ceylonba utazott és buddhista szerzetes lett Ven. Nyanatiloka Mahathera vezetése alatt. Intenzív páli és Abhidhamma tanulmányokat folytatott Ceylonban és Burmában. 1931-től 1937-ig buddhista filozófiát, pszichológiát és archeológiát tanított különféle indiai egyetemeken, t.k. Shantiniketánban, Patnán, Allahabadban, Benáreszben. 1935-45 között a "Nemzetközi Buddhista Egyetemi Társaság" főtitkára volt.

1931-ben, Dardzsilingben találkozott tibeti mesterével, Tomo Geshe Rinpoche-vel, aki beavatta őt a mahájána és a vadzsrajána buddhizmus hagyományába, közben tibeti nyelvi tanulmányokat is folytatott. 1933. február 14-én, az indiai Dardzsilingben megalapította az "Árya Maitreya Mandala" buddhista közösséget azzal a célkitűzéssel, hogy hidat építsen kelet és nyugat szellemisége között.

1932-től 1938-ig kutatóexpedíciókat vezetett és zarándokutakat tett Sikkimbe, a tibeti Chumbi völgybe és Dél-Tibetbe. A 2. világháború évei alatt internálták. 1947-től 1949-ig újabb expedícókon vett részt Dél-, Közép- és Nyugat-Tibetbe (”Tsaparang-expedíció”). 1955-től a Himalája lábánál lévő Almorában (Kasar Devi Ashram) telepedett le és itt írta meg életművét.
1952-ben az indiai Sanchiban létrehozta az Árya Maitreya Mandala nyugati ágát, amelyhez 1953-ban a Magyarországi Buddhista Misszió is csatlakozott.

1960-tól nagy előadókörutakat tett Európában, az USA-ban és Japánban, valamint a világ más országaiban. 1978-tól 1985-ben bekövetkezett haláláig főleg az USA-ban élt. Műveit eredetileg angol és német nyelven írta, később azokat számos más nyelvre, így magyarra is lefordították.

Mi, akik követjük őt a buddhasághoz vezető úton, úgy látjuk, hogy Govinda láma friss szellemmel közelítette meg a buddhizmust. Őt követni azt jelenti, hogy megtartjuk ezt a friss hozzáállást, ezt a nyitottságot és széles látószöget. 
Születésnapját ünnepelve újra elgondolkodhatunk azon, hogy ez a szemlélet mennyire értékes modern világunkban, és inspirációt meríthetünk írásaiból saját spirituális gyakorlatainkhoz.

facebook

2023/21. heti programjaink (május 22-től 28-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (május 22.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/PmpY5BLYI7A?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (május 23.)

Mudita klub

Szerda (május 24.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: Soproni Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: Soproni Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (május 25.)

Lílávadzsra: Bardó-képzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita templom
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

facebook

2023/22. heti programjaink (május 29-től június 4-ig)

Kedves Barátunk!

Szeretettel várunk programjainkon. 

FIGYELEM! Ven. Vajramala hétvégi programjai CSAK ONLINE lesznek megtartva!

Hétfő (május 29.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Kedd (május 30.)

Mudita klub

Szerda (május 31.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Sopronban jelenléti csoportos gyakorlásra lehetőség lesz.

Időpont: 17:00
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás Sopronban és ONLINE

Sopronban lehetőség van jelenléti csoportos gyakorlásra.

Időpont: 18:45
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Péntek (június 2.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (június 3.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodi...
Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vasárnap (június 4.)

Vajramala:  A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében 

Időpont:10:00 - 18:00
Helyszín: CSAK ONLINE
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...
Meet link:  https://meet.google.com/qon-tria-smn

facebook

2023/23. heti programjaink (június 5-től 11-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (június 5.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/qH_VG2li0pk?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (június 6.)

Mudita klub

Szerda (június 7.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: Soproni Tusita Templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: Soproni Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Szombat (június 10.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

Őszentsége Drikungpa Zalaszántón ad tanításokat

Kedves Barátunk!

A hétvégén, június 10-11-én és 13-án a zalaszéntói Béke sztúpánál Őszentsége Drikung Kyabgön Thinley Lhundup tart Vészákh ünnepséget és tanítást.

https://www.bekestupa.hu/oszentsege_Drikung_Kyabgon_Thinley_Lhundup_latogatasa.html

Programok

Szombat június 10.

10:00 Buddha születésnapi ünnepség
14:00 Kulturális program, tibeti táncok

Vasárnap, június 11.

10:00 Nagy Drikung Phova Csenno átadás
14:00 Amitájusz hosszú élet beavatás

Kedd, június 13.

10:00 Dzsigten Szumgön guru jóga gyakorlata Őszentsége Drikung Kyabgön Thinley Lhundup vezetésével

https://www.bekestupa.hu/oszentsege_altal_vezetett_Lama_Csopa_szertartas_Junius_13.html

A programok a Magyarországi Drikung Kagyü Buddhista Egyház és a Buddhista Misszió, Magyarországi Arya Maitreya Mandala Egyházközösség támogatásával kerül megrendezésre.

A programokon való részvétel ingyenes, adományokat szívesen fogadnak.

www.bekesztupa.hu

facebook

Szombati Dharmanap programváltozás

Kedves Barátunk!

Lílávadzsra Pressing Lajos június 10-i, szombati dharmanapjának programja az alábbiak szerint módosul:

A délelőtti programok az előzetesen meghirdetett terv szerint kerülnek lebonyolításra.
A délutáni meditációs gyakorlás kivételesen egy órával korábban, 14 órakor kezdődik, és 17 óráig tart.
A rendezvények a Maitréja-házban (1112 Bp. Susulyka u. 240) személyes jelenléttel látogathatók, online pedig az alábbi Zoom csatornákon követhetők:

(1) Szabad, szerencsés emberi születés (9:15 - 12:15) és (2) bardó-jóga (12:15 - 13:15)

Zoom csatorna:  https://us02web.zoom.us/j/85369032933?pwd=Wnh3eWpRTWREbmViYXA1MG1wVStmdz09
(Okostelefon vagy táblagép:  Meeting ID:  853 6903 2933    Passcode:  579234)

(3) A felébredés tudatának felkeltése (kivételesen 14:00 - 17:00)

Zoom csatorna: https://us02web.zoom.us/j/85090729238?pwd=czNMRERqbkhXTmFxS2JuV3ZvbWJtQT09
Okostelefon vagy táblagép:  Meeting ID:  850 9072 9238    Passcode: 061400

Szeretettel várunk akár személyesen, akár online a szombati foglalkozásokon.

facebook

2023/24. heti programjaink (június 12-18.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (június 12.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/uze-cbrc-nto

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/1xVyCR6TcGY?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (június 13.)

Mudita klub

Szerda (június 14.)

Amoghavajra: Meditáció kezdőknek Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:00
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/meditacio-kezdoknek
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:45
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-a-mandalafelajanlas-gyakorlata
Meet link: https://meet.google.com/gii-gbsy-phb

Csütörtök (június 15.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Szombat (június 17.)

Rendtagok fóruma

Az Arya Maitreya Mandala buddhista rend teljesen felszentelt tagjainak és novíciusainak találkozója.
A program zártkörű.

Időpont: 9:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom 
 
facebook

2023/37. heti programjaink (szeptember 11-17.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (szeptember 11.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/UImL41W7pgA?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (szeptember 12.)

Mudita klub

Szerda (szeptember 13.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban

Péntek (szeptember 15.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (szeptember 16.)

Szangha kirándulás 

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szanghakirandulas-ujratoltve

facebook

Könyvtári dokumentumok, űrlapok

A könyvtári dokumentumok elérhetők itt.

- Könyvtárhasználói nyilatkozat (Adatlap)

- Könyvtár_adatkezelési_tájékoztató

- A BUDDHISTA MISSZIÓ DHARMA KÖNYVTÁRÁNAK KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ÉS KÖLCSÖNZÉSI SZABÁLYZATA

facebook

2023/38. heti programjaink (szeptember 18-24.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (szeptember 18.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/-acFHL2KySI?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (szeptember 19.)

Mudita klub

Szerda (szeptember 20.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Szombat (szeptember 23.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2023/39. heti programjaink (szeptember 25-október 1.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (szeptember 25.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/1Y-eij7_fKA?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (szeptember 26.)

Mudita klub

Szerda (szeptember 27.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (szeptember 28.)

Közösségi fórum

Időpont: 18:00
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozossegi-forum
Meet link:  https://meet.google.com/ckd-hjrk-hvm

Péntek (szeptember 29.)

Lílavadzsra: Bardóképzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita Templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden
 
facebook

2023/40. heti programjaink (október 2- 8.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (október 2.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/gr0BBtoAP8U?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (október 3.)

Mudita klub

Szerda (október 4.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Szombat (október 7.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában

Időpont: 10:00-13.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodik-patriarka-szutrajaban
Online Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vajramala: A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében

Időpont: 15:00-18.00 

További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra-dalainak-tukreben
Online Meet link: https://meet.google.com/qon-tria-smn

Vasárnap (október 8.)

Vajramala: Avalokitesvara sadhana gyakorlónap

Időpont: 10:00-18.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap
A program jellegéből adódóan javasolt a személyes részvétel. Indokolt esetben online is részt lehet venni. Az ehhez szükséges linkhez írj emailt indoklással erre a címre: amoghavajra@buddhizmus.hu.

facebook

2023/41. heti programjaink (október 9-15.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (október 9.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/kanjcYZGLXA?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (október 10.)

Mudita klub

Szerda (október 11.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK és ONLINE (A program a Soproni Tusita központban is látogatható.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-a-kkk-ban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: KKK és ONLINE (A program a Soproni Tusita központban is látogatható.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-a-kkk-ban

Csütörtök (október 12.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Péntektől vasárnapig (október 13-15.)

Amoghavajra: Ngöndro hétvégi elvounlás SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: október 13. 9:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-elvonulas-szegeden

Szombat (október 14.)

Szanghakirándulás - Piliscsaba – Dévényi-Antal-kilátó körtúra

Gyülekezés ideje és helye: Piliscsaba vasútállomás
Találkozó: 10.00
Indulás: 10.15
A találkozási pont elérése tömegközlekedéssel: Nyugati-pályaudvarról a 09:21-es vonattal Piliscsabára (a vonatra 9.35-kor Aquincum megállónál is fel lehet szállni) vagy az Árpád-híd autóbuszállomástól a 09:15-ös busszal.

A túra tervezett időtartama: 5 óra
A túra nettó menetideje: 3 óra
A gyalogtúra hossza: 9,1 km
Szintkülönbség: 328 m
Várható visszaérkezés: 15-16 óra körül. Vonat vagy busz fél óránként megy Budapestre. Visszautazás egyénileg.

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szanghakirandulas-ujratoltve

Vasárnap (október 15.)

Mudita klub

facebook

2023/42. heti programjaink (október 16-22-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (október 16.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/Oc5aCtGMLy8?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (október 17.)

Mudita klub

Szerda (október 18.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Péntek (október 20.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (október 21.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2023/43. heti programjaink (október 23-29.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Kedd (október 24.)

Mudita klub

Szerda (október 25.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (október 26.)

Közösségi fórum

Időpont: 17.00 - 18:00
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozossegi-forum
Meet link:  https://meet.google.com/ckd-hjrk-hvm

Péntek (október 27.)

Lílavadzsra: Bardóképzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita Templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

Szombat (október 28.)

Karmajóga a Maitreya templomban

Időpont: 9:00 órától
Helyszín: Maitreya templom

Vasárnap (október 29.)

Mudita klub

facebook

Egyházi Tanács - képviselőválasztás

Kedves Barátaim!

Az Alapszabályunk szerint az Egyházi Tanácsban – a Buddhista Misszió legfőbb döntéshozó szervében – egy-egy fő képviseli
- a rendtagjelöltek közösségét, akit a rendtagjelöltek választottak,
- a világi hívek közösségét, akit a világi hívek választottak.
E képviselők mandátuma három évre szól.
A jelenlegi képviselők megbízatása lejárt.

Ezúton köszönöm meg – az Egyházi Tanács állandó tagjai nevében – a rendtagjelöltek képviselőjének, Gopika Vermes Paula, és a világi hívek képviselőjének, Gíta Martos Virágnak az elmúlt években tanúsított lelkiismeretes munkáját.A rendtagjelöltek képviselője

A rendtagjelöltek képviselőjének megválasztására a rendtagjelöltek jogosultak. Minden egyes rendtagjelölt egy szavazattal rendelkezik. Megválasztani azt a személyt lehet, aki
- rendtagjelölt,
- megelőzőleg nem töltötte be ezt a tisztséget három évnél tovább (egy újraválasztásra van csak
lehetőség),
- legalább egy rendtagjelölt jelöli őt képviselőnek, ő pedig elfogadja a jelölést.

A világi hívek képviselője

A világi hívek képviselőjének megválasztására a világi hívek jogosultak. E közösség minden egyes tagja egy szavazattal rendelkezik. Megválasztani azt a személyt lehet, aki
- tagja a világi hívek közösségének (menedéket vett és kérte felvételét az egyházba, de nem
rendtagjelölt, és nem rendtag),
- megelőzőleg nem töltötte be ezt a tisztséget három évnél tovább (egy újraválasztásra van csak
lehetőség),
- legalább egy világi hívő tag jelöli őt képviselőnek, ő pedig elfogadja a jelölést.

A választásokat a következők szerint kívánjuk lebonyolítani (mindkét tisztségre párhuzamosan, a továbbiakban az egyszerűség kedvéért általánosságban szólunk a szabályokról).

A jelölésre november 1-től 2023. november 17-ig van lehetőség.

A jelölést az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címre kell eljuttatni ebben az időszakban, megnevezve az érintett közösséget és a jelöltet. A levél tárgyaként kérjük a JELÖLÉS szót feltüntetni. Nincs akadálya annak sem, hogy valaki önmagát jelölje, ha az alábbiak szerint kész lenne a jelölést elfogadni.

A rákövetkező héten az ügyvivő megkeresi a jelölteket, és felkéri őket, hogy nyilatkozzanak a jelölés elfogadásáról, tehát arról, hogy készek-e arra, hogy megválasztásuk esetén az elkövetkező három évben képviseljék az adott közösséget az Egyházi Tanácsban, folyamatos kapcsolatot tartva a közösség tagjaival, és ellátva az Egyházi Tanácsban való tagsággal járó kötelezettségeket. Amelyik jelölt elfogadja a jelölést, azt az ügyvivő megkéri arra is, hogy írjon magáról egy rövid, pár mondatos bemutatkozást, elsősorban a képviselettel kapcsolatos motivációjáról, elképzeléseiről. A jelöltek bemutatkozását a honlapon a választás végéig közzétesszük.

Ezt követően kerül sor a jelöltekre történő szavazásra. Annak érdekében, hogy ellenőrizni tudjuk, hogy valóban azok szavaznak, akik erre jogosultak (tagjai az érintett közösségnek), és nem adnak le több szavazatot, mint amire jogosultak, itt szigorúbb szabályokat vagyunk kénytelenek előírni.
Szavazni két módon lehet, személyesen vagy online.

A személyes szavazásra egy napot fogunk biztosítani, amikor a választásra jogosultak a Keleti Kulturális Központban adhatják le a szavazatukat, a megfelelő járványügyi intézkedések betartása mellett. A szavazásnál jelenléti ívet veszünk fel, amely tartalmazza a szavazó személy nevét, buddhista nevét, lakcímét – azon adatokat, amelyeket a Buddhista Misszió a tagságról egyébként is kezelni jogosult –, továbbá az aláírását; a szavazást lebonyolító munkatársak pedig ellenőrzik, hogy az illető szerepel-e a tagnyilvántartásban, továbbá hogy a megadott adatai megegyeznek az általa bemutatandó fényképes igazolványban szereplő adatokkal.

Online szavazásra ugyanezen napokon lesz lehetőség, a később megadandó platformon, amely lehetővé teszi, hogy a Buddhista Misszió munkatársa felvegye a szavazni kívánó személy fenti adatait, és a kamerában felmutatott igazolványa alapján azonosítsa őt. Az online szavazás esetében a szavazólapot a Buddhista Misszió munkatársa fogja kitölteni a szavazni kívánó személy által megadott módon, és dobja be helyette az urnába. Kérjük aki online szeretne szavazni jelezze az etvalasztas@buddhizmus.hu email címen.

Szavazási időpontok:

2023.12. 01. (péntek) 9:00 – 18:00 KKK-ban személyes és videós szavazás.

Kérjük, hogy aki szavazni szeretne, de sem személyesen nem tud megjelenni, sem pedig az online bejelentkezést nem tudja megoldani, az jelezze ezt az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címen.

Kérjük továbbá, hogy ha valaki a Buddhista Misszió munkatársai mellett szavazatszámlálóként és a választás tisztaságának őreként kíván jelen lenni, e szándékát mielőbb jelezze az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címen.

Az adott közösség megválasztott képviselője az a jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja. A szavazás eredményéről a szavazásra rendelkezésre álló időszakot követően a lehető legrövidebb időn belül a honlapon tájékoztatjuk a tagságot.

A szavazáson felvett jelenléti íveket, valamint a szavazatszámlálásról készült jegyzőkönyvet az általános elévülési időben, öt évig őrizzük meg.

Bízom benne, hogy te is részt veszel ebben az egyházi közösség felelősségvállalását kifejező fontos eseményben.

Vijayavajra Máthé János
ügyvivő

facebook

2023/44. heti programjaink (október 30-november 5.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (október 30.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Kedd (október 31.)

Mudita klub

Szombat (november 4.)

Szanghaszülinap

Időpont: 10:00-17.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel: Regisztrációhoz kötött, a regisztráció lezárult.
További információ:  https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-szanghaszulinap-programja-es-regisz...
Parkolás: Kérjük, hogy csak azok jöjjenek fel autóval a Maitreya templomhoz, akiknek mozgási nehézsége miatt ez indokolt.

Vasárnap (november 5.)

Vajramala: Avalokitesvara sadhana gyakorlónap

Időpont: 10:00-18.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap
A program jellegéből adódóan javasolt a személyes részvétel. Indokolt esetben online is részt lehet venni. Az ehhez szükséges linkhez írj emailt indoklással erre a címre: amoghavajra@buddhizmus.hu.

facebook

2023/45. heti programjaink (november 6-12.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (november 6.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/PGGYM3NIjrg?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (november 7.)

Mudita klub

Szerda (október 8.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK és ONLINE (A program a Soproni Tusita központban is látogatható.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-a-kkk-ban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: KKK és ONLINE (A program a Soproni Tusita központban is látogatható.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-a-kkk-ban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (november 9.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Szombat (november 11.)

Szanghakirándulás újratöltve

Útvonal: Csillebérc - Vitorlázó-emlékmű – Sorrento-sziklacsoport - Végvári-szikla - Csillebérc

Gyülekező hely: Csillebérc KFKI buszmegálló
                           (Szél Kálmán térről 21-es busz)
Ideje: 2023 november 11. szombat 09.30
Várható visszaérkezés: 15 óra körül

További információk: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szanghakirandulas-ujratoltve

Vasárnap (november 12.)

Mudita klub

facebook

2023/46. heti programjaink (november 13-19-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (november 13.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/8cIueAHYGhU?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (november 14.)

Mudita klub

Szerda (november 15.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Péntek-Vasárnap (november 17-19.)

Amoghavajra: Mandalafelajánlás (ngöndro) elvonulás Sopronban  

Időpont: péntek reggeltől vasárnap délutánig
Helyszín: Sopron, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-elvonulas-sopronban
Jelentkezés: sopron@buddhizmus.hu

Péntek (november 17.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (november 18.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

facebook

2023/47. heti programjaink (november 20-26.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (november 20.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/nXxCE1k_yCM?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (november 21.)

Mudita klub

Szerda (november 22.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Péntek (november 24.)

Lílavadzsra: Bardóképzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita Templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

Vasárnap (november 26.)

Mudita klub

facebook

Az Egyházi Tanács képviselőjelöltjei

Kedves Baráunk!

A Buddhista Misszió Egyházi Tanácsának tagjairól időről időre szavaznunk kell. A világi tagság (upászakák és upászikák), valamint a novíciusok választhatnak maguknak valakit, aki képviseli őket az egyház vezetői testületében, az Egyházi Tanácsban.

Ki szavazhat?

- Világi képviselőre az adhatja le a szavazatát, aki tagja az egyháznak, tehát menedéket vett, és kérte felvételéte a Buddhista Misszió Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösségébe mint világi hívő (upászaka/upászika).
- A novíciusok (rendtagjelöltek) képviselőjére az a személy szavazhat, aki maga is novícius (rendtagjelölt) a Buddhista Misszió Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösségében.

Kire lehet szavazni?

A világi hívők képviseletének ellátásáért 2 személy adott be jelentkezést:
- Berczi Viktor Kála-Buddharakkita
- Martos Virág Gítá, aki az elmúlt 3 évben látta el ezt a feladatot.

A novíciusok képviseletének ellátásáért egyedül Vermes Paula Gópiká jelentkezett. Ebben az esetben is fontos szavazni, azonban itt arról kell nyilatkozni, hogy őt a novíciusok közössége támogatja a képviselői funkciójában.

A jelöltek életrajzait lásd alább.

Mikor, hol és hogyan lehet szavazni?

December 1-jén pénteken lehet a 9:00 – 18:00 KKK-ban személyesen és ugyanebben az idősávban ONLINE lehet szavazni.

Online az alábbi linken tudod leadni a szavazatodat:

Meet link: https://meet.google.com/amg-cejj-gnk

Kérjük, hogy aki szavazni szeretne, de sem személyesen nem tud megjelenni, sem pedig az online bejelentkezést nem tudja megoldani, az jelezze ezt az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címen.

Kérjük továbbá, hogy ha valaki a Buddhista Misszió munkatársai mellett szavazatszámlálóként és a választás tisztaságának őreként kíván jelen lenni, e szándékát mielőbb jelezze az etvalasztas@buddhizmus.hu elektronikus levelezési címen.

Az adott közösség megválasztott képviselője az a jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja. A szavazás eredményéről a szavazásra rendelkezésre álló időszakot követően a lehető legrövidebb időn belül a honlapon tájékoztatjuk a tagságot. A szavazáson felvett jelenléti íveket, valamint a szavazatszámlálásról készült jegyzőkönyvet az általános elévülési időben, öt évig őrizzük meg.

Berczi Viktor Kála-Buddharakkita

A nevem Berczi Viktor. 1978. szeptember 13-án születem Szolnokon. Ebben a városban töltöttem  gyermekkoromat és fiatalkorom éveit is.
1998-tól 2004-ig Szekszárdon, a PTE-Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolai Karán tanító szakán folytattam tanulmányaimat, illetve ezzel párhuzamosan, 2002-től 2006-ig az SZTE-Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán történelem szakos tanári, illetve rendezvényszervezői diplomát szereztem.

Még főiskolai tanulmányaim végzése közben, 2005-ben Budapestre költöztem, ahol két évig pedagógiai asszisztensként segítettem a kollégáim munkáját egy 8. kerületi általános iskolában. Következő évben, 2006-ban megnősültem és családot alapítottam. 2007 és 2010 között született három gyermekünk. 2007-től 2011-ig több budapesti általános iskolában tanítottam  osztálytanítóként és történelemtanárként.
2011-ben, szintén Szolnokról származó feleségemmel úgy döntöttünk, hogy három kisgyermekünkkel visszaköltözünk szülővárosunkba, ahol 2011-től 2014-ig a képesítés megszerzése után gyógymasszőrként dolgoztam egy családi kisvállalkozásban.

2014-ben hat hónapot Londonban töltöttem gyógymasszőrként és recepciósként.

2015 elején feleségemmel elváltunk, majd ismét Budapestre költöztem, ahol négy évig egy sportcsarnokban voltam rendezvényszervező.
2019-ben úgy döntöttem, hogy visszatérek a pedagógusi pályára és azóta egy alapítványi iskolában alsó tagozatos gyerekek osztálytanítója vagyok, illetve a felsős diákokkal a történemet igyekszem megszerettetni.
Szabadidőmben szívesen olvasok, kirándulok, túrázok a gyerekeimmel, illetve szeretek rajzolni, kézműveskedni, apróbb használati-, vagy dísztárgyakat készíteni fából, illetve bőrből.
A buddhista tanításokkal Londonból való hazaérkezésem után kezdtem el felületesebben ismerkedni, de ennél átfogóbban Lílávadzsra egyik,  Youtube-on is hallható előadása kapcsán érintett meg a dharma mély igazsága. A tanítás annyira fellelkesített, hogy néhány nap elteltével már a KKK-ban hallgattam élőben és ezt követően hétfőnként rendszeresen látogattam az előadásait.

Már két éve voltam hallgatója a Tanítások a tudat természetéről -című előadássorozatnak, amikor egyik szangha-társunk hívta fel a figyelmem a dharma iránti elköteleződés formális kinyilvánításának lehetőségére. Erre egészen addig nem gondoltam, mivel úgy éreztem, hogy ehhez a döntéshez az enyémnél sokkal elmélyültebb tudás szükséges, de ellenvetésemre azt a választ kaptam, hogy ha érzek  magamban óhajt az elköteleződésre, akkor nincs értelme halogatni a döntést. Mindezt megfontolva jeleztem szándékomat Lílávadzsrának, akinél 2017. május 6-án, vészakh alkalmával folyamodtam menedékért a Három Drágasághoz.  Buddhista nevem Kála-Buddharakkita lett.

Remélem, hogy ha az Egyházi Tanács megbíz a világi hívek képviseletével, akkor ilyen módon hasznára lehetek a Közösségünknek.

Békesség!

Martos Virág Gítá

A magyarországi világi hívek közösségének képviselője vagyok/voltam 2020-23 között. Köszönöm a bizalmat, amelyet kaptam. Igyekszem/ igyekeztem a legjobb tudásom és képességeim szerint a szanghánkat képviselni. 1993 óta gyakorlom a buddhista utat, 2000-ben vettem menedéket. Férjemmel, Amoghavajrával és két gyermekünkkel mindannyian buddhista gyakorlók vagyunk. Mind a négyen a Maitreya Mandala közösségbe tartozunk.
Mivel Sopronban élek, a Soproni Tusita meditációs központ meditációs alkalmain és az ekörüli szervezési tennivalókban veszek/vettem részt gyakrabban.
Abban az évben léptem a közösség szolgálatába, amikor a covid miatt a személyes találkozások visszaszorultak, és a kapcsolattartásnak más formáit kellett megtalálni. Ezért, hogy az ország egész területén élő szangha tagok kapcsolatban lehessenek egymással (és én is velük), létrehoztam a facebookon a Maitreya Szangha Fórumot, egy zárt csoportot. A Fb csoport több funkciót is betölt. "Rovatai": 

- a rendünk programjai, aktualitások megosztása,
- beteg vagyok, gyógyulni szeretnék, gondolj rám…,
- segíts!(bevásárlás, takarítás, fűnyírás, tanulás, stb.)
- inspiráció (olvasmányok könyvben és online, filmek, idézetek, élmények, örömforrások)
- utazásszervezés, fuvar felajánlás, "telekocsi",
- keresek-kínálok (adok-veszek), 
- és ami közben alakul...

A fórum interaktív, folyamatosan figyelem és az ott felmerülő aktualitásokat is a „tennivalóim listájába” teszem.

Havonta, kéthavonta pedig egy olyan online 1-1,5 órás „Fórumot” szerveztem, ahol a szangha tagjai beszélgethetnek egymással. A Fórum célja, hogy kapcsolatteremtést, a kommunikációt segítse. Kéréseket, kérdéseket lehet felvetni, megbeszélni. Az elhangzottakról mindig készül egy feljegyzés, amelyet a résztvevők megkapnak (megosztom a zárt Fb csoportban) és a vezetőség felé is továbbítom. A felmerült kérésekre, kérdésekre választ kérek a rend vezetőitől, és ezt visszacsatolom a közösség felé.

Azokban a témákban, amelyet a közösség vetett fel Amoghavajrával készítettünk egy online űrlapot, amely a hírlevélben is megkapott minden arra feliratkozó, de a közösségi média egyéb fórumain is hozzá lehetett férni. Ezzel a vezetőséget is tájékoztattuk, milyen igényei vannak a közösségnek (szisztematikus tanulmányok, gyerekprogramok, Dharma újság szerkesztése, elvonulásokkal kapcsolatos kérdések, segítség felajánlása fordításban, karmajógában stb.), de a arról is képet kaphattunk, hogy kik, milyen gyakorisággal, mit szeretnének.

2023. ápr. 28-29-én, péntek-szombaton a Soproni Tusita Központban két napon is kínáltunk programot egy helyi fesztivál hírverését kihasználva (SopronFeszt a Volt Fesztivál utóda, koncertek, előadások, kiállítások a városban és külső helyszínen).

https://www.facebook.com/photo/?fbid=162510293366019&set=a.131785403105175 

A fesztivál nagyon jól sikerült, bemutattuk a Soproni Tusita szervező- és előadógárdáját, és a rendszeresen idelátogató, közösségünkhöz tartozó barátainkon kívül sok új érdeklődőt is megszólítottunk.

Családi programot szerveztünk 2023. húsvéti szünetében, (a budapestieket a KKK-ban, soproniakat a soproni Tusitában fogadtuk volna). A budapesti programot Zenghi tartotta volna, a soproni programot én. Annak ellenére, hogy előzetesen volt rá igény, sajnáltuk, hogy nem jött össze. Persze következő alkalmakban is gondolkodunk.

Govinda Láma születésének 125. évfordulóján és az Arya Maitreya Mandala Egyházközösség megalakulásának 90. évfordulóján közösségünk születésnapján is nagy örömmel közreműködtem, mint ahogy minden ünnepen, ha szükség van rá, zenéléssel, énekkel is. 

Nyitott vagyok a közösség mindenfajta kérésére, az elérhetőségem megtalálható a Buddhista Misszió honlapján, de az email címemen vagy messengeren is kereshet bárki!

Ha a közösség úgy dönt, szívesen vállalom újabb három évre a közösség képviseletét.

Vermes Paula Gópiká

1998-ban iratkoztam be a Terézvárosi Két Tannyelvű Gimnáziumba, ahol fakultatív  órák keretében volt jelentőség japánul tanulni. A japántanár, Jánoska László fordította a gyerekek figyelmét a spiritualitás felé (ő maga nem volt buddhista). 1999-ben kezdtem járni a Gyémánt Út Buddhista Közösségbe (akkor még Karma Decsen Özel Lingnek hívták és a Teréz krt. 3-ban volt a központjuk). 2000-ben vettem menedéket. Ott tanításokat hallgattam, Ngöndro-t gyakoroltam. 2003-ban voltam Becskén Ngöndro-tanításon és 2005-ben Őszentsége a XVII. Karmapa tanításán. Egyidejűleg nagyon színvonalas tanítások mentek a Shambala Tibet Központban is, pl. Agócs Tamás előadás-sorozatai (pl. 2000-es évek elején Sabkár Láma: ,,A Garuda szárnyalása” és ,,Gyémánt Szútra” témákban), valamint Dr. Pressing Lajos Lílávadzsra előadása istennőkről.

A Buddhista Misszió keretei között először 2006 tavaszán vettem részt Dr. Kóródi Tivadar Sudhána előadásain. Mahajána szútrákat tanulmányoztunk pl. Avatamsaka Szútra, Lankavatára Szútra. Később kisebb kitérőt tettünk a Dzogcshen irányába Vairocana: ,,A Kakukk dala” c. művének tanulmányozása révén.

2006 őszétől kezdve részt vettem Buddhista Misszió többi programján is, elsősorban Dr. Pressing Lajos Lílávadzsra hétfő esti tanításain.

2009 nyarán részt vettem Dr. Pressing Lajos Lílávadzsra által vezetett nyári elvonuláson. Ez volt az a nyári elvonulás, ahol Tiszteletre méltó Lílávadzsra Tárá Istennő-beavatást adott. Ezen az elvonuláson rendtagjelölté avattak.

2010-ben Magyarországra látogatott Őszentsége a Dalai Láma. A Buddhista Misszió is aktívan részt vett a szervezésben. Erra az alkalomra lett a Shambala Tibetet Segítő Társaság kezdeményezésére magyarra lefordítva A Dalai Láma Szív Szútra tanítása (eredeti címe: Essence of the Heart Sutra: The Dalai Lama's Heart of Wisdom Teachings) című könyv, amely Őszentsége 2001. tavaszán Kaliforniában, egy 8000 fős hallgatóság előtt tartott előadásából készült.

2010-ben, Őszentsége a Dalai Láma látogatásának alkalmából egy féléves Szív Szútra szemináriumot tartott a Buddhista Misszió, amelyet én vezettem. Ezt követte 2011-től 2015-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal a Hínajána buddhizmus tanításai témakörében tartott szeminárumsorozat.

2011-ben részt vettem Tiszteletre méltó Vadzsramálá és Lílávadzsra ürességről szóló nyári elvonulásán. 2012-ben részt vettem Tiszteletre méltó Vadzsramálá Mahamudra elvonulásán. 2014-ben a nyári elvonulás keretében Öt Tathágata beavatást adott Tiszteletre méltó Vadzsramálá. Az azt követő években részt vettem Tiszteletre méltó Vadzsramálá Mahamudra elvonulásain, 2022-től Tiszteletre méltó Lilavadzsra nyári elvonulásain is.

facebook

2023/48. heti programjaink (november 27- december 3.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (november 27.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/iVh9IWqm-WQ?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (november 28.)

Mudita klub

Szerda (november 29.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (november 30)

Közösségi fórum

Időpont: 19:00 - 20:00
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozossegi-forum
Meet link:  https://meet.google.com/ckd-hjrk-hvm

Péntek (december 1.)

Egyházi Tanács képviselőválasztás

Időpont: 10:00-13.00 
Helyszín: online
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/hirek/egyhazi-tanacs-kepviselovalasztas
Online Meet link:  https://meet.google.com/amg-cejj-gnk

Szombat (december 2.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában

Időpont: 10:00-13.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodik-patriarka-szutrajaban
Online Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vajramala: A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében

Időpont: 15:00-18.00 
Helyszín: CSAK ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra-dalainak-tukreben
Online Meet link: https://meet.google.com/qon-tria-smn

Vasárnap (december 3.)

Vajramala: Avalokitesvara sadhana gyakorlónap

Időpont: 10:00-18.00 
Helyszín: CSAK ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap
A program jellegéből adódóan javasolt a személyes részvétel. Indokolt esetben online is részt lehet venni. Az ehhez szükséges linkhez írj emailt indoklással erre a címre: amoghavajra@buddhizmus.hu.
Online Meet link: https://meet.google.com/hnx-eukm-swb

facebook

FIGYELEM, programváltozás!

Kedves Barátunk!

A héten esedékes programokkal kapcsolatban fontos változások lesznek, ezért az aktuális programleírást újra elküldjük.

A változó programok:
- Szanghafórum
IDŐPONTJA VÁLTOZIK: Csütörtök 19:00 

- Vajramala szombati és vasárnapi szemináriumai CSAK ONLINE LESZNEK MEGTARTVA!

Szerda (november 29.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (november 30)

Közösségi fórum

Időpont: 19:00 - 20:00
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozossegi-forum
Meet link:  https://meet.google.com/ckd-hjrk-hvm

Péntek (december 1.)

Egyházi Tanács képviselőválasztás

Időpont: 10:00-13.00 
Helyszín: online
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/hirek/egyhazi-tanacs-kepviselovalasztas
Online Meet link: https://meet.google.com/amg-cejj-gnk

Szombat (december 2.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában

Időpont: 10:00-13.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodik-patriarka-szutrajaban
Online Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vajramala: A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében

Időpont: 15:00-18.00 
Helyszín: ONLINE
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra-dalainak-tukreben
Online Meet link: https://meet.google.com/qon-tria-smn

Vasárnap (december 3.)

Vajramala: Avalokitesvara sadhana gyakorlónap

Időpont: 10:00-18.00 
Helyszín: ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap
A program jellegéből adódóan javasolt a személyes részvétel. Indokolt esetben online is részt lehet venni. Az ehhez szükséges linkhez írj emailt indoklással erre a címre: amoghavajra@buddhizmus.hu.
Online Meet link: https://meet.google.com/hnx-eukm-swb

facebook

2023/49. heti programjaink (december 4-10.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (december 4.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/KGUwpRmWhYs?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 5.)

Mudita klub

Szerda (december 6.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK és ONLINE (A program a Soproni Tusita központban is látogatható.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-a-kkk-ban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: KKK és ONLINE (A program a Soproni Tusita központban is látogatható.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-a-kkk-ban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (december 7.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Szombat (december 9.)

Szanghakirándulás újratöltve

Útvonal: Két-Bükkfa-nyereg – Pilis-tető, Boldog Özséb-kilátó

Gyülekező hely: Kétbükkfa-nyereg, parkoló 
                         
Ideje: 2023 december 9. szombat 09.50
Várható visszaérkezés: 15 óra körül

További információk: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szanghakirandulas-ujratoltve

Vasárnap (december 10.)

Mudita klub

facebook

Új tagok a Buddhista Misszió Egyházi Tanácsában

A Buddhista Misszió Egyházi Tanácsában a rendtagjelöltek képviseletét a november 30-án lezajlott személyes és videós szavazás eredményeként a következő három évben is Vermes Paula Gópiká, míg a világi hívek képviseletét Martos Virág Gítá látja el.

Köszönöm minden jelöltnek és szavazónak a részvételt, az új képviselők munkájához pedig sok sikert, erőt és a Buddhák áldását kérem!

Vijayavajra Máthé János
ügyvivő

facebook

Figyelem, programváltozás

Kedves Barátaink!

Amoghavajra szerdai és csütörtöki programjai (az Együttérzés meditáció és Ngöndro gyakorlás, valamint a szegedi ngöndro gyakorlás) CSAK ONLINE lesznek megtartva. 

A szerdai programok a megszokott linken elérhetők lesznek, a csütörtöki program az alábbi linken lesz elérhető:

https://meet.google.com/qvj-rsud-uop

Békesség!

facebook

Maitreya-ünnep

Szeretettel várunk december 17-én vasárnap a Maitreya ünnepre!
 
A belső béke és szeretet megtalálása, ápolása talán még sosem volt annyira fontos, mint most, amikor oly sok szenvedést látunk a világban. Gyűljünk össze ezért, és a saját békénk és megkülönböztetés nélküli szeretetünk kibontakoztatásával tegyünk azért, hogy kívül, a világban is béke legyen!

Program:

- Dharmabodhi ünnepi beszéde
- Púdzsa Tiszteletreméltó Lílávadzsra vezetésével
- Eszem-iszom, dínom-dánom, barátkozás
 
Időpont: 2023. december 17. vasárnap, 15:00
 
Helyszín: Maitreya templom, 1112 Budapest Susulyka u. 240.

Fontos: Aki ezen az ünnepi alkalmon szeretne buddhista menedéket venni, a kérjük jelezze szándékát a lilavadzsra@gmail.com címen. 
 
Karmajóga, felajánlás, parkolás
Kérjük, aki teheti, jöjjön korábban és segítsen a helyszín előkészítésében, rendcsinálásban. A Maitreya templom 12:30 órától várja a segítő jóginíket és jógikat.
 
A rendezvény költségeihez természetbeni (étel- vagy virágfelajánlás) vagy pénzbeli hozzájárulást is szívesen fogadunk.
 
Figyelem!
Kérjük az autósokat, hogy ne jöjjenek fel a házhoz, így a parkolás csak lent, a Susulyka utcában lehetséges.
 
Információ és kapcsolat: Bagi Hajnalka programszervező, 06 70 635 5360
szervezo@buddhizmus.hu
 
"Bárcsak kivétel nélkül minden lény elvágná a nemtudás gyökerét, és béke költözne az emberek szívébe!
Bárcsak valamennyi lény megvalósítaná a felébredést, és megnyugvásra találna a tudat eredeti természetében!"
 
Mindenkit szeretettel várunk!

facebook

Figyelem, programváltozás!

ELMARAD a december 9-re tervezett Szanghakirándulás.

facebook

2023/50. heti programjaink (december 11-17-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (december 11.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/Tn8uGr1JcKQ?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 12.)

Mudita klub

Szerda (december 13.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Maitreya ünnep a Soproni Tusitában

Időpont: 19:00
Helyszín: Soproni Tusita 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: 
A program nem lesz online közvetítve!

Péntek (december 15.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (december 16.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb infohttps://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

Vasárnap (december 17.)

Maitréja ünnep - A szeretet és a fény újjászületésének ünnepe

Időpont: 15.00
Helyszín: Maitréja templom 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreja-unnep-a-szeretet-es-a-feny-u...

facebook

Lezárult a Buddhista Misszió "Upaya"  (dharmatanítói kompetencia) képzése   

A 2021. szeptemberében kezdődött képzést az egyház olyan tagjainak számára szervezte, akik felelősséget éreznek a közösségi élet iránt, akik programokat, projekteket szeretnének vezetni, vagy akár bekapcsolódnának a Tan átadásának munkájába, különös tekintettel a rendtagokra és novíciusokra. A programon, amelyet Sita Vajramati, a svájci közösség tanítója vezetett, részt vett mind a magyar, mind a német és svájci közösség tagjai közül, összesen 8 fő. 

A magyar közösség tagjai közül Passaddhi Fábián Zsuzsanna, Gópiká Vermes Paula, Govinda Kumara Hargitai Benke Boldizsár és Amoghavajra Hargitai Gábor vett részt a képzés egészén.

A felnőttképzési formában lezajlott program az alábbi modulokat tartalmazta:
- Szerep- és önmeghatározás;
- Dharma-projektek létrehozása és döntés 
- Hogyan vezessünk egy meditációs vagy spirituális projektcsoportot?
- A tanítói, vezetői szerep etikai felelőssége
- Coaching az egyéni spirituális tanácsadásban
- Ritualisztika
- A sādhana-praxis építőkövei
- Tantra-praxis

A képzést a résztvevők sikeresnek és fontosnak ítélték, a képzés teljesítéséről bizonyítványt kapnak. 

facebook

2023/51. heti programjaink (december 18-24-ig)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (december 18.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/m7cv1qSYeaY?feature=share
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (december 19.)

Mudita klub

Szerda (december 20.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:00
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Maitreya ünnep a Soproni Tusitában

Időpont: 19:00
Helyszín: Soproni Tusita 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
A program nem lesz online közvetítve!
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-unnep-a-soproni-tusitaban

facebook

Gyász

Fájdalommal tudatjuk a közösséggel, hogy szeretett testvérünk

Ecker Károlyné született Bodonyi Vilma (rendi nevén Prithiví)

2023. december 17-én a hajnali órákban, hosszú betegségét követően keresztülment a nagy átváltozáson.
Búcsúztatásáról később küldünk tájékoztatást. 
Kérjük azokat, akik ismerték és szerették őt, hogy meditációjukban, imáikkal és jókívánságaikkal 
kísérjék őt az elkövetkező napokban a bardón átvezető útján.

facebook

Vajramālā mandalācāryā üzenete a Sangha számára

Kedves Sangha-testvérek, Barátaim!

Amikor kedden reggel kinéztem az ablakon, a felhőtlen kék égen sütött a nap, és bár még hideg volt a levegő, a napsütés hamar kellemes meleget hozott. Esős napokon könnyen elfelejtjük a felhők felett mindig jelenlévő tiszta, ragyogó kék eget, és hagyjuk, hogy a kinti borongós hangulat hasson ránk. Hasonló a helyzet a bolygónkon zajló jelenlegi katasztrófahelyzetekkel, háborúkkal, klímaváltozással, közelgő betegségekkel, veszélyeztetett életkörülményekkel és társadalmi megrázkódtatásokkal. Reagálhatunk ezekre a vérmérsékletünktől függően félelemmel, csüggedéssel, kétségbeeséssel vagy felháborodással és haraggal, de ahelyett, hogy hagynánk, hogy ezek megbénítsanak, vagy rezignálttá tegyenek, kapcsolódhatunk a bennünk lévő világossághoz és bölcsességhez is, és válaszokat kereshetünk e nehéz időszak sürgető kérdéseire.

Sok ember számára olyan időszak az év vége, amikor visszatekintenek az elmúlt évre, és felteszik maguknak a kérdést, hogyan akarják alakítani a következő évet. Vajon az óév és az újév közötti sötét esték nem a legmegfelelőbb alkalmak az ilyen elmélkedésekhez? A sötét és a csend olyan ötletek és döntések érlelődését segítheti elő, amelyek szükséges változásokat indítanak el. Az újév fokozatosan hosszabb napjai emlékeztessenek bennünket arra, hogy mi is fellobbanthatjuk a szeretet és az együttérzés belső fényét minden lény iránt.

Tiszta szívemből kívánok boldog, áldott karácsonyt, szabadidőt az igazán fontos dolgokra és kellemes együttlétet a barátokkal, családdal.

A szeretet hozzon békét az emberek szívébe!

Vajramālā, Mandalācāryā

facebook

Bodonyi Vilma (Prithiví) temetése

Ecker Károlyné született Bodonyi Vilma (rendi nevén Prithiví) testvérünktől 2024. január 12-én pénteken 15:00 órakor búcsúzunk a Maitreya Templomban.

Kívánságához hűen, hamvait a Maitreya Templom kertjében, a sztúpánk mellett helyezzük el.

A búcsúztatási szertartást Lílávadzsra vezeti.

Bárcsak a köztes létben Prithiví rátalálna igaz természetére!

facebook

Vajramala szemináriumai CSAK ONLINE lesznek megtartva

Kedves Barátaink!

Tiszteletreméltó Vajramala mandalacharya hétvégi szemináriumai a korábban meghirdetettől eltérően nem a Maitreya templomban, hanem CSAK ONLINE lesznek megtartva!

Bévebb infó a programokról:

A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában

https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap

A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében

https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra...

Avalokitesvara sadhana gyakorlónap

https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap

facebook

2024/4. heti programjaink (január 29-február 4.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (január 29.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Kedd (január 30.)

Mudita:

1. Relaxációs gerincjóga óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. Dzsátakák, buddhista születésregék, felolvasás és beszélgetés

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Szerda (január 31.)

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Szombat (február 3.)

Szanghakirándulás újratöltve

Időpont: 8:00 - 18:00
Helyszín: Hidegvölgyi Erdei Pihenőhely – Tarnai-pihenő – Nagy-Kopasz (Csergezán Pál-kilátó) – Képesfa – Anna-vadászlak  –  Hidegvölgyi Erdei Pihenőhely körtúra
A részvétel díja: ingyenes
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/szanghakirandulas-ujratoltve

facebook

Jelentkezés Lílávadzsra nyári elvonulására

Kedves Barátunk!

Már lehet jelentkezni Lílávadzsra nyári elvonulására. Íme a részletek:

Meditatív stabilizálás: Nyári meditációs elvonulás 2024. június 22-29.

Az idei nyári elvonulás a meditációs elmélyedés képességének fejlesztésére irányul, amire elengedhetetlen szükségünk lesz mind a személyes felszabadulás útján, mind pedig a bódhiszattva-ösvényen. Módszerünk a samatha meditáció, amelyben figyelmünket hosszú időn keresztül egy rögzített tárgyra irányítjuk. E gyakorlat segít abban, hogy tudatunk stabilizálódjék, oldódjanak a bennünk lévő feszültségek, és csillapodjék nyugtalanságunk. Kiküszöbölhetővé válik a mindennapi életünket jellemző szétszórtság, leülepednek az önmagukat gerjesztő gondolatok, és felfedezhetjük a mély nyugalom és belső béke tartományát. Megelégedetté és kiegyensúlyozottá válunk, s tudatunk erőre és hajlékonyságra tesz szert. Ez teszi lehetővé a szellemi elmélyedés kristálytiszta, felülemelkedett, egyhegyű és erőteljes tudatállapotainak elérését, ami képessé tesz minket arra, hogy felismerjük a dolgok valódi természetét.

Részvétel kizárólag előzetes jelentkezés alapján, csak a teljes elvonuláson lehetséges.
Jelentkezési határidő: 2024. március 31.
Az elvonuláson csak személyes jelenléttel lehet részt venni, online nem közvetítjük!
A résztvevők száma 35 főben limitált, 
a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el.

Részvételi díj: szállás és étkezés 140 000,- Ft, amelyből a szállásdíj előleg (80 ezer Ft) a jelentkezés beküldésekor, a fennmaradó rész pedig legkésőbb június 5-ig esedékes. Tandíj önkéntes felajánlás alapján.

Részvételi szándékát szíveskedjék mielőbb az alábbi linken található jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével jelezni:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdij2XfLAH8y6B5IAVR9DdJ85ssuq_bwPJuMzgHmuqE1ZpY2A/viewform?usp=sharing

A részvétel feltételei

(1) A nyári elvonulás az intenzív meditáció és befelé fordulás időszaka, ezért a résztvevők vállalják, hogy ennek ideje alatt a programhoz közvetlenül kapcsolódó beszédhasználat kivételével tartózkodnak a beszédtől (beleértve a mobiltelefon használatáról való lemondást). Mivel az ott gyakorolt meditációk szorosan a buddhista vallásba és eszmerendszerbe ágyazódnak, a részvételhez – bár nem előfeltétel –, ajánlott a buddhista hit szerinti menedékvétel. Erre az elvonulás első napján a helyszínen is lehetőség lesz.

(2) A résztvevők a részvétel módjától függetlenül vállalják, hogy az elvonulás ideje alatt tartózkodnak a hús-, az alkohol és a kábítószer-fogyasztástól, valamint kerülik a szexuális érintkezést. A helyszíni résztvevők vállalják az elvonulóközpont házirendjének betartását, valamint az aktív közreműködést az elvonulás helyszínének takarításában, a rendtartásban és a közös étkezések lebonyolításában.

(3) A helyszíni résztvevők vállalják, hogy az elvonulás valamennyi programján résztvesznek (fáradtság vagy egészségügyi problémák esetén egyes programpontok alól az elvonulás vezetője adhat felmentést).

(4) Az elvonulás eseményeiről kép- vagy hangfelvétel készítése szigorúan tilos! A Buddhista Misszió az elvonuláson elhangzó tanításokról – azok rögzítése, megőrzése céljából – hangfelvételt készít, amelynek elkészítéséhez és felhasználásához a résztvevő a jelentkezésével hozzájárulását adja. A felvételek a résztvevők kérdéseit, szóbeli megnyilvánulásait is rögzíthetik, a hangfelvétel felhasználása során azonban az egyes résztvevők csak kifejezett, külön hozzájárulásuk esetén nevezhetők meg. Az elvonulás eseményeiről videófelvétel nem készül.

(6) Az intenzív meditáció különleges tudatállapotokat és megterhelő lelki élményeket is előhívhat. A részvételnek ezért feltétele a pszichés kiegyensúlyozottság és a legalább átlagos lelki terhelhetőség. A meditációs elvonuláson mindenki saját felelősségére vehet részt. Aki pszichés problémákkal vagy szorongásokkal küzd, jelentkezés előtt kérje ki orvosa vagy terapeutája tanácsát.

(7) A hosszú meditációkhoz és a felfrissülés, energizálás érdekében alkalmazott jógagyakorlatokhoz könnyű és laza, a kényelmes mozgást is lehetővé tevő öltözék javasolt. A Maitréja Mandala közösségének tagjait az elvonulás ideje alatt kérjük a rendi ruha vagy rendi színek (fehér, bordó) viselésére. A helyszíni résztvevőktől kérjük az egész testet elfedő öltözék viselését (pl. a rövid nadrágban, fürdőruhában, ujjatlan felsőben való megjelenés az elvonuláson pihenőidő alatt sem megengedett).

(8) Ha valaki fertőző betegségben szenved, vagy a környezetében az elvonulás megkezdése előtti héten covid megbetegedés történt, akkor a rendezvényen személyes jelenléttel nem vehet részt. 

Hogyan lehet jelentkezni?

Jelentkezést csak az online jelentkezési lap beküldésével, a szállásdíj előleg egyidejű befizetésével tudunk elfogadni legkésőbb 2024. március 31-i beérkezéssel. A jelentkezési lap a következő linken érhető el:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdij2XfLAH8y6B5IAVR9DdJ85ssuq_bwPJuMzgHmuqE1ZpY2A/viewform?usp=sharing

Részvételi díj

A szállás és a napi háromszori vegetáriánus étkezés díja egy hétre 140 000,- Ft. A jelentkezőket kérjük a szállásdíj előlegnek (80 ezer Ft) a jelentkezéssel egyidejű befizetésére. A szállásdíj előleg a központ lefoglalására szolgál, ezért visszatérítésére a részvétel személyes vagy egészségügyi okokból történő meghiúsulása esetén sincs lehetőség. Az önköltség fennmaradó része (kb. 60 ezer Ft) 2024 június 5-ig esedékes. Egyéb tekintetben kérjük, hogy a résztvevők az elvonulás és a tanító költségeihez, illetve az egyház fenntartásához önkéntes adománnyal járuljanak hozzá.

A költségtérítés és az adományok átutalhatók a Buddhista Misszió Bankszámlájára (Raiffeisen Bank 12011148-00116750-00100005), készpénzben befizethetők vagy zárt borítékban leadhatók a KKK-ban a Buddhista Misszió irodáján, valamint a helyszínen elhelyezett adománygyűjtő dobozba tehetők. Kérjük, hogy aki teheti, a költségtérítést szervezési okokból lehetőleg készpénzben fizesse be. Készpénz befizetés Bagi Hajnalka szervezőnél (a Buddhista Misszió irodájában) vagy az elvonulás vezetőjénél egyaránt lehetséges.
Átutalás esetén kérjük, hogy az egyháznak, illetve a tanítónak szánt adományokat és a költségtérítést egymástól elkülönítve, a rendeltetési cél pontos megjelölésével szíveskedjünk átutalni.

Adatkezelés

Az elvonuláson való részvételhez - a szervezési feladatok tervezhetősége és ellátása céljából, a szervezéssel összefüggő közlemények megküldése érdekében történő elérhetőség biztosítására - regisztráció szükséges; a regisztrációval az érintett hozzájárul a regisztráció során megadott személyes adatainak a Buddhista Misszió általi kezeléséhez. A személyes adatokat a Buddhista Misszió az itt elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli. 
https://buddhizmus.hu/hu/hirek/adatkezelesi-tajekoztato

Felelős személy / Program vezető / Előadó: 
3. Ven. Līlāvajra
facebook

2024/5. heti programjaink (február 5-11.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (február 5.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://www.youtube.com/watch?v=0FMZ9HdI4e8
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 6.)

Mudita:

1. Relaxációs gerincjóga óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. A Pollyanna című nagysikerű film egy részletének megtekintése és beszélgetés a filmről

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Szerda (február 7.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Szombat (február 10.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában

Időpont: 10:00-13.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodik-patriarka-szutrajaban
Online Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vajramala: A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében

Időpont: 15:00-18.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra-dalainak-tukreben
Online Meet link: https://meet.google.com/qon-tria-smn

Vasárnap (február 11.)

Vajramala: Avalokitesvara sadhana gyakorlónap

Időpont: 10:00-18.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.

Online Meet link:  https://meet.google.com/hnx-eukm-swb

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap
A program jellegéből adódóan javasolt a személyes részvétel. Indokolt esetben online is részt lehet venni. Az ehhez szükséges linkhez írj emailt indoklással erre a címre: amoghavajra@buddhizmus.hu.

facebook

Gyász - Elhunyt Horváth József Dharmapadma a Buddhista Misszió volt ügyvivője

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk Horváth József (rendi nevén Dharmapadma) életének 81-dik évében eltávozott közülünk. Ő már a 1970-es évektől aktív szereplője volt a Buddhista Missziónak, a 1979-89 között ügyvivő-helyettesként, a Buddhista Misszió kiadványainak szerkesztője, kiadója volt, 1989--95 között pedig ügyvivőként irányította egyházunkat. 

Dharmapadmát a Buddhista Misszió saját halottjának tekinti, temetéséről később adunk tájékoztatást.

facebook

2024/8. heti programjaink (február 19-25.)

Kedves Barátunk!

Korábban kiküldött hírlevelünkben hibák maradtak, ezeket javítottuk.

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (február 19.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/XJlWTyMVxwI?feature=share

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 20.)

1. Relaxációs Gerincjóga Óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. Dr. Bártfai Katalin gyógyszerész-természetgyógyász előadása: Tényleg a korral jár?

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Kedves Mudita hírlevél olvasónk!

Ezúton szeretnénk megkérni Téged, hogy segítsd munkánkat azzal, hogy kitöltöd rövid kérdőívünket. A kérdőív kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, de az általad megosztott információk rendkívül értékesek számunkra.

Köszönjük, ha időt szánsz ránk és segíted munkánkat. Kérjük, hogy a kérdőívet két héten belül töltsd ki. Ha bármilyen további kérdésed vagy észrevételed van, ne habozz kapcsolatba lépni velünk. (Posztós Kati katalin.posztos@gmail.com, Tapolcai Ági atapolcai@gmail.com )

Köszönjük, ha eddig velünk tartottál, szeretettel várunk, ha ezután fogsz csatlakozni.

Kattints a következő linkre, hogy hozzáférj kérdőívünkhöz:

https://forms.gle/oJ39yGdEt3j8EuAN6

A szervezők

Szerda (február 21.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása  Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Péntek (február 23.)

Lílavadzsra: Bardóképzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita Templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

facebook

Rev. Dharmapadma Horváth József búcsúztatója

Rev. Dharmapadma Horváth József testvérünk búcsúztatója március 1-én 16:00-kor lesz a Maitreya templomban.

Dharmapadma már a 1970-es évektől aktív szereplője volt a Buddhista Missziónak, a 1979-89 között ügyvivő-helyettesként, a Buddhista Misszió kiadványainak szerkesztője, kiadója volt, 1989--95 között pedig ügyvivőként irányította egyházunkat. 

A búcsúztatási szertartást Lílávadzsra vezeti.

Bárcsak a köztes létben Dharmapadma rátalálna igaz természetére!

facebook

2024/9. heti programjaink (február 26-március 3.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (február 26.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://www.youtube.com/live/NW1Jh22-Yp4
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (február 27.)

Mudita:

1. Relaxációs gerincjóga óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. Felolvasás és eszmecsere: Buddha meséje a karmáról + Beszélgetés a kérdőívek eredményeiről

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Szerda (február 28.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (február 29.)

Közösségi fórum

Időpont: 18:00 - 19:00
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/kozossegi-forum
Meet link:  https://meet.google.com/ckd-hjrk-hvm

Szombat (március 2.)

Szanghakirándulás újratöltve

Időpont: 9:00 - 18:00
Útvonal: Pomáz - Csikóváralja - Janda-ház - Lajos-forrás - Vasas-szakadék - Kőhegy - Pomáz körtúra(kb. 14,9 km, 450 m szintkülönbséggel).
Találkozó: reggel 9 órakor a pomázi HÉV megállóban, indulás 9:10-kor

A részletes tájékoztatást a szerdán megjelenő hírlevelünkben tesszük közzé, kérjük figyelje a hírlevelet!

facebook

2024/10. heti programjaink (március 4-10.)

Kedves Barátunk

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (március 4.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://www.youtube.com/watch?v=8OnCJY7gCZ0
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 5.)

Mudita:

1. Relaxációs gerincjóga óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. Van megoldás a klímaváltozásra – Videorészlet és beszélgetés

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Szerda (március 6.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Soproni Tusita és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopronban és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Péntek (március 8.)

Vijayavajra: Maitreya-szádhana gyakorlás 

Időpont: 18:00 
Helyszín: Szeged, Tusita templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/maitreya-szadhana-gyakorlas
Csatorna: Meet

Szombat (március 9.)

Vajramala: A bölcsesség szíve a Hatodik Pátriárka szútrájában

Időpont: 10:00-13.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/vajramala-a-bolcsesseg-szive-a-hatodik-patriarka-szutrajaban
Online Meet link: https://meet.google.com/pif-mrdb-rby

Vajramala: A Mahāmudrā gyakorlata Milarepa vajra-dalainak tükrében

Időpont: 15:00-18.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: https://buddhizmus.hu/hu/programok/a-mahamudra-gyakorlata-milarepa-vajra-dalainak-tukreben
Online Meet link: https://meet.google.com/qon-tria-smn

Vasárnap (március 10.)

Vajramala: Avalokitesvara sadhana gyakorlónap

Időpont: 10:00-18.00 
Helyszín: Maitreya templom (Budapest, Susulyka u. 240.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.

Online Meet link:  https://meet.google.com/hnx-eukm-swb

Bővebb infó: https://buddhizmus.hu/hu/programok/avalokitesvara-sadhana-gyakorlonap
A program jellegéből adódóan javasolt a személyes részvétel. Indokolt esetben online is részt lehet venni. Az ehhez szükséges linkhez írj emailt indoklással erre a címre: amoghavajra@buddhizmus.hu.

facebook

Búcsú Horváth József Dharmapadmától

Rev. Dharmapadma Horváth József 1943. március 18-án este 6 órakor született Boldogon, egy Heves megyei községben. Szülei egyszerű munkás emberek voltak. Tíz éves korában Dunaújvárosba költöztek, itt töltötte ifjúkorát. Itt is érettségizett 1961-ben a Kerpely Antal Kohó- és Gépipari Technikumban. Fő érdeklődése már fiatal korában is a filozófia és a pszichológia volt. Vonzódott a görög sztoikus filozófusokhoz, később Schopenahauer, Neitsche, Emerson voltak rá nagy hatással.

15 évesen – véletlenül? – itt került a kezébe Szelva Rádzsa Jeszudian Sport és jóga című könyve, aminek a hatására „fanatikus jógás” lett, osztálytársainak és szűkebb környezetének céltáblájaként. Ekkor kezdődött szellemi érdeklődése, amit Jeszudián egyéb könyveinek, Baktai: Diadalmas jógájának, Annie Besant és Brunton műveinek, majd később Kaczvinszky: Kelet világossága című háromkötetes munkájának állandó olvasása mélyített el. Ezek a könyvek akkoriban Magyarországon nagyon nehezen, vidéken pedig szinte egyáltalán nem voltak hozzáférhetők. Józsi is csak azt követően jutott hozzájuk, hogy 16 évesen kapcsolatba lépett az egykori Buddhista Misszióval. A Misszióról egy újságcikkből szerzett tudomást, s ezt követően rögvest Budapestre utazott. A Misszió papjai közül elsőként Eppel Gyulával és Fazekas Lászlóval került közelebbi kapcsolatba. Utóbbi volt az egyház könyvtárosa, s az ő segítségével jutott hozzá az említett kiadványokhoz.

1966-ban Budapestre költözött, és egyből beiratkozott a Buddhista Misszió papképzőjébe, a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetbe, ahová 1971-ig járt. Itt buddhológiát és indiai kultúrtörténetet, valamint később John Károlytól asztrológiát tanult. Ezután érdeklődése néhány évig különféle ezoterikus irányzatok felé fordult; elsősorban Orsi (Szepes) Mária és köre, a rózsakeresztes alkímia, valamint Hamvas Béla munkássága inspirálta őt.

Polgári foglalkozását tekintve műszaki pályán kezdett a Dunai Vasmű Acélművében, ahol már fiatalon művezető lett. Amikor Budapestre költözött, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Irodájában folytatta acélgyártó tervezőként.

A kommunizmus alatti ideológiai kontroll és elnyomás következtében a spirituális tanításokhoz való hozzájutás, terjesztésük és tanulmányozásuk rendkívül nehéz volt. A Buddhista Misszió kiadványait egészen 1979-ig, tehát több mint 25 éven keresztül csak írógépen, indigóval és átütő papíron sokszorosították. Ebben az évben Józsi felajánlotta a Misszió akkori ügyvivőjének, Hetényi Ernőnek, hogy megoldja a kiadványok sokszorosítását. Ekkor vette át a Buddhista Misszió Dokumentáció vezetését. Feleségével, a később szintén rendtaggá vált Kerti Mária Padmaratnával együtt készítették még mindig kis szériás, de már ipari módszerekkel a nyomtatványokat úgy, hogy gyakorlatilag minden ezzel kapcsolatos munkát a pauszra gépeléstől a vágásig, az összehordásig és a kötésig saját maguk végeztek reggeltől éjfélig, hétfőtől vasárnapig szünet nélkül. A feladat elvégzéséhez semmilyen anyagi támogatást nem kaptak, az anyagok és a gépek költségeit is saját maguk fektették be. Ebben az időszakban anélkül, hogy formális fogadalmat tettek volna – erre csak jóval később, a nyolcvanas évek végén került sor –, feleségével együtt igazi bódhiszattvákként gyakorlatilag az egész életüket és minden egzisztenciális forrásukat a Dharma terjesztésének szentelték. Eközben felesége első házasságából származó leányát, Anikót sajátjaként nevelte.

Néhány év alatt több ezer fős érdeklődői kört építettek fel maguk körül, akiket nemcsak postai úton láttak el könyvekkel és szellemi információkkal, de saját lakásuk is egy nyitott hellyé vált a Dharma szolgálatában. A nyolcvanas évektől magam is nem egyszer tanúja voltam, hogy bejelentés nélkül, szinte éjjel-nappal jöttek az érdeklődők, akik a legtöbbször nemcsak kiadványokat, hanem teát és süteményt, egzisztenciális és lelki problémáikra együttérző meghallgatást, és ha elment az utolsó busz, még vacsorát és szállást is kaptak. Ez alatt a tíz év alatt mintegy 140 kiadvány és periodika jelent meg Józsiék gondozásában. Több saját, akkoriban hivatalosan nem publikálható kéziratom közzétételét is ő vállalta fel, az ezeken folytatott közös munka alapozta meg barátságunkat. 1987-ben egy kalandos nyugat-németországi utazás során, a roseburgi nyári elvonuláson együtt szenteltek minket rendtaggá. Józsi biztatása és támogatása döntő szerepet játszott abban, hogy 1987-ben én is szakítottam világi hivatásommal, kiléptem akkori munkahelyemről, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetből, és oktatóként a Buddhista Misszióhoz csatlakoztam.

A 80-as évek vége felé, amikor a diktatúra már kezdett puhulni, és külföldi tanítók is érkeztek Magyarországra, legtöbbször Horváthék látták vendégül őket, sőt gyakran saját házuk szolgált a rendezvények helyszínéül is, ahol nem ritkán 50–100 ember zsúfolódott össze. Ugyanebben az időszakban saját telküket bocsátották rendelkezésre Magyarország második sztúpájának a felépítéséhez. Horváth József sohasem állította magát reflektorfénybe, munkásságával szelíd odaadással szolgálta az ügyet, támogatott másokat. Mégis azok közé az emberek közé tartozik, akikről Kosztolányi Dezső így ír: „Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább.” Ő is egyike azoknak a – munkásságán keresztül ma is ható – gyökereknek, amelyek a magyar földből kisarjadó megvilágosodás fáját táplálják.

A rendszerváltást követően Hetényi Ernőt, a Buddhista Misszió alapítóját és addigi ügyvivőjét az Árya Maitreya Mandala rendfőnöke felmentette pozíciójából, és Horváth Józsefet bízta meg az egyház vezetésével. A váltás nem ment simán, mert Hetényi nem volt hajlandó átadni a helyét. Hosszú pereskedés kezdődött az egyház képviseleti jogáért, amit gyakorlatilag Józsi vitt végig és nyert meg.

Horváth Jószef 1995-ig látta el az ügyvivői feladatokat, ez alatt az idő alatt meghatározó szerepe volt a Buddhista Misszió rendszerváltás utáni újjászervezésében és modernizálásában. Neki köszönhetjük a Maitréja ház megvásárlását és az első magyarországi elvonulások megszervezését, és az alternatív buddhista irányzatok híveinek kiválását követően az oktatás feltételeinek megteremtését. Saját vállalkozásában megalapította az Orient Press-t, amely a buddhista könyvkiadást immár professzionális szintre emelte, és a Dharma szellemiségét, benne rendünk alapítójának, Láma Anagarika Govindának a műveit a nyilvános könyvesboltokba is eljuttatta.

1995-ben magánéleti problémái és a vállalkozásával kapcsolatos nehézségek miatt lemondott az ügyvivőségről, és úgy döntött, hogy visszavonul a buddhista közélettől. Nem akarta, hogy személyes nehézségei a szárba szökkenő közösség fejlődését hátrányosan befolyásolják. A kedvező karmikus konstelláció, amely ez idáig élete felfelé ívelő pályáját meghatározta, véget ért, és az utolsó húsz évben megtapasztalhatta a szanszára árnyékos oldalát: vagyona szertefoszlását, a fokozatos elszegényedést, a súlyos betegségeket, a kitaszítottságot. Csaknem tíz évnyi vidéki hányódás után visszaköltözött Budapestre, s 2007-től 2012-ig iskolai gondnokként próbált túlélni. Ezt követően egészségi állapota romlásnak indult. Második feleségének elvesztése nagyon megviselte, a gyász felőrölte életkedvét. Elhatalmasodó mozgáskorlátozottsága miatt élete utolsó hónapjait az iváncsai Napfény Idősek Otthonában töltötte. A buddhista közösséggel és a tanítással való rendszeres érintkezés hiányában a Dharmához fűződő kapcsolata meglazult, és ismét a fiatal korában őt foglalkoztató ezoterikus irányzatok felé fordult. Bárhogyan alakult is azonban magánélete és személyes érdeklődése, két dolog nem változott. Az egyik a rá jellemző mélységes jóindulat, segítőkészség és emberség. Még amikor teljesen elszegényenedett, akkor is jobban izgatták saját problémájánál a nála elesettebbek, és mindig azt kereste, hogyan tudna segíteni másokon. Másik jellemzője, ami nem változott, a mély és megingathatatlan spirituális elköteleződés, a látszatok mögötti magasabb valóságba vetett bizonyosság. Ez a két tulajdonsága jelzi, hogy amikor a múltjából visszamaradt karma előtérbe tolult, akkor sem tudta többé kiszorítani tudatáramlásából az együttérzést és a bölcsességet – a mahájána buddhizmusban művelt felébredési tudatnak, a bódhicsittának a két összetevőjét.

Mi, akik még itt időzünk, a halálban csak a fájdalmat és a veszteséget látjuk. Amint azonban Shakespeare rámutat, „Kín a halál, de a kínt is lezárja.” Eltörli a saját elhibázott döntéseink által megkötött, életünket béklyózó karmikus csomókat, s tiszta lapot oszt, amely ismét megnyitja az élet előtt a teljes emberi lehetőséget. J. K. Rowling szavaival „A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.” Ahelyett, hogy szívünkön úrrá lenne a szomorúság, segítsük szeretetünkkel és jókívánságainkkal, a buddhista védőistenségek megidézésével és a mantra erejével Dharmapadma testvérünk útját egy kedvező újraszületésbe, ahol bódhiszattva-fogadalmához híven tovább járhatja minden lény javára a felszabadulás Nagy Útját.

Ven. Lílávadzsra

facebook

2024/11. heti programjaink (március 11-17.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (március 11.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://www.youtube.com/watch?v=NbSW_hII7RU

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 12.)

1. Relaxációs Gerincjóga Óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. Séta a Budai Arborétumban - Sétáló meditáció

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Szerda (március 13.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Tudatos jelenlét -  Budapesten és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Budapesten és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: KKK és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Csütörtök (március 14.)

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - SZEGEDEN

A program nem lesz online közvetítve!
Időpont: 18:00
Helyszín: Szegedi Tusita templom (Szeged, Szent László utca 4/B.)
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/ngondro-mandalafelajanlas-szegeden

Péntek-szombat (március 15-16.)

Rendtagok fóruma

Az Arya Maitreya Mandala buddhista rend teljesen felszentelt tagjainak és novíciusainak találkozója.
A program zártkörű.

Időpont: 9:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom 

facebook

2024/12. heti programjaink (március 18-24.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (március 18.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://youtube.com/live/rX9u-xULM4M?feature=share

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 19.)

1. Relaxációs Gerincjóga Óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. Szellemi frissességünk megőrzése – dr. Bártfai Katalin előadása

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Szerda (március 20.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Az együttérzés kibontakoztatása  Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Péntek (március 22.)

Lílavadzsra: Bardóképzés Szegeden

Időpont: 16:30
Helyszín: Szegedi Tusita Templom és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: Katonáné Korom Vera, +36 30 864 6268
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-bardo-kepzes-szegeden

Szombat (március 23.)

Lílávadzsra: Szabad, szerencsés emberi születés

Időpont: 9:15–12:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szabad-szerencses-emberi-...

Lílávadzsra: Alapozás a köztes létre

Időpont: 12:15–13:15
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-alapozas-a-koztes-letre

Lílávadzsra: A felébredés tudatának felkeltése

Időpont: 15:00–18:00
Helyszín: Maitreya templom és online
Bővebb infohttps://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-a-felebredes-tudatanak-fe...

Szombat-vasárnap (március 23-24.)

Dharmabodhi-Vijayavajra: Zavaros érzelmek átalakítása bölcsességgé - Ratnasambhava

Időpont: Szombaton 9:00-17:00, Vasárnap: 9:00-15:00
Helyszín: Szegedi Tusita Buddhista Templom  (Szeged, Szent László utca 4/B.), kizárólag offline
A részvétel díja: 10 000 Ft (szombati és vasárnapi ebéd díját is tartalmazza)
További információ: katonane.vera@gmail.com
Bővebb info:  https://buddhizmus.hu/hu/programok/zavaros-erzelmek-atalakitasa-bolcsess...

facebook

2024/13. heti programjaink (március 25-31.)

Kedves Barátunk!

Programjainkra szeretettel várunk!

Hétfő (március 25.)

Amoghavajra: Reggeli meditáció

A programra nem szükséges regisztrálni.
Időpont: 7:30
Helyszín: Soproni Tusita + online
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/reggeli-meditacio-a-tantrikus-menedek...
Link: https://meet.google.com/bsa-aixs-ntv

Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről – a mahásziddhák (jelenléti + online program)

Időpont: 17:30
Helyszín: KKK + online
YouTube link: https://www.youtube.com/watch?v=89sdlDsWhwE

Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-tanitasok-a-tudat-termesz...

Lílávadzsra: Szútraelemzés - A túljutott bölcsesség  szútrái  (pradnyápáramitá-szútrák) (jelenléti + online program)

Időpont: 19:30
Helyszín: KKK + online Zoom csatornán online is követhető, amihez a regisztrációt követően küldünk linket.
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-szutraelemzes
Csatorna: Zoom
A részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Kérjük csak azok regisztráljanak, akik eddig nem tették meg, mert a regisztráció visszavonásig érvényes.

Kedd (március 26.)

1. Relaxációs Gerincjóga Óra

Időpont: 14.00
Helyszín: KKK 
Bővebb info: katalin.posztos@gmail.com

2. Energetikai rendszerek és feltérképezésük – Vargáné dr. Kiss Zsuzsanna előadása

Időpont: 15.15
Helyszín: KKK 
Bővebb info: atapolcai@gmail.com,

Szerda (március 27.)

Lílávadzsra: Lodzsong gyakorlócsoport

Időpont: 7:00 
Helyszín: Ménesi Yoga Hall (1118 Budapest, Ménesi út 35. I/2) / Online
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában.
További információ: 06 30 472 5488
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/lilavadzsra-lodzsong-gyakorlocsoport

Amoghavajra: Tudatos jelenlét Sopronban és ONLINE

Időpont: 17:30
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/az-egyutterzes-kibontakoztatasa-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Amoghavajra: Ngöndro -  mandalafelajánlás - Sopronban és ONLINE

Időpont: 18:30
Helyszín: Sopron és ONLINE 
A részvétel díja: Önkéntes adomány formájában
További információ: sopron@buddhizmus.hu
Bővebb info: https://buddhizmus.hu/hu/programok/mandalafelajanlas-ngondro-sopronban
Meet link:  https://meet.google.com/kqu-nnap-bye

Szombat (március 30.)

Szanghakirándulás újratöltve

Időpont: 9:00 - 16:00
Útvonal Pilisszentkereszt - Zsivány-sziklák  - Dobogókő - Szentkút - Dera-szurdok - Pilisszentkereszt körtúra (A túra hossza kb. 14,3 km)
Találkozó: kb. 08.50 Pilisszentkereszt buszmegálló

A részletes tájékoztatást a szerdán megjelenő hírlevelünkben tesszük közzé, kérjük figyelje a hírlevelet!

facebook

Fotóalbumok

Az öt Tathágata mandalája - elvonulás Vadzsramálá vezetésével 2014

Elvonulások

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
40
42
43
44
45
facebook

Mahámudra elvonulás a Három Kincs Völgyében

Mahámudra elvonulás
Elvonulások

Ven. Vadzsramálá vezetésével egyhetes mahámudrá elvonulást tartottunk a Három Kincs Völgye Taoista Központban.

facebook

A sztúpa megtöltése és összeállítása

Ünnepek

A Buddhista Misszió közösségének fontos eseménye volt a Maitreya ház kertjében épülő Lama Anagarika Govinda sztúpa összeállítása és megtöltése, amelyre 2022. június 14-én és 15-én került sor.

Az ünnepélyes alkalmon jelen volt a közösség szellemi vezetője, Tiszteletreméltó Vajramala mandalacsárja, a Drikung közösség két drupon lámája, Tiszteletreméltó Konchok Jigmet és Tiszteletreméltó Konchok Lhundrup, az egyház tanítói, Tiszteletreméltó Lílávadzsra vadzsracsárja, Amoghavajra dharmacsárja, az egyház ügyvivője Vijayavajra és a közösség tagjai.

A közösség tagjai által korábban elkészített és megfestett cacákat, megírt mantrákat és különböző spirituális jelentőségű tárgyakat a lámák útmutatása szerint elhelyeztük a sztúpa belsejében. Ezt követően szakemberek egymásra emelték az egyes elemeket, végül a csúcsdíszt.

Az utómunkálatokat július végére fejeződnek be. Várhatóan a sztupa megszerntelésére augusztusban kerül sor.

Köszönjük Mindenkinek, aki jelenlétével, támogatásával, erőfeszítésével, bíztató szavaival vagy gondolataival segítette ezt megvalósítani.

Ez a zarándokhely váljon mindeki javára, hozzon szeretet a szívünkbe, és járuljon hozzá a külső és belső megbékéléshez.

Vijayavajra 
 
A mantratekercsek kis zsákokba kerültek
facebook

A Lama Anagarika Govinda sztúpa felszentelése

Avatások

Csodálatos nap volt!

Az a megtiszeltetés ért bennünket, hogy Őszentsége Drikungpa Csecang Rinpocse – aki 2018-ban elvállalta a Maitreya Mandala vadzsrajána szellemi védnökségét – nemcsak felszentelte az Árja Maitréja Buddhista Meditációs központ kamaraerdei területén felépült Láma Anagarika Govinda Sztúpát, de tanítást is adott nekünk 2022. auguszztus 10-én.

A sztúpa megépítését a zalaszántói Béke Sztúpa rezidens dharmatanítói, Drupon Koncsok Lhundup és Drupon Koncsok Dzsigmet segítették.

Reméljük, hogy a sztúpa kisugárzása segít majd minden érző lénynek, és hozzájárul ahhoz, hogy a világ békésebb és biztonságosabb hellyé váljon.

Fotók készítője: 
Turós Balázs
Lukács Máté
facebook

Dharma online

Félelem és félelemnélküliség

Mindenki fél. 

Suzuki zen mester egy interjújában azt válaszolta arra a kérdésre, vajon fél-e a haláltól, hogy csak a legnagyobb mesterek nem félnek. 

Megrémisztenek bennünket a háború borzalmainak képei, amelyek mostanában nap mint nap eljutnak hozzánk. Legrosszabb rémálmainkban sem tudtuk elképzelni, hogy 77 év béke után Európában ismét háború lehet.
A bizonytalanság komor és sötét terében veszteséget, szenvedést és halált érzünk. 

Féltjük önmagunkat, szeretteinket, a világunkat, kultúránkat, félünk attól, hogy a háború kiszélesedik, félünk, hogy eltűnik a biztonságunk. 

Ám a félelem érzése mindig is hozzátartozott az élethez. 
S bár az eszünkkel tudjuk ezt, mégis szeretnénk megszabadulni tőle, mert nem jó félni.

Ne felejtsük el, hogy a félelemnek fontos feladata is van: nemcsak elgyengíthet, hanem erőt is adhat, megóvhat attól, hogy fölösleges veszélynek tegyük ki magunkat; és segíthet abban is, hogy összpontosítsuk az energiáinkat. 

Az így felébredő erőt arra használjuk, hogy a félelem valódi okát felfedezzük és megszüntessük. 
A félelem nem csak feszültséget okoz, hanem benne is tart bennünket ebben a feszültségben.

Amikor ezt felismerjük, emlékezhetünk arra, hogy  ebben a helyzetben a spirituális ösvényünk gyakorlása segíteni fog nekünk, elszánjuk magunkat és felszítjuk magunkban a lelkesedés tüzét.
Emlékszünk a Buddha szavaira a keletkezésről és az elmúlásról, s a kölcsönös függőségről.
Felidézzük, hogy bízhatunk abban, ami túl van keletkezésen és elmúláson, amit nem veszíthetünk el és amit nem vehet el tőlünk senki: ez pedig a tudat tiszta természete. 

Ez a felismerés nem egyik napról a másikra érik meg bennünk, hanem az önvizsgálat kitartó folyamatában, amelyben megfigyeljük a keletkezést és az elmúlást, és amelynek révén egyre erősebbé válik a bizalmunk ebben a törvényszerűségben.

E törvényszerűséget teljes mélységében felismerve a gyakorló belép a halhatatlanság kapuján - ahogy a Buddha fogalmazott - és a félelme egyszer s mindenkorra megszűnik. Nagyon is tisztában van azzal, hogy minden ami keletkezett, az el is múlik:
elmúlik a test, a megszokott fizikai és szellemi környezet, gondolatok és ideológiák, rezsimek, És felismeri ebben a világ rendjét, amit nem érvényteleníthet még a megvilágosodás sem. De megtapasztal egy olyan dimenziót is, amelyet nem érint az elmúlás, a tudat hatalmas, nyitott, tágas természetét.

Amikor a jelenségek világára összpontosítunk, megrémíthet minket azok mulandósága, de ugyanez olykor akár vigaszt is nyújthat. Amikor tudatosságunkat a tudat természetére összpontosítjuk, felfedezzük a halhatatlanság dimenzióját. 

Két világ ez, a tapasztalás két módozata: a mulandó jelenségek világa és a nemkeletkezőnek, a halhatatlanságnak misztériuma. 

Ezek metszéspontja pedig nem más, mint az együttérzés és tevékeny szeretet, ami képes megnyitni szíveket, menedéket és segítséget nyújt. Ez az, ami képes legyőzni a bénító félelmet is.

Szerző: 
Amoghavajra
facebook
A weboldalunk cookie-kat használ azért, hogy a legmegfelelőbb szolgáltatást tudja nyújtani.
A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.