Máthé Orsolya

Sok-sok évvel ezelőtt Maitréja temérdek felajánlást tett, és a Nagy Hatalom (Tub-csen) nevű Tathágata előtt, sok más Buddha jelenlétében letette a bódhiszattva fogadalmat. Attól a pillanattól kezdve számtalan érző lényt vezetett a három magasabb képzés (fegyelem, összpontosítás és bölcsesség) ösvényén (a shrávakák, pratjékabuddhák és bódhiszattvák gyakorlási útján.), ezen keresztül segítve őket a megvilágosodáshoz.

Amíg bódhiszattvaként tevékenykedett, a nagy szeretet meditációjára specializálódott. Nemcsak másoknak tanította ezt az ösvényt, de maga is folyamatosan ezen meditált. Gyakran telepedett le nagyobb városok kapujában, ahol hosszasan és kitartóan elmélkedett a szeretetről. Olyan erős volt a meditációja, hogy ha a kapukon keresztülhaladó emberek elég közel mentek el mellette és megérintették a lábát, akkor maguk is részesültek a nagy szeretet megélésében. Ez a tíz irány összes magasztos lényének nagyon tetszett. A Tathágaták örvendeztek cselekedeteinek, és azt jövendölték, hogy következő életeiben bódhiszattvaként és Buddhaként is a »Szeretet« (Maitréja, Dzsampa) néven fogják ismerni őt. Így kapta a nevét.

Egyik életében egy nagy király ezer fiának egyikeként született. A király tudni akarta, hogy a fiai milyen sorrendben fognak megvilágosodni, ezért mindegyikük nevét betette egy tálba, és egyenként kihúzta azokat. Maitréja neve az ötödik volt, és annak a kornak a Buddhája, a Korlátlan Tudás (Jön-ten pa-je) nevezetű Tathágata azt jövendölte, hogy ő lesz a jelen korszak ötödik Buddhája, míg Shákjamuni a negyedik.

Maitréja végül végighaladt a szellemi fejlődés minden fokán. Elérte a tizedik, vagyis a legmagasabb bódhiszattva szintjét, majd ezután a tökéletesen megvilágosodott Buddháét is. Miután elérte a végső tökéletesség e szintjét, sok különböző alakban nyilvánult meg számtalan Buddha mezőben, és jelenlegi különleges tartózkodási helye a Tusita Tiszta Földje. Ott ad mahájána tanításokat számtalan magas szinten álló bódhiszattva tanítványnak. A Tusita mennyekben történt az is, amikor a nagy árya lénynek, Aszangának megtanította öt híres szövegét.

Maitréja sok más tanítást is ad a különböző tanítványok igényeivel összhangban. A tíz térbeli irányon keresztül számtalan szellemi mester alakjában jelenik meg, s ezáltal megszámlálhatatlan lényt vezet a teljes tudatosságra ébredés útján.
Végül eljön majd Maitréja számára az idő, amikor a jelen világkorszak ötödik egyetemes Buddhájaként fog megjelenni, és megforgatja a Dharma kerekét minden lény javára. Ez a következőképpen fog lezajlani:

A jövőben a szellemi homály fokozódása miatt a világunkban élő lények hanyatlásnak indulnak. Csökkenni fog az élettartamuk, és életük tele lesz szenvedéssel. Amikor az emberek várható élettartama tíz évre rövidül, Maitréja megtestesül majd egy nagy szellemi vezető alakjában, és felmutatja az erény ösvényét. Különösen a szeretet tanítását fogja terjeszteni, és ennek eredményeként a világunkban élő lények sorsa elkezd megváltozni. Ahogy fokozatosan feladják téveszméken alapuló attitűdjeiket és felhagynak ártalmas viselkedésükkel, élettartamuk ismét növekedésnek indul. Sok korszakkal később az emberek várható élettartama óriásira nő, majd később lassan újra csökkenni kezd, amíg el nem éri a száz év körüli élettartamot. Az összes Buddhák jövendölése és saját ígérete szerint is ez lesz az a kor, amikor Maitréja Buddha megjelenik ebben a világban, mint egyetemes tanító.

Az apja neve a Nagy Könyörületes Brahmin (Tramdze Cang-rab) lesz majd, az anyját pedig úgy hívják, hogy Fiatalnak Látszó (Cang Denma). Maitréja az oldalából fog megszületni, amint egy erdei ligetben álldogál, és az újszülött Buddhát az ég nagy királya, Indra fogadja majd nagy odaadással. A csecsemő Maitréja azonnal hét lépést tesz majd mind a négy égtáj irányába, és az összes olyan ponton, ahová lábát leteszi, lótuszvirágok fognak nyílni. Ezután kinyilatkoztatja: „Én vagyok a világ felülmúlhatatlan megmentője, és azért jöttem, hogy minden lényt felszabadítsak a szenvedés alól. Ez az utolsó újjászületésem; számomra nem lesz több újraszületés.”

Ezt hallván a világ összes magasztos lénye és nagy szelleme örvendezni fog, számos megtisztulási cselekményt hajtanak majd végre, és pompás felajánlásokat tesznek neki. Büszke édesapja körbeviszi a városon, hogy a polgárok is örvendezhessenek új kincsüknek. Gyönyörű istennők virágokat ajánlanak fel neki, és a nagy bölcsek megjövendölik, hogy még abban az életében tökéletesen megvilágosodott Buddhává válik.

Ezután a királyi hercegek életét éli. Amikor eljön a tanulás időszaka, Maitréja lesz négyezernyolcvan diák közül a legelső, amikor pedig eljön a házasodás ideje, Maitréjának számos felesége lesz, akikkel sok évig fog együtt élni. Ezután a brahminok egy nagy vallási ünnepséget tartanak majd a királyságában. Az ünnepség során Maitréja kinyilvánítja: azért jött, hogy felismerje a jelenségek mulandóságát, s az aszkéta szerzetesek példáját látva kijelenti, hogy lemond a ciklikus létezésről, elhagyja királyi környezetét, és a jövőben vallásos életmódot kíván folytatni. Ez az elhatározás olyannyira megdöbbenti a körülötte levőket, hogy az egész palota összes feleségével együtt fölrepül a térbe.

Miután elhatározta, hogy elhagyja a királyi életmódot, Maitréja kivonul az erdőbe. Az összes égi lény és szent örvendezni fog elhatározásának, imádkoznak sikere érdekében, s védelmezik őt és gondoskodnak róla, amíg meditál. Példáját követve számos felesége, továbbá kíséretének ezernegyven tagja sok városlakóval együtt nagy odaadással követni fogja őt, és szintén vallásgyakorlóvá szenteltetik fel magukat.

Maitréja hét napig az aszkéták életét éli majd, s minden ételtől és italtól tartózkodik. Azután amikor felébred mély meditatív összpontosításából, Maitréja kap majd egy pohár tejet feleségétől, Da-vé Tong-csen-től. Ettől felfrissülve felveszi a gyémántkemény keresztezett lábú testtartást, és szilárdan elszánja magát, hogy nem kel fel a meditációból mindaddig, amíg el nem éri a megvilágosodást. Azon az estén leküzd minden démonikus befolyást és akadályozó erőt ( márát), és az éjszaka közepén a meditációs elmélyülés mélységes állapotába kerül. Végül a rákövetkező reggel, napkeltekor Maitréja – aki valójában már több korszakkal korábban megvalósította a tökéletes megvilágosodást –, szerencsés tanítványai kedvéért még egyszer bemutatja, hogyan kell elérni a teljes és tökéletes Buddhaságot. Azután ugyanúgy, mint a múlt, jelen és jövő összes Buddhája, Maitréja is megszámlálhatatlanul sok létezőt fog kivezetni a szellemi ébredés útján a szenvedésből.

A megvilágosodás bemutatását követően Maitréja hét napig csendben marad, jövőbeni tanítványait szemlélve. Azután Indra, a mennyei lények királya egy arany kerékkel és az öt érzék egyetemes szépségű tárgyaival ajándékozza meg őt, arra kérve, hogy forgassa meg a Dharma kerekét minden lény javára. Válaszul e kérésre Maitréja elkezdi tanítani a Négy Nemes Igazságot, sok millió tanítványt vezetve el ezzel a felszabaduláshoz.

Hosszú tanítói pályafutása során Maitréja háromszor forgatja meg a nagy tanítások kerekét, és mindegyik alkalommal a tanítványok megszámlálhatatlan tömege jő el hozzá, hogy hallgassa őt. Ezek a tanítások óriási események lesznek, amelyek nemcsak emberi, földön született tanítványokat vonzanak majd, hanem sok mennyei lényt is: dákákat, dákiníket és más égi világok lényeit. Sokan azok közül, akik a tanítás meghallgatása céljából ott egybegyűlnek, azonnal arhatokká, bódhiszattvákká, sőt tökéletesen megvilágosodott Buddhákká válnak.

Szent teste, beszéde és tudata erejével Maitréja a saját egyéni szükségleteik és képességeik szerint fogja vezetni és boldoggá tenni mindazokat, akik ott egybegyűlnek. Egyeseknek hínajána útmutatásokat ad majd, másoknak mahájána tanításokat. Ilyen módon számtalan tanítványt fog a három hordozón keresztül elvezetni a felszabaduláshoz és megvilágosodáshoz.
A Holland Maitréja Institut 1981. szeptemberi tanításaiból. 
Forrás: http://www.maitreyaproject.org/home/index.html 
A Buddha Dharma Education Association Inc. szíves engedélyével. 
Honlap: www.buddhanet.net.

A mindennapi dzogcsen gyakorlás egyszerűen a gondtalan elfogadás, a helyzetekkel szembeni korlátlan nyitottság kifejlesztését jelenti. A nyitottságban éljük meg érzelmeink szabad játékát, az emberekhez pedig viszonyuljunk mesterkéltség, manipuláció és stratégia nélkül.

Tapasztaljunk mindent a maga teljességében, s nem pedig magunkba visszahúzódva, mint az odújába búvó mormota. Ez a gyakorlat óriási energiát szabadít fel, amit eddig lefojtott a rögzített vonatkoztatási pontok fenntartásának folyamata. A vonatkoztatási pontokhoz való igazodás az a folyamat, amellyel visszahúzódunk a mindennapi élet közvetlen megtapasztalásától.

Előfordulhat, hogy a pillanatban való jelenlét eleinte félelmet ébreszt. Ha azonban a félelem érzetét is teljes nyitottsággal fogadjuk, akkor ezzel átvágjuk a megszokott érzelmi mintáink által emelt gátakat.

Amikor a szabad tér felfedezésének gyakorlatába kezdünk, ki kell fejlesztenünk magunkban egy olyan érzést, hogy teljesen megnyitjuk magunkat az egész világegyetemnek. Meg kell nyitnunk magunkat a tudat abszolút egyszerűségével és meztelenségével. Ez az az erőteljes mindennapi gyakorlat, amelynek segítségével levethetjük az önvédelem maszkját.

Meditációnkban ne tegyünk különbséget az észlelés és az észlelés tárgyai között. Nem váljunk olyanná, mint az egeret leső macska. Meg kell értenünk, hogy a meditáció célja nem a »mély magunkba merülés« vagy a világtól való visszahúzódás. Gyakorlásunknak szabadnak és fogalom nélkülinek kell lennie, amit nem szűkít be az önmegfigyelés és a koncentráció.

A létezés alapja az önmagát megvilágító bölcsesség hatalmas és nem-teremtett tere – a zűrzavar kezdete és vége. Az őseredeti állapotban jelenlévő tudatosság nem hajlik se a megvilágosodásra, se a nem-megvilágosodásra. Ez a tiszta vagy eredeti tudatként ismert létalap a forrás, amelyből minden jelenség ered. Ezt nevezzük a nagy anyának, a lehetőségek méhének, amelyben minden dolog keletkezik és felbomlik, természetes tökéletességben és abszolút spontaneitással. A jelenségek minden aspektusa tökéletesen tiszta és világos. Az egész világegyetem nyitott és akadály nélkül való – minden kölcsönösen átjárja egymást.

Ha mindent a maga meztelen valójában, tisztán és elhomályosodás nélkül látunk, akkor nincs többé semmi, amit el kellene érni vagy meg kellene valósítani. A jelenségek valója természetes módon jelenik meg, és természetesen van jelen az időn túli tudatosságban. Minden természettől fogva tökéletes úgy, ahogy van. Minden jelenség a maga különlegességében mutatkozik meg, a folyton változó mintázat részeként. Ezek a mintázatok minden pillanatban értelemtől és jelentőségtől vibrálnak; még sem kapcsolható e jelentésekhez olyan jelentőség, amely túlmenne azon a pillanaton, amelyben megmutatkoznak.

Az öt elem tánca ez, amelyben az anyag az energia szimbóluma, az energia pedig az ürességé. Mi magunk a saját megvilágosodásunk szimbólumai vagyunk. A felszabadulás vagy megvilágosodás már most jelen van, bármiféle erőfeszítés vagy gyakorlás nélkül.

A mindennapi dzogcsen gyakorlás maga a mindennapi élet. Mivel a fejletlen állapot nem létezik, nincs szükség arra, hogy különleges módon viselkedjünk, vagy megkíséreljünk elérni valamit azon túl vagy afölött, mint amik ténylegesen vagyunk. Ne legyen olyan érzésünk, mintha valamiféle »csodás cél« vagy »fejlettebb állapot« elérésére törekednénk.

Az ilyesféle állapotokra való törekvés egy neurózis, ami csak megköt bennünket, és meggátolja a szellem szabad áramlását. Kerüljük tehát, hogy értéktelen emberként gondoljunk magunkra – hiszen természetünkből adódóan szabadok és kondicionálatlanok vagyunk. Belső lényegünk szerint megvilágosodottak vagyunk, és semmiben sem szenvedünk hiányt.

Amikor meditálni kezdünk, ezt ugyanolyan természetesnek kell éreznünk, mint az evést, a lélegzést vagy a kakálást. Ne tekintsük azt különleges vagy formális eseménynek, amit komolysággal és ünnepélyességgel fújunk fel. Ismerjük fel, hogy a meditáció túl van az erőfeszítésen, a gyakorláson, a célokon és törekvéseken, túl van a megszabadulás és meg nem szabadulás kettősségén. A meditáció mindig ideális; nincs szükség arra, hogy bármit is helyesbítsünk. Mivel minden, ami felmerül, egyszerűen a tudat játéka, nincsen helytelen meditáció, és nincs értelme a gondolatokat jónak vagy rossznak ítélni.
Ezért egyszerűen csak üljünk. Egyszerűen maradjunk a helyünkön, a saját állapotunkban úgy, ahogy az éppen van. Feledve az én-tudattal töltött érzéseket, még azt sem kell gondolni, hogy „Meditálok”. A gyakorlásunk legyen erőfeszítéstől és feszültségtől mentes, anélkül, hogy megpróbálnánk bármit is erőltetni vagy irányítani, vagy megpróbálnánk „békéssé” válni.

Ha úgy találjuk, hogy valamelyik említett módon megzavartuk magunkat, akkor hagyjuk abba a meditálást, és egyszerűen pihenjünk vagy lazítsunk egy kicsit. Utána kezdjük újra a meditációt. Ha akár a meditáció alatt, akár utána »érdekes tapasztalataink« volnának, ezekkel se kezdjünk semmi különöset. Ha azzal töltjük az időnket, hogy az élményeinken gondolkodunk, akkor ezzel csak megzavarjuk magunkat, s mesterkéltté válunk. Az ilyen élmények csupán a gyakorlás jelei, és átmeneti eseményeknek kell őket tekintenünk. Ne próbáljuk újra megtapasztalni ezeket, mert ez csak eltorzítaná a tudat természetes spontaneitását.

Minden jelenség egészen új és friss, abszolút egyedi, és teljesen mentes a múlt, a jelen és a jövő fogalmaitól. Az időtlenségben tapasztaljuk őket.

A pillanatonként felmerülő új felfedezések, meglátások és inspirációk folyamatos áramlása a saját világosságunk megnyilatkozása. Meg kell tanulnunk a mindennapi életet mandala ként látni – a tapasztalás fénylő sugaraiként, amelyek spontán módon sugároznak lényünk üres természetéből. E mandala összetevői saját élettapasztalatunk mindennapi tárgyai, amelyek a világegyetem táncában vagy játékában mozognak. Ezzel a szimbolikával a belső tanító felfedi a lét mély és végső jelentőségét. Ezért spontánnak és természetesnek kell lennünk, mindent elfogadva és mindenből tanulva. Ez képessé tesz bennünket arra, hogy meglássuk az ironikus és mulatságos oldalát is azoknak az eseményeknek, amelyek általában irritálnak minket.

A meditációban keresztüllátunk a múlt, jelen és jövő káprázatán – tapasztalásunk a mostban levés folyamatosságává válik. A múlt csak egy a jelenben őrzött megbízhatatlan emlék. A jövő csak jelen elgondolásaink kivetítése. S maga a jelen is szertefoszlik, amint megpróbáljuk azt megragadni. Minek is terhelnénk hát magunkat azzal, hogy megkíséreljük létrehozni egy szilárd talaj illúzióját?

Meg kell szabadulnunk múltbeli emlékeinktől és a meditációra vonatkozó előzetes elképzeléseinktől. A meditáció minden pillanata teljesen egyedi, és teli van lehetőségekkel. Ilyen pillanatokban képtelenség a meditációnkat múltbeli élmények, száraz elmélet vagy üres retorika alapján megítélni.
Egyszerűen teljes lényünkkel, közvetlenül elmerülni a meditációban, ebben a jelen pillanatban tétovázás, unalom vagy izgatottság nélkül – ez a megvilágosodás.

A Buddha Dharma Education Association Inc. szíves engedélyével. 
Honlap: www.buddhanet.net