A majmok, akik a Buddha szavaira vágytak

Japán északi vidékén, Ecsigo tartomány hegyek-csipkézte vidékén áll egy templom, amely Icsijó császár uralkodása idején különös történetnek volt tanúja. S bár Icsijó császár majd’ ezer éve uralkodott, a templom máig létezik. Legalábbis így mesélték nekem.
A templom, amelynek Kinotó a neve, a hegyekben, a vadonban épült. Egy fiatal, ám igen jámbor szerzetes felügyelte, aki naponta kétszer hangosan felolvasott a buddhista szentiratokból.

Egy napon a fiatal szerzetes arra lett figyelmes, hogy két majom jött el hozzá a hegyekből, hogy komoly pofával, játékot, bohóckodást feledve hallgassák, amint ő felolvas. Magában jót mulatott ezen, és folytatta az olvasását. Amint abbahagyta, a majmok visszatértek a hegyekbe.
A szerzetes meglepve látta, hogy másnap mindkét szentbeszédére eljöttek a majmok, s amikor harmadnap is megjelentek, megkérdezte tőlük, minek köszönheti rendszeres látogatásukat.

– Azért jövünk, tiszteletreméltó szerzetes, mert igencsak kedvünkre való, ahogy felolvasod a Buddha szavait és tanításait, és másra sem vágyunk, mint hogy megtartsuk mindazon bölcsességet és erényt, amelyről felolvasásod révén hallunk. Lehetséges volna, hogy e nagyszerű és szent buddhista könyvedet lemásold nekünk?
– Nagyon nehéz, nagyon fáradságos volna – válaszolta az elámult szerzetes –, azonban oly ritka, hogy állatok Buddha urunk tanításait magukba fogadják, hogy eleget teszek a kívánságotoknak, s remélem, az javatokra válik majd.

A majmok meghajoltak, és magára hagyták. Örömmel töltötte el őket a szerzetes ígérete, miszerint hatalmas erőfeszítéssel lemásolja nekik a Buddha szent könyvét. Néhány nap múlva ötszáz majom érkezett a templomba, mindegyik pergamenpapírt hozott, s letette a szerzetes elé.
A majmok vezetője elmondta, mennyire hálás, amiért megkapják a szent könyv egy másolatát, így megismerhetik a törvényeket, és az útmutatásaik szerint kiigazíthatják a viselkedésüket. Ezután ismét meghajoltak előtte, és nyomban távoztak is, az első két majmot kivéve. Ezek szorgalmasan munkához láttak: fát gyűjtöttek a szerzetesnek, amíg az írt.

Nap nap után visszatértek a hegyekbe, s vadon termett gyümölcsöket, krumplit, mézet és gombát hoztak magukkal. Eközben a szerzetes állhatatosan írt, míg a szent könyv öt kötetét lemásolta.
Mikor végzett az ötödikkel is, a majmok megmagyarázhatatlan okból nem jöttek, s ez meglehetősen felzaklatta a jó szerzetest. Az elmaradásuk második napján a keresésükre indult, azt sejtvén, hogy valami szerencsétlenség történhetett velük.

Ahol csak a nyomaikra akadt, a számára gyűjtött gyümölcsök miatt letört ágakra, vadkrumpliért feltúrt földre bukkant. A majmok láthatóan igen keményen dolgoztak, s a szerzetes ezt látva egyre jobban aggódott értük.

Végül a hegycsúcstól nem messze elszorult a szíve és megtelt szomorúsággal, amint egy gödörre lelt, amelyet a majmok vadkrumplit keresve ástak. A lyuk olyan mély volt, hogy már nem bírtak belőle kievickélni. Minden bizonnyal megszakadt a szívük arra gondolván, hogy a szerzetes azt hiszi majd, cserbenhagyták őt.
Nem tehetett mást, eltemette őket, és imádkozott értük.

Nem sokkal később a szerzetest egy másik templomba hívták, s ő – mivel nem érezte szükségét, hogy folytassa a buddhista szentkönyv másolását – fogta az öt már megírt kötetet, és a templom egyik oszlopába rejtette, amelybe egy kis szekrényke volt bemélyesztve.
Negyven évvel később arra járt Kinomi-ta-ka Aszon, Ecsigo tartomány ura az udvartartásával együtt. Megkérdezte a szerzeteseket,
tudnak-e valamit a befejezetlen buddhista szentkönyvről. Vajon még mindig itt van ebben a templomban?
– Nem tudjuk, urunk – válaszolták – de egyikünk sem volt még itt abban az időben, amit uraságod említ. Viszont él itt egy öreg szolgáló, aki nyolcvanöt éves, ő talán tud majd válaszolni a kérdésére. Tüstént idehívjuk.

Nemsokára ősz szakállas apóka érkezett.
– Vajon arra a régi iratra gondol uraságod, amelyet egy szerzetes a majmok számára kezdett másolni? Ha így áll a dolog, elmondom, hogy ahhoz azóta sem nyúlt senki, s én magam is majd’ elfeledtem. Az irat egy titkos kis szekrényben van a templom fő tartóoszlopainak egyikében. Rögtön előkerítem.
Néhány perccel később az irat Kinomi-ta-ka Aszon kezében volt, aki csak úgy sugárzott az elragadtatottságtól, amint megpillantotta. Elmondta a szerzeteseknek és az öregembernek, hogy ő Ecsigo tartomány ura, és csakis azért utazott ennyit, hogy lássa a befejezetlen buddista szent könyvet.
– Én voltam ugyanis – mondotta – a két majom közül az idősebbik, aki annyira vágytam arra, hogy megszerezzem a Buddha tanításai egészének másolatát, s most, hogy emberként születtem, végül teljesült a kívánságom.

Kinomi-ta-ka Aszonnak megengedték, hogy magával vigye az öt kötetet, s ő öt éven át szakadatlanul másolta azokat. Háromezer kötetet másolt le végül, amelyek közül egyet ma is Kinotó templomában, Ecsigóban a legszentebb kincsként őriznek.

(forrás: www.sacred-texts.com; fordította: Hargitai Gábor)

☸ ☸ ☸