Éberség

- a buddhista meditáció szíve

(A szerző május 11–én megtartott vizsgaelőadása)

Santidéva A Bódhiszattva Ösvény című írását tanulmányozva megtudjuk, hogy miként ébred a bódhicsitta, a felébredés tudata, és azt, hogy nem elég ezt megtalálni és felébreszteni, hanem meg is kell szilárdítani, fenn is kell tartani. Sőt, védelmeznünk is kell, mert a tudatban számos szennyeződés van. A cittamatra filozófia ismeretében tudjuk, hogy minden a tudatunkból származik. A tudatunkat meg kell fegyelmeznünk ahhoz, hogy a szennyeződéseket kitisztíthassuk belőle. Ennek a fegyelmezésnek szinte az egyetlen eszköze az éberség elsajátítása, az éber tudatállapotra nevelés, így nemcsak az elmét tudjuk megváltoztatni, hanem át is tudjuk formálni a viselkedésmódunkat, gondolkodásmódunkat, viszonyulásunkat a világhoz, a valósághoz.

A tudat alakításának leghatékonyabb eszköze az éberség. A sati, vagy smrti páli, illetve szanszkrit nyelven. Ez a feltétele a hat páramitá tudatos gyakorlásának is. A bódhiszattva azzal tudja bejárni a bódhiszattva ösvényt, hogy a hat páramitát gyakorolja, fejleszti, magas szinten műveli. A Buddha tanításában központi helye van az éberség gyakorlásának, olyannyira, hogy a Satipatthana Suttában „egyenes ösvénynek”, vagy „egyetlen ösvénynek”, ekajano maggo-nak nevezi, ami utal a kiemelt jelentőségére. Mivel maga a Buddha is a legfontosabb ösvénynek tartotta az éber tudatnak a gyakorlását, az éberség gyakorlatát tekinthetjük a buddhista meditáció alapjának, a buddhista meditáció szívének.

„Szerzetesek! Ez az egyenes ösvény, amely a lények megtisztulásához, a bánat és siránkozás felülmúlásához, a dukkha és az elégedetlenség megszűnéséhez, a valódi módszer megszerzéséhez, a nibbána megvalósításához vezet.”

Ez nem más, mint a négy szatipatthána, ami a gyakorlás négy módozatát és finomítását jelenti.
A szati szó jelentése: emlékezet, megőrzés, felidézés. Csodálkozhatnánk, vajon mi köze van a felidézésnek az éberséghez. Azonban ha egy kicsit utánagondolunk, rájöhetünk, hogy arra a tapasztalatra tudunk könnyebben visszaemlékezni, amire az átélésekor jól odafigyeltünk. A szati azonban még ennél többet is jelent: ez nem maga az emlékezés, hanem az, ami megelőzi, lehetővé teszi, megalapozza azt, hogy egy jelenségre ráirányított figyelem oly mértékű legyen, hogy a tapasztalt dolgok bevésődjenek az emlékezetbe. Nemcsak a pillanatnyi jelenséget veszi figyelembe, hanem képes arra, hogy a korábban éberen megfigyelt jelenségeket felidézze és összefüggéseket hozzon létre. Ily módon lehetővé teszi egy tágas, teres tudatállapot kifejlődését, amely már az összefüggések révén meg tudja állapítani, mi a helyes és mi a helytelen – természetesen hosszas gyakorlás után.

Miként működik a figyelem az élőlényekben?

A figyelemre az emberek és az állatok egyaránt képesek. Ez az észlelési folyamatnak az első szakasza, amelynek során a tudatunk ráirányul valamire, ami felkelti az érdeklődésünket. Az emberek esetében a következő szakaszban a megfigyeléshez asszociációk társulnak – a tudati mérgek ekkor tudnak beszűrődni, beszűkítve a tudatot – értékítéleteket, elutasítást, ragaszkodást hozunk létre, és ezekbe belebonyolódunk. Ezek a tényezők megakadályozzák azt, hogy a megfigyelt jelenséget objektíven megtapasztaljuk. A következő lépcsőfok az éber figyelem, a megkülönböztető éberség tudatállapota, amikor a jelenségeket úgy tapasztaljuk, ahogyan azok a saját természetük szerint megjelennek. A jelen pillanat történéseit szemléljük értékítéletek nélkül. Nem minősítünk, hanem hagyjuk a jelenségeket a saját természetük szerint megjelenni. Tehát az éberség megszünteti a beszűkültséget, tágas, teres tudatállapotot hoz létre. Tudatában vagyunk, hogy mi van körülöttünk, milyen következményei vannak a cselekedeteinknek.

Az éberség fontossága

A szati fontosságát mutatja, hogy szinte minden fontos tanításban megtaláljuk. A Nemes Nyolcrétű Ösvénynek a hetedik tagja, mint Tökéletes Éberség. A Tökéletes Erőfeszítés, tetterő és a Tökéletes Elmélyedés között helyezkedik el, ami nem véletlen, hiszen az erőfeszítés, az igyekezet néha túlzásokba esik, és az éberség megakadályozza a kedvezőtlen tudatállapotok megjelenését azáltal, hogy megfegyelmezi az érzékeket. Ez a vágyaktól, elégedetlenségtől mentes tudatállapot pedig támogatja az összeszedettséget. A képességek és erők között szintúgy középen, kiegyensúlyozó szerepet tölt be. A bizalom és bölcsesség, illetve tetterő és összeszedettség párokat tartja egyensúlyban. Mint a meditáció és megvilágosodás alapja, a hét megvilágosodási tényező közül a legelső, hiszen ez képezi a következő hat tényező kibontakozásának az alapját azáltal, hogy a teres, távlati szemléletmódot biztosítja a tudat számára.
A szatinak sok-sok jellemzője van, amelyeket egy-egy hasonlattal, történettel világíthatunk meg.

Elefántnyak

Elefántnyak hasonlatnak hívják ezt a kis történetet, amelyben a szati az elefánt nyaka, a fejnek, vagyis a bölcsességnek a támasztéka. Az elefántnak és a Buddhának egyaránt megvan az a sajátossága, hogy ha odafigyel valamire, akkor egész testével odafordul. Ez a szatinak azt a jellegzetességét emeli ki, amikor folyamatosan és teljes figyelemmel fordul a megfigyelt jelenség felé.

Tükör

Távolságtartó és pártatlan is ez a tudatállapot. A Buddha egyik beszédében tükörhöz hasonlította, amely egyszerűen visszatükrözi mindazt, amit elé tesznek ítélkezés, hozzáfűzés és reakciók nélkül.

Torony

A tágas, teres, rátekintő szemléletmódot két hasonlattal is lehet illusztrálni. Az egyik a torony képe, amelyre ha felmászunk, körben az egész tájat képesek leszünk a tekintetünkkel átlátni, érzékeljük a jelenségeket, de már a távolság miatt sem ragadhatjuk meg azokat. Higgadtan, objektíven végezhetjük a megfigyelést, ugyanakkor látjuk az összefüggéseket és fenn tudjuk tartani a tudatunknak ezt a pártatlan állapotát.

Madártávlat

A másik egy hasonló kép: madárként lebegünk egy mező fölött. Ugyanilyen lebegő figyelmet tartunk fenn. Tudatában vagyunk mindennek, ami mezőn történik. Ezt átvitt értelemben is elképzelhetjük: a tudatunk, mint a madár lebeg az emócióink fölött. Ha kibújik egy „harag-egér” a lyukból, akkor észrevesszük, de nem vetődünk rá. Figyeljük, hogy mozog fel s alá, térben, időben. Tudomást veszünk róla, de nem teszünk vele semmit. Észrevesszük, honnan jött, tudjuk, mit tesz, és megfigyeljük, amint ismét elbújik a lyukban. Nem faljuk fel, nem bonyolódunk bele, tulajdonképpen nem is hat ránk.

A szati másik jellemzője az érzéki kapuk kordában tartása. Egy meghatározott gyakorlási szakasz után képesek vagyunk arra, hogy az éber tudatosság segítségével megszűrjük az információkat, és csak azokat engedjük be, amelyek számunkra hasznosak, s azokat pedig nem, amelyek ellenségesek - mint a város kapuőre, aki a polgárokat megóvja a rossz szándékú idegenektől.

Olaj

A következő egy összetett példa a szati azon tulajdonságára, hogy egyensúlyt tart, összeszedettséget biztosít és egyben az érzékeket is fegyelmezi. Annak az embernek a története, akinek egy olajjal teli edényt kell egyensúlyoznia a fején egy zsúfolt téren úgy, hogy eközben valaki kivont karddal megy mögötte azzal a szándékkal, hogy ha kiloccsan az olaj, azon nyomban levágja a fejét. Az éberség valamennyi jellemzőjét magáévá kell tennie ahhoz, hogy ezt a feladatot végrehajtsa. Az érzéki kapukat be kell zárnia, az egyensúlyt meg kell tartania és minden erejével összeszedetten kell figyelnie a testmozgását.

Kötéltáncos

A mahajana útját követjük, tehát fontos, hogy ne csak a saját éberségünkre ügyeljünk, hanem másokéra is. De hogyan is tehetjük ezt? Erről szól a kötéltáncosok hasonlata, amelyben az egyik kötéltáncos bíztatja a másikat: „Ne aggódj, majd én figyelek rád!” Mire a másik: „Nem, majd mind a ketten saját magunkra figyelünk és így hajtjuk végre jól a feladatot.” Először saját magunkban kell kifejlesztenünk az éberséget, csak ezután tudunk másoknak segíteni.

Santidéva az éberségről szóló fejezetben a szatipatthanában levő módszerekhez hasonlóan végez egy éberségmeditáció jellegű szemlélődést, ahol ő is a durvábbtól a finomabb szintekig halad, a hangsúlyt az etikus viselkedés kibontakoztatására helyezi és bemutatja az akadályozó és támogató viselkedésmódokat. A Satipatthana Sutta megadja a módszereket a gyakorláshoz szükséges tudati minőségeknek a kifejlesztéséhez. Ezek: a kiegyensúlyozott, hosszan fenntartott erőfeszítés; a tiszta tudás jelenléte; és a vágyaktól, elégedetlenségtől mentes, kiegyensúlyozott tudatállapot. Ezek mindegyike megtalálható Santidévénak az Éberségről szóló írásában is.
Tudjuk, hogy a káros emóciók, a szennyeződések a tudatunkban vannak. Santidéva mutat egy receptet arra, hogyan változtathatjuk meg a világot. Nemrég Vadzsramála tartott egy előadást arról, hogyan változtathatjuk meg a világot, amit nagyon vártam. Arra gondoltam, hogy most majd megtudom a Nagy Titkot, kapok egy módszert, amivel mindenkit boldoggá tehetek. Nem lesz többé vita, veszekedés, háború, most majd megváltjuk a világot. Azonban kiderült, hogy ez nem olyan egyszerű. A titok nyitja ugyanaz, mint amit Santidéva is említ: nem a világot kell felfordítanunk, hanem először a saját tudatunkon kell fordítanunk. Önmagunk átformálása révén tehetünk szert azokra a képességekre, amelyeket felhasználva – akár a meditációinkban, akár a környezetünkre való közvetlen hatásunkkal – nagyon komoly eredményeket érhetünk el. Személy szerint engem ez érintett meg legmélyebben a Santidéva-féle szemlélődésben.

Santidéva megmutatja azt is, hogy miért fontos az éberség fenntartása. Magáról a bódhicsittáról van szó, ezért a lehető legnagyobb éberséggel, figyelmességgel kell eljárnunk. A módszere – a szokásos éberségmeditációs eljárás mellett – a jellegzetes, Santidévától megszokott módszer: először elrettent azzal, hogy felmutatja, milyen következményei lehetnek annak, ha nem gyakorlunk megfelelőképpen, majd pedig bíztatja a gyakorlót, hogy ha az éberséget fenntartjuk, akkor milyen kedvező eredményeket érhetünk el.

A szívemhez legközelebb az a rész áll, ahol bemutatja a tudati szennyeződéseket és azokat a módszereket, amelyekkel szembeszállhatunk velük. Amikor először elolvastam ezt a fejezetet, nagyon szégyenkeztem, mert felismertem az összes rossz tulajdonságomat. Azóta is ahányszor olvasom, mélyen megérint. Például: mit teszünk egy kellemetlen szituációban? Általában belebonyolódunk a helyzetbe. Santidéva pedig azt tanácsolja, hogy „Amikor késztetést érzek elmémben ragaszkodásra, vagy haragra, nem cselekszem, és meg sem szólalok. Mint a fatuskó, mozdulatlan maradok.” Igen, mozdulatlan maradok, hogy átgondoljam, hogy mit jelent ez a helyzet, mit lehet vele kezdeni és hogyan küszöbölhetem ki, hogy negatív válaszreakciókat adjak rá. Tulajdonképpen végigveszi a mind a mai napig érvényes viselkedésmintákat, hajtóerőket. Itt felismerhetjük a nyolc világi szelet: büszkeség, arrogancia, gúny; dicséretre vágyakozás és mások becsmérlése, hogy magunkat előtérbe helyezzük; vagyonra, hírnévre vágyakozás; mások javának a magunk érdekei mögé helyezése; fecsegés, türelmetlenség, lustaság. Ezek sajnos mindaddig jellemzőek ránk, amíg fel nem ismerjük, hogy másként kell viselkednünk.

Végül megállapítja, hogy a nem reagálás, az objektív, távolságtartó megfigyelése a saját reakcióinknak, mozgatórugóinknak bizony csodát tesz. „Ily módon, ha feltárok elmémben minden szennyeződést és hiú törekvést, akkor mint a hős bódhiszattvák, ellenszerekkel fenntartom elmém szilárdságát.” Nem véletlen a „hős bódhiszattvák” megfogalmazás, hiszen ennek elsajátításához nagyon komoly erőbevetés, erőfeszítés szükséges. Hát ezt is megtapasztaltam... Sokszor előfordul, hogy az ember elkeseredik, amint felismeri a saját hibáit: „Már megint beleestem ugyanabba a hibába!” Ilyenkor arra gondolok, hogy ilyenkor még a bódhiszattvák is sírtak néha, majdnem feladták, de aztán erejüket összeszedve mégis továbbindultak. Ezek a példák belső tartást adnak. Megszilárdítják az ember hozzáállását, és segítenek talpra állni.
Érdekes módon Santidéva a társadalomhoz, környezethez viszonyulásra is tanácsokat ad, amelyek mind a mai napig érvényesek, hiszen az emberiség mentális jellemzői több ezer éve nem változtak. Santidéva a mahajána szemléletmódot helyezi egyre inkább előtérbe, ezt hangsúlyozza, és arra buzdít, hogy mások boldogságáért munkálkodjunk. Együttérzéssel értsük meg az emberek gyarlóságát, gyakoroljunk erényt önmagunk és mások javára. Mindezt nem úgy, hogy ezért dicséretet várunk, hanem mintegy „szellemkép gyanánt cselekedve”, vagyis ő tudatában van annak, amit a cittamatra filozófusok megállapítottak, hogy az én, a személyiség nem az, amit képzelek róla. Az én ürességét hangsúlyozza. Mint egy szellemkép, csak cselekszem, és lehetőleg üdvös tetteket hajtok végre.

Tehát ezeket mind megszívlelhetjük a mindennapokban. Nem kell nagy dolgokra gondolnunk, csak szelíd, megértő, együttérző, önmagát nem előtérbe helyező („én-nélküli”) viszonyulást kell alkalmaznunk, és ezzel egy picit meg is változtathatjuk a világot.

Az etikus viselkedés önmaga a szenvedés megszüntetésével szoros kapcsolatban áll. Az I. Dalai Láma így írta le azt, amit Santideva az 5. fejezetben végig hangsúlyoz: „Az erkölcs definíciója a szenvedés hiánya, amelyet a tudati mérgek okoztak.”

Mi már megértjük azt, hogy az én lényegiségét sehol nem találjuk, ennek ellenére a társadalmi kapcsolatainkban még mindig ugyanazokat a sémákat alkalmazzuk. Ha belegondolunk, rájövünk, hogy az énből indulunk ki. Az én körül forognak a cselekedeteink, emócióink annak ellenére, hogy tudjuk, ez nem helyes. Az énképünk befolyásolja ezeket, és csak nagyon komoly gyakorlással tudunk ettől elvonatkoztatni .

Nyilván mi még nem vagyunk képesek arra, hogy tökéletesen végezzük a gyakorlatokat, amelyeket Santidéva leír a hat tökéletesség példázataiban és az azokról szóló elmélkedésekben. Ezért azt javasolja a fejezet utolsó előtti szakaszában, hogy addig kell ugyanezeket gyakorolnunk, amíg ezeket a képességeket ki nem alakítottuk. Amíg nem vagyunk még elég éberek, s amíg a tudatunkat nem iskoláztuk megfelelően, addig nem is érdemes továbblépnünk az úton.

A záró gondolatai a gyakorlás tökéletesítésének módszereiről szólnak. A gyakorlás alapja a motiváció, a mesterek tisztelete és a képzés. A hallgatás, elmélkedés és meditálás. A legfontosabb ezeknek a gyakorlati alkalmazása, mindig az adott helyzetnek és hallgatóságnak megfelelő módon. És az eredményt természetesen a lények javára fordítjuk.
Felhívja a figyelmet arra, hogy a test, beszéd és tudat megfigyelésével tartsuk fenn az éberséget: „Újra és újra szemügyre venni testem és elmém tetteit és állapotát – Az éberség fenntartása természetének és jelentésének a meghatározása egyedül ez.” A gyakorlásunknak a gyümölcsét pedig valóra is kell váltanunk, alkalmaznunk kell, és tettekké kell formáljuk azokat.

Ne legyünk fotelbuddhisták!

Kicsit könnyedebben megfogalmazva: ne legyünk fotelbuddhisták, álljunk fel a fotelból! – ezt ajánlja egy nemrég megjelent könyv, amely Santideva leglényegesebb gondolatait gyűjtötte össze és magyarázza a mai olvasó számára. Már mindannyian nagyon jól megtanultuk a leckét. Még a filozófiai gondolatmeneteket is értjük, el is tudjuk magyarázni ezeket – de bizony azt már nem olyan egyszerű megvalósítani, hogy hogyan lehetünk a gyakorlatban is együttérző, kedves emberek, jóllehet erre törekszünk. A magunknak tartogatott elméleti ismereteink annyit érnek, mint mikor valaki a viharban talál egy barlangot, és odakiált a tomboló elemeknek: „Találtam egy barlangot! Meg fog óvni tőletek!” Ezt addig kiabálja, amíg el nem áll az eső és közben bőrig nem ázik.

Egy egyszerű példa arról, hogy hogyan működik az „elmén fordítás”, a szemléletmód megváltoztatása a családi kapcsolatokban: Thich Nhat Hanh ír egy fiatal családról, akik átértékelték az időhöz fűződő viszonyukat. A családfő korábban részekre osztotta az idejét, mindegyik részt egy-egy családtagnak adta, és megállapította, hogy saját magára nem marad ideje. Ettől nagyon szomorú lett, és elgondolkodott. Egy hirtelen elhatározással úgy döntött, hogy ezentúl nem osztja fel az idejét. A teljes rendelkezésére álló időt a saját szabadidejének tekinti. Így a családtagokkal töltött ideje az ő saját idejévé vált, így aztán kiderült, hogy határtalan idővel rendelkezik a saját maga számára.
Hasonló eset történt egy kedves ismerősömmel nemrégiben, akinek a kislánya kiskutyát kívánt. Mikor megérkezett a kutyus, a kislány játszótársnak tekintette, holott a szülők azt gondolták, hogy majd ő viseli a gondját. Az anyuka hetekig mérgelődött. Ő takarított a kiskutya után, hiszen még mindenre meg kellett tanítani. Etette, fürdette, sétáltatta, s közben egyre rosszabbul érezte magát. Kis idő múlva aztán, egy reggel sugárzó arccal újságolta: „Imádom ezt a kutyát! Rájöttem, hogy ő az én kutyám. A férjem elfogadja, a lányomnak a testvérkéje, és az én kutyám.” Azóta elválaszthatatlanok egymástól, és ez a kapcsolat a szenvedésből boldogsággá vált ennek a hölgynek az életében.

Mindfulness

Az éberséget angolul mindfulness-nek hívják. Ez biztosan ismerős sokak számára. Lépten-nyomon olvashatunk az interneten különböző tanfolyamokról. Nagy lehetőségekről, arról, hogyan tegyük boldoggá, nyugodttá az életünket. Ennek vannak jó és rossz oldalai is.

A mindfulness-t eredetileg az 1970-es években alakították ki, gyógyítási céllal. Két formában létezik, mint terápiás módszer: az éberség alapú megismerő terápia és az éberség alapú stresszoldás. A kidolgozója nem feltalálta, hanem ötvözte a buddhista hagyományt a modern tudományos elméletekkel. Szerinte a tudatos jelenlét olyan tudatosság, amely úgy jön létre, hogy a figyelmünket szándékosan és ítélkezéstől mentesen a jelen pillanatra irányítjuk. Tehát az éberségnek a hétköznapi alkalmazása a jelen pillanatra irányul. Ebben az esetben háttérbe szorul az emlékezéssel kapcsolatos jellegzetessége. A gyógyításon kívül különböző helyeken alkalmazzák: az oktatásban, stresszoldásban, munkahelyeken, börtönökben, a politikában és a katonaságnál is. Megoszlanak a vélemények arról, hogy hol volna szabad alkalmazni ezeket a módszereket és hol nem. Viszont a terápiás hasznát statisztikai úton is kimutatták, és nagyon komoly jelentőséggel bír. Nyilván nem váltja fel a szokásos gyógymódokat, de pozitív hatást fejt ki a saját betegséghez való hozzáállás tekintetében. A pszichoszomatikus okok feloldásában pedig nagyon komoly eredményeket értek el vele.

A buddhizmus képviselői kritizálják olykor a mindfulness-t, hiszen a teljes potenciálnak egy része elvész, mert a gyakorlatnak csak egy szeletét használja fel. Nem hangsúlyozza az összefüggéseket, a helyes-helytelen felismerését, gyakran gyors „sikert” ígér és nem hívja fel a figyelmet a folyamatos gyakorlásra.

Röviden összegezve az éberség elemzését elmondható, hogy ez egy olyan átható tudati minőség, amely lehetővé teszi a valóságnak az észlelését. Tudatában vagyunk minden egyes tudatmomentumnak, amiben tartózkodunk, amit kisugárzunk, ami bennünk felmerül. Tehát tőlünk függ, hogy mit akarunk mozgásba hozni, ezért mindig meg kell vizsgálnunk a lehetőségeket: az összefüggéseket átlátó bölcsességet akarunk kisugározni, vagy hagyjuk, hogy a kaotikus történések elbűvöljenek bennünket, esetleg megbénítson a félelem és a védekezési kényszer, és az ettől elválaszthatatlan agressziót hagyjuk eluralkodni magunkon? A tudatban minden benne van. Létre tud hozni zaklatottságot is és békét is. Azáltal, hogy lehetővé teszi a kedvező és kedvezőtlen közötti megkülönböztetést, az éberség megóv attól, hogy nem üdvös cselekedeteket hajtsunk végre.

Az Arya-Ratnamegha Sutra így foglalja össze a tudat megismerésének, alakításának és uralásának fontosságát:
„Mindennek a tudat az előzménye. Aki megismeri a tudatot, mindent megismer. A tudat örvénylik, mint a kavargó zsarátnok; a tudat állandó rezgésben van, mint a hullám; a tudat ég, mint az erdőtűz; a tudat árad, mint egy hatalmas folyam. Ha valaki ezt alaposan megfontolja, akkor a tudatára szegezett éberséggel él. Nem hagyja, hogy a tudat maga alá gyűrje, hanem maga gyakorolja az uralmat a tudat fölött. Aki uralja a tudatot, az mindent ural.”

☸ ☸ ☸