Gyász

Singer Magdolna:

Gyász

Mit gondoltok ezekről az emberekről: „Nem törődöm a gyerekeimmel, terhemre vannak. Éppen csak a legszükségesebbeket tudom elvégezni velük kapcsolatban.”„Gyűlölöm a várandós kismamákat, és a kisbabákat is. Még a szomszéd kisgyereket is utálom, pedig nagy kedvencem volt korábban.” „Állandóan a halott férjemet látom, ha kimegyek a konyhába, ott bukkan fel, ha bemegyek a szobába ott. Hallom a hangját is, szól hozzám.” „Akkora indulatok vannak bennem, hogy mindenkivel összeveszek, mindenkivel kiabálok.”

Ha a cím nem árulkodna, akkor feltennénk a kérdést: Milyen ember az, aki elhanyagolja a gyerekeit, gyűlölet van benne ártatlan gyermekek és anyjuk iránt, aki nem képes fékezni az indulatait, aki hallucinál, és halott férjét látja a lakásban? Talán mégis meglepő a válasz: teljesen normális emberek teljesen normális reakciója egy megváltozott élethelyzetre. Ők ugyanis gyászolnak, és a gyász akkora terhet ró az emberi lélekre, hogy nem ritkák az ilyen szélsőségesnek tűnő megnyilvánulások sem.

Mi a gyász?
A gyász a veszteségre adott reakció. Költözés, barátok elvesztése, bizalom elvesztése, munkahely elvesztése, válás, szakítás, egészségromlás, végtagelvesztés, vetélés. És a legfájdalmasabb természetesen a haláleset, erről esik a továbbiakban szó.

Minden gyász egyéni
Megtörténik az is, hogy a halál megkönnyebbülést hoz a hozzátartozók számára, gondoljunk csak a sok évig ápolásra szoruló, rossz természetű beteg halálára, akinek a gondozása nagy terhet rótt a családra. Szeretetkapcsolatban is járhat együtt a gyásszal a megkönnyebbülés a beteg szenvedései és a hozzátartozóra mért fizikai és lelki megpróbáltatások miatt. Ismerünk özvegyasszonyokat, akiket éppen a halál szabadított meg egy rossz házasságtól, és igen hamar túljutva a gyászon felszabadultan élnek, és férfiakat, akik rövidesen újranősültek, és akár boldogabbak, mint az előző kapcsolatukban. Másoknak az újraházasodás csak menekülési kísérlet a fájdalom elől, nem hoz megnyugvást, sőt, az új család minden szereplője áldozatul esik a fel nem dolgozott gyász következményeinek.

Sokan mély fájdalmat élnek át, és egyenesen azt gondolják, ennek a szenvedésnek soha nem lesz vége. Az űr, amit a szeretett hozzátartozó halála hagyott maga után, úgy érzik, teljességgel betölthetetlen. Lázadnak a sors, az Isten, az élet ellen, és haragszanak az egész világra. Naponta ezerszer felteszik a kérdést, miért történt, ami történt, miért éppen velük, miért, miért, miért? Gyakori a bűntudat, önvádlás is, amelyben sokszor csak az a remény fejeződik ki, hogy visszafordítsák az idő kerekét, és a hibásnak vélt lépés helyett a megfelelő cselekedettel megmentsék szerettüket. „Ha felismertem volna, hogy beteg!” „Ha elmegyek érte az edzésre!” Kétségbeejtő a beteljesületlenség érzése is: „Nem mondtam neki, mennyire szeretem, és már nem is tudom megmondani, soha többé!”

A gyász jellemzői

Ellentmondásos érzelmek, bűntudat, harag, idealizáció, kristalizáció, bűnbakkeresés, saját halállal kapcsolatos gondolatok, a halálfélelem megjelenése, változások a gondolkodásban, változások a magatartásban, szomatikus tünetek.

Mi lesz velem ezután? Identitáskrízis

Gyakran újra kell tanulni az életet, hiszen minden megváltozik. Felborul az addig megszokott élet rendje, át kell venni az elhunyt feladatait, vagy éppen ellenkezőleg: megszabadulva egy esetleges ápolás feladataitól, teljességgel üressé válhat az élet – például egy édesanya számára, aki évek óta beteg gyermekének gondozására áldozta minden percét. Ahogy csendesedik a gyász fájdalma, a gyászoló személy identitáskrízist is átélhet. Először az a kérdés merül fel, hogy egyáltalán hogyan éljen tovább az elhunyt nélkül, de később már az is, min kellene változtatnia ahhoz, hogy méltó módon éljen? A gyászoló ráébred saját halandóságára is, és életútvizsgálatot tart, akárcsak az elmenni készülők. Olyan kérdésekkel találja magát szemközt, amikkel talán még soha egész addigi élete során. Sokan úgy érzik, eltékozolják az életüket, olyan munkát végeznek, amiben nincs benne a lelkük, olyan kapcsolatban élnek, amely méltatlan hozzájuk, és évek óta azzal áltatják magukat, hogy majd „holnap” változtatnak az életükön. Néha éppen egy nagy veszteség kényszerít egy döntő lépésre.

Milyen a gyász iránya?

A gyászfolyamat hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozása, de szemléltethetjük spirális folyamatként is, ahogyan Jung tette ezt az életünkre vonatkoztatva. Ilyenkor dönthetünk, hogy a metszéspontnál tovább haladunk-e, vagy körbe-körbe járunk még egy ideig, amíg képessé válunk a továbblendülésre.

A normál gyász lélektani folyamatai

A gyász folyamatát vizsgálva Elisabeth Kübbler-Ross úgy vélte, a gyásznak hasonló szakaszai vannak, mint a haldoklásnak: elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. Hazánkban a többféle kutatást összegezve dr. Pilling János foglalta össze a gyász folyamatát: anticipációs vagy megelőző gyász, sokk-
fázis, kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás, adaptáció.

Tanácstalanság a gyászban

Napjaink gyászolói igen rászorulnak a meleg emberi támogatásra, hiszen nagyon magukra hagyottak. Nincsenek már meg a régi közösségek megtartó tradíciói, az évszázadok alatt kikristályosodott rítusok. Zavarban van a gyászoló személy környezete éppen úgy, mint maga a gyászoló. Sokan nyúlnak a telefon után, hogy felhívják kedves ismerősüket, akinek meghalt valakije, de elakad a mozdulatuk: „Jaj, de mit is tudnék mondani? Majd holnap.” Telnek a napok, és soha nem meri átlépni önmaga korlátait. A barát kerüli a találkozást, a szomszéd, aki eddig naponta beköszönt, most hallgat. A munkatársak úgy gondolják, jobb, ha „nem tépik fel a sebeket”. A gyászoló kirekesztettnek érzi magát, és egyre magányosabb. De ő maga is tanácstalan: „Merjem terhelni a szomorúságommal a barátnőmet?” „Sírhatok a kollégáim előtt, vagy jobb, ha elrejtem a bánatomat?” „Kinek beszélhetek a legbelső érzéseimről, a bennem dúló haragról, a bűntudatról? Megért-e engem bárki is, ha soha nem élt át hasonló szenvedést?”

Mi segít?

A „gyászmunkát” – Freud nevezte el ilyen találóan – el kell végezni, végig kell élni a vele járó erőteljes érzésekkel együtt. Nem szabad sürgetni a folyamatot, türelmetlenkednünk, gyorsabb haladásra ösztönözni magunkat vagy másokat. Sokat segíthet az érzelmek átélése és kifejezése, ezért forduljunk a minket szerető családtagok, barátok felé, vagy keressünk gyászfeldolgozó csoportot, ahol sorstársak közt oszthatjuk meg a fájdalmunkat. Olvassunk gyásszal kapcsolatos könyveket, tanulmányokat! Segítenek a rítusok is, melyeket magunk találhatunk ki: írhatunk levelet az elhunytnak, naplót a bennünk zajló érzelmekről.

Növekedés, bölcsülés, személyiségfejlődés, gazdagodás

Egy szeretett személy elvesztésének a gyásza nemcsak fájdalmat hozhat számunkra, hanem benne rejlik a növekedés lehetősége is. „A gyász értelmetlen, ha nem tudjuk hasznosítani” – mondja Judy Tattelbaum a Bátorság a gyászhoz című könyvében. Ugyancsak ebben a könyvében olvashatjuk:

„Aki meg akarja óvni magát a szükséges és lehetséges veszteségektől, képtelen rá, hogy valódi kapcsolatokat létesítsen, megfosztva magát az intenzíven megélt élet perspektívájától, elveszít mindent, elveszti a természetes és spontán életvitel lehetőségét. Aki nem tud gyászolni, az az örömnek sem tudja átadni magát, nem meri vállalni az élet szenvedélyét. Biztos, hogy valamilyen veszteséget mindannyian el fogunk szenvedni, és ha lesújt, meg kell találni a túlélés módját, s ezen túl ott lesz a lehetőség, hogy épüljünk és fejlődjünk. Gyermekből felnőtté nőhetünk, elmélyülhetünk, alkothatunk, szolgálhatunk, taníthatunk, megtanulhatjuk értékelni az életünket. Leginkább azt remélem, megtanulunk a jelenben élni, beteljesült, jó életet.”

☸ ☸ ☸