Bhikkhu Ashin Ottama

Az élet színei

Egy problémás gyerekekkel foglalkozó speciális iskola vezetője kísérletképpen egy rövid metta-meditációt (az egyetemes szeretet meditációja) is beépített a tantervbe. Hogy könnyebb legyen kialakítani a szerető odafordulás szép és jótékony légkörét, arra kéri a gyerekeket, hogy először idézzék fel egy olyan élményüket, melynek során mélyen és maradéktalanul boldogok voltak. Egy fiú az osztályból minden igyekezete ellenére sem tud ilyen eseményre visszaemlékezni. A tanítónő biztatja, hogy nézzen körül jobban tapasztalatainak kincsestárában. “Biztosan a te életedben is volt olyan pillanat, amikor nagyon boldognak érezted magad…” Néhány napig nem történik semmi, aztán a fiú egyszer csak diadalmasan beront a tanáriba: “Tanító néni, tanító néni, megvan, megvan! Tavaly volt egy, amikor a haverokkal felgyújtottuk a kis dohányboltot a pályaudvaron!”

Így van ez. Az öröm nem függ közvetlenül bizonyos helyzetektől, nincs meghatározott tárgyhoz kötve. Sokkal inkább spontán módon jelenik meg a felmerülő tudatállapotokkal és az azokat kísérő érzésekkel együtt. A tudatunkban szűntelenül váltakozó kellemes és kellemetlen érzések olyanok, mint a festőpaletta színei, ezek alkotják az élet gazdagságát. Sőt maga a ‘gazdagság’ is inkább egy érzés, mint külső, objektív tény.

A kellemes és kellemetlen érzések nagy mértékben befolyásolják életünket, mindazonáltal nem állnak közvetlen kapcsolatban életünk minőségével. Ezeknek az érzéseknek a mérlege az egyes embereknél nagyon különböző lehet: vannak, akik inkább boldognak, mások boldogtalannak érzik magukat. Ám ez a tény önmagában még keveset árul el életünk valódi minőségéről. A spirituális ösvény követői tisztában vannak vele vagy éppen sejtik, hogy e mérlegnél sokkal fontosabb, miként fogadjuk a kellemes és kellemetlen érzéseket, és mennyire vagyunk képesek felhasználni őket saját fejlődésünk érdekében.

A karma hozadéka
Kellemes vagy kellemetlen életkörülményeinkért nagyrészt karmánk a felelős. Így némely örömteli élményünket akár saját múltunkból adódó, jól megérdemelt ajándéknak is tekinthetjük.

Ha jó karmánk hoz gyümölcsöt, akkor boldogság, bőség és jóllét lesz osztályrészünk – legyen ez az érzések vagy a történések, esetleg mindkettő szintjén. Talán még átfogóbban is értelmezhetjük a karma befolyását és életünkre gyakorolt hatását: a jó karma örömteli eseményekkel és körülményekkel való kapcsolatot eredményez, és megnyitja számunkra az utat ezek felé. A negatív vagy nem üdvös karma visszavet bennünket, és megnehezíti számunkra azt, hogy örömöt és megelégedést tapasztaljunk. (Tulajdonképpen itt a "karma" szó helyett a "vipákát" kellene használnunk, ami a karma következményét jelenti). Nem igaz, hogy a körülöttünk lévő világ nem teremt elég lehetőséget mindenki számára, vagy hogy állandó hiány volna ezen a téren. Az univerzumban minden elegendő mennyiségben van jelen. Karmánk miatt azonban gyakran képtelenek vagyunk kihasználni előnyeinket, kapcsolatot teremteni saját boldogságunkkal, vagy befogadni azt. A körülöttünk lévő sokféle lehetőség közül a homályos, tökéletlen, szenvedéshez vezető és nem üdvös utakat vesszük észre és választjuk ki – ha van egyáltalán választásunk. A karmának meghatározó szerepe van életünk alakulásában. Ezért érdemes jó karmát teremteni. Hogyan? A gyerekek sokkal jobban tudják ezt, mint a filozófusok: nem hagyni, hogy negatív érzések, mohóság, tudatlanság, lustaság vagy restség motiváljanak bennünket, hanem áttérni a pozitív, együttérző és értelmes gondolkodásra, beszédre és cselekvésre. Mégpedig most azonnal, a jelenlegi pillanattól kezdve!

Bárhogyan is van, az öröm gyakran tapasztalt élménye fontos balzsam a tomboló saãsàra ütötte sebeinkre. Ám legyünk tisztában vele: az öröm önmagában még nem az igazi orvosság.

A minőségi szintek
Tudnunk kell: az érzéki örömökben semmilyen bölcsesség nincsen, csak homály. Ilyenkor pusztán az történik, hogy ideig-óráig nem veszünk tudomást az evilági valóság másik oldaláról: arról, hogy mindez nem kielégítő. Ezért olyan korlátozott az így szerzett öröm, ezért olyan múlékony és felszínes. Az ilyesfajta örömök egyáltalán nem segítik elő lényünk kiteljesedését. Inkább a prétákhoz (éhező lelkek) tesznek minket hasonlóvá.

Az "égi" öröm ezzel szemben valami egészen más. Utóbbi felüdít és tisztítja a tudatot. Olyan, mintha újra visszatalálnánk az élet forrásához, mintha valóban hazatalálnánk, mintha megfürdenénk a kiáradó fényben, amely lecsillapítja és megerősíti a szívünket; ekkor lazul az ego fojtogató szorítása. Pillantás egy kisgyermek szemébe, egy virágba borult mező, egy szeretett költő versei, a természet szépsége, egy jó barát… Az ilyen örömök által mélyebb szinten érintkezünk az élet gyökereivel, s belső térhez, megelégedettséghez, lelki nyugalomhoz és frissességhez jutunk.

Az isteni boldogság pedig minden effélét messze maga mögött hagy. Ez a szubtilis, magasztos, önfeledt boldogság egy másik dimenzióba tartozik, ahol minden példázat és hasonlat kudarcot vall. A gyönyör szűnni nem akaró áradása elsodor minden finom anyagit…

A csípős pizsama
Adzsahn Buddhadásza az öröm témájának kapcsán igen szemléletesen fogalmaz: „Van olyan öröm, amelyik csípi a tulajdonosát, és van öröm, amelyik nem csípi.” Az érzéki örömöket a buddhizmusban gyakran hasonlítjuk ahhoz, mint amikor valaki eladósodik: a tartozások úgy csípik az adóst, mint egy csalánból készült pizsama. Annak az örömnek viszont, melynek forrásai az önfegyelem, az erkölcsi megfontolás és az elmélkedés, mindenféle jótékony hatása van.

Az önzetlenségből fakadó öröm, legyen bár csupán alkalmi vendég nálunk, senkit sem csíp. A nagylelkűség öröme, vagy amit akkor érzünk, ha elősegíthettük mások boldogulását, valamint a tiszta, világos és összeszedett tudat öröme valóságos áldás erre az életre, sőt azon túl is.

Így van ez akkor is, amikor kibontakoztatjuk a szívünkben a négy brahmavihárát: az egyetemes szeretetet, az egyetemes részvétet, az egyetemes együttérző örömöt és a felülemelkedett egykedvűséget. E négy belső attitűd mérhetetlen áldás forrása lehet. Az ego páncélja áteresztővé válik, és a tudatot eltölti az egyűvé tartozás, egység és határtalanság érzése. Ilyenkor akár még emberi mivoltunkon is felülemelkedhetünk. Itt azonban az öröm fogalma már egyre kevésbé találó és helytálló.

Az emberi tudat által megtapasztalható örömök skálája rendkívül széles, az érzéki élvezetektől egészen a legmagasabb, világon túli boldogságig. Mindazonáltal az örömnek ezek a fajtái – legyenek mégoly sugárzóak és önfeledtek is –, egyvalamiben mégis megegyeznek: feltételekhez kötöttek, s valamilyen világi vagy világon túli érzés kíséri őket.

Cirógatni a világot
A Buddha tana mindenütt a megszabadulás szubtilis örömét értékeli a legnagyobbra. Ez a gyógyulás, a kiteljesedés és a mindent felölelő elengedés leírhatatlan állapota. Nem azért leírhatatlan, mintha valamiféle idegenszerű és egzotikus állapot volna, hanem mert annyira váratlanul és elképzelhetetlenül magától értetődő és természetes, s mert homlokegyenest ellentétes a megragadással és a fogalmi gondolkodással. Ha végleg begyógyul a feltételekhez kötöttség szamszárai sebe, akkor szertefoszlik a fogalmakkal való megragadás minden módja –s egyúttal az erre irányuló vágy vagy szükséglet is.

Tökéletesen felismerni és elfogadni a dolgokat úgy, ahogyan vannak, nagyon állhatatosan és szelíden újra és újra elengedni őket, panorámaszerű egyensúlyban lenni… Az elengedés természetesen vonatkozik az észlelt tárgyakra is, de még inkább a lappangó ösztönökre és hajlamokra. A valódi megszabadulás nagyon mélyről fakad. Kifejlődik a biztos és ösztönös hit abban, hogy a dolgok maguktól hajlanak rá, hogy mindig megfelelőképpen alakuljanak. Ez az új látásmód mérhetetlen megkönnyebbüléssel jár. Ennek nyomán a szabadság szöge 360 fokosra nő, és megjelenik egy alig észrevehető mosoly. Cselekvésünket és az elengedést ekkor a tökéletes szabadság hatja át.

A szubtilis öröm, szabadság és béke ehhez hasonló élményei – intenzitásuktól függően – akár egy egész életen át is inspirálhatják az embert. A viszonylag rövidebb ideig tartó élmények azonban, legyenek bár mégoly sugárzók (pl. szotápatti), a gyakorlásban inkább az út kezdetét, mintsem annak végét jelzik. Bizonyára jó ideig eltart még, amíg a megízlelt szabadság, az átfogó megértés, a valódiság, világosság, együttérzés, határtalan türelem, sugárzó béke és mindent felölelő meg nem ragadás a hétköznapi élet legkisebb zugát is átjárja majd. Sőt, a történet akár még drámai fordulatot is vehet. De ezerszer is megéri! Egyre izgalmasabb lesz. S ha egyszer majd az út gyümölcse teljesen áthatja a hétköznapok felszínét is, akkor elérjük lényünk végső kiteljesedésének csodálatos állapotát. Ez lesz a Buddhák öröme.

Fordító: 
Ánanda (Sághy Bence)
Szerző: 
Bhikkhu Ashin Ottama
facebook
A weboldalunk cookie-kat használ azért, hogy a legmegfelelőbb szolgáltatást tudja nyújtani.
A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.