Dilgo Khyentse Rinpoche

Dzogcsen gyakorlat a mindennapi életben

A mindennapi dzogcsen gyakorlás egyszerűen a gondtalan elfogadás, a helyzetekkel szembeni korlátlan nyitottság kifejlesztését jelenti. A nyitottságban éljük meg érzelmeink szabad játékát, az emberekhez pedig viszonyuljunk mesterkéltség, manipuláció és stratégia nélkül.

Tapasztaljunk mindent a maga teljességében, s nem pedig magunkba visszahúzódva, mint az odújába búvó mormota. Ez a gyakorlat óriási energiát szabadít fel, amit eddig lefojtott a rögzített vonatkoztatási pontok fenntartásának folyamata. A vonatkoztatási pontokhoz való igazodás az a folyamat, amellyel visszahúzódunk a mindennapi élet közvetlen megtapasztalásától.

Előfordulhat, hogy a pillanatban való jelenlét eleinte félelmet ébreszt. Ha azonban a félelem érzetét is teljes nyitottsággal fogadjuk, akkor ezzel átvágjuk a megszokott érzelmi mintáink által emelt gátakat.

Amikor a szabad tér felfedezésének gyakorlatába kezdünk, ki kell fejlesztenünk magunkban egy olyan érzést, hogy teljesen megnyitjuk magunkat az egész világegyetemnek. Meg kell nyitnunk magunkat a tudat abszolút egyszerűségével és meztelenségével. Ez az az erőteljes mindennapi gyakorlat, amelynek segítségével levethetjük az önvédelem maszkját.

Meditációnkban ne tegyünk különbséget az észlelés és az észlelés tárgyai között. Nem váljunk olyanná, mint az egeret leső macska. Meg kell értenünk, hogy a meditáció célja nem a »mély magunkba merülés« vagy a világtól való visszahúzódás. Gyakorlásunknak szabadnak és fogalom nélkülinek kell lennie, amit nem szűkít be az önmegfigyelés és a koncentráció.

A létezés alapja az önmagát megvilágító bölcsesség hatalmas és nem-teremtett tere – a zűrzavar kezdete és vége. Az őseredeti állapotban jelenlévő tudatosság nem hajlik se a megvilágosodásra, se a nem-megvilágosodásra. Ez a tiszta vagy eredeti tudatként ismert létalap a forrás, amelyből minden jelenség ered. Ezt nevezzük a nagy anyának, a lehetőségek méhének, amelyben minden dolog keletkezik és felbomlik, természetes tökéletességben és abszolút spontaneitással. A jelenségek minden aspektusa tökéletesen tiszta és világos. Az egész világegyetem nyitott és akadály nélkül való – minden kölcsönösen átjárja egymást.

Ha mindent a maga meztelen valójában, tisztán és elhomályosodás nélkül látunk, akkor nincs többé semmi, amit el kellene érni vagy meg kellene valósítani. A jelenségek valója természetes módon jelenik meg, és természetesen van jelen az időn túli tudatosságban. Minden természettől fogva tökéletes úgy, ahogy van. Minden jelenség a maga különlegességében mutatkozik meg, a folyton változó mintázat részeként. Ezek a mintázatok minden pillanatban értelemtől és jelentőségtől vibrálnak; még sem kapcsolható e jelentésekhez olyan jelentőség, amely túlmenne azon a pillanaton, amelyben megmutatkoznak.

Az öt elem tánca ez, amelyben az anyag az energia szimbóluma, az energia pedig az ürességé. Mi magunk a saját megvilágosodásunk szimbólumai vagyunk. A felszabadulás vagy megvilágosodás már most jelen van, bármiféle erőfeszítés vagy gyakorlás nélkül.

A mindennapi dzogcsen gyakorlás maga a mindennapi élet. Mivel a fejletlen állapot nem létezik, nincs szükség arra, hogy különleges módon viselkedjünk, vagy megkíséreljünk elérni valamit azon túl vagy afölött, mint amik ténylegesen vagyunk. Ne legyen olyan érzésünk, mintha valamiféle »csodás cél« vagy »fejlettebb állapot« elérésére törekednénk.

Az ilyesféle állapotokra való törekvés egy neurózis, ami csak megköt bennünket, és meggátolja a szellem szabad áramlását. Kerüljük tehát, hogy értéktelen emberként gondoljunk magunkra – hiszen természetünkből adódóan szabadok és kondicionálatlanok vagyunk. Belső lényegünk szerint megvilágosodottak vagyunk, és semmiben sem szenvedünk hiányt.

Amikor meditálni kezdünk, ezt ugyanolyan természetesnek kell éreznünk, mint az evést, a lélegzést vagy a kakálást. Ne tekintsük azt különleges vagy formális eseménynek, amit komolysággal és ünnepélyességgel fújunk fel. Ismerjük fel, hogy a meditáció túl van az erőfeszítésen, a gyakorláson, a célokon és törekvéseken, túl van a megszabadulás és meg nem szabadulás kettősségén. A meditáció mindig ideális; nincs szükség arra, hogy bármit is helyesbítsünk. Mivel minden, ami felmerül, egyszerűen a tudat játéka, nincsen helytelen meditáció, és nincs értelme a gondolatokat jónak vagy rossznak ítélni.
Ezért egyszerűen csak üljünk. Egyszerűen maradjunk a helyünkön, a saját állapotunkban úgy, ahogy az éppen van. Feledve az én-tudattal töltött érzéseket, még azt sem kell gondolni, hogy „Meditálok”. A gyakorlásunk legyen erőfeszítéstől és feszültségtől mentes, anélkül, hogy megpróbálnánk bármit is erőltetni vagy irányítani, vagy megpróbálnánk „békéssé” válni.

Ha úgy találjuk, hogy valamelyik említett módon megzavartuk magunkat, akkor hagyjuk abba a meditálást, és egyszerűen pihenjünk vagy lazítsunk egy kicsit. Utána kezdjük újra a meditációt. Ha akár a meditáció alatt, akár utána »érdekes tapasztalataink« volnának, ezekkel se kezdjünk semmi különöset. Ha azzal töltjük az időnket, hogy az élményeinken gondolkodunk, akkor ezzel csak megzavarjuk magunkat, s mesterkéltté válunk. Az ilyen élmények csupán a gyakorlás jelei, és átmeneti eseményeknek kell őket tekintenünk. Ne próbáljuk újra megtapasztalni ezeket, mert ez csak eltorzítaná a tudat természetes spontaneitását.

Minden jelenség egészen új és friss, abszolút egyedi, és teljesen mentes a múlt, a jelen és a jövő fogalmaitól. Az időtlenségben tapasztaljuk őket.

A pillanatonként felmerülő új felfedezések, meglátások és inspirációk folyamatos áramlása a saját világosságunk megnyilatkozása. Meg kell tanulnunk a mindennapi életet mandala ként látni – a tapasztalás fénylő sugaraiként, amelyek spontán módon sugároznak lényünk üres természetéből. E mandala összetevői saját élettapasztalatunk mindennapi tárgyai, amelyek a világegyetem táncában vagy játékában mozognak. Ezzel a szimbolikával a belső tanító felfedi a lét mély és végső jelentőségét. Ezért spontánnak és természetesnek kell lennünk, mindent elfogadva és mindenből tanulva. Ez képessé tesz bennünket arra, hogy meglássuk az ironikus és mulatságos oldalát is azoknak az eseményeknek, amelyek általában irritálnak minket.

A meditációban keresztüllátunk a múlt, jelen és jövő káprázatán – tapasztalásunk a mostban levés folyamatosságává válik. A múlt csak egy a jelenben őrzött megbízhatatlan emlék. A jövő csak jelen elgondolásaink kivetítése. S maga a jelen is szertefoszlik, amint megpróbáljuk azt megragadni. Minek is terhelnénk hát magunkat azzal, hogy megkíséreljük létrehozni egy szilárd talaj illúzióját?

Meg kell szabadulnunk múltbeli emlékeinktől és a meditációra vonatkozó előzetes elképzeléseinktől. A meditáció minden pillanata teljesen egyedi, és teli van lehetőségekkel. Ilyen pillanatokban képtelenség a meditációnkat múltbeli élmények, száraz elmélet vagy üres retorika alapján megítélni.
Egyszerűen teljes lényünkkel, közvetlenül elmerülni a meditációban, ebben a jelen pillanatban tétovázás, unalom vagy izgatottság nélkül – ez a megvilágosodás.

A Buddha Dharma Education Association Inc. szíves engedélyével. 
Honlap: www.buddhanet.net

Fordító: 
Máthé Orsolya
Szerző: 
Dilgo Khyentse Rinpoche
facebook