Félelem és félelemnélküliség

Mindenki fél. 

Suzuki zen mester egy interjújában azt válaszolta arra a kérdésre, vajon fél-e a haláltól, hogy csak a legnagyobb mesterek nem félnek. 

Megrémisztenek bennünket a háború borzalmainak képei, amelyek mostanában nap mint nap eljutnak hozzánk. Legrosszabb rémálmainkban sem tudtuk elképzelni, hogy 77 év béke után Európában ismét háború lehet.
A bizonytalanság komor és sötét terében veszteséget, szenvedést és halált érzünk. 

Féltjük önmagunkat, szeretteinket, a világunkat, kultúránkat, félünk attól, hogy a háború kiszélesedik, félünk, hogy eltűnik a biztonságunk. 

Ám a félelem érzése mindig is hozzátartozott az élethez. 
S bár az eszünkkel tudjuk ezt, mégis szeretnénk megszabadulni tőle, mert nem jó félni.

Ne felejtsük el, hogy a félelemnek fontos feladata is van: nemcsak elgyengíthet, hanem erőt is adhat, megóvhat attól, hogy fölösleges veszélynek tegyük ki magunkat; és segíthet abban is, hogy összpontosítsuk az energiáinkat. 

Az így felébredő erőt arra használjuk, hogy a félelem valódi okát felfedezzük és megszüntessük. 
A félelem nem csak feszültséget okoz, hanem benne is tart bennünket ebben a feszültségben.

Amikor ezt felismerjük, emlékezhetünk arra, hogy  ebben a helyzetben a spirituális ösvényünk gyakorlása segíteni fog nekünk, elszánjuk magunkat és felszítjuk magunkban a lelkesedés tüzét.
Emlékszünk a Buddha szavaira a keletkezésről és az elmúlásról, s a kölcsönös függőségről.
Felidézzük, hogy bízhatunk abban, ami túl van keletkezésen és elmúláson, amit nem veszíthetünk el és amit nem vehet el tőlünk senki: ez pedig a tudat tiszta természete. 

Ez a felismerés nem egyik napról a másikra érik meg bennünk, hanem az önvizsgálat kitartó folyamatában, amelyben megfigyeljük a keletkezést és az elmúlást, és amelynek révén egyre erősebbé válik a bizalmunk ebben a törvényszerűségben.

E törvényszerűséget teljes mélységében felismerve a gyakorló belép a halhatatlanság kapuján - ahogy a Buddha fogalmazott - és a félelme egyszer s mindenkorra megszűnik. Nagyon is tisztában van azzal, hogy minden ami keletkezett, az el is múlik:
elmúlik a test, a megszokott fizikai és szellemi környezet, gondolatok és ideológiák, rezsimek, És felismeri ebben a világ rendjét, amit nem érvényteleníthet még a megvilágosodás sem. De megtapasztal egy olyan dimenziót is, amelyet nem érint az elmúlás, a tudat hatalmas, nyitott, tágas természetét.

Amikor a jelenségek világára összpontosítunk, megrémíthet minket azok mulandósága, de ugyanez olykor akár vigaszt is nyújthat. Amikor tudatosságunkat a tudat természetére összpontosítjuk, felfedezzük a halhatatlanság dimenzióját. 

Két világ ez, a tapasztalás két módozata: a mulandó jelenségek világa és a nemkeletkezőnek, a halhatatlanságnak misztériuma. 

Ezek metszéspontja pedig nem más, mint az együttérzés és tevékeny szeretet, ami képes megnyitni szíveket, menedéket és segítséget nyújt. Ez az, ami képes legyőzni a bénító félelmet is.