A kiútkeresés stratégiája nehéz időkben

Elmélkedés a türelemről Santideva A bódhiszattva ösvény című könyvének második fejezete kapcsán

(A szerző május 11-én megtartott vizsgaelőadása)

Számomra nagyon nagy örömet jelentett az, hogy a vizsgaelőadásom témájául megkaptam ezt a témát. Előadásommal ezt az örömöt szerettem volna megosztani másokkal.
Érdemes azzal kezdenünk a vizsgálódást, hogy maga a türelem szó milyen érzéseket ébreszt bennünk: pozitívat,vagy negatívat? Szeretjük, ha mások türelmesek velünk, és rosszul érint, ha türelmetlenek, azonban mi magunk sem tudunk mindig türelmesek lenni, sokszor nehéznek érezzük. A türelem szó kapcsolódik a tűréshez: elviselni valamit, ami nem kellemes. A hétköznapi beszédben a türelem érdekes jellemzőit figyelhetjük meg: a türelem lehet „végtelen”, „sok” vagy éppen „kevés”, sőt: „egy csepp”, lehet, hogy „elfogy”, „elveszítjük”, illetve „nincs”.

Tulajdonképpen mi is a türelem? Egy tulajdonság? Erény? Képesség? Magatartás? Életmód? A rossznak a passzív elviselése – talán a békesség kedvéért?
A türelem szónak nagyon gazdag a jelentéstartalma. Kapcsolódik az időhöz, a várakozáshoz: nyugodtan kivárni az eredményt, kitartani egy általunk nem kedvelt munka végzése közben. Jelentheti egy tevékenység nyugodt megvalósítási módját: türelmesen tevékenykedik, azaz körültekintően, óvatosan, nem kapkodva. Türelemmel viselhetjük a kedvezőtlen időjárást, a betegséget, a fájdalmat, egy szeretett lény elvesztését, vagy ha mások testileg vagy szóban bántalmaznak bennünket. Lehetünk elnézőek mások gyengeségeivel, hiányosságaival kapcsolatban.

Az 1689-ben kihirdetett Türelmi Rendelet óta beszélünk vallási türelemről. Ma pedig még szélesebbre tágítva a szó érvényességének körét, a türelem bárminemű pluralizmus tiszteletben tartását, sőt a többség és a kisebbség egymás mellett élését is jelenti. Tartózkodást a hatalom és erő gyakorlásától mások véleményével kapcsolatban.
A Tolerancia nemzetközi napja november 16. (UNESCO 1996). Célja a tolerancia és az erőszakmentesség érvényesítése, a figyelemfelhívás az intolerancia veszélyeire, problémák átgondolása oktatási, társadalmi, politikai rendezvényeken. „A tolerancia az az erény, amely lehetővé teszi a békét, és elősegíti a háború kultúrájának a béke kultúrájával történő felváltását.”

A türelem a munkahelyi konfliktusok kezelésekor is megfogalmazódik, mint feszültségtűrő és feldolgozó képesség. Jelentheti még azt is, hogy mindenfajta mássággal békésen együtt tudunk élni; az emberek iránti tiszteletnek a kifejeződését; a különbségek elfogadásának a gyakorlatát, amelyben csak az eszme- és tapasztalatcsere az elfogadott; jelenti a hajlandóságot a másik meghallgatására, a kényszer és erőszak hiábavalóságának belátását.

A tolerancia jelentése: elvisel, engedélyez, megtűr. A latin tollere szóból származik: felemel, kibír valamit (egyéni bátorság, hősiesség, ahogy valaki viseli a fájdalmat, sorscsapást)

A fordítások nem mindig árnyalják a következő szinonimákat, gyakran egyszerűen csak türelemnek fordítják: patientia (türelem); sufferentia (a szenvedés elviselésének képessége); sustinentia (kitartás).

A szanszkrit kshanti (páliul hanti) jelentése: kitartás, megbocsátás, elfogadás, türelem (tolerancia, patientia forbearance, forgiveness, endurance)
Kshama (páliul khama) – a megbocsátás kétoldalú, teljes folyamatát jelenti. A megbocsátás nem gyengeség, hanem olyan erő, ami nem hagyja, hogy a méltánytalanság miatti negatív érzés félelmet, távolságot hozzon létre. Shantideva mindkét szót használja művében, bár a fordításban mindenütt csak a türelem szó fordul elő. A szavak gyökere a ksha – talaj, föld Shanti (szkrt) béke, biztonság, kshema (khema): lakható hely, ahol béke, biztonság van. Ezek arra utalnak, hogy a türelem gyakorlása fenntartja a lelki nyugalmunkat, megteremti az örömteli életnek a körülményeit.

„Az ember ott van otthon, ahol otthon érzi magát,
ahol béke van” – tartja egy tibeti közmondás

A Vimalakirti szútrában megismerhetünk egy újabb fajta türelemmel kapcsolatos kifejezést: anutpattika dharma kshanti, vagyis „minden dolog végső megnemszületésének toleranciája”. Ez azt jelenti, hogy ahhoz is türelemre van szükségünk, hogy az Igazságot elfogadjuk. Nem elég a megértés, a józan és racionális belátás, mert a Végső Igazság túl van a racionalitáson. A türelem a végső igazságra való eszmélés útja, amikor a tudat már nem tud megragadni semmit, elviseli a fontosság hiányát, a szélsőséges nyíltságot, a meggyőződések hiányát.

Egyszerű, hétköznapi nyelven szólva a türelemre azért van szükség, mert a dolgok nem úgy vannak, ahogy szeretnénk. A nehéz, kellemetlen helyzetekre adott első reakciónk jellemzően a „fuss vagy üss” sémát követi. Ha a futást választjuk, akkor valamilyen módon elmenekülünk a nehézségek elől, így egyre kevesebb élethelyzet vagy ember felé nyílunk meg, mert a nehézségektől való félelem beszűkít bennünket. Ez tehát nem jó megoldás. Ha az ütést választjuk, akkor az agresszió újabb agressziót hoz létre, és beindul egy láncreakció, ami nem csökkenti, hanem éppen erősíti a rossz tapasztalatokat. Így ez sem jó megoldás.
Noha ezek az tipikus reakciók nem hozzák meg azt a békét, amire vágyunk, mégis úgy érezzük, mintha nem lenne más lehetőségünk a problémáink kezelésére, mint hogy elfordulunk tőle, vagy megsemmisítjük. Ez utóbbi a harag tudatállapota. Vizsgáljuk meg, hogy hogyan keletkezik ez a tudatállapot.

A harag

A jelenségeket érzékszerveinkkel érzékeljük, látvány, hang, testérzet stb. formájában. Ezt a tiszta érzékelést azonnal követi egy ego alapú minősítés: a tapasztalt érzéklet számunkra kellemes, kellemetlen vagy közömbös. Ha a tapasztalatunkat kellemesnek ítéljük, akkor vágy ébred bennünk, viszont ha a minősítés kellemetlen, akkor rögtön megjelenik a harag csírája: távol akarjuk tartani magunkat attól, ami kellemetlen, mert úgy véljük, hogy megfoszt bennünket attól, ami kellemes. A vágy és a harag a három gyökérméreg közül kettő. Azért nevezzük ezeket gyökérmérgeknek, mert nagyon sok további tudati szenvedés származik belőlük, olyanok, melyek nem is képezik részét az eredeti érzékszervi tapasztalásnak. Minden ellenszenv, irigység, düh, aggodalom, félelem, bánat, depresszió és sok mentális és testi betegség oka a harag tudatállapota: vagyis az, hogy el akarjuk tüntetni az életünkből azt, amit kellemetlennek vélünk.
A harag azonban nem old meg semmit, nem teremt békét, boldogságot, sőt boldogtalan állapotokat és még több szenvedést idéz elő, valamint újabb karmát indít el, azáltal, hogy beszűkíti a normális érzékelést.
Nem véletlenül nevezzük a tudati szennyeződéseket klésáknak, ahol a klis szógyök jelentése: gyötör, zaklat, fájdalmat okoz.

„A türelem rózsát terem”

A rózsa nem buddhista jelkép, de a nyugati (és a keleti) szimbológiában a szépségre, tisztaságra, titokzatos csendre, a tökéletességre, a lélekre és a szívre utal. Azért említem meg mégis, mert az Arya Maitreya Mandala rend célja, hogy kibontakozzon egy sajátosan nyugati

buddhizmus, hiszen a mi nyugati kultúránkban megfogalmazódó valódi értékek nem mondanak ellent a buddhista tanításoknak. Így van ez a rózsával is. Govinda Láma szerint a szépség meglátása olyan magas szintű élmény, ami képes inspirálni és a szabadulás ösvényére terelni a keresőket. Ennek fényében a türelemmel kapcsolatos vizsgálódásunk egy teljesen új távlatot nyer. A nehéz helyzetekben a harag helyett a türelem gyakorlata egy olyan megoldási módot jelent, amely még a megszabaduláshoz is el tudja vezetni az embert. Összehasonlíthatatlanul többet sejtet, mint amit a hétköznapi szóhasználat jelent. Nem beszélhetünk türelemről akkor, ha nagy erőfeszítésekkel, passzívan kibírjuk a nehézségeket, miközben egyre nő bennünk a belső feszültség. A célunk az, hogy nehéz külső körülményekben és zavaró belső tudatállapotban is megőrizzük a tudatunk eredendően békés, nyugodt állapotát.

A kiútkeresés stratégiája nehéz időkben

Az alcím arra utal, hogy a nehéz időkből, vagyis a szanszárából csak következetes stratégiával lehet kijutni. A „stratégia” szó egy hadászatban használatos fogalom. Hogy jutunk el a békéhez egy hadászati fogalom segítségével? Úgy, hogy harcot indítunk az ellen a meggyökeresedett tudati szokásunk ellen, amellyel elutasítjuk, eltávolítjuk, elpusztítjuk a számunkra kellemetlennek tűnő tapasztalásokat. A stratégia egy hosszabb távú terv, melyben átgondoljuk a szükséges lépéseket, számba vesszük erőforrásainkat a fő ellenségünk, a harag ellen. Vagyis a nehéz helyzetektől és az azt súlyosbító haragtól nem tudunk egyszerűen, egyik pillanatról a másikra megszabadulni. Szükségünk van ehhez egy képességfejlesztő gyakorlatrendszerre: ez a türelem tökéletessége (pāramitā).

A pāramitā azt jelenti, hogy túlmenni, túljutni a másik oldalra (kijutni a szanszárából, a szenvedések világából). A paramiták a megvilágosodott viselkedés szabályai.
A mahajánában a következő hat paramitát tartják számon:
– dana (adás): a külvilág gazdagítása az elvárásokkal teli magatartás helyett
– sila (fegyelem): a cselekvésem középpontja, mozgatója nem az ego, figyelek a többiekre
– ksanti (türelem): az úgynevezett negatív dolgokhoz való pozitív hozzáállás
– virya (igyekezet, erőfeszítés): öröm által inspirált erős motiváció
– dhjana (meditációs elmélyülés): a tudat megismerése, iskolázása, művelése
– prajna (bölcsesség): az üresség megértése és a benne rejlő boldogság megismerése
Ezek olyan gyakorlatok, melyek kitartó gyakorlással egyre magasabb szintre juttatják a gyakorlót: a megvilágosodás és a lényeknek való segítés képessége felé. Többféle csoportosításuk létezik, de az egyik legfontosabb szempont az, hogy a hatodik pāramitā, vagyis a bölcsesség képezi az alapját a többi öt gyakorlásának. Mélyre hatoló megközelítés az is, amely szerint mindegyik paramitában jelen van az összes többi, vagyis a felsorolás nem lineáris sorrendiséget jelent.

A türelem pāramitát nem tudjuk anélkül gyakorolni, hogy ne lenne valamiféle belátásunk a valóságról. Ehhez meditációs gyakorlatokat folytatunk, hogy a tudat művelésének szakembereivé váljunk. Igyekezettel gyakorlunk, mert a hétköznapi tevékenységekben is csak gyakorlás útján lehet magas szintű eredményeket elérni (pl. sportoló, zongoraművész). Szükségünk van a fegyelemre, hogy amíg nem tudunk segíteni, addig legalább ne ártsunk. És mennél többször cseréljük fel a „mit kapok” hozzáállást a „mit adok” attitűdjére, annál kevesebb élethelyzetet fogunk kellemetlennek minősíteni. Ugyanígy érdemes végiggondolni a többi pāramitával kapcsolatban is, hogy hogyan segíti a kifejlesztését a másik öt. Az első lépés az attitűdváltás: az aktív, pozitív hozzáállás szándéka, vagyis a bódhicsitta felkeltése.

A bódhicsitta

Shantideva műve a Bodhicaryavatara nem egyszerű, jószándékú emberekhez szól, hanem kifejezetten azokhoz, akik meghozták már a tudatos döntést a bódhicsitta megvalósításáról. Különböző nehéz helyzetek elemzésével megmutatja, hogy hova vezet a harag. Ilyen helyzetek például a testi nehézségek (éhség ,szomj, hideg, meleg, betegség) más emberek által okozott szenvedések (sértés, gúny, megvetés, rágalmazás, verés) és mentális nehézségek (irigység, káröröm). Megmutatja hova vezet a türelem: békés, derűs tudatállapothoz, örömhöz, tiszta tudathoz, a szabaduláshoz. Érveket sorol fel, amelyeken meditációban elmélkedve belátásokhoz juthatunk és átalakíthatjuk a tudatunkat. Az egyik elemzésben Shantideva feltárja, hogy a sérelmek oka egy komplex feltétel-rendszer. Így kérdésessé válik, hogy melyik összetevőre haragszunk valójában. A lángoló ház példázata nyilvánvalóvá teszi, hogy amikor éppen a harag negatív állapotában szenvedünk, akkor teljesen hiábavaló azt keresgélnünk, hogy ki vagy mi ennek az oka.

Shantideva kiemeli, hogy nem haragszunk személytelen dolgokra például a tűzre azért, mert forró. Ha következetesen megkeressük az okokat, meglátjuk, hogy nincs mire haragudni. A rosszat akaró emberek cselekedeteinek oka a tudatlanság. Inkább erre kéne, hogy irányuljon a haragunk. De azt is beláthatjuk, hogy ezzel sem jutunk semmilyen megoldáshoz.

Egészen új nézőpontból vizsgálja azt a példát, hogy valaki megüt bennünket egy bottal: miért haragudjak másra, ha valójában a tényleges fájdalmat egy bot okozza? Miért haragudjak másra, ha a számomra szenvedésteli helyzet valódi oka a saját karmám? Sőt, a bódhiszattva-úton ez a helyzet számomra lehetőséget ad a gyakorlásra, amitől így egyre közelebb kerülök a megvilágosodáshoz. Miért is tartanám ártónak a bottal ütő embert?

Hétköznapi tudattal ez teljesen elfogadhatatlan gondolat, de a bódhiszattva számára minden nehézség gyakorlási lehetőséggé tud válni. Ilyen módon azok a lények, akik ezeket a helyzeteket előidézik, ugyanúgy segítőknek tekinthetők a szabadulás felé vezető úton, mint maguk a Buddhák. Szándékukban nem egyenlők a Buddhákkal, de mégis részük van a felébredésben. Így minden lényt tisztelet és felajánlások illetnek meg.

A Dalai Láma 1989-ben kapta meg a Nobel békedíjat a tolerancia és a kölcsönös tisztelet jegyében folytatott békés küzdelméért, melyet Tibet felszabadulásáért folytat. Őszentsége nagyon sok előadást tartott a türelemről, tanításaiban gyakran felismerhetjük Shantideva gondolatait. Az igazi ellenségünk nem a másik ember, hanem a céltalan, romboló harag. A buddhista út megpróbálja nyomon követni az okokat és ellensúlyozni: új okokat és feltételeket létrehozni. A türelem eltökéltség a harag okainak eltávolítására. A külső ellenség a legnagyobb tanító. A belső ellenséget meditatív úton lehet legyőzni. Ami van a fejekben, az látható a társadalomban. Az egyéni változtatásnak ilyen módon továbbgyűrűző hatása van a világban.

Miért sikertelenek a világi tolerancia törekvések?

Ha például az egy gyerek elszakítja a másiknak a könyvét, és erre az megüti, akkor rendszerint türelemre intjük a verekedőt. Elmagyarázhatjuk, hogy a könyv ettől még nem lesz újra ép, ám a veszteség és a szomorúságérzés megmarad. A harag, a verekedés nem old meg semmit. Erre a gyerekek olykor azt válaszolják: „De igen!” Vajon miért mondják ezt? Mert a harag tudatállapota nagyon erőteljes, amit nem lehet egyszerűen lefojtani. Az agresszióval megszabadulhatunk ennek a belső feszültségétől, és ez lehet egy pillanatnyi megkönnyebbülés, azonban kizárólag negatív eredményei lesznek: a megmaradt károk, békétlenség, meggondolatlan szavak és tettek, újabb karmikus hatások, az energia azonnali levezetésének káros hajlama.

A türelem gyakorlásával megtanuljuk a haragunk kezelését. Ennek kiindulópontja a bódhicsitta: megszületett bennünk a döntés, hogy megváltoztatjuk a mindennapi helyzetekhez való hozzáállásunkat - a megvilágosodást keressük minden lény javára (prajñā pāramitā). Kitartóan és elszántan tanulmányokat és meditációs gyakorlatokat végzünk azért, hogy minél jobban megismerjük a valóságot és a tudatunk működését (virjá pāramitā). Elhatározzuk, hogy a negatív helyzetekkel dolgozni fogunk, nem félünk tőlük (ksanti pāramitā). Képesek vagyunk minden helyzetben a megvilágosodásra koncentrálni. Ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol felkél bennünk a harag valamilyen fajtájának a negatív tudatállapota, éberen tudatosítjuk, hogy megjelent bennünk a harag. Nem szólunk, és nem cselekszünk meggondolatlanul, mert ezzel ártanánk másoknak (sila pāramitā) Erőfeszítést teszünk, hogy a haragot meditációs gyakorlássá változtassuk (virya pāramitā).

A gyakorlat

Először tudatos légzéssel, sétával, lazító mosollyal időt nyerünk. Ezzel a korábban már begyakorolt samatha meditációval eltávolodunk a harag nyers energiájától és az éber jelenlét állapotába jutunk.

Ekkor váljon maga a harag-érzet a meditációnk tárgyává: figyeljük meg az észleléseinket és elmélkedjünk rajtuk. Elsődlegesen a haragot testi érzésként észleljük: szorítás, görcs, fájdalom. Törődjünk magunkkal, keressük meg a fájdalom okát: mi van a harag legmélyén bennem? Már nem kívül keresgéljük az okot, mert tudjuk, hogy a haragunk egy hosszabb folyamatnak a része.

A vipassana meditációval rájövünk, hogy a harag legvégső oka nem más, mint a téves érzékelés, a valóság nem helyes ismerete.
A prajñát felidézve megnyitjuk a teret, ami a boldogság, a békesség forrása. Felszabadul a test, beszéd, tudat bölcsessége. Lehetővé teszi, hogy a figyelmünket magunkról a másik ember felé fordítsuk (dana pāramitā). Felismerjük, hogy ő is tudatlan, nélkülözi a prajñát, és így ő is szenved. Ekkor már nem harag van a szívünkben, hanem együttérzés, és képesek vagyunk odafigyelni, meghallgatni, szeretettel szólni hozzá, törődni vele. A türelem gyakorlása így nem elfojtja, hanem megfordítja a harag energiáját.

Olyan szintre tudjuk ezt fejleszteni, hogy a harag pillanatában képesek vagyunk szeretetre és együttérzésre váltani. A nyitott tér mindig rendelkezésre áll. Így bármilyen negatív helyzet a szabaduláshoz vezető úttá tud válni.

Az itt olvasható gondolatokkal közvetíteni próbáltam azt, amit meg tudtam érteni a nagy mestereknek Vadzsramálának, Govinda Lámának, Thich Nhat Hanh-nak, a Dalai Lámának, Szakjong Miphamnak, Lhündrup Szöpának, és Shantidevának a tanításaiból. Bárcsak a lények javára válna!

☸ ☸ ☸