Lílávadzsra (Pressing Lajos)

A szellemi áthagyományozás vonala az Árya Maitreya Mandala rendben

A vonal, mint hagyomány és mint tartalom
A buddhizmusban nagy jelentőséget tulajdonítunk az úgynevezett áthagyományozási "vonalnak", amely a szellemi tanítások hitelességét és hatékonyságát szavatolja számunkra. Szinte zavarbaejtően sokféle buddhista iskola és gyakorlatrendszer létezik, amelyek mind a Buddháig visszanyúló megszakítatlan mester- tanítványi láncolatra vezetik vissza saját hagyományukat. E sokféleség magyarázata a lehetséges gyakorlók sokféleségében rejlik. A különféle iskolák azért születtek, hogy elébe menjenek a különféle hajlamú és temperamentumú gyakorlók szükségleteinek. A fontos az, hogy ki-ki ahhoz az iskolához, vagy gyakorlatrendszerhez csatlakozzon, amelyet a saját hajlamai, vonzalmai és képességei alapján önmagához a legközelebb állónak érez, amelyhez a legszorosabb rokonság fűzi. A bensőséges kapcsolatnak ez az érzése segít később áthídalni a szellemi úton számos nehézséget.
Nézetünk szerint nem is olyan nagyon fontos az, hogy valaki melyik vonalhoz, iskolához, vagy tanításhoz csatlakozva halad. Ennél sokkal lényegesebb, hogy olyan intenzitással koncentráljunk a kiválasztott gyakorlatra, hogy az valóban elvezessen bennünket a végsőkig, a bennünk lévő Buddha- természet felismeréséig. Mert ha ez sikerül, akkor utána minden más út is nyitva áll előttünk. S másfelől bármely gyakorlatot választunk is, az csak akkor fog használni a számunkra és csak akkor fog gyümölcsöt hozni, ha valóban a teljes szívünkkel veszünk abban részt.
Mindeközben ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy maguk ezek a gyakorlatrendszerek pusztán gyakorlatrendszerek, végső soron tehát ember alkotta vázak. A végső valóság minden rendszert, minden formát, minden konkrét kifejezési módot meghalad. Ahhoz, hogy ezt a végső, abszolút valóságot megértsük, előfeltétel, hogy az összes ilyen rendszert magunk mögött tudjuk hagyni, s hogy túl tudjunk lépni minden gondolati építményen. Az összes általunk használt rendszernek csupán kísérő funkciója van, s a végső szinten ezeket mind el kell tudnunk hajítani.
Látjuk tehát, hogy e tekintetben az embernek mindig két dolog között kell egyensúlyoznia: Mindaddig, amíg még magunk is személyes vonzalmakkal, ellenszenvekkel, hajlamokkal rendelkezünk, és ennek következtében a viszonylagosságok világában mozgunk, nekünk magunknak is fel kell használnunk azokat a lehetőségeket, amelyeket a viszonylagos – tehát ember alkotta – szellemi iskolázási, önnevelési módszerek kínálnak. Nem volna bölcs döntés a részünkről, ha ezeket csak úgy egyszerűen elvetnénk. Másfelől viszont soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mindezeken a rendszereken és hagyományokon túl létezik egy olyan tartomány, ahol ezeknek már nincs semmi jelentősége, ahol a meztelen valóság taláható , s ahová végsősoron – túllépve az összes tradíción – nekünk magunknak is el kell jutnunk. Ugyanis minden tradíció ebből a végső valóságból, ebből a végső megértésből született, és nem megfordítva.
Valójában ennek a nézőpontnak is a gyakorlás egész folyamata során a szemünk előtt kell lebegnie. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a hagyomány csodálatos és nagyon fontos dolog. Ha azonban valaki valamely hagyományhoz tapadni kezd, és azt megmerevíti, akkor ebben az aktusban a tradíció lényegében meghal. Ha pedig az ember saját maga ragad meg egy tradícióban, és akkor sem kíván azon túllépni, amikor már kimerítette annak összes lehetőségeit, akkor tulajdonképpen önmaga legjobb lehetőségéről mond le – arról a képességéről ugyanis, hogy túl tudjon lépni a formákon és a struktúrákon, túl tudjon lépni egyes gondolkodási modelleken és tovább tudjon fejlődni annak a tartománynak az irányába, amely túl van a formák körén, s amely a végső felismerést hordozza.
Ez a fokozatos, egymásra épülő megközelítés olykor megzavarja az embert. Különösen akkor, ha nem ismerjük fel, hogy ezek csak különböző lépések, s abszolutizálni igyekszünk ezeket. Az utunk kezdetén, amikor még nem is értjük igazán, mi az, amit tulajdonképpen meg akarunk valósítani, gyakran csak a hitre támaszkodhatunk. Például nagyon hiszünk valakiben, egy olyan emberben, aki megtestesíti magában mindazt, amit számunkra ez a megértés jelenthet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindörökre megmerevedhetünk e hittől túlsúlyos állapotban. Ugyanis ha valóban fejlődünk, akkor a fejlődés során ez a kezdeti hit egyre inkább saját tapasztalattá kell, hogy átalakuljon. És ez a saját tapasztalás lesz az, ami ettől kezdve továbbsegít bennünket.
A guru, vagy tanító feladata egyfelől éppen e kezdeti ösztönzés, vagy insiráció. Ő nyújtja a hiten keresztül számunkra azt a bizonyosságot, hogy a cél valóban elérhető. Ugyanis az út elején az ember még nem bízik önmagában annyira, ami az akadályok leküzdéséhez elengedhetetlen volna. Meg kell azonban említenünk a guru egy másik tulajdonságát is: az igazi guru újra meg újra megkísérli, hogy a tanítványt emlékeztesse annak saját Buddha-temészetére. Nem véletelenül tekinti a buddhizmus a szkeptikus kételyt, a vicsikiccshát az egyik fő akadálynak. Ez az egyik legnagyobb béklyó, amely a szamszárához köt bennünket. Nem más ez tulajdonképpen, mint az önmagunkban, a saját megvalósítási lehetőségeinkben való kételkedés. A kijelentés, hogy „minden lénynek Buddha-természete van“, merő szavakkal való játék marad mindaddig, amíg nem hiszünk igazán abban, hogy ez a Buddha-természet saját magunkban is bennünk rejlik.
Régi és új hagyomány. Mit jelent egy tradíció hordozójának lenni?
Mi is a feladata egy szellemi vonalnak, vagy áthagyományozási láncolatnak? Az idők során állandóan keletkeztek újabb és újabb iskolák. Ez a saját púdzsa-könyvünkben található vonal - imából is teljesen világos. Ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy sok száz buddhista iskola létezik. Miért ez a sokféleség? Van ennek létjogosultsága? Úgy gondoljuk, hogy az új iskoláknak csak akkor van létjogosultságuk, ha az újonnan létrehozott hagyomány a tanítás lényegét, vagy magvát érintetlenül hagyja. Sőt pontosan azért, mert ez a lényegi mag oly fontos, veszi magának a tanító a fáradságot, hogy új formákat teremtsen, új lehetőségeket kutasson fel a tan bemutatására vagy magyarázatára, s ezeken keresztül jobban érthetővé és közvetíthetővé tegye magát a lényeget. Ezen keresztül tud alkalmazkodni annak a kornak az igényeihez, amelyben él, ezen keresztül tudja figyelembe venni azoknak az embereknek a szükségleteit, akik valamely sajátos kultúrában élnek. Amíg az új forma, illetve a tan közvetítésének új stílusa valóban az ősi tartalomban gyökerezik, és azt a tanító saját gyakorlata és tapasztalata támasztja alá, mindaddig azt lehet mondani, hogy az új formák köntösében is igazi tradícióval állunk szemben.
A dolog akkor válik veszélyessé, ha valaki, aki szellemi kérdések iránt érdeklődik, még nem hatolt el a Dharma gyökeréig, hanem egyszerűen csak spekulálni kezd Istenről és a világról, és aztán ezt a spekulációt publikálja, mint új tradíciót. Ez itt nyugaton elég gyakran megtörtént a múltban, s megtörténik jelenleg is. Úgy véljük, nekünk nyugatiaknak is szükségünk volna bizonyos kritikai képességre, hogy meg tudjuk ítélni, vajon egy tanítás igazi gyökerekkel rendelkezik-e, vagy pedig csupán emberi kreáció. A másik oldalon viszont azt is látni kell, hogy ha valaki egyszerűen csak követ egy régi tradíciót, és merő megszokásból tovább csinálja azt, amit már több száz éve mindig is csináltak, akkor nagyon könnyen megtörténhet, hogy ő lesz az adott tradíció utolsó láncszeme. Az ilyen magatartásnak gyakran az az oka, hogy bizonytalanok vagyunk saját magunkban, szorongunk, és ennek következtében a tanításokat, amelyekben részesültünk, megpróbáljuk örökre rögzíteni Ebben az esetben azonban rendszerint csak utánzunk, s valójában nem váltunk a tradíció edényeivé, hordozóivá . Olyasvalakitől ugyanis, aki valóban fenntart egy tradíciót, elvárható, hogy képes legyen az adott tradíciót alkotó módon továbbvinni, képes legyen azt új eszmékkel gazdagítani.
A vonalhordozókat – akik a szellemi vonalat tartják – gyakran nevezik vidjádháráknak. A "dhar" szó szankszritül azt jelenti, hogy tartani – ebből a gyökből származik maga a Dharma szó is. A vidjá szellemi tudást, tisztánlátást jelent. Ebből teljesen nyilvánvaló, hogy mi is az, amit a vonalhordozó tart. A tudás és szellemi látás az, amit tartania kell, s nem feltétlenül a formát. Ráadásul ennek a dhára szónak van még egy aktív jelentése is – olyasfajta tartásra utal, mint ahogyan pl. Vadzsrapáni vagy Padmapáni a vadzsrát, vagy a lótuszt a magasba emeli, tehát aktívan felmutatja. Jól figyeljük meg ezt az ikonográfiai ábrázolást: az istenség a jelképet tartja, s nem pedig megragadja, vagy fogja, és ez igen lényeges különbség. A tudásnak ez a fenntartása, állandóan újrateremtve, újjáalakítva, újraképezve történő megőrzése jelenti egy valóban eleven módon megélt hagyomány ismérvét, s egy ilyen hagyomány hordozóját is ez kell, hogy jellemezze. Azoknak, akik a formákat megmerevítik, vagy bizonyos rendszerekhez és nevekhez ragaszkodnak, a valódi indítékuk leggyakrabban bizonyos világi hatalom és befolyás elveszítésétől való félelem. Hogy félre ne értsük, ezt a gondolatot nem én találtam ki, hanem Dudjom Rinpocsétől idéztem. Igazsága azonban teljesen nyilvánvaló. Abban a pillanatban ugyanis, hogy valamit megváltoztatunk, elkerülhetetlenül bizonyos kockázatot vállalunk magunkra. Az emberek többsége az állandóságot szereti és nem a változást, s a legtöbb ember kockázatvállaló készsége rendkívül alacsony. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy ha a Buddha vállalta a megvilágosodás kockázatát, akkor az ember az ennél kisebb jelentőséggel bíró dolgokat nyugodtan kockára teheti.
Annak idején a kadampából először a gelukpa rend vált ki, aztán később megalakult a szakja rend, s a mai napig létezik a kargyü és a nyingma hagyomány is. E hagyományok mindegyike kifejlesztette a maga sajátos vonásait. Ezek a sajátos formák azonban egyúttal rögtön korlátot is képeztek, bizonyos behatárolódást hoztak létre. És persze mindig voltak olyan mesterek is, akik semmit sem alapítottak a saját vonalukon. Milarepa pl. csak ült a barlangjában és nem tartotta szükségesnek, hogy bármit is alapítson. Ellenben Tsongkapa rögtön egy egész rendet alapított, mert számára a tibeti szerzetesek életvezetési stilusa nem volt eléggé szigorú. Ennek ellenére a szigorú gelukpa rendből sok szerzetes később ismét remeteségbe vonult vissza azért, hogy kimeneküljenek a kolostori élet mindennapi rutinjából és formalizmusából. Ha ugyanis valaki valamilyen speciális meditációt kívánna gyakorolni, valamilyen egyéni rendszert , akkor erre a kolostorban gyakran csak korlátozottan van lehetősége. Úgyhogy sokan fogták magukat és ismét kivonultak a barlangba, mert túlságosan korlátozva érezték magukat egy olyan rendszerben, ahol a formális gyakorlásra helyeződött a hangsúly. És ez valószinűleg jól is van így. Ha túlságosan hozzákötjük magunkat bizonyos jó szokásokhoz, például azért, mert nagyon nagy fáradságunkba került, amíg ezekre a szokásokra rá tudtuk magunkat nevelni, akkor könnyen megtörténhet, hogy a szellemi utunk meg is reked ezeknél a jó szokásoknál.
Látjuk tehát, hogy a dolgok mindig kétértelműek. Egyfelől alá kell vetnünk magunkat egy forma fegyelmének, a hagyomány fegyelmének, s aztán amikor nagy fáradsággal annyira megfegyelmeztük magunkat, hogy az már többé-kevésbé erőfeszítés nélkül megy, akkor szükségessé válik, hogy ismét feladjuk ezeket a formákat és megszokásokat – mert végső soron ezek is csak formák, és ha nincs már szükség reájuk, akkor el kell őket engedni. Szerencsére legtöbbünk még előtte áll az ilyesfajta a megrázkódtatásoknak. Mégis szeretnék ebben az összefüggésben még egyszer utalni arra, hogy az embernek még a jó szokásait sem szabad a végsőkig magához tapasztania. Erre a területre is alkalmazható a buddhizmus egyik leglényegesebb ajánlása: semmit sem szabad sem túlságosan elutasítani, sem pedig túlságosan azonosulni vele. Akár elutasítunk ugyanis valamit, akár azonosulunk azzal, mind a két esetben elsiklunk a lényeg fölött. Ha valamit hasznosnak találunk, akkor használjuk azt anélkül, hogy hozzátapadnánk. Abban a pillanatban pedig, hogy elkezd bennünket beszűkíteni, korlátozni, tegyük nyugodtan félre ismét, anélkül azonban, hogy megtagadnánk azt a segítő befolyást, amit az adott dolog gyakorolt reánk.
Az Árya Maitreya Mandala Egyházközösség vonala
Sokszor szorongva, vagy éppen kétkedő hangsúllyal megkérdeznek bennünket: „Na és mi a helyzet a ti vonalatokkal?“ Nos, ez valóban nem egy egyszerű dolog.
Govinda Láma tanítása, sok más nyugaton is elterjedt tanításhoz hasonlóan abba a körbe tartozik, amit tibetiül rimének neveznek. Ennek szellemisége a múlt században bontakozott ki egyfajta ellenmozgalom hatására. Ez az ellenmozgalom bizonyos kolostori törekvésekkel szemben jelentkezett, amelyekre az volt a jellemző, hogy megpróbálták túlságosan is szorosan magukhoz láncolni a híveket. A kialakuló rime mozgalomhoz a XIX. század legjelentősebb tibeti tanítói csatlakoztak. Ezek a tanítók, akik maguk is több tradíciót tanulmányoztak, és a szemük sarkából mindig odafigyeltek a konkurens tanításokra is, újra meg újra hangsúlyozták: nagyon rossz tendencia az, ha valaki megkísérli az embereket a saját hagyományához láncolni, és ezzel korlátozza a tanítványok szabadságát. Hiszen minden hagyományban vannak olyan apró nüanszok, amelyekben különböznek egymástól. És nem tudható, hogy valakinek nem éppen valamely másik hagyomány egy apró mozzanata fogja-e felnyitni a szemeit. Ki tudhatja ezt teljes biztonsággal kizárni egy tanítvány fejlődéséből? A rime mozgalomhoz tartozó tanítók kifejezetten ösztönözték a tanítványaikat arra, hogy keressék fel más iskolák tanítóit is, és próbálják meg mindenütt megtanulni a lényegest. Majd pedig, az elsajátított anyagot kíséreljék meg a saját tapasztalataikba integrálni.
Govinda Lámának magának is több tibeti tanítója is volt, és az ezektől a tanítóktól átvett tanítások képezik a mi munkánk tulajdonképpeni hátterét. Abban az időben, amikor ő Tibetben felkereste ezeket a tanítókat, az ilyesmi még nem volt annyira megszokott dolog egy európai számára. Másfelől arra sem volt még akkoriban módja, hogy más emberek gazdag tapasztalatanyagára visszatekintsen. Így fordulhatott elő, hogy különböző iskolák tanítóit is felkereste – mindez azonban inkább esetleges, véletlenszerű volt, nem valamilyen tervszerű elrendezés eredménye. Ugyanez azonban egy más szempontból nézve talán éppenhogy szerencsésnek tekinthető. Ugyanígy mi magunk inkább előnyösnek tekintjük azt is, hogy bár Tomo Geshe Rinpocse, Govinda Láma egyik fő tanítója gelukpa volt, mégis nagyon nyitott szellemmel rendelkezett. Tomo Geshe saját maga is folytatott tanulmányokat a többi iskolában, s emellett nagyon sok időt töltött elvonultságban és meditációban. Ennek volt köszönhető, hogy nagyobb súlyt helyezett a tartalomra, mint a formára.
Nyíltan meg kell mondanunk ugyanakkor azt is, hogy maga Govinda eredetileg a théraváda követője volt, tibeti útját megelőzően a théraváda buddhizmust tanulmányozta és annak útját járta. Részben ennek a következménye, hogy közösségünkbe a különböző tibeti tradíciókból származó tanítások mellett nagyon sok minden beáramlott a théraváda hagyományból is. A tibeti iskolákban egyébként sokhelyütt ugyancsak tanulmányozzák a théraváda írásokat; a különbség talán abban rejlik, hogy mi ezeket a szövegeket nem tibetiül olvassuk, hanem megkíséreljük őket az eredeti forrásnyelven recitálni.
Mindent egybevetve nyugodtan kijelenthetjük, hogy mi saját magunkat talán ahhoz a rime mozgalomhoz érezzük a legközelebb, ahol a más iskolákhoz történő átpislantás nemcsak, hogy nem tiltott, hanem éppen ellenkezőleg, a saját utunk szerves részét képezi. Hiszen – amint azt már mondottuk –, az ember sohasem tudhatja, hogy melyik lesz ezek közül a tanítások közül az, amelyik felnyitja a szemét. Célszerűbbnek tartjuk a saját belső érzékenységünktől, a saját intuiciónktól vezettetni magunkat, s inkább hagyatkozunk a saját növekvő megértésünkre, mint valamilyen külső előírásra.
Nyingma ihletés
Hozzánk személy szerint egyébként a nyingma tradíciót érezzük nagyon közel állónak. Többször is előfordult, hogy olyan gondolatokat fedeztünk fel – olykor szó szerint –a nyingma tanítóknál, amelyeket Govinda Láma is sokszor emlegetett. Ezért szeretném e rövid eszmefuttatást néhány olyan idézettel zárni, amelyek Thinley Norbu Rinpocsétől származnak. Ő az, aki pillanatnyilag a nyingma vonalat képviseli, miután édesapja, Dudjom Rinpocse elhunyt, Dudjom Rinpocse tulkuja pedig még nagyon fiatal. Megfogalmazása rendkívül precízül rátapint arra, ami ezeknek az áthagyományozási vonalaknak a valódi lényege. Rinpocse ugyanis nem nyingma, szakja, gelukpa és kagyüpa vonalakról beszél, hanem azt mondja, hogy ezek a vonalak mind világi vonalak. Mindezekben a világi vonalakban azonban van egy természetes és megszakítatlan bodhicsitta-vonal. E bodhicsitta-vonal arról ismerhető fel, ha valakiben állandóan tudatossá válik a minden jelenséget átható rejtett lényegiség. Ez a rejtett esszencia pedig, amely minden jelenséget áthat, nem más, mint az üresség. Abban a pillanatban, hogy valaki felismeri ezt az ürességet, ezzel egyszersmind a bodhicsittát is megvalósította. Ezt tekinti a szerző a tulajdonképpeni vonalnak. Ez a vonal nyilatkozik meg a különféle értékes minőségekben és tulajdonságokban. És ezek a tulajdonságok tudnak azután mégegyszer, másodlagos módon megnyilvánulni a különböző vallási formákban, a maguk különböző aspektusaiban.
Mi magunk is úgy gondoljuk, hogy ez a szellemi vonal lényege, nem pedig bármely történetileg kialakult forma. Továbbmenve a szerző figyelmeztet bennünket, hogy a vonallal kapcsolatban óvatosnak kell lennünk. Azt mondja, hogy abban a pillantban, amikor elveszítjük a kapcsolatot ezzel a saját magunkban lévő Buddha-természettel, a vonalunk is megszakad. Kiről is lehetne azonban azt állítani, hogy az ideje nagy részét a saját Buddha- természetében tölti? Valószínűbb, hogy a legtöbb ember igen gyakran megszakítja a saját vonalát. És minek a következtében szakad meg állandóan a kapcsolatunk ezzel a saját magunkban rejlő bodhicsittával, a bennünk magunkban rejlő üresség-tudattal? Annak következtében – mondja a szerző –, hogy a tudatunkat állandóan nézetek homályosítják el. A hagyományokkal, vagy fajokkal kapcsolatos nézetek is ilyenek. A megvilágosodásnak ugyanis a valóságban semmi köze se fajhoz, se nemzetiséghez, se származáshoz. Sőt a ranghoz, vagy politikai megfontolásokhoz sincs semmi köze. Elég csak egy kicsit is utána olvasni, hogy lássuk, a történeti buddhista iskolákon belül milyen gyakran fordultak elő politikai hátterű viták, összetűzések. Ezek valójában mind olyan sötét felhők, amelyek eltakarják a bodhicsitta tiszta egét, és éppen hogy megszakítják, s nem pedig biztosítják a Dharma-vonal fennmaradását. Amint Rinpocse fogalmaz, még ha száz tanítód volt is, és mind a száz a leghíresebb tibeti mesterek közé tartozott, akkor is megtörött benned a Dharma vonala mindaddig, amíg el vagy választva a saját természetes lényegedtől.
Másfelől viszont még abban az esetben is, ha valakinek nem volt semmiféle tanítója, ám mégis kapcsolatot talált a saját szellemének ezzel az őseredeti, természetes állapotával, elmondható róla, hogy az illető rendelkezik a bodhicsitta valódi vonalával. Az ilyen személyek azok, akikről azt szoktuk mondani, hogy tudásukat közvetlenül a Buddha tudatából merítették.
A szellemi vonal helyes megértéséhez érdemes a történeti Buddhára emlékeztetni magunkat, aki maga pl. nem alakított semmiféle rendet, semmilyen hagyományt. A Buddha egyszerűen csak egy közösséget, egy szanghát hívott életre. Az a szó, hogy "szangha", egyszerűen annyit jelent, mint "közösség, együttlét, összefogás, szövetkezés, egyesülés". Amikor ezt manapság nyugati nyelvekre azzal a szóval fordítják, hogy "rend", akkor bizony az embernek ehhez egészen más képzettársítások jutnak az eszébe, mint amit a szangha szó eredetileg jelentett. Pedig a Buddha a vonalat illetően is félreérthetetlenül fogalmaz: "A félelemnélküli oroszlán Dharma-trónusának (az oroszlán itt a Megvilágosodottat jelenti) nincs birtokosa. Csak akinek a tudata telve van együttérzéssel, szeretettel és bölcsességgel, csak az tekinthető az én vonalam továbbvivőjének, csak az ülhet az én trónusomra."

Szerkesztette és fordította: Lílávadzsra (Pressing Lajos)

Fordító: 
Lílávadzsra (Pressing Lajos)
Szerző: 
Ven. Vajramala
facebook

Az igaz emberről szóló tanítóbeszéd - Szappurisza szutta

Így hallottam: Egy alkalommal a Magasztos Szávatthíban élt a Dzséta ligetben, Anáthapindika parkjában. Ott a Magasztos így szólította meg a szerzeteseket: „ Bhikkhuk,” – s azok ekképp válaszoltak rá: „Tiszteletreméltó Urunk?” A Magasztos a következőket mondotta:

2. "Bhikkhuk, megtanítom nektek, milyen az igaz ember jelleme, és milyen a nem igaz ember jelleme. Hallgassatok meg, és figyeljetek oda alaposan arra, amit mondani fogok." – "Igen, tiszteletreméltó Urunk" – válaszolták a bhikkhuk. A Magasztos ezeket mondotta:

3. "Bhikkhuk, milyen a nem igaz ember jelleme? Íme a nem igaz ember, aki arisztokrata családból származik, így vélekedik: 'Én arisztokrata családból származom; de ezek a többi bhikkhuk itt nem származnak arisztokrata családból.' Így dicsőíti magát arisztokrata családja miatt, miközben lenéz másokat. Ilyen a nem igaz ember jelleme.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem az arisztokrata származásnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is származik arisztokrata családból, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát arisztokrata családja miatt, s nem néz le másokat. Ilyen az igaz ember jelleme.

4. "Továbbá a nem igaz ember, aki nagy családból származik, így vélekedik: 'Én nagy családból származom; de ezek a többi bhikkhuk itt nem származnak nagy családból.' Így dicsőíti magát nagy családja miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a nagy családnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is származik nagy családból, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát nagy családja miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

5. "Továbbá a nem igaz ember, aki gazdag családból származik, így vélekedik: 'Én gazdag családból származom; de ezek a többi bhikkhuk itt nem származnak gazdag családból.' Így dicsőíti magát gazdag családja miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a gazdag családnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is származik gazdag családból, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát gazdag családja miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

6. "Továbbá a nem igaz ember, aki befolyásos családból származik, így vélekedik: 'Én befolyásos családból származom; de ezek a többi bhikkhuk itt nem származnak befolyásos családból.' Így dicsőíti magát befolyásos családja miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a befolyásos családnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is származik befolyásos családból, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát befolyásos családja miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

7. "Továbbá a nem igaz ember, aki híres és jól ismert, így vélekedik: 'Én jól ismert és híres vagyok; de ezek a többi bhikkhuk itt ismeretlenek és jelentéktelenek.' Így dicsőíti magát elismertsége miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a hírnévnek köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem jól ismert és nem híres is, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát elismertsége miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

8. "Továbbá a nem igaz ember, aki szerzetesi köntösöket, alamizsnát, nyugvóhelyet és gyógyászati kellékeket kap adományként, így vélekedik: 'Én szerzetesi köntösöket, alamizsnát, nyugvóhelyet és gyógyászati kellékeket kapok adományként; de ezek a többi bhikkhuk itt nem kapják meg ezeket a dolgokat.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő kap, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem az adományoknak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is kap ilyesmit, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, mert ő kap, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

9. "Továbbá a nem igaz ember, aki tanult, így vélekedik: 'Én tanult vagyok; de ezek a többi bhikkhuk itt nem tanultak.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő tanult, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a tanultságnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is tanult, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő tanult, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

10. "Továbbá a nem igaz ember, aki a Fegyelem szakértője, így vélekedik: 'Én a Fegyelem szakértője vagyok; de ezek a többi bhikkhuk itt nem a Fegyelem szakértői.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő a Fegyelem szakértője, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a Fegyelemben való jártasságnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem a Fegyelem szakértője, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő a Fegyelem szakértője, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

11. "Továbbá a nem igaz ember, aki a Dhamma hirdetője, így vélekedik: 'Én a Dhamma hirdetője vagyok; de ezek a többi bhikkhuk itt nem a Dhamma hirdetői.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő a Dhamma hirdetője, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a Dhamma prédikálásának köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem a Dhamma hirdetője, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő a Dhamma hirdetője, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

12. "Továbbá a nem igaz ember, aki erdőlakó, így vélekedik: 'Én erdőlakó vagyok; de ezek a többi bhikkhuk itt nem erdőlakók.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő erdőlakó, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem az erdőben lakásnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is erdőlakó, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő erdőlakó, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

13. "Továbbá a nem igaz ember, aki ócska rongyokban jár, így vélekedik: 'Én ócska rongyokban járok; de ezek a többi bhikkhuk itt nem járnak ócska rongyokban.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő ócska rongyokban jár, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem az ócska rongyok viselésének köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is jár ócska rongyokban, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő ócska rongyokban jár, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

14. "Továbbá a nem igaz ember, aki alamizsnán él, így vélekedik: 'Én alamizsnán élek; de ezek a többi bhikkhuk itt nem alamizsnán élnek.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő alamizsnán él, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem az alamizsnán élésnek köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is él alamizsnán, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő alamizsnán él, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

15. "Továbbá a nem igaz ember, aki fagyökérben lakik, így vélekedik: 'Én fagyökérben lakom; de ezek a többi bhikkhuk itt nem laknak fagyökérben.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő fagyökérben lakik, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a fagyökérben lakásnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is lakik fagyökérben, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő fagyökérben lakik, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

16. "Továbbá a nem igaz ember, aki temetőlakó, így vélekedik: 'Én temetőlakó vagyok; de ezek a többi bhikkhuk itt nem temetőlakók.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő temetőlakó, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a temetőben lakásnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem temetőlakó, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő temetőlakó, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

17. "Továbbá a nem igaz ember, aki a szabad ég alatt él, így vélekedik: 'Én a szabad ég alatt élek; de ezek a többi bhikkhuk itt nem élnek a szabad ég alatt.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő a szabad ég alatt él, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a szabad ég alatt élésnek köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is él a szabad ég alatt, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő a szabad ég alatt él, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

18. "Továbbá a nem igaz ember, aki egyfolytában ül, így vélekedik: 'Én egyfolytában ülök; de ezek a többi bhikkhuk itt nem ülnek egyfolytában.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő egyfolytában ül, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem az egyfolytában való ülésnek köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is ül egyfolytában, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő egyfolytában ül, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

19. "Továbbá a nem igaz ember, aki bárhol elalszik, így vélekedik: 'Én bárhol elalszom; de ezek a többi bhikkhuk itt nem alszanak el bárhol.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő bárhol elalszik, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a bárhol való elalvásnak köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem is alszik el bárhol, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő bárhol elalszik, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

20. "Továbbá a nem igaz ember, aki napjában csak egyszer eszik, így vélekedik: 'Én napjában csak egyszer eszem; de ezek a többi bhikkhuk itt nem csak egyszer esznek napjában.' Így dicsőíti magát amiatt, hogy ő napjában csak egyszer eszik, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'Nem a napi egyszeri étkezésnek köszönhető, ha a mohóság, gyűlölet vagy káprázat állapotait sikerül elpusztítani. Még ha valaki nem csak egyszer eszik is napjában, de olyan útra lépett, ami összhangban van a Dhammával, helyes útra lépett, és a Dhammának megfelelően viselkedik, akkor tisztelnünk kell őt ezért, és dicsérnünk kell ezért.' Egy útnak a gyakorlását téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát amiatt, hogy ő napjában csak egyszer eszik, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

21. "Továbbá teljesen elzárkózva az érzéki élvezetektől, visszahúzódva a nem üdvös állapotoktól belép a nem igaz ember az első dzshánába, amit gondolati ráirányulás és reflektáló gondolkodás kísér, s a visszahúzódásból születő elragadtatás és üdvözült boldogság jellemzi, és ott időzik. Ekkor így vélekedik: 'Én elértem az első dzshána realizálását; de ezek a többi bhikkhuk itt nem érték el az első dzshána realizálását.' Így dicsőíti magát az első dzshána realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még az első dzshána realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát az első dzshána realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

22. "Továbbá a gondolati ráirányulás és reflektáló gondolkodás elcsitulásával a nem igaz ember belép a második dzshánába és ott időzik. Ekkor így vélekedik: ''Én elértem a második dzshána realizálását; de ezek a többi bhikkhuk itt nem érték el a második dzshána realizálását.' Így dicsőíti magát a második dzshána realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még a második dzshána realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát a második dzshána realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

23. "Továbbá az elragadtatás elhalványulásával a nem igaz ember belép a harmadik dzshánába és ott időzik. Ekkor így vélekedik: ''Én elértem a harmadik dzshána realizálását; de ezek a többi bhikkhuk itt nem érték el a harmadik dzshána realizálását.' Így dicsőíti magát a harmadik dzshána realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még a harmadik dzshána realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát a harmadik dzshána realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

24. "Továbbá az öröm és fájdalom elhagyásával a nem igaz ember belép a negyedik dzshánába és ott időzik. Ekkor így vélekedik: ''Én elértem a negyedik dzshána realizálását; de ezek a többi bhikkhuk itt nem érték el a negyedik dzshána realizálását.' Így dicsőíti magát a negyedik dzshána realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még a negyedik dzshána realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát a negyedik dzshána realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

25. "Továbbá a formaérzékelés teljes leküzdésével, az érzéki benyomások észlelésének megszűnésével, a sokféleség észlelésére irányuló figyelem elhagyásával, a tér végtelenségére történő ráébredéssel belép a nem igaz ember a végtelen tér alapjába, és ott időzik. Ekkor így vélekedik: ''Én elértem a végtelen tér alapjának realizálását.' Így dicsőíti magát a végtelen tér alapjának realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még a végtelen tér alapjának realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát a végtelen tér alapjának realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

26. "Továbbá a végtelen tér alapjának teljes leküzdésével, a tudat végtelenségére történő ráébredéssel belép a nem igaz ember a végtelen tudat alapjába, és ott időzik. Ekkor így vélekedik: ''Én elértem a végtelen tudat alapjának realizálását.' Így dicsőíti magát a végtelen tudat alapjának realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még a végtelen tudat alapjának realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát a végtelen tudat alapjának realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

27. "Továbbá a végtelen tudat alapjának teljes leküzdésével, ráébredve arra, hogy 'semmi sincs,' belép a nem igaz ember a semmi alapjába, és ott időzik. Ekkor így vélekedik: ''Én elértem a semmi alapjának realizálását.' Így dicsőíti magát a semmi alapjának realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még a semmi alapjának realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát a semmi alapjának realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

28. "Továbbá a semmi alapjának teljes leküzdésével belép a nem igaz ember a sem észlelés, sem nem-észlelés alapjába, és ott időzik. Ekkor így vélekedik: ''Én elértem a sem észlelés, sem nem-észlelés alapjának realizálását.' Így dicsőíti magát a sem észlelés, sem nem-észlelés alapjának realizálása miatt, miközben lenéz másokat. Ez is jól példázza a nem igaz ember jellemét.

"Az igaz ember viszont így vélekedik: 'A Magasztos kinyilatkoztatása értelmében még a sem észlelés, sem nem-észlelés alapjának realizálásával sem szabad azonosulni; ugyanis a dolgok bármilyen módon történő felfogása esetén a tény mindig más ahhoz képest.' A nem azonosulást téve tehát az első helyre nem dicsőíti magát a sem észlelés, sem nem-észlelés alapjának realizálása miatt, s nem néz le másokat. Ez is jól példázza az igaz ember jellemét.

29. "Továbbá a sem észlelés, sem nem-észlelés alapjának teljes leküzdésével az igaz ember belép az észlelés és érzet kialvásába, és ott időzik.' És felnyíló bölcsesség-látása elpusztítja romlottságait. Ez a bhikkhu nem fog fel semmit, semminek a vonatkozásában nem alakít ki felfogást, nem fogja fel semmilyen módon a dolgokat."

Ezeket mondotta a Magasztos. A bhikkhuk elégedetten örvendeztek a Magasztos szavain.

Fordító: 
Lílávadzsra (Pressing Lajos)
facebook

A Túljutott Belátó Megértés szíve szútra

1. Tisztelet adassék a Magasztosnak, a Nagy Nemes Túljutott Belátó Megértésnek!

2. Így hallottam: Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagrihában, a Keselyűcsúcs hegy területén tartózkodott nagy számú szerzetes és sok bódhiszattva kíséretében. Ekkortájt a Magasztos a Mélységes Rátekintő Tökéletes Ráébredés (gambhíráva-szambódha) nevű meditációban volt elmerülve. Ugyanebben az időben a nagy bódhiszattva, a Nemes Avalókitésvara a mélységes Túljutott Belátó Megértés gyakorlatát végezvén ekképpen szemlélődék: „Öt léthalmazat van, s ezekről [a Buddha] meglátta az önlétezés-nélküliségüket.“

Akkor a Tiszteletreméltó Sáriputra a Buddha hatalmánál fogva így szólította meg a Nemes Avalókitésvara bódhiszattvát: „Ha valamely család fia vagy leánya a mélységes Túljutott Belátó Megértés gyakorlatát kívánná végezni, milyen tanításban kellene őt részesíteni?“

Erre a nagy bódhiszattva, a Nemes Avalókitésvara így beszélt a Tiszteletreméltó Sáriputrához: „Ha valamely család fia, vagy leánya a mélységes Túljutott Belátó Megértés gyakorlatát kívánja végezni, akkor a következőképpen kell a dolgokra tekintenie:“ „Öt léthalmazat van, s ezekről [a Buddha] meglátta az önlétezés- nélküliségüket.“

3. Innen nézve, Sáriputra, a forma üresség, s az üresség bizony forma; a formától nem választható el az üresség, az ürességtől nem különböző a forma; ami forma, az üresség, ami üresség, az forma; s pontosan ugyanígy van ez az érzet, az észlelés, a képzőerők és a tudat vonatkozásában is.

4. Innen nézve, Sáriputra, minden jelenség üresség-jellegű: nincs keletkezésük és nincs megszűnésük, nem szennyezettek és nem tiszták, nem csökkennek és nem növekszenek.

5. Ezért aztán, Sáriputra, az ürességben nincs sem forma, sem érzet, sem észlelés, sem képzőerők, sem tudat; nincs látás, sem hallás, sem szaglás, sem ízlelés, sem testérzékelés, sem belső megismerés; nincs látvány, sem hang, sem szag, sem íz, sem szellemi megismerési tárgyak; nincs látószerv-összetevő és a többi, nincs belső megismerési tudatosság- elem sem; nincs szellemi vakság és nincs a szellemi vakság megszűnése, s nincs a többi sem, így nincs öregség és halál, sem az öregség és halál megszűnése; nincs szenvedés, sem szenvedés keletkezése, nincs leküzdés, sem ehhez elvezető ösvény, nincs fölismerés, sem megvalósítás, sem meg-nem- valósítás.

6. Ezért aztán, Sáriputra, a bódhiszattva Túljutott Belátó Megértését nem megvalósítás révén elérő gyakorló fellebbenti a tudat takaróit, s a tudat takaróinak megszűnése nyomán nem retteg többé, meghalad minden illúziót, s eléri a végső ellobbanás állapotát.

7. A múlt, a jelen és a jövő összes Buddhája a végső, Teljesen Tökéletes Megvilágosodásra a Túljutott Belátó Megértés gyakorlása révén fölébredett.

8. Ehhez tudnunk kell a Túljutott Belátó Megértés nagy mantráját, a szellemi látás mélységes mantráját, e fölülmúlhatatlan igét, e páratlan mantrát, e minden szenvedést csillapító, igaz — mert minden hamisságtól mentes —, Túljutott Belátó Megértésben kinyilatkoztatott igét, mely így hangzik:

OM gaté gaté paragaté paraszamgaté bódhi szváhá!

„Ilyen módon kell egy bódhiszattvának tanítania a mélységes Túljutott Belátó Megértés gyakorlatát, ó Sáriputra.“

Később, amikor a Magasztos kiemelkedett a meditációjából, elismerését fejezte ki a Tiszteletreméltó Avalokitésvara bódhiszattva irányában, ezeket mondván: „Helyes volt, Nemes Sarj, jól csináltad. Így van ez bizony, Nemes Sarj. Valóban ilyen módon kell végezni a mélységes Túljutott Belátó Megértés gyakorlatát. A szent Tathágatáknak rendkívül tetszett, ahogyan Te ezt itt előadtad.“ Így beszélt a Magasztos, örömteli szívvel. És a tiszteletreméltó Sŕriputra, a nagytiszteletű Avalókitésvara bódhiszattva, valamint az egész gyülekezet, s az istenek, emberek, démonok és tündérek világai dícsérték a Magasztos szavait.

Itt végződik a Túljutott Belátó Megértés Szíve szútra.

Szanszkritból fordította: Lilávadzsra (Pressing Lajos)

Fordító: 
Lílávadzsra (Pressing Lajos)
facebook

A konfliktusmentesség kifejtése

1. Így hallottam: Egy alkalommal a Magasztos Szávatthěban élt a Dzséta ligetben, Anáthapindika parkjában. Ott a Magasztos így szólította meg a szerzeteseket: „Bhikkhuk,” – s azok ekképp válaszoltak rá: „Tiszteletreméltó Urunk?” A Magasztos a következőket mondotta:

2. „Bhikkhuk, most a konfliktusmentesség magyarázatát fogom tanítani nektek. Hallgassatok és figyeljetek jól arra, amit mondani fogok.” – „Igen, tiszteletreméltó Urunk”, válaszolták a bhikkhuk. A Magasztos ezeket mondotta:

3. Ne hajszoljuk az érzéki élvezeteket, amelyek alacsonyrendűek, közönségesek, durvák, alantasak és nem jótékonyak; s ne gyakoroljuk az önsanyargatást se, amely fájdalmas, alantas és nem jótékony hatású. A Tathágata által felfedezett középút kerüli mindkét végletet; belátást és tudást eredményez, s békéhez, közvetlen fölismeréshez, megvilágosodáshoz, nibbánához vezet. Tudjuk, hogy mi a dícséretes és mi a megvetendő, s miközben tudjuk e kettőt, ne nyilatkozzunk se dicsérőleg, se megvetően, hanem csak a Dhammát tanítsuk. Tudnunk kell, hogyan értelmezzük az örömöt, s ezt tudván, önmagunkban kell elérnünk az örömet. Ne tegyünk burkolt célzásokat, s ne ejtsünk ki nyíltan kemény szavakat. Megfontoltan beszéljünk, ne kapkodva. Ne ragaszkodjunk a saját nyelvjárásunkhoz, s ne tiporjuk lábbal az elterjedt szóhasználatot. Ebben összegezhetjük a konfliktusmentesség magyarázatát.

4. Azt mondottuk: ’Ne hajszoljuk az érzéki élvezeteket, amelyek alacsonyrendűek, közönségesek, durvák, alantasak és nem jótékonyak; s ne gyakoroljuk az önsanyargatást se, amely fájdalmas, alantas és nem jótékony hatású.’ S mire vonatkozólag mondottuk ezt?

Az élvezetek hajszolása olyasvalaki részéről, akinek öröme az érzéki vágyakhoz kapcsolódik – melyek alacsonyrendűek, közönségesek, durvák, alantasak és nem jótékonyak – szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Az élvezetek hajszolásába való bele nem bonyolódás azok részéről, akiknek öröme az érzéki vágyakhoz kapcsolódik … szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út.

Az öngyötrés gyakorlása – mely fájdalmas, alantas és nem jótékony hatású – szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. A bele nem bocsátkozás az öngyötrés gyakorlásába szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út.
Erre vonatkozólag mondottuk tehát, hogy ’Ne hajszoljuk az érzéki élvezeteket, amelyek alacsonyrendűek, közönségesek, durvák, alantasak és nem jótékonyak; s ne gyakoroljuk az önsanyargatást se, amely fájdalmas, alantas és nem jótékony hatású.’

5. Azt mondottuk: ’A Tathágata által felfedezett középút kerüli mindkét végletet; belátást és tudást eredményez, s békéhez, közvetlen fölismeréshez, megvilágosodáshoz, nibbánához vezet.’ S mire vonatkozólag mondottuk ezt? Itt a Nemes Nyolcrétű Ösvényről van szó: ez a Helyes Szemlélet, Helyes Szándék, Helyes Beszéd, Helyes Cselekvés, Helyes, Helyes Megélhetés Erőfeszítés, Helyes Éberség és Helyes Koncentráció.

Erre vonatkozólag mondottuk, hogy ’A Tathágata által felfedezett középút kerüli mindkét végletet; belátást és tudást eredményez, s békéhez, közvetlen fölismeréshez, megvilágosodáshoz, nibbánához vezet.’

6. Azt mondottuk: ’Tudjuk, hogy mi a dícséretes és mi a megvetendő, s miközben tudjuk e kettőt, ne nyilatkozzunk se dicsérőleg, se megvetően, hanem csak a Dhammát tanítsuk.’ S mire vonatkozólag mondottuk ezt?

7. Hogyan szokott előfordulni, bhikkhuk, hogy dícsérőleg vagy megvetően nyilatkozunk, s nem sikerül csak a Dhammát tanítanunk? Amikor olyasmit mondunk, hogy: ’Mindazok, akik az érzéki vágyakhoz kapcsolódó élvezetek hajszolásába bonyolódnak … hibás úton járnak’ –, máris megvetőleg nyilatkoztunk egyesekről. Amikor azt mondjuk, hogy: ’Mindazok, akik nem bonyolódnak bele az érzéki vágyakhoz kapcsolódó élvezetek hajszolásába … a helyes utat követik’, máris dícsértünk valakit.

Amikor azt mondjuk, hogy: ’Mindazok, akik az öngyötrés gyakorlatába bocsátkoznak … hibás úton járnak’ –, máris megvetőleg nyilatkoztunk egyesekről. Ha azt mondjuk, hogy: ’Mindazok, akik nem bocsátkoznak bele az öngyötrés gyakorlatába … a helyes utat követik’ –, máris dícsértünk valakit.

Amikor azt mondjuk, hogy: ’Mindazok, akik nem hagyták el a létesüléshez kötő béklyót, hibás úton járnak’ – máris megvetőleg nyilatkoztunk egyesekről. Ha azt mondjuk, hogy: ’Mindazok, akik elhagyták a létesüléshez kötő béklyót, … a helyes utat követik’ – máris dícsértünk valakit. Így fordul elő, bhikkhuk, hogy dícsérőleg vagy megvetően nyilatkozunk, s nem sikerül csak a Dhammát tanítanunk.

8. És hogyan érhetjük el, bhikkhuk, hogy ne nyilatkozzunk se dicsérőleg, se megvetően, hanem csak a Dhammát tanítsuk? Ha nem mondunk olyasmit, hogy ’Mindazok, akik az érzéki vágyakhoz kapcsolódó élvezetek hajszolásába bonyolódnak … hibás úton járnak’, hanem ehelyett azt mondjuk: ’Az élvezetek hajszolása szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út’ – akkor tanítjuk csak a Dhammát . Ha nem mondunk olyasmit, hogy ’Mindazok, akik nem bonyolódnak bele az érzéki vágyakhoz kapcsolódó élvezetek hajszolásába … a helyes utat követik’, hanem csak azt mondjuk, hogy ’A bele nem bonyolódás szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út’ – akkor tanítjuk csak a Dhammát.

Ha nem mondunk olyasmit, hogy ’Mindazok, akik az öngyötrés gyakorlatába bocsátkoznak … hibás úton járnak’, hanem ehelyett azt mondjuk: ’Az ebbe való bocsátkozás szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út’ – akkor tanítjuk csak a Dhammát. Ha nem mondunk olyasmit, hogy ’Mindazok, akik nem bocsátkoznak bele az öngyötrés gyakorlatába … a helyes utat követik’, hanem csak azt mondjuk, hogy ’A bele nem bocsátkozás szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út’ – akkor tanítjuk csak a Dhammát.

Ha nem mondjuk azt, hogy: ’Mindazok, akik nem hagyták el a létesüléshez kötő béklyót… hibás úton járnak’, hanem ehelyett azt mondjuk: ’Mindaddig, amíg a létesüléshez kötő béklyó nincs elhagyva, nem hagyható el maga a létesülés sem’, akkor tanítjuk csak a Dhammát. Ha nem mondjuk, hogy ’Mindazok, akik elhagyták a létesüléshez kötő béklyót… a helyes utat követik’, hanem ehelyett azt mondjuk: ’Ha elhagyjuk a létesüléshez kötő béklyót, akkor elhagyjuk magát a létesülést is’, akkor tanítjuk csak a Dhammát.

Erre vonatkozólag mondottuk tehát, hogy ’Tudjuk, hogy mi a dícséretes és mi a megvetendő, s miközben tudjuk e kettőt, ne nyilatkozzunk se dicsérőleg, se megvetően, hanem csak a Dhammát tanítsuk.’

9. Azt mondottuk: ’Tudnunk kell, hogyan értelmezzük az örömöt, s ezt tudván, önmagunkban kell elérnünk az örömet.’ S mire vonatkozólag mondottuk ezt?

Bhikkhuk, van az érzéki élvezetek öt köteléke. Melyik ez az öt? A szemen keresztül megismerhető formák… a fülön keresztül megismerhető hangok… az orron keresztül megismerhető szagok… a nyelven keresztül megismerhető ízek… a testen keresztül megismerhető tapintásérzetek, melyekre vágyunk, melyek kívánatosak, kellemesek és vonzóak, melyek érzéki kívánással járnak, s heves vágyat váltanak ki. Ez az érzéki élvezetek öt köteléke. Mármost azt az élvezetet és örömöt, amely az érzéki élvezetek eme öt kötelékétől függésben keletkezik, nevezzük érzéki élvezeteknek – ezek pedig szennyezett élvezetek, durva élvezetek, alacsonyrendű élvezetek. Az ilyesfajta élvezetekről én azt mondom, hogy azokba nem érdemes belemerülni, nem szabad engedni, hogy kifejlődjenek, nem szabad művelni őket, s helyesebb tartani ezektől.

Itt van ezzel szemben, bhikkhuk , a szerzetes, aki teljesen visszavonulva az érzéki élvezetektől, visszahúzódva a nem üdvös állapotoktól belép az első elmélyedésbe, és ott időzik… belép a második elmélyedésbe… a harmadik elmélyedésbe… a negyedik elmélyedésbe, és ott időzik. Ezt nevezzük a lemondás áldásának, a visszahúzódás üdvözült állapotának, a béke boldogságának, a megvilágosodás gyönyörének. Erről a fajta örömről azt mondom, hogy ebbe érdemes belemerülni, ezt érdemes kifejleszteni, ezt érdemes művelni, s ettől nem kell tartani.

Erre vonatkozólag mondottuk, hogy ’Tudnunk kell, hogyan értelmezzük az örömöt, s ezt tudván, önmagunkban kell elérnünk az örömet.’

10. Azt mondottuk: ’Ne tegyünk burkolt célzásokat, s ne ejtsünk ki nyíltan kemény szavakat.’ S mire vonatkozólag mondottuk ezt?

Nos, bhikkhuk, ha tudjuk, hogy egy burkolt célzás igazságtalan, valótlan és nem jótékony hatású, akkor semmi esetre sem szabad azt kiejtenünk. Ha tudjuk, hogy egy burkolt célzás igaz és helyes, de nem jótékony hatású, akkor meg kell próbálnunk azt nem kimondani. Ha azonban tudjuk, hogy egy burkolt célzás igaz és helyes, s jótékony hatású is, akkor kiejthetjük, feltéve, hogy felismerjük az erre alkalmas időpontot.

Továbbá bhikkhuk, ha tudjuk, hogy a nyíltan kemény beszéd igazságtalan, valótlan és nem jótékony hatású, akkor semmi esetre sem szabad azt kiejtenünk. Ha tudjuk, hogy a nyíltan kemény beszéd igaz és helyes, de nem jótékony hatású, akkor meg kell próbálnunk azt nem kimondani. Ha azonban tudjuk, a nyíltan kemény beszéd igaz és helyes, s jótékony hatású is, akkor kiejthetjük, feltéve, hogy felismerjük az erre alkalmas időpontot.

Erre vonatkozólag mondottuk, hogy ’Ne tegyünk burkolt célzásokat, s ne ejtsünk ki nyíltan kemény szavakat.’

11. Azt mondottuk: ’ Megfontoltan beszéljünk, ne kapkodva.’ S mire vonatkozólag mondottuk ezt?
Nos, bhikkhuk, ha valaki kapkodva beszél, akkor a teste elfárad, elméje izgatottá válik, hangját megerőlteti, torka bereked, s aki kapkodva beszél, annak beszéde elmosódottá és nehezen érthetővé válik.

Ha viszont az ember megfontoltan beszél, akkor nem fárad el a teste, nem válik izgatottá az elméje, nem erőlteti túl a hangját, s a torka sem reked be; aki megfontoltan beszél, annak a beszéde tagolt és jól érthető.

Erre vonatkozólag mondottuk, hogy ’ Megfontoltan beszéljünk, ne kapkodva.’

12. Azt mondottuk: ’Ne ragaszkodjunk a saját nyelvjárásunkhoz, s ne tiporjuk lábbal az elterjedt szóhasználatot.’ S mire vonatkozólag mondottuk ezt?

Miben nyilvánul meg, bhikkhuk , a saját nyelvjáráshoz való ragaszkodás és az elterjedt szóhasználat lábbal tiprása? Nos, bhikkhuk, a különböző helyeken ugyanazt a dolgot hol edénynek, hol lábasnak, hol csészének, hol tálnak, hol tálkának, hol fazéknak, hol bödönnek, hol csupornak, hol cserépnek mondják. Mármost bárhogy is hívják azt egy bizonyos környéken, az ember aszerint beszél, mereven ragaszkodva az adott szóhasználathoz, azt képzelve, hogy ’Csak is ez a helyes, minden más hibás.’ Ebben nyilvánul meg a saját nyelvjáráshoz való ragaszkodás és az elterjedt szóhasználat lábbal tiprása.

És, szerzetesek, hogyan nyilvánul meg a saját nyelvjáráshoz való nem ragaszkodás és az elterjedt szóhasználathoz való alkalmazkodás? Nos, bhikkhuk, a különböző helyeken ugyanazt a dolgot hol edénynek, … hol cserépnek mondják. Mármost bárhogy is hívják azt egy bizonyos környéken, az ember úgy beszél, hogy nem ragaszkodik egy adott szóhasználathoz, hanem úgy gondolkodik, hogy ’Ezek a tiszteletreméltó urak láthatóan erre vonatkozólag használják ezt a szót.’ Így nyilvánul meg a saját nyelvjáráshoz való nem ragaszkodás és az elterjedt szóhasználathoz való alkalmazkodás.
Erre vonatkozólag mondottuk, bhikkhuk, hogy ’Ne ragaszkodjunk a saját nyelvjárásunkhoz, s ne tiporjuk lábbal az elterjedt szóhasználatot.’

13. Tehát, bhikkhuk, az élvezetek hajszolása olyasvalaki részéről, akinek öröme az érzéki vágyakhoz kapcsolódik – melyek alacsonyrendűek, közönségesek, durvák, alantasak és nem jótékonyak -- szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

Az élvezetek hajszolásába való bele nem bonyolódás viszont, bhikkhuk, … szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

Az öngyötrés gyakorlása, bhikkhuk – mely fájdalmas, alantas és nem jótékony hatású – szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

Az öngyötrés gyakorlásába való bele nem bocsátkozás viszont, bhikkhuk … szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

A Tathŕgata által felfedezett középút, bhikkhuk, kerüli mindkét végletet; belátást és tudást eredményez, s békéhez, közvetlen fölismeréshez, megvilágosodáshoz, nibbŕnához vezet. Ez szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

Amikor dícsérőleg vagy megvetően nyilatkozunk, bhikkhuk, s nem sikerül csak a Dhammát tanítanunk, akkor ez szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

Amikor nem nyilatkozunk se dicsérőleg, se megvetően, bhikkhuk , hanem csak a Dhammát tanítjuk, akkor ez szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

Az érzéki élvezet, bhikkhuk – amely szennyezett élvezet, durva élvezet, alacsonyrendű élvezet – szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

A lemondás áldása, a visszahúzódás üdvözült állapota, a béke boldogsága, a megvilágosodás gyönyöre viszont, bhikkhuk, szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

Az igazságtalan, valótlan és nem jótékony hatású burkolt célzás, bhikkhuk, szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

Ha egy burkolt célzás igaz és helyes, bhikkhuk, de nem jótékony hatású, akkor ez szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

Ha egy burkolt célzás igaz, helyes és jótékony hatású is, bhikkhuk, akkor ez szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

Az igazságtalan, valótlan és nem jótékony hatású nyíltan kemény beszéd, bhikkhuk, szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

Ha a nyíltan kemény beszéd igaz és helyes, bhikkhuk, de nem jótékony hatású, akkor ez szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

Ha nyíltan kemény beszéd igaz, helyes és jótékony hatású is, bhikkhuk, akkor ez szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

Annak a beszéde, bhikkhuk, aki kapkodva beszél szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.
Annak a beszéde azonban, bhikkhuk, aki megfontoltan beszél szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

A helyi szóhasználathoz való ragaszkodás és az elterjedt szóhasználat lábbal tiprása szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól terhes állapot, bhikkhuk, s ez hibás út. Ezért ez konfliktustól terhes állapot.

A helyi szóhasználathoz való nem ragaszkodás és az elterjedt szóhasználathoz való alkalmazkodás viszont, bhikkhuk, szenvedéstől, bosszúságtól, kétségbeeséstől és nyugtalanságtól mentes állapot, s ez a helyes út. Ezért ez konfliktustól mentes állapot.

14. Ezért, bhikkhuk, a következőképpen gyakoroljatok: ’Fel kell ismernünk a konfliktustól terhes állapotot, s ismernünk kell a konfliktustól mentes állapotot. E kettő ismeretében a konfliktus nélküli útra kell lépnünk.’

Ezeket mondotta a Magasztos. A bhikkhuk pedig elégedetten örvendeztek a Magasztos szavain.

Fordító: 
Lílávadzsra (Pressing Lajos)
facebook

A harmadik pátriárka szútrája

A tökéletes Útra való rálépés azok számára nehéz csak, akik elutasítanak, vagy előnyben részesítenek dolgokat. Maradjatok mentesek a vonzalomtól és az ellenszenvtől, s a belátás a maga közvetlen tisztaságában megnyilatkozik. Elég egy hajszálnyi különbségtétel, s ég és föld máris végtelen távolságra került egymástól. Ha azt akarjuk, hogy itt és most megnyilatkozzék számunkra a valóság, nem szabad hagynunk, hogy a tudatunkba jó- és rossz-elképzelések hatoljanak. A jó és rossz közötti vívódás a szellem legsúlyosabb betegsége. Mindaddig, amíg nem sikerül a dolgok legmélyebb értelmébe hatolni, hiábavaló a szellem megnyugvására gondolni. Az Út üres és jeltelen, mint a mérhetetlen tér, s teljes: a legcsekélyebb mértékben sem érinti azt fennmaradás- és szétesés-elképzelés. Amint azonban megragadásra és elutasításra törekszünk, mindez máris fölismerhetetlenné válik. Ne hajszoljátok hát a jelenségformákat, mintha azok valódi dolgok volnának; s ne próbáljatok azzal az öncsalással szabadulni a fájdalomtól, hogy a jelenségek úgysem valódiak. Az egységben letisztuló tudatban eltűnik magától a fájdalom.

Ha minden mozgást leállítunk, hogy így hozzuk a tudatot nyugalomba, e nyugalomban ismét nyugtalanság gerjed; ha bármelyik szélsőségnél maradunk, az egységet örökre elveszítjük. Mindkét szélsőség előnyei veszendőbe mennek, ha az ember nem az őseredetire összpontosít. Aki csak a létezést ismeri el, az e létezés foglyává válik; aki csak az ürességet követi, az elzárja magát az ürességtől. A szavaink és a gondolataink, még ha pontosak és helyesek volnának is, sohasem felelnek meg a valóságnak; hagyjátok hát a beszédet és a gondolkodást, s nem lesz többé semmi, amit ne értenétek. Hogy tudná valaha is megérteni az Utat, aki nem tudja maga mögött hagyni a szavakat és gondolatokat? Térjetek vissza a gyökérhez, s rátaláltok az értelemre; aki csak a tükröződéseket kergeti, azok ősforrását elveszíti.

Nézzetek magatokba, s a láthatót és az ürességet máris egyaránt meghódítottátok. A hibás szemlélet okozza, ha a láthatóba, vagy az ürességbe szédülünk. Nincs szükség az igazság keresésére; elég, ha előítéleteiteket és nézeteiteket föladjátok. Ne tegyétek magatokévá a két szélsőséges álláspont egyikét se; ne kövessétek és ne vizsgálgassátok a kettősség-felfogásokat. A »van« és »nincs« jellegű gondolatok megzavarják és tönkreteszik a szellemet. Még ha a kettő az Egy révén látszik is megjelenni, ne csüngjetek az Egyen. A jelenségek hibátlanok, ha egyáltalán nem merül föl gondolat. Ha nincs hiba, nincsenek jelenségek; ha nem merülnek föl jelenségek, nincs tudat. Megszűnik a szubjektum, ha nincs többé tárgya; s megszűnik a tárgy, ha eltűnik a szubjektum. A tárgy csak a szubjektumtól való függésében valósul meg, mint tárgy; s a szubjektum csak a tárgyától való függőségben létezik, mint szubjektum. A két szélsőségen túli végső valóság az, hogy mindkettő egyformán üres. Lényegi ürességükben nem különböznek többé egymástól; s ez hordja magában mind a tízezer jelenséget.

Csak ha a finom és a durva között ingadozunk, kíséreljük meg valamelyik pártjára állni. A Nagy Út a maga lényegét tekintve mindent átfogó; könnyűnek, vagy nehéznek nevezni egyaránt téves. Az értékelő ítéletek kétségbe és bizonytalanságba sodornak, hol túlzott hevességet, hol megrekedést idéznek elő. Kisszerű dolgokhoz mérték nélkül tapadva a tudat hibás utakra téved. Hagyjátok a dolgokat a maguk pályáján; ismerjétek föl, hogy azok lényege sem el nem távozik, sem helyben nem marad. Természetetek váljék az Úttá, s gond nélkül fogtok azon vándorolni. A megbéklyózott gondolatok elfordulnak az igazságtól, ám ellenük fordulva a tudat tompává és kedvetlenné válik. A sodródó szellemben zaklatottság gerjed, a meghasonlásnak viszont mi haszna van? Ha a legfőbb Egyet kívánjátok útitársul, ne gyűlöljétek a hat érzék világát. A Buddha igazság-látását csak azok érhetik el, akik a hat érzék világát igenlik. A bölcs nemcselekvő, a balga saját béklyóit kötözi. A Dharmában nincsenek különbségek; saját hajlamaik és vonzalmaik csak a balgákat kötik. Van-e nagyobb eltévelyedés, mint ha a gondolatokon valaki gondolati képződményekkel akar úrrá lenni? A nyugtalanságot és a tompaságot a nemtudás teremti; a bölcsesség nem kedvel és nem gyűlöl.

Minden, ami a két szélsőséghez tartozik, hibás gondolatokon alapul – olyan, mint egy álomkép, árnyék, levegőbe rajzolt virág. Mi értelme hajszolni ezeket? A nyereség és veszteség, »van« és »nincs« gondolatait tartsátok távol magatoktól: ha a szem nem csukódik le, hogy aludjon, akkor nem keletkeznek rossz álmok; ha a tudat nem tesz különbséget, akkor a világ minden jelensége egységet alkot. Hagyjátok, hogy az Egy mélységes titkával kioltsa a tévelyre való összes emlékezést. Engedjétek, hogy a minden létforma Egyként történő szemlélete visszavigyen benneteket az őseredeti olyansághoz. Így elfelejtjük a keletkezésüket, és semmi sem marad, ami alapján szembeállíthatnánk őket. Szemléljétek a mozgást úgy, mintha egy helyben állna, és nincs többé mozgás; kezeljétek a nyugvót úgy, mintha mozogna, s nincs többé nyugvás. Ha pedig a kettő nem lehetséges, az Egy is szertefoszlik. A végső ponton, a legvégső alapnál nincs többé mérték és szabály. Ha a tudat elfogulatlanná válik, eltűnnek a magok, és a tettek nem gerjesztenek többé gyümölcsöket. Ha nem jelentkezik többé gyanakvó kétely, akkor elhárulnak a szenvedélyek, s a hit sugárzása akadálytalanul átragyog.

Ha nem maradt semmi, akkor semmire sem emlékezünk többé; a teret az üresség világossága ragyogja be, amely feleslegessé tesz minden működést. Semmilyen megfontolás nem volna képes bennünket erre a pontra eljuttatni, semmilyen érzet nem hozhatja közel annak lényegét. Ez az olyanság valósága: az a transzcendens tartomány, ahol nincs többé ön-lényegiség, s nincs megkülönböztethetőség. Ennek az Egynek a megértése csak a »Nem Kettőn« keresztül lehetséges. A »Nem Kettőben« nem különül el többé egymástól semmi, s az mégis magába foglal minden dolgot. A tíz égtáj összes bölcse ebből az ősvalóságból merít. Az őseredeti forrás ugyanis túl van téren és időn, s tízezer év ugyanannyi számára, mint egy pillanat. Akár látjuk, akár nem, mindig és mindenütt jelenvaló. A legkisebb ugyanolyan, mint a legnagyobb, ha megfeledkezünk a határokról; s a legnagyobb ugyanolyan, mint a legkisebb, ha nem látunk körvonalakat. A létezés a nemlétezés egyik oldala; a nemlétezés a létezés egyik aspektusa. S ahol ez nem így van, azokban a régiókban ne hagyjuk időzni a tudatot.

Az Egy nem más, mint minden dolog, s a mindenség nem más, mint az Egy. Vegyétek föl ezt az alapállást, s nem kell többé egy gondolatot sem a nem végsőkre vesztegetnetek. A hit a szívben a Nem Kettő, s a Nem Kettő a szívben a hit.

Szólottam, de minek; hisz’ mit mondhatnának el szavak olyan dolgokról, amelyeknek nincs múltjuk, s nem ismernek se jövőt, se jelent.

Fordító: 
Lílávadzsra (Pressing Lajos)
Szerző: 
Szeng-can mester
facebook

Ven. Vadzsramálá: A szellemi áthagyományozás vonala az Árya Maitreya Mandala rendben

A buddhizmusban nagy jelentőséget tulajdonítunk az úgynevezett áthagyományozási "vonalnak", amely a szellemi tanítások hitelességét és hatékonyságát szavatolja számunkra.

facebook