Vijayavajra: Boldog 81. születésnapot Vajramala!

Ünnepi beszéd

Tiszteletreméltó Vajramala 81. születésnapja alkalmából

Tisztelet adassék a Gurunak!
Tisztelet adassék a Tökéletesen Megvilágosodottnak!
Tisztelet adassék a Megvilágosodott által kinyilatkoztatott Tanításnak!
Tisztelet adassék a megvilágosodás útját járók Közösségének!

Kedves Vajramala, kedves Szanghatársak, kedves Dharmabarátok!

Ma különleges napot ünnepelhetünk. Azt mondom: ünnepelhetünk – és ez a szó
most mélyebb értelmet hordoz, mint valaha. Egyházunk szellemi vezetője,
Tiszteletréméltó Vajramala ma tölti be nyolcvanegyedik életévét. És hogy ma itt
állhatok előttetek és erről beszélhetek, az önmagában is ok az örömre és a hálára.

Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt hónapok nem voltak könnyűek. Tiszteletréméltó
Vajramala súlyos betegségen ment keresztül, és ez nagyon megviselte
minannyiunkat. Aggódtunk és őszintén szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy
a tanítónk – bármennyire is szellemi óriás – halandó testben jár közöttünk. Ez a
felismerés fájdalmas, de egyben mélyen tanító erejű is.

És mégis – éppen ebben a nehéz időszakban mutatkozott meg igazán a szanghánk
ereje. Szerte a világban tanítványok fordultak a gyakorlás felé. Sokan meditáltak a
gyógyulásáért. Puják hangzottak el érte. Voltak, akik halakat engedtek szabadon,
hogy az élet visszaadásának ősi gesztusával hozzájáruljanak a felépüléséhez. A
németországi szangha tagjai napi szinten támogatták imáikkal, gyakorlásukkal és
mindennapi szükségletek biztosításával – az ő kitartó jelenlétük is megmutatta, hogy
a közösségünk nem ismer határokat és távolságokat. Ezek nem üres rituálék voltak,
hanem a szív mély mozdulásai – a szeretet és a hála tettekbe öntése.

Külön szeretném megköszönni Amoghavajra kitartó gondoskodását, aki az elmúlt
hetekben fáradhatatlanul ápolta és kísérte Tiszteletreméltó Vajramalát a
betegágyánál. Ez a csendes, odaadó szolgálat a tanítványi hűség legszebb
megnyilvánulása, és példa mindannyiunk számára.

Nekem is megadatott, hogy az elmúlt hetekben háromszor is meglátogathattam. Ezek
a találkozások megerősítették bennem, amit régóta tudok: a betegsége ellenére, még
gyengélkedve is, Tiszteletreméltó Vajramala jelenléte tanítás. Nem kellett sokat
mondania. A tekintete, a nyugalma, a derűje – amely még a szenvedés közepette sem
hagyta el – többet mondott bármilyen szútránál.

Most lassan gyógyul, és az öröm hullámként árad végig a közösségünkön. De ne
felejtsük el, amit ez az időszak megtanított nekünk. A mulandóság nem elméleti fogalom,
amiről csak a meditációs párnán elmélkedünk.  A mulandóság ott van a szeretteink arcán,
a saját testünkben, és igen: a tanítónk testében is.
És ha ezt valóban megértjük, nem félelemmel tölt el, hanem a legmélyebb hálával
– hálával minden egyes pillanatért, amelyet a tanítónk közelében tölthetünk.

Mindannyian ismerjük azt a belső nyugtalanságot, amely időről időre feltör bennünk.
Mi az életem értelme? Ki vagyok én valójában? Ezek a kérdések nem gyengeségből
fakadnak – éppen ellenkezőleg, ezek a spirituális felébredés első jelei. Ha
megfigyeljük magunkat, alapvetően nem sokban különbözünk a játszó gyerekektől:
amikor nyerünk, örülünk, amikor veszítünk, szenvedünk. Válogatósak vagyunk, mert
mindig azt szeretnénk megkapni, amit szépnek és jónak tartunk. Ebben közösek
vagyunk mindannyian.

Aztán eljön az a pillanat – gyakran egy krízis, egy veszteség, egy megrázkódtatás –,
amikor a hétköznapi dolgaink elveszítik nyomasztó fontosságukat. A fejünk kitisztul,
és a szívünkre kezdünk hallgatni. Ez a spirituális megnyílás mozdulata. És ez az a
mozdulat, amelyhez Tiszteletreméltó Vajramala egész élete szolgál útmutatásul.

Emlékszem, amikor először találkoztam vele. Nem a szavai ragadtak meg először,
hanem a jelenléte. Az a fajta derű, nyugalom és mérhetetlen kedvesség, ami belőle
áradt. Mintha Maitreya Buddha szeretete öltött volna testet előttem. A szívem
elkezdett kalapálni, öröm hullámok cikáztak a testemen, és abban a pillanatban
tudtam: ez az út, amin járni szeretnék. Ez az inspiráció azóta is tart, és azóta sem
szűnt meg.

Maitreya a Mahájána Szútrák Ékkövében leírja a tökéletes tanító tulajdonságait:
legyen fegyelmezett, derűs és nyugodt; rendelkezzen szerető kedvességgel; ismerje
alaposan a valóságot, és legyen jártas a tanítványok vezetésében. Amikor ezeket a
tulajdonságokat olvasom, Tiszteletreméltó Vajramala arca jelenik meg előttem. Mert
ő nemcsak tanítja ezeket az erényeket – ő maga testesíti meg őket. Még most, a
betegségéből lábadozva is.

Mi a legfontosabb, amit tőle tanultam? Talán azt, hogy az igaz tanító nem magához köti
a tanítványokat, hanem felszabadítja őket a bódhicsitta – szeretet, részvét és
bölcsesség  – kibontakoztatására bíztatva. Arra biztatott, hogy a saját belső
bölcsességünkre támaszkodjunk, a saját intuíciónktól vezessük magunkat. A
gyakorlás lényege nem az, hogy naponta egy órát ülünk a párnánkon, bár az is fontos.
A gyakorlás lényege az, hogy a tanultakat alkalmazzuk, hogy az életünk minden
pillanatát felhasználjuk a fejlődésre. A tanítás nem akkor válik élővé, amikor
megértjük, hanem amikor megéljük.

Vajramala meg tudja szólítani a egyszerű és közérthető módon a hallgatóit, mégis a
megértés minden szintjén inspirál. Varázslatos egyénisége a személyes találkozás
meggyőző erejével, bármely elméleti tanításnál hitelesebben közvetíti a Buddha-
Dharmában rejlő igazságot: a bölcsesség és az együttérzés egységét és erejét.

A buddhista hagyomány egyik legszebb tanítása a szellemi áthagyományozás
vonalának eszméje: mindannyian láncszemek vagyunk. A kérdés az, hogy mit adunk
tovább. Tiszteletreméltó Vajramala egész élete arról szól, hogy a bölcsesség,
a szeretet és a béke áramát erősítse a világban. És ahogy az elmúlt hónapok
megmutatták: ez a lánc erős. Amikor a tanítónk segítségre szorult, a szangha
összefogott.

Nagyon hálás vagyok Tiszteletreméltó Vajramalának. Hálás vagyok minden
tanításáért, de legfőképpen a mérhetetlen kedvességéért, amellyel Maitreya szeretetét
felmutatva inspirál a tanulásra és a gyakorlásra. Hálás vagyok azért, mert
megtanított arra, hogy a szenvedés nem végállomás, hanem kiindulópont. Hálás
vagyok azért is, hogy ebben a nehéz időszakban is felmutatja: a betegség és a
szenvedés közepette is őrizhetjük a belső békénket.

Ahogyan a cseresznyefa magját elültetve kinő a cseresznyefa, éppen így
Tiszteletreméltó Vajramala tanításai is magokat ültetnek a szívünkbe. A bölcsesség, a
szeretet, az együttérzés magjai – amelyek előbb-utóbb kisarjadnak és
gyümölcsöznek, ha gondosan ápoljuk őket a gyakorlással.

Kívánom, hogy mindannyian meg tudjuk becsülni azt a mérhetetlen kincset, amelyet
Tiszteletreméltó Vajramala jelenléte jelent az életünkben és a szanghánk számára. Az
elmúlt hónapok megtanítottak arra, hogy ez a jelenlét nem magától értetődő – és
éppen ezért felbecsülhetetlen. Kívánom, hogy a tanításait ne csak megértsük, hanem
meg is éljük, és képesek legyünk továbbadni másoknak. És kívánom, hogy a
gyógyulás útja, amelyre most rálépett, teljes legyen és zavartalan.

Ima Tiszteletréméltó Vajramala hosszú életéért

Tiszteletréméltó Vajramālā,
a mindentudó Anangavajra szellemi örököseként
szüntelenül árasztod Maitréja Buddha szeretetét és bölcsességét.
A saját példádon keresztül mutatod fel nekünk
a bódhicsitta kibontakoztatását.
Együttérzésed a világ iránt
mindannyiunk javát, üdvét szolgálja.
Teljes szívünkből kívánjuk neked,
hogy tetteid, szavaid és gondolataid
még sok-sok világkorszakon át segítsék a szamszára lényeit abban,
hogy minél előbb elérjék a megszabadulást!
A Buddhák és Bódhiszattvák óvják egészséged
és adjanak neked hosszú életet amíg csak a világ áll,
sőt még azon is túl!