Buddhizmus

Két és fél ezer évvel ezelőtt egy ember pontosan ugyanezt a vihart vette észre — a tudat ősi viharát, amely minden korban más álruhát ölt —, és úgy döntött, addig nem nyugszik, amíg fel nem számolja a szenvedés minden formáját. Ma őt ünnepeljük.

Mindannyian kölcsönös függésben élünk. Életminőségünk attól függ, hogy mindennapjainkat az értékrendünknek megfelelően alakítjuk-e. A Buddha által közvetített értékek azon a belátáson alapulnak, hogy a nem-üdvös cselekvés ártalmas és szenvedést okoz.

Támaszkodj olyan mahayana tanítóra aki fegyelmezett, derűs, nyugodt. Szerető kedvességgel rendelkezik; a valóságot alaposan ismeri és jártassága van a tanítványok vezetésében.

A buddhista út központi motívuma az a belső mozzanat, amellyel az illúzióink álmaiból felébredünk a valóságra. Ezt az önmagára eszmélő világosságot nevezzük szanszkritül "bódhicsittának",

Ma éjszaka a Nap a legmélyebb pontján jár. A leghosszabb éjszaka ez, a sötétség csúcspontja. Odakint a világ visszafojtja a lélegzetét. Őseink — minden kultúrában, minden égtájon — tudták, hogy ez a pillanat nem a sötétség győzelme.

Ki vagy, ó, Hatalmas, ki szívem kapuján kopogtatsz? Bölcsesség és szeretet sugara, ki egy hallgatag Muni ragyogó aurájából árad, hogy megvilágítsa mindazokat, akiknek tudata kész befogadni a megszabadulás nemes üzenetét?

Talán meglepő, de buddhistáknak is lehet karácsonya. Mi buddhisták is látjuk, hogy egyre nő a sötétség, és szomjazzuk a fényt. Körülnézünk és lépten-nyomon adventi koszorút látunk. Az ember azt gondolná, hogy az adventi koszorúnak semmi köze a buddhista úthoz,

A sztúpa egy olyan kultikus építmény, amely a buddhizmust megelőző korokból származik, de a buddhizmus őrizte meg egészen napjainkig, és ruházta fel szakrális jelentőséggel.

A tantrikus ikonográfia képein azok az istenségek viselnek csonteszközöket, amelyek radikálisan szembesítenek a valóság tényével.

„Az életnek önmagában nincs értelme, csak abban a jelentésben, amit mi adunk neki. Mint az agyagot a művész kezében, átalakíthatjuk isteni formává, vagy csupán ideiglenes hasznosságú edénnyé.” (Govinda láma, 1969)