Buddhizmus
Kezdőknek
A menedékvétel nagyon fontos fordulópont, amire – olykor számtalan csalódás és fájdalom árán – érünk meg. Bármennyire kényelmetlen is, ezt nem lehet megspórolni.
Kezdőknek
A meditáció minden esetben a cél tudatosításával kezdődik. Ez a lépés azért nélkülözhetetlen, mert enélkül nem tudhatjuk azt sem, hogy haladtunk-e egyáltalán, vagy csak vakon körözünk egyhelyben.
Kezdőknek
A Buddha nemcsak szembenézett a szenvedéssel és feltárta annak okait, hanem azt is mindig hangsúlyozta, hogy a félelem és fájdalom béklyóiból lehetséges a szabadulás.
Kezdőknek
A buddhizmus hozzásegít ahhoz, hogy az életről és a világról valósághű képet alkossunk. Nem a valóságot akarja átformálni, hanem az ember saját szemléletmódját – azt, ahogyan az életre tekintünk. A változás, amit elő szeretnénk idézni, egyfajta belső változás.
Interjú
Az első hósztúpa akkor épült, amikor Boróka egyéves sem volt, Benke pedig úgy négyéves lehetett. Karácsony volt, és éppen sok hó esett.
Interjú
Semmi különös. Meditációs tartásban, behunyt szemmel üldögélek a párnámon.
Kezdőknek, Lama Govinda
A buddhizmus két tartópillére a bölcsesség és a szeretet. A szeretetből természetszerűen következik az erőszakmentesség és a türelem, míg a bölcsesség révén helyesen ismerjük fel a dolgok belső összefüggéseit, az utat a „csomók kibogozásához”
Lama Govinda, Vajramala
Dehra Dun – ennek a Himalája lábánál elterülő városnak a neve megannyi emléket idéz. A nyolcvanas években jártam itt utoljára, ...
Kezdőknek, Vajramala
Oly sok órát, napot, vagy akár hetet töltöttünk már olyan tevékenységekkel, amelyekről később derült ki, mennyire értelmetlenek és fölöslegesek.
Lama Govinda
A megvilágosodás útja nem valamely világmegváltó filozófiára, vagy szociális jóléti programra alapozódik, hanem arra a tudásra, hogy minden lény szoros belső kapcsolatban áll egymással.