Igazság és valóság

Minthogy nem létezhet „magánvaló” igazság, azért „abszolút igazságról” sem beszélhetünk. Mert ahogyan az egészség testünk függvénye, úgy az igazság szellemünktől függ. És ahogyan az egészség nem vonatkoztatható el a testtől, úgy az igazság sem vonatkoztatható el a szellemtől.

„Objektív” igazságról beszélni éppoly félrevezető, mint „objektív” egészségről szólni. Mindkettő olyan reláció, ami csak szubjektív módon élhető át.

Kérdezhetnénk: mi a különbség igazság és hallucinációk között? A válasz: különbség ugyanaz, mint egészség és betegség között. Az egészség ugyanis a szellemi és testi harmónia állapota. A harmónia bizonyos törvényeken nyugszik, melyeket saját tapasztalásunkból vezetünk le. Ilyen módon szubjektív tapasztalásokból építünk meg valamit, melynek érvényessége tapasztalásunk és gondolkodásunk területén van és erről eme értelemben mondhatjuk, hogy relatíve objektív. 

Ezen úgynevezett objektív igazságok legtöbbje csupán bizonyos tapasztalás-aspektusok általánosítása. Míg ezek a tapasztalások élményszerűen valóságosak, addig ez nem mondható el a formulázásukról. Ne feledjük, hogy az absztrakt igazságok más szavakkal olyan kijelentések, melyeket intellektusunk formuláz meg, tehát egy szekunder folyamaton nyugszanak, míg a valóság közvetlen tapasztaláson, közvetlen átélésen alapszik.

Az igazságnak absztrakt értelemben vett „léte”van; a valóságnak élete. A valóság ezért különbözik attól, amit igazságnak nevezünk, méghozzá aképpen, ahogyan egy definíció a tényektől különbözik. A definíció minden esetben körülhatárolást jelent, úgy térben, mint időben. Az időbeliség, azt jelenti, ahogy az események vagy folyamatok folyását feltartóztatjuk, megállítjuk. A térbeliség pedig azt jelenti, hogy elválasztunk, folyamatokat vagy alakulásokat izolálunk, kioldjuk azokat univerzális összefüggéseikből, sőt közvetlen környezetéből is. A definíció az élőnek tagadásává, a valóságnak megtagadásává lesz. Valamely igazság definíciója tehát soha nem fejezheti ki a valóságot, mivel a valóság állandó folyamat és nem valami, ami áll és csak „van”.

A valósághoz tehát csak közvetlen átélés útján lehet eljutni, és minél univerzálisabb az átélés, annál hatalmasabb a valóság.

Láma Anagarika Govinda: Meditációs gondolatok, 30