Buddhizmus
Sita Vajramati
„Nem lehetünk boldogok mások nélkül. Ezért arra kell törekednünk, hogy képezzük a tudatunkat annak belátásában, hogy nem létezik elkülönülten.”
Kezdőknek, Lama Govinda
Az ember univerzalitásának és megvilágosodási képességének felismerése, bizonyítása, mégpedig anélkül, hogy ebben istenek, papok dogmák vagy áldozati szertartások segítenék: ez az amit a Buddha a világnak adott.
Kezdőknek, Lama Govinda
A szavak félrevezetőek: egyrészt mivel ugyanazt a dolgot, vagy ugyanazon tapasztalást különböző módokon képesek leírni, másrészt mivel ugyanazon kifejezést különböző értelmezésben és különböző célok érdekében használják.
Kezdőknek, Lama Govinda
Mert ami felett uralkodunk, ami felett rendelkezünk, ahhoz nem kell ragaszkodnunk: mindenkor magunkból teremthetjük újra, a bennünk lévő szuverén szellem teremtő ereje segítségével.
Kezdőknek, Lama Govinda
Amíg nem tudjuk hogy miben áll a halhatatlanság, ez számunkra éppen olyan haszontalan, mint az elrejtett kincs, amiről semmit sem tudunk.
Kezdőknek, Lama Govinda
k olyan vallásnak van értéke és létjogosultsága, amely képes értelmet adni a létnek és a minket körülvevő világnak.
Kezdőknek, Lama Govinda
Egészen hasonlóan az íjászhoz, aki miközben a célt szemébe fogja, hogy biztosan eltalálja, eggyé válik vele. Így kell a meditálónak először a célját megjeleníteni és magát azzal teljesen egynek érezni.
Kezdőknek, Lama Govinda
A természet maga adta a kezünkbe a halhatatlanság kulcsát, amikor megmutatta hogy az élet továbbadása az odaadás aktusán nyugszik.
Kezdőknek, Szútrák
Amilyen gondolatra akar, olyan gondolatra gondol; amilyen gondolatra nem akar, olyan gondolatra nem gondol. Elmetszette a létszomjat, letépte a bilincseket, úrrá lett a tévelygéseken, és véget vetett a szenvedésnek.
Kezdőknek, Lama Govinda, Meditációs gondolatok
A nagyok útja mindig a magányosság ösvénye volt és az emberi ítéletektől és előítéletektől való teljes függetlenség útja.