Skip to content

Lama Anagarika Govinda: Mágia és valóság

A jelenkor embere elveszítette ősi mágikus képességeit. Ezt pedig azért történt, mert minden figyelmét kifelé fordította, mert csak külső eszközöket keresett.
Guru Rinpoche kép

Guru Rinpoche

Photo by Prof Ranga Sai

A mágia a közvetlen ráhatás, illetve behatás művészete. Olyan művészet, amely a fizikain és a dologin keresztül vezető kerülő utakat, a közvetítést kikapcsolja. Az ilyenfajta behatolás azonban csak koncentrált erő, csak fölgyűjtött energia segítségével lehetséges, ami villámhoz hasonló nagy feszültségének köszönhetően átugrik a téren, anélkül, hogy közvetítőre, vezetőre volna szüksége.

Szellemnek szellemre való hatása, a telepátia jelensége, továbbá tisztánlátás, távolba hallás, szellemi erők közvetítése, a test és szellem átalakítása a jóga segítségével, magasabb rendű valóságok intuitív észlelése és felismerése etc. Mindezek ”mágikus” jelenségek, azaz a közvetlen szellemi hatalom eredményei. Oly erő eredményei tehát, melynek nincs szüksége közvetítőre, mivel túl van időn és téren és ezért mentes a téridőbeli kauzalitásoktól és kötöttségektől. Fentiekben áll a „ szellemi szavak”, azaz a mantrák mágiája, az ideák lenyűgöző hatalma, a képek és szimbólumok ereje. De ugyancsak a fentieken alapszik a magas fejlettségű embereknek a környezetükre gyakorolt hatásai is.

„Gondolkodni annyi, mint megtenni” –mondja Novalis. Ez minden mágia, kiváltképpen minden mantrika alapelve. Egy gondolat, egy idea, egy elképzelés vagy kép állhatatos és ritmikus ismétlése összesíti a hatóerőt, mely oly nagy hatást fejthet ki, mint a folyamatosan aláhulló kis víz cseppek, amelyek sziklába is képesek lyukat vágni. A költészet és minden nagy művészet ereje mágikus hatásában rejlik.

„Alábecsültem a gondolat mágikus erejét és mindig beleestem az emberiség öröklött hibájába: a tettet óriásnak tartani és a gondolatot csak agyi szövevénynek, agyrémnek hinni. Csak aki megtanulja fényt mozgatni, csak az tud parancsolni az árnyéknak és velük a sorsnak.” –mondja Meyrink a Zöld arc című regényében, amiben még ezt is olvashatjuk: „A világ, amiben élünk, az okozatok világa. Az igazi okok birodalma el van rejtve: ha sikerül odáig előre nyomulnunk, akkor még varázsolni is fogunk majd. És képesnek lenni a gondolatok uralására –azaz keletkezésük legtitkosabb gyökereinek felfedezésére – az nem ugyanaz e mint varázsolni? Az emberiség jelenleg még gépekkel varázsol: de azt hiszem nincs már messze az idő, amikor, legalábbis néhányan, a puszta akaratukkal teremteni fognak. A csodálatos gépek feltalálása semmivel sem több, mint a csúcshoz vezető út mellett növő földi szeder felszedése.”

A jelenkor embere elveszítette ősi mágikus képességeit. Ezt pedig azért történt, mert minden figyelmét kifelé fordította, mert csak külső eszközöket keresett. Magát szerszámaira bízta és most már egészen önmaga teremtette gépeitől függ. Ilyenformán csaknem minden új technikai találmányra igaz, hogy nem az ember szabadulását segíti elő, hanem ellenkezőleg mindinkább szolgasorba taszítja.

A gyógyszer erre azonban nem a technika vagy a tudomány megtagadása, hanem azoknak az erőknek tudatosítása, melyek ezt a magas rendű tudományt és fejlett technikát teremtették. A feladat az volna, hogy ezeket az erőket ne csak kifelé, de befelé is irányítsuk, szóval állítsuk helyre ama lelki egyensúlyt, mely egyedül teheti elérhetővé, hogy urai maradjunk technikai eszközeinknek. Ezen az úton esetleg egy napon már szükségük sem lesz a külső eszközökre.

Láma Anagarika Govinda, Meditációs gondolatok, 12

Kapcsolódó cikkek
Vijayavajra
Támaszkodj olyan mahayana tanítóra aki fegyelmezett, derűs, nyugodt. Szerető kedvességgel rendelkezik; a valóságot alaposan ismeri és jártassága van a tanítványok vezetésében.
Amoghavajra
A buddhista út központi motívuma az a belső mozzanat, amellyel az illúzióink álmaiból felébredünk a valóságra. Ezt az önmagára eszmélő világosságot nevezzük szanszkritül "bódhicsittának",
Vijayavajra
Ma éjszaka a Nap a legmélyebb pontján jár. A leghosszabb éjszaka ez, a sötétség csúcspontja. Odakint a világ visszafojtja a lélegzetét. Őseink — minden kultúrában, minden égtájon — tudták, hogy ez a pillanat nem a sötétség győzelme.
Lama Anagarika Govinda
Ki vagy, ó, Hatalmas, ki szívem kapuján kopogtatsz? Bölcsesség és szeretet sugara, ki egy hallgatag Muni ragyogó aurájából árad, hogy megvilágítsa mindazokat, akiknek tudata kész befogadni a megszabadulás nemes üzenetét?
Amoghavajra, Meditációs gondolatok
Talán meglepő, de buddhistáknak is lehet karácsonya. Mi buddhisták is látjuk, hogy egyre nő a sötétség, és szomjazzuk a fényt. Körülnézünk és lépten-nyomon adventi koszorút látunk. Az ember azt gondolná, hogy az adventi koszorúnak semmi köze a buddhista úthoz,
Buddhista sztúpa, Lílávadzsra
A sztúpa egy olyan kultikus építmény, amely a buddhizmust megelőző korokból származik, de a buddhizmus őrizte meg egészen napjainkig, és ruházta fel szakrális jelentőséggel.
Amoghavajra, Vajrayana
A tantrikus ikonográfia képein azok az istenségek viselnek csonteszközöket, amelyek radikálisan szembesítenek a valóság tényével.
Kezdőknek, Lama Govinda
„Az életnek önmagában nincs értelme, csak abban a jelentésben, amit mi adunk neki. Mint az agyagot a művész kezében, átalakíthatjuk isteni formává, vagy csupán ideiglenes hasznosságú edénnyé.” (Govinda láma, 1969)
Kezdőknek, Meditáció
Ahhoz, hogy jártasak legyünk a meditációban, megtanulunk azonosulni és dolgozni a figyelemeltereléssel, ami az elme arra való hajlama, hogy gondolatokba és álmodozásokba sodródjon.
Kezdőknek
Amit a meditációval próbálunk elérni, az az, hogy megtanítsuk magunkat arra, hogyan alakítsunk ki másfajta viszonyt a gondolatainkkal és érzelmeinkkel.

Szeretnék hírlevelet kapni

Email listák:
Buddhista Misszió
Áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k adatait a böngésző tárolja, és olyan funkciókat lát el, mint például felismeri Önt, amikor visszatér weboldalunkra, és segít csapatunknak megérteni, hogy a webhely mely részeit találja a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.