Melyiket a 84 ezerből?

Amikor elhatározzuk, hogy komolyan belevágunk egy szellemi tanítás tanulmányozásába – végső soron önmagunk megismerésébe –, akkor a különböző módszerek és technikák zavarba ejtően sokféle leírásával találkozhatunk. Minden írás és minden tanító egy kicsit másképp közvetíti a Tant, másra helyezi a hangsúlyt, másfajta meditációt ajánl, másképpen fogalmazza meg, hogy szerinte mi a lényeg. Nem könnyű eligazodni ebben a nagy kínálatban. Először élvezzük ezt, hiszen állandósul a felfedezés öröme, naponta újabb és újabb nagy igazságokat vagy tanítókat fedezünk fel magunknak. Később azonban kezdjük érezni, hogy ez nem lesz elég, és ekkor a lelkesedést elbizonytalanodás és kétségbeesés váltja fel. Ennek két oka lehet. Egyrészt megértjük, hogy újabb elköteleződésre volna szükség. Megint választanunk kellene, de nem tudjuk, hogy a széles kínálatból melyik lehet a számunkra megfelelő. Másrészt azt is észrevesszük, hogy a felfedezés izgalma által időlegesen háttérbe szorított szenvedés nem tűnt el, még csak nem is csökkent igazán – az érdemi munkát, saját személyiségünk feltárását még el sem kezdtük.

A különféle iskolák, a megfogalmazásbeli különbségek és a sokféle meditációs gyakorlat azért alakult ki, mert mi magunk is sokfélék vagyunk. Mindannyian eltérő élethelyzetekből jöttünk, és ezért más-más dolgok hatnak ránk. Ezért a legjobb módszer a számunkra megfelelőbb forma kiválasztására nem az, ha elkezdjük mérlegelni, hogy melyik a magasabb rendű, hanem inkább az, hogy hagyjuk hatni őket. Megfigyeljük, hogy mennyire érintődünk meg tőlük; egy-egy módszer gyakorlásakor mennyire kell erőltetnünk azt, vagy éppen mennyire képes szinte magától működni.

Természetesen a kitartás is fontos, de mielőtt komolyan elkezdenénk egy módszert gyakorolni, az elején érdemes azt alaposan megvizsgálnunk. Ehhez meg kell ismerkednünk a megjelenési formák sokaságával. Ha valóban szándékunkban áll átalakulni, és nem csak intellektuális érdeklődés vagy valamilyen egzotikus kaland ígérete vonz bennünket, akkor érdemes időt szánnunk a különböző tanítások és irányzatok tanulmányozására. S arra is, hogy egy számunkra megfelelő közösséget találjunk, a hasonló problémákkal hasonló módon küzdő emberek társasága ugyanis komoly erő- és inspirációforrás.

A másik probléma a türelmetlenség szokott lenni: túl gyorsan szeretnénk eredményre jutni. Úgy gondoljuk, hogy ha rendszeresen tanulunk és eljárunk valamilyen meditációra, akkor legkésőbb a tanév végéig látványos javulást kell tapasztalnunk. És ha egy hét intenzív elvonulás után a „megvilágosodás is megvan”, akkor a következő ősszel megint valami új kalandba kezdhetünk.

Fontos megértenünk, hogy a szellemi útnak soha nincs vége! Ha elhatározásunk elég mély és őszinte, akkor belátjuk, hogy csak akkor jár igazán mélyreható változással, ha az egész életünket odaadjuk. Akkor pedig hová sietünk? Természetesen szeretnénk a szenvedéstől minél előbb megszabadulni, de vajon nem csak újabbakat gerjesztünk azzal, ha türelmetlenkedünk és elégedetlenek vagyunk magunkkal?

Ha pedig a választott hagyományt okoljuk az eredménytelenségért, akkor nem értettük meg, hogy a változásnak bennünk és saját magunktól kell bekövetkeznie. Minden külső dolog legfeljebb csak segédeszköz ehhez.

A buddhizmus célja nem az, hogy vallásos életet éljünk, hanem hogy megtaláljuk a belső békénket. Ha elválasztjuk egymástól a vallásos és a világi életünket, s az egyiket fennkölt, a másikat pedig megvetendő dolognak tartjuk, ha a helytől és időponttól tesszük függővé, hogy éppen melyiket éljük, akkor ez a fajta vallásosság nem fog minket közelebb vinni a szabadsághoz és boldogsághoz, hanem csak saját meghasonlottságunkat fogja növelni és még frusztráltabbá válunk. A vallásnak a mindennapok problémáinak megoldásáról kell szólnia – egyszerű válaszokat kell adnia azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatnak bennünket. A vallás kiút az illúzió fogságából, és nem pedig menekülés a valóság elől.