Változtatni – Változni

A változtatás lehetőségét sokszor elhessegetjük. Kifogásaink kifogyhatatlanok. Pedig mindannyian vágyunk az örömre, csak nem tudjuk pontosan, mit is kellene tennünk érte, min kellene változtatnunk. Érezzük, hogy nincsenek rendben a dolgaink, de nem látjuk, pontosan mi okozza ezt. Ezen a ponton nagy segítség lehet egy vallási vagy szellemi tanítással való találkozás. A probléma igazi oka ugyanis nem külső dolgokban keresendő. A különböző szellemi utak arra hívják fel a figyelmünket, hogy a változtatást magunkon kell végrehajtanunk.

Ezt könnyen beláthatjuk, ha megfigyeljük magunkat különböző élethelyzetekben. Például ha valaki megbánt bennünket, akkor felháborodunk vagy szomorúak leszünk, ki-ki vérmérsékletének megfelelően. Gondoljunk csak bele azonban, mit jelent az, hogy megbántottak minket? Természetesen gyakran úgy látszik, mintha tényleg kívülről jött volna a sértés. Ám ha valóban ez volna a meghatározó, akkor mindannyian ugyanúgy reagálnánk. Megtehetjük, hogy nem vágunk vissza, és nem is magunkban dúlunk-fúlunk tovább, hanem felülemelkedünk a helyzeten. Ehhez képesnek kell lennünk egyszerűen csak elengedetten szemlélni a történést, fölismerve, hogy a másik fél feltehetőleg szintén szenved tőle.

Ugyanez azonban fordítva is igaz: gyakran nem tudunk önfeledten örülni, s boldogan, átlelkesülten megélni a pillanatokat.

Ha belátjuk, hogy elsősorban önmagunkon, és nem csak az életünk néhány mozzanatán kell változtatnunk, akkor olyan módszert keresünk, ami ehhez hatékony segítséget nyújt. Tüneti kezelések nem hoznak tartós megoldást, de ha önmagunkkal kezdünk el dolgozni, akkor a problémákat a forrásuknál kezeljük.

Például nem engedhetjük meg magunknak, hogy megbetegedjünk, mert kirúghatnak a munkahelyünkről, különben is a pirula rövid időn belül hat, és már mehetünk is tovább. Ezzel csak az a gond, hogy nem gyógyulunk meg! A tüneteket elfedjük ugyan, de ez annyit ér, mintha a gyomot félmagasságban vágnánk el: a gyökere benn marad a földben ezért csak idő kérdése és újra kihajt.

A vallási és szellemi tanítások fontossága abban áll, hogy a gyomot gyökerestül tépik ki. Nem csak kísérletezgetünk magunkon különböző pszichotréningek meg tanfolyamok segítségével, hanem feltárjuk személyiségünket a maga valójában úgy, ahogy az van. Tisztába jövünk önmagunkkal.
Megértjük, hogy mit miért teszünk, mondunk vagy gondolunk. Megtudjuk, honnan erednek félelmeink, vágyaink, önzésünk és szeretetlenségünk. Ez fog hozzásegíteni bennünket a belső békéhez és örömhöz, amelyre mindannyian vágyunk.

Hajlamosak vagyunk a vallásokat, különböző szellemi hagyományokat a hétköznapi élettől távoli dolgoknak tekinteni. Sokszor még azok is, akik vallásosnak vallják magukat, éles határvonalat húznak spirituális- és világi életük közé. Ez az idegenség érzés olykor abból is fakadhat, hogy a különböző hagyományok nem képesek megújulni és alkalmazkodni a fennálló körülményekhez, így nem tudják olyan nyelven megszólítani az embereket, amit azok ténylegesen megértenek.

A tanításokat azonban alapvetően mégsem ezért érezzük távolinak, misztikusnak, nehezen elfogadhatónak. A valódi ok ennél mélyebben húzódik. Ha nem is mindig fogalmazzuk ezt meg magunknak, legtöbbször tudatosul bennünk, hogy a transzcendensről, Istenről, a Megvilágosodásról szóló tanításokban több rejlik, mint amit elsőre megértünk. Nemcsak egy újabb ígéretről vagy újabb próbálkozásról van szó, hanem olyasmiről, ami túljuttat bennünket saját magunkon. S ez a lehetőség az egónk számára bizony akár félelmetes is lehet.

Ezért sajátos táncba kezdünk: hol közelítünk a választott hagyományhoz, hol eltávolodunk tőle, másikba kóstolunk, aztán visszatérünk, és ez így megy egészen addig, amíg az egónk szenvedésteli játszmáit véglegesen meg nem unjuk. Ekkor érik meg bennünk a valódi elköteleződés egy szellemi ösvény mellett. A belső irányváltásnak a formai kifejeződését a buddhizmusban a menedékvételnek nevezzük. Ez arra utal, hogy a szenvedéstől való tartós, és teljes megszabadulást tökéletes menedékként élhetjük meg.