Skip to content

Buddhizmus

Namkhai Norbu Rinpocse
Az igazi meditáció gyakorlata teljes elengedettséget jelent.
Lílávadzsra
A vonal az áthagyományozás tanítótól tanítványig haladó láncolata, amelyben a tanító megvilágosodottságát – vagyis meditációs élményeinek a Buddháéval való kongruenciáját – a tanító tanítója hitelesítette.
Lílávadzsra
A halál az indiai szakrális hagyományokban, így a buddhizmusban is a dukkhának nevezett szenvedésteli, megrongálódott lét tünete, mely alól a felszabadulás nyújt megváltást.
Lama Govinda
A mantra szó azt jelenti, hogy „a tudat eszköze”. Sajátos tartalom és jelentés rejlik benne, amely azonban nem mindig fejezhető ki szavakkal. Olyan mély összefüggésekre világít rá, melyek messze túlmutatnak a szavak lehetséges értelmezésén.
Lílávadzsra
A vonal ima gyakorlása a szellemi tradíció jelentőségének megértését szolgálja. Ennek segítségével fejleszthetjük ki magunkban a készséget, hogy egy adott áthagyományozási vonalba betagozódjunk.
Düdjom Rinpocse
Egyszerűen maradjunk a meditáció természetes, kiegyensúlyozott állapotában, anélkül, hogy szaladnánk a gondolatok után. Amikor a tudatot zavartalanul magára hagyjuk a saját terében, és felmerül egy gondolat: az jó; de ha nem merül fel gondolat, az is jó.
Kezdőknek, Vajramala
A Bódhiszattva születésétől kezdve felmutatja a buddhaság fennállásának valamennyi jelét, még akkor is, ha erről nem mindegyik szöveg tesz említést.
Lílávadzsra
A hagyományvonal lényege, hogy a szellemi úton az ember nem puszta végállomás, vagyis nem csak befogadója a tanításoknak, hanem hordozója és továbbadója is egyben. A vonal az ebből fakadó felelősségre figyelmeztet bennünket.
Kezdőknek
Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor az ember felteszi magának a kérdést: tényleg csak azok a dolgok adják az életem értelmét, amelyeket naponta végzek?
Kezdőknek
A különféle iskolák, a megfogalmazásbeli különbségek és a sokféle meditációs gyakorlat azért alakult ki, mert mi magunk is sokfélék vagyunk. Mindannyian eltérő élethelyzetekből jöttünk, és ezért más-más dolgok hatnak ránk.

Szeretnék hírlevelet kapni

Email listák:
Buddhista Misszió
Áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k adatait a böngésző tárolja, és olyan funkciókat lát el, mint például felismeri Önt, amikor visszatér weboldalunkra, és segít csapatunknak megérteni, hogy a webhely mely részeit találja a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.