Buddhizmus

Az igazi meditáció gyakorlata teljes elengedettséget jelent.

A vonal az áthagyományozás tanítótól tanítványig haladó láncolata, amelyben a tanító megvilágosodottságát – vagyis meditációs élményeinek a Buddháéval való kongruenciáját – a tanító tanítója hitelesítette.

A halál az indiai szakrális hagyományokban, így a buddhizmusban is a dukkhának nevezett szenvedésteli, megrongálódott lét tünete, mely alól a felszabadulás nyújt megváltást.

A mantra szó azt jelenti, hogy „a tudat eszköze”. Sajátos tartalom és jelentés rejlik benne, amely azonban nem mindig fejezhető ki szavakkal. Olyan mély összefüggésekre világít rá, melyek messze túlmutatnak a szavak lehetséges értelmezésén.

A vonal ima gyakorlása a szellemi tradíció jelentőségének megértését szolgálja. Ennek segítségével fejleszthetjük ki magunkban a készséget, hogy egy adott áthagyományozási vonalba betagozódjunk.

Egyszerűen maradjunk a meditáció természetes, kiegyensúlyozott állapotában, anélkül, hogy szaladnánk a gondolatok után. Amikor a tudatot zavartalanul magára hagyjuk a saját terében, és felmerül egy gondolat: az jó; de ha nem merül fel gondolat, az is jó.

A Bódhiszattva születésétől kezdve felmutatja a buddhaság fennállásának valamennyi jelét, még akkor is, ha erről nem mindegyik szöveg tesz említést.

A hagyományvonal lényege, hogy a szellemi úton az ember nem puszta végállomás, vagyis nem csak befogadója a tanításoknak, hanem hordozója és továbbadója is egyben. A vonal az ebből fakadó felelősségre figyelmeztet bennünket.

Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor az ember felteszi magának a kérdést: tényleg csak azok a dolgok adják az életem értelmét, amelyeket naponta végzek?

A különféle iskolák, a megfogalmazásbeli különbségek és a sokféle meditációs gyakorlat azért alakult ki, mert mi magunk is sokfélék vagyunk. Mindannyian eltérő élethelyzetekből jöttünk, és ezért más-más dolgok hatnak ránk.