Karácsonyi meditáció

Talán meglepő, de buddhistáknak is lehet karácsonya.

Mi buddhisták is látjuk, hogy egyre nő a sötétség, és szomjazzuk a fényt. Körülnézünk és lépten-nyomon adventi koszorút látunk. Az ember azt gondolná, hogy az adventi koszorúnak semmi köze a buddhista úthoz, pedig ez tévedés. Ebben az írásban szeretnék néhány ötletet adni ahhoz, hogy a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szimbólumok új értelmet nyerjenek és gazdagítsák a szellemi gyakorlatunkat – akár buddhisták, akár keresztények vagyunk.

Az adventi időszakban hetente meggyújtunk egy-egy gyertyát az adventi koszorún. Már maga a forma is gyanús. Nagyon is emlékeztet arra a jellegzetes buddhista szimbólumra, ami elsősorban a tibeti buddhizmusban látható: kör, amin négyes osztást látunk. Ez a mandala, ami a világunkat tökéletesen leképezi. Megtaláljuk benne a tér négy irányát: Kelet, Dél, Nyugat, Észak, amelyek egyúttal az időészlelésünket is megjelenítik, hiszen a Nap járása felosztja a napunkat négy napszakra: napkelte, dél, napnyugta és éjszaka. Ez tehát a teret és az időt egybefoglaló egyetemes szimbólum. A középpont pedig azt a pontot jelöli, ami túl van időn és téren, de ami magába is foglalja ezeket. Ráadásul az egyes pontjai a mandalának megfelelnek az őselemeknek: víz, föld, tűz, levegő, és középen: a tér. De megtaláljuk ebben az ember személyisége egyes területeit, a fő érzelmi állapotait, a szellemi akadályainkat és azok ellenszereit, a transzcendens bölcsességeket. Hosszasan lehetne még sorolni. Az adventi koszorú gyertyái akár ez utóbbi bölcsességeket is jelenthetik számunkra. Elsőként a keleti oldalon gyújtjuk meg azt a gyertyát, ami megfelel a mindent tisztán, torzításmentesen felmutató, Tükörhöz Hasonlatos Bölcsességnek. A második: minden jelenség Lényegi Azonosságának a Bölcsességét, a harmadik pedig a jelenségek különbözőségét elfogadni és méltányolni képes Megkülönböztetés Bölcsességét jelentheti, míg a negyedik gyertya a Mindent Megvalósító Bölcsesség gyertyája. A középpont pedig nem más, mint a Mindent Átható Dharma Bölcsessége.

A mandala a saját lelki utunkat jelenti, amelyen azt a belső békét és külső feltételektől nem függő boldogságot igyekszünk megtalálni, amit a világban azért nem találunk, mert minden jelenség, amit kézbe vehetünk, megvásárolhatunk ki van téve mulandóságnak, romlásnak. (Milyen kár, hogy a karácsony, annak az ünnepe lett, ahol éppen ilyen múló kacatokat ajándékozunk egymásnak, hogy szeretteink boldogok legyenek…)

Meggyújtjuk ezeket a gyertyákat a mandalánkon, mintegy felébresztjük magunkban ezeket a bölcsességeket. A koszorú kör alakú. Épp olyan, mint a kerék. A kerék pedig forog, és csak egyetlen pontja marad rezzenéstelen: a középpont. Ez az utolsó állomás. A közép, a tengely. 

Nem véletlen, hogy karácsonyfát állítunk. Valójában a karácsonyfa ezt a közepet, a tengelyt képviseli. Az univerzum középpontja, a soha nem mozduló kozmikus tengely. Az Égig érő fa.

A tantrikus buddhizmus fontos gyakorlataiban az embert olyan mikrokozmosznak tekintjük, ami nem lemásolja a mindenséget, hanem analógiás megfelelésben van vele. Vagyis ugyanaz. Az ember ugyanúgy egy a végtelen kozmosszal, ahogyan a fraktál bármelyik része UGYANAZ, mint bármely nagyságrenddel nagyobb, vagy kisebb egysége. Ebből következik, hogy magunkban hordozzuk a teljesség minden aspektusát. A rendíthetetlen kozmikus tengely nem más, mint a gerincünk. A tantrikus gyakorlatokban ez az ún. Középső Csatorna, amiben akkor áramlik energia, ha meg vagyunk világosodva. A szellemi gyakorlat során ezért a tudati “szeleket” ebbe a középső csatornába, az Avaduti, vagy Susumna csatornába igyekszünk beterelni. A perifériákról behúzzuk az erőket középre. Az út kívülről befelé visz, amíg el nem érjük a középpontot, a tengelyt. 

Ez nem más, mint a karácsonyfa. 

Milyen érdekes, hogy a fenyőfa, amellett, hogy örökzöld, vagyis a tudat valódi természetének rendíthetetlen, romolhatatlan minőségét fejezi ki, a középről kiágazó ágak azokra az energiacsatornákra emlékeztetnek, amelyek a középső csatornából ágaznak ki bizonyos fontos központokban, az ún. csakrákban. Az adventi koszorú és annak négy gyertyája emlékeztethet bennünket ezekre a csakrákra is. (Nem mellesleg a csakra szó azt jelenti: kerék…) A négy gyerty pedig a középső csatornából elsőként kiágazó négy csatornára utalhat, ami aztán – éppúgy, ahogy a fenyő ágai – tovább ágaznak. Az egyes csakrához a hagyomány különböző számú elágazást rendel hozzá, de most ezzel nem kell foglalkoznunk. Elég, hogy ezek az elágazások épp olyanok, mint a fenyő ágai.

Nem véletlen az sem, hogy gyertyákkal díszítjük az ágait, (vagy ma mindenféle elektromos fényfüzérrel), hiszen a fa éppen azt a világosságot jelenti, ami nem azonos semmilyen világi tapasztalattal, jelenséggel. Tökéletesen transzcendens. Ez maga ez Isteni Fény. 

Milyen érdekes az is, hogy a fényt nem látjuk önmagában! (Eltekintve magától a fényforrástól.) Valójában csak azt látjuk, ami a fényt visszaveri és az a szemünkkel találkozik. A tárgyakat látjuk, amit a fény megvilágít, de magát a fényt nem. A fény ezért kiváló szimbóluma a tudat világosságának, ami szintén nem jelenség. Nem dolog. Nem “valami”. 

Aztán feldíszítjük a fát még mindenféle szép dologgal: csillogó-villogó díszekkel, mézeskaláccsal, ki-ki mivel. Ezek a díszek pedig azok a jelenségek, amelyek a tudatunkban megjelennek. 

Ez a világunk minden jelensége: a tárgyak, személyek, élő és élettelen jelenségek.

Ha ezeket a személyiségünkkel azonosítjuk, akkor ezek a test, testérzetek, érzelmek, gondolatok, szándékok, a tudatban felvillanó tapasztaláspillanatok. Ezek a világban betöltött szerepeink, kellemes és kellemetlen élményeink. 

Ha ezt meditációként szeretnéd átélni, azt javaslom, kezdd a tested szemlélésével. Észleld a testérzeteket, pásztázd a figyelmeddel a tested különböző részeit és mindig térj vissza ahhoz a középponthoz, ahonnan szemléled ezeket. Megteheted, hogy az egymással ellentétes oldalon lévő végtagokat egymás után figyeled, a fenti pontok után az alsó testrészeket. Így kialakul az az érzet, hogy ebből a rendíthetetlen középpontból szemlélődsz, amit nem érint, hogy abban milyen tartalom jelenik meg. A negatív, kellemetlen tapasztalatok éppolyan díszek, mint a szép, kellemes élmények. Aztán figyeld meg a gondolataidat, érzelmeidet: ezek is csillogó díszek a karácsonyfádon, legyen akármilyenek világi megítélés szerint. A fa nem tesz értékrendbeli különbséget, és ha ebben a középpontban tartózkodsz, akkor megfigyelheted, hogy innen nézve szép és csúnya, hasznos és felesleges, erős-gyenge, jó-rossz, stb érvényüket vesztik. Ezek csak pillanatnyi felvillanások a forgó, örvénylő világban, amelyek a következő pillanatban már elenyésznek.

Az advent jelentése: várakozás. A keresztény ember számára ez az Úr eljövetelének várása. Jézus azt mondta a tanítványainak: “Legyetek éberek, mert nem tudhatjátok, mikor jön az Úr!” (Márk) Legyetek éberek! Ébernek lenni azt jelenti: nyitottnak lenni, befogadónak lenni. Megengedni, hogy bármi megjelenjen és elengedni. Tudni, hogy minden pillanatnyi felvillanás csupán. És bár mulandó, nem jelentéktelen, hiszen nincs más: a jelenségek világa ilyen. Az adja az értékét a pillanatnak, hogy soha nem ismétlődik meg, nincs belőle még egy. A karácsonyfa szelleme a végső valóság, ha úgy tetszik, a tökéletesen transzcendens Isten, a Buddha szelleme. Ez a romolhatatlan belső szabadság és boldogság birodalma. 

Legyél te is karácsonyfa!