Miért meditáljunk ?

A meditáció a béke és boldogság megtalálásának művészete elménk megnyugtatásának és stabilizálásának egyszerű módszereivel. A modern élet stresszes és mozgalmas lehet. Legtöbbször az érzelmek, a szokások és a kondicionálás ereje visz minket magával, és végül fáradtnak és stresszesnek érezzük magunkat a mindennapi életben. A meditáció gyakorlása megváltoztathatja ezt. A meditáció elősegítheti a béke és a jólét természetes érzését, amely életünk minden területére kiterjed. A rendszeresen meditáló emberek jobban alszanak, tisztábban és könnyebben kezelik a mindennapi élet hullámvölgyeit, és együttérzéssel és melegséggel viszonyulnak másokhoz. A meditáció lényege egyszerűen annak a gyakorlata, hogy közben odafigyelünk arra, amit csinálunk, bármi legyen is az.

A buddhista hagyományban ezt a fajta figyelmet éberségnek nevezik. Hagyományosan úgy gondoljuk a meditációt, mint egy párnán lótuszpózban ülni, de ez egyszerűen a meditáció egyik formája. Ehelyett a meditáció az a türelmes folyamat, amellyel elménket a jelen pillanatban rendezzük, hogy teljes mértékben elköteleződjünk bármivel is, amit abban a pillanatban csinálunk; következésképpen életünk minden területére vonatkozhat. Például amikor meditatívan eszünk, teljes mértékben jelen vagyunk az evésben, ahelyett, hogy a szánkkal eszünk, és a nap hátralévő részét elménkkel terveznénk.

Ahhoz, hogy jártasak legyünk a meditációban, megtanulunk azonosulni és dolgozni a figyelemeltereléssel, ami az elme arra való hajlama, hogy gondolatokba és álmodozásokba sodródjon. A figyelemelterelés elszakít minket a jelen pillanattól. Tehát a meditáció során minden alkalommal, amikor figyelmünk elveszik, ezt észrevesszük, és visszahelyezzük meditációnk fókuszába. Ez finoman történik, ahogy a jó szülő gyengéden visszaküldi a gyerekét oda, ahol lennie kell. És ezt türelmesen, újra és újra megtesszük, amíg elménk természetes módon magától meg nem nyugszik a jelen pillanatban.

Ahogy hozzáértünk a meditációhoz, az stabilizálja elménket, és a bölcsesség és az együttérzés veleszületett tulajdonságai kezdenek feltárulni előttünk. Innentől áthatja életünk minden területét. Kezdjük megérteni, hogy a dolgok nem olyan szilárdak és változatlanok, mint elsőre gondoltuk, és hogyan függ össze életünk minden más élőlényével. Ebből a felismerésből a nagy öröm és szabadság érzése fakad. Azon kapjuk magunkat, hogy egyre jobban értékeljük életünket, és egyre intenzívebben éljük meg a jelen pillanatát. Ahogy ezt tesszük, látókörünk kitágul, és nemcsak a saját boldogságunkat, hanem az összes többi lényét is magában foglalja.

A modern életben gyakran úgy érezzük, hogy nincs elég idő. Elfoglalt és túlterhelt, amint ráérünk egy dologra, már elmegy a tervezéstől és a többi dologtól való aggodalomtól. Ez a kényszeres cselekvés és a figyelemelterelés ördögi körét hozza létre, amely nagy stresszt okoz, és kevés békét biztosít. Legtöbbször csak úgy találhatunk békét, ha „kikapcsolunk”. Összeesünk a televízió előtt, vagy elfojtjuk érzéseinket különböző tudatmódosító eszközökkel. Ezek a dolgok természetesen egyáltalán nem jelentik az igazi békét. Egyszerűen az elkerülés és a figyelemelterelés formái, és ha elég sokáig élünk így, akkor kezdjük boldogtalannak, stresszesnek és önmagunkkal való kapcsolat nélkülinek érezni magunkat. Még az egészségünkre is negatív hatással lehet.

 Amikor a tervezés és az aggodalom ördögi körébe kerülünk, hajlamosak vagyunk a múltban élni az életünket, olyan dolgok miatt aggódva, amelyeken már nem tudunk változtatni, vagy a jövőben aggódva amiatt, ami még nem történt meg. A jelen pillanatától eltekintve tényleges életünket robotpilóta segítségével éljük. Ezzel az a probléma, hogy az élet most zajlik. Következésképpen, ha nem vagyunk kapcsolatban a jelennel, akkor az életünkkel is. Ez az örökös elfoglaltság megfoszt bennünket életünk értékes tapasztalataitól. A jelenlét hiánya azt jelenti, hogy hiányzik a körülöttünk lévő élet szépségének látása; elszalasztjuk a lehetőséget, hogy értelmes kapcsolatot teremtsünk a számunkra legfontosabb emberekkel. Ezeket a dolgokat csak futólag vesszük észre, majd a múltba vagy a jövőbe sodródunk, követve a minket foglalkoztató kérdéseket.

Kezdetben a meditáció célja egyszerűen az elménk megnyugtatása. Amikor az elménk izgatott, folyamatos aggodalmakat, idegességet és szorongást tapasztalunk. Ezzel szinte lehetetlen boldognak lenni, még akkor sem, ha luxus dolgok vesznek körül, és csodálatos körülmények között élünk. Ahogy egyre ügyesebbek leszünk a meditációban, elménk fokozatosan békésebbé válik, ahogy megnyugszik, és képes fenntartani ezt az egyensúlyt. Amikor ez megtörténik, elkezdünk megtapasztalni egy természetes boldogságot, amely bennünk támad. Gyakorlatunk elmélyülésével a béke és a boldogság érzése egyre inkább jelen lesz, még nagyon nehéz körülmények között is. Ahogy ez az egyensúly stabilabbá válik, spontán módon bepillantást nyerünk elménk működésébe. Megértjük minden mentális tapasztalatunk lényegében illuzórikus természetét, és ezen a belátáson keresztül kezdünk együttérzést érezni mindenki más iránt, aki életében fájdalommal és viszontagságokkal küszködik.