Vijayavajra Maitreya ünnepi beszéde 

Téli napforduló – 2025. dec. 21.

I. A napforduló pillanata

Ma éjszaka a Nap a legmélyebb pontján jár. A leghosszabb éjszaka ez, a sötétség csúcspontja. Odakint a világ visszafojtja a lélegzetét.

Őseink — minden kultúrában, minden égtájon — tudták, hogy ez a pillanat nem a sötétség győzelme. Hanem a fordulat küszöbe. A sötétség mélypontja egyben a fény visszatérésének pillanata. Holnaptól a nappalok ismét hosszabbodni kezdenek, olyan lassan, hogy először észre sem vesszük.

Ez a napforduló paradoxona: a változás már megtörtént, mielőtt bármi láthatóvá válna. A fény visszatérése a legsötétebb pontban kezdődik — láthatatlanul, csendben.

Ma este nem csak a Napot ünnepeljük. Hanem azt a fényt, ami sosem távozott — a tudat eredendő világosságát. És ünnepeljük azt, aki ennek a fénynek a teljességét hordozza: Maitreyát, a szerető jóság buddháját.

II. Lama Govinda öröksége

Mielőtt Maitreyáról beszélnék, hadd mondjak néhány szót arról az emberről, akinek a munkássága összehozott minket ma este.

Ernst Lothar Hoffmann 1898-ban született Németországban. Festőnek indult — a szépségen keresztül kereste az igazságot. A théraváda szigorú ösvényén kezdte a buddhista utat Srí Lankán, de a tibeti vadzsrajána lett végül az otthona. Tomo Gese Rinpocse lett a mestere, és ő avatta lámává.

1933-ban alapította meg az Arya Maitreya Mandalát — az első nyugati buddhista rendet. A név nem véletlen: a rend középpontjába Maitreyát, a jövő buddháját, a szerető jóság megtestesítőjét helyezte.

Govinda nem akarta múzeumba helyezni a dharmát. Azt vallotta, hogy a buddhizmus eleven, alakuló út, amit minden kornak és kultúrának újra kell értelmeznie. A szimbólumok számára nem díszletek voltak — hanem kapuk a tudat mélyebb valóságába.

Sokan olvastuk fő művét, A fehér felhők útját, ami Tibet szent helyeire tett zarándoklatát örökíti meg. Ez a könyv sok embert inspirált a meditáció útját járni — talán közülünk is többeket. De több ez, mint útleírás — a külső zarándoklat és a belső átalakulás egységének dokumentuma. Ahogy Govinda fogalmaz: a hegy megmászása és a tudat felemelkedése ugyanaz a mozdulat.

Ebben a szellemben ünneplünk ma este — nem egy távoli tradíció őrzőiként, hanem az élő dharma résztvevőiként.

III. Maitreya — a név és a princípium

Mit jelent a Maitreya név?

A szanszkrit maitrí szóból ered, amit szerető jóságnak, jóakaratnak, barátságosságnak fordítanak. A páli megfelelője a mettá — innen ismerjük a mettá-meditációt, a szerető jóság gyakorlatát.

De a maitrí több, mint amit ezek a szavak első hallásra sugallnak. Ez nem a birtokló, nem a ragaszkodó szeretet. A maitrí az a fajta szeretet, ami nem birtokolni akar, hanem szabaddá tenni. Nem szűkösségből fakad, hanem túlcsordulásból.

A hagyomány szerint Maitreya a következő buddha, aki majd eljön, amikor Sákjamuni tanítása elhalványul a világban. Most a Tushita égben várakozik — és ez a név is beszédes: a Tushita jelentése elégedettség, megelégedés. A maitrí állapota elégedettségből fakad. Csak aki nincs szűkösségben, tud igazán adni.

De Govinda szellemében érdemes ennél mélyebbre nézni. A buddhák nem pusztán történelmi személyek — tudatállapotok megtestesülései. Sákjamuni a felébredés archetípusa. Amitábha a határtalan fény. Maitreya a határtalan szerető jóság teljessége.

Így értve Maitreya nem csak a jövőben várandó személy. A szerető jóság princípiuma, ami felé a tudat fejlődik. A vadzsrajána tanítás szerint minden buddha-minőség bennünk is jelen van csíraként. Maitreya ünneplése ezért nem passzív várakozás — hanem a maitrí kibontakoztatása a saját tudatunkban.

A kérdés nem az, hogy mikor jön el Maitreya. Hanem hogy mennyire tudjuk megnyitni a szívünket felé.

IV. Fény és tudat

A buddhizmus tele van fény-képekkel. Megvilágosodásról beszélünk, a tudatlanság sötétjéről, a tiszta fényről. Ez nem költői túlzás — a gyakorlók nemzedékeken átívelő tapasztalati beszámolója.

A vadzsrajána egyik központi tanítása a prabhászwara — tibetiul ösel —, a tudat tiszta fénye. Ez a tanítás azt mondja, hogy a tudat alapvető természete tiszta, ragyogó, világos. Ez a fény sosem szennyeződik be igazán — a szennyeződések felszíniek, átmenetiek, mint a felhők az égen.

De ez nem a vadzsrajána találmánya. A legkorábbi páli szövegekben, az Anguttara Nikájában már ott van ez a tanítás. A Buddha így szól: Pabhassaram idam, bhikkhave, cittam — Szerzetesek, ez a tudat ragyogó. A pabhassara jelentése: ragyogó, fényes, tiszta. A citta: tudat, elme. A tudat eredendően ragyogó.

A szutta folytatódik: Tañca kho āgantukehi upakkilesehi upakkilittham — De a jövevény szennyeződések beszennyezik. Figyeljük meg a szót: āgantuka, jövevény, vendég, idegen. A szennyeződések nem a tudat velejárói, ezért ideiglenesen tartózkodnak — és eltávolíthatók.

Ez nem valamiféle örök lélek vagy állandó én tanítása. A Buddha nem ezt mondja. Hanem azt, hogy a tudat természete szerint tiszta, és a szennyeződések — a kilésák — nem tartoznak hozzá elválaszthatatlanul. Éppen ezért lehetséges a megvilágosodás. Ha a sötétség lényegi volna, sosem lehetne eltávolítani. De mivel csak takar, mivel csak vendég — a fény újra felragyoghat.

A felhők eltakarhatják a napot. De a nap sosem szűnik meg létezni. Nem a felhők ereje tartja távol a napfényt — egyszerűen csak útban vannak. És ha a szél elfújja őket, a nap ott ragyog, ahol mindig is volt.

A sötétség nem önálló létező. A fény hiánya. A tudatlanság — szanszkritul avidjá — sem valami szilárd, masszív dolog. A felismerés hiánya. Éppen ezért lehetséges a felébredés: nem valamit kell létrehozni, hanem valamit felismerni. Nem építkezünk a semmiből — eltávolítjuk, ami eltakar.

Avalokitesvara, az együttérzés nagy bódhiszattvája így fogalmaz a Pradnyápáramitá Hrdaya szútrában: a bódhiszattva nem megvalósítás útján fellebbenti a tudat takaróit. Nem hozzáad és nem elvesz. Nem épít — feltár.

A téli napforduló ezt a tanítást teszi érzékelhetővé. A legsötétebb éjszakában a fordulat már megtörtént. A fény nem kívülről jön — visszatér, mert sosem távozott, csak eltakarva volt. A mi tudatunk is így működik. A buddha-természet nem elérendő cél, hanem feltárandó alap.

Govinda a szanszára és nirvána viszonyát is ebben a fényben látta. A szanszára — a szenvedés körforgása — nem egy hely, ahonnan el kell menekülni. A nirvána nem egy másik világ, ahová meg kell érkezni. A szanszára a tudat tiszta fényének eltakart állapota, a nirvána ugyanennek a fénynek a feltárulása. Nem két különböző valóság — ugyanaz a valóság, más szemmel nézve. A sötétség nem a fény ellentéte, hanem a fény fel nem ismerése.

Ezért mondta Govinda, hogy a spirituális út nem menekülés, hanem feltárás. Nem hagyjuk el a világot — mélyebben látjuk meg.

Govinda szavaival: a szimbólum nem jelkép — hanem a valóság közvetlen megnyilvánulása a tudat számára. Amikor ma este a fény visszatérését ünnepeljük, nem allegóriát játszunk. A tudat valóságát éljük meg.

Maitreya fénye és a napforduló fénye ugyanarról beszél: arról, ami mindig is itt volt, és ami most újra láthatóvá válhat.

V. A közösségünk és a dolgunk

Mit jelent a közösségünk neve — Arya Maitreya Mandala?

Arya: nemes. De nem születési nemesség — a tudatosság nemessége. Maitreya: a szerető jóság princípiuma. Mandala: a kör, a közösség, ami egyben a belső rend tükre. Együtt: a szerető jóság nemes köre. Mi vagyunk ez a kör — azok, akik Maitreya szellemében járjuk az utat.

A hagyományunk középpontjában a bódhiszattva-eszme áll. Nem az egyéni megvilágosodás a cél, hanem a minden lény javára tett fogadalom. Maitreya maga is bódhiszattva — amíg vár a Tushita égben, készül, érlelődik, gyűjti az erőt.

A hagyomány azt mondja, Maitreya akkor jön el, amikor a dharma teljesen elhalványult. De ez nem passzív várakozást jelent. Épp a mi dolgunk, hogy a dharmát életben tartsuk. Minden tudatos cselekedet, minden pillanat, amikor a maitrí átjár engem, átjár téged, átjár bármelyikünket — Maitreya eljövetelét készíti. Nem a jövőre várunk. A jövőt csináljuk.

Az alvás és ébredés

Hadd osszak meg veletek egy tapasztalatot, ami mindannyiunké, minden nap — és mégis ritkán figyelünk rá.

Elalszom. A tudat elcsendesül, a világ eltűnik. A mélyalvásban gyakran nincs semmi: nincs álom, nincs én, nincs idő. A tudat nem eszmél magára.

Aztán — valami történik. Ébredek. A világosság visszatér. Először talán homályosan, aztán egyre tisztábban: itt vagyok, ez a szoba, ez a nap, ez az élet.

Ez a mindennapi feltámadásom. És a tiétek is.

Nem én hozom létre a tudatosságot ébredéskor. Nem akarom magam tudatosra. Megtörténik. A fény visszatér, mert sosem távozott — csak nem voltam jelen hozzá.

A napforduló ugyanez kozmikus léptékben. Az alvás és ébredés ugyanez az egyéni tudat szintjén. És Maitreya eljövetele ugyanez a kollektív tudat szintjén — a dharma fényének visszatérése, miután a világ mélyen aludt.

A kérdés, amit magamnak teszek fel ezen az estén: mennyi ideig vagyok ébren, amíg ébren vagyok? Hányszor alszom napközben is — nyitott szemmel, de a tudat magára eszmélt világossága nélkül? Ha őszinte vagyok: elég gyakran. Különösen ebéd után.

A mettá-meditáció közel áll a szívemhez. Amikor gyakorlom, Maitreya jelenlétét érzem — nem kívülről, hanem belülről. Van egy pillanat a gyakorlatban, amikor a határok megszűnnek. Amikor kapcsolatot érzek mindenkivel — még olyanokkal is, akikkel először találkozom. Nem a szokásos társas közelség ez, hanem valami mélyebb: a felismerés, hogy lényegi természetünk azonos, ragyogó.

Ez a kapcsolat a tudat végső világosságából fakad. Abból a határtalan, térszerű őseredeti természetből, ami minden lehetőséget magában hordoz. Ahol mindannyian azok lehetünk, akik igazán vagyunk — szerepek nélkül, képzetek nélkül, a rárakódott rétegek nélkül.

Maitreya ezt az állapotot testesíti meg: a szerető jóságot, ami nem erőfeszítésből fakad, hanem abból, hogy meglátjuk és egyben el is fogadjuk egymást olyannak amilyen.

Maitreya ünneplése talán annyi, hogy egy kicsit éberebb leszek. Hogy a világosság, ami minden reggel visszatér, ne csak megtörténjen velem — hanem észrevegyem. Résztvegyek benne. És ti is.

VI. Zárszó

Az éjszaka most a legmélyebb — és a fordulat már megtörtént.

A fény visszatér, mert sosem távozott. Maitreya bennünk érlelődik, ahogy a mag a téli földben. A kemény, fagyott talaj alatt valami készül, valami gyűjti az erejét, valami várja a pillanatot.

Az ünnep nem lezárás, hanem kezdet. Amit most a szertartásban együtt végzünk, az nem emlékező szertartás — a jövő formálása. Minden mantránk, minden felajánlásunk a maitrí erejét táplálja. Együtt csináljuk, mindannyian.

Lama Govinda azt írta:

A spirituális út nem menekülés a világból, hanem a világ mélyebb valóságának feltárása.

A gyertya, amit mindjárt meggyújtunk, nem teremt fényt — csak láthatóvá teszi, ami mindig is ott volt. Legyünk ilyen gyertyák egymásnak és a világnak.

OM MAITRI MAITREYA MAHĀKARUṆĀ YE SVĀHĀ